Magyarország és a Nagyvilág, 1868 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1868-10-18 / 42. szám

498 Magyarország és a nagyvilág, melyben ruházta fel őt kormányunk teljes hatalommal, hogy igazságszeretettel párosult erélye meghozandja az óhajtott eredményt. S hogy a két királyi biztos működése sem egymással össze ne ütközhessék, sem a tér nagysága miatt, melyen a lázadás már elterjedt, eredménytelenül ne maradjon, köztük a feladat úgy osztatott meg, hogy Csernovicsnak a Bácskaság, Vukovicsnak pedig a Bánság jutott részül.“ „1848 augusztus 2-án, mint Szilágyi Sándor írja, — följött Pestre a minisztériumot az alsóvidéki zavarok iránt felvilágosítani, s egyszersmind eszközöket ajánlani a kormány kezébe, melyekkel e beteg achillesi sarkát begyógyítaná; az ajánlott szerek martiális természetűek voltak, s ez időtől fogva a magyar minisztérium sokkal erélyesebben lépett föl az ottani véressé fajult mozgalmak elfojtása ügyében. Vukovics a legszigorúbb rendszabályokat léptette életbe, miért is, tán Damjanichot kivéve, a leggyűlöltebb egyéniség volt minden telivér szerb szemében.“ Azonban a bécsi camarilla által szított és folyton táplált lázadás már ekkor polgárháborúvá fajult el s a legerélyesebb királyi biztos sem volt képes a rohanó áradat elé gátat vetni. 1849. april havában vasmarka eljárása folytán Vukovics már a legnépszerűbb nevek közé tartozott és senkinek többé föl nem tűnt, midőn april 14-én a kormányzó, a reá ruházott hatalomnál fogva az úgy nevezett„tettek férfiainak“ minisztériumában az igazságügyi tárczát Vukovicsnak adta, ki időközben képviselői székét is elfoglalta volt Debrecenben. A „magyar forradalom férfiai“ írója szerint a minisztériumban töltött ideje kettőről adott tanuságot; első, hogy a forradalom és radicalismus a lehető legmélyebben szűrődött át lelkén, a múlttal, melylyel harczban állt, soha sem egyezkedett, s a mezőt, mely előtte kinyílt, parlag, vagy parlagositandó földnek tekinté, hogy az igazság magvát betehinthesse, s az uj fakadványokat hőn ápolhassa. Mint igazságügyi miniszternek első teendője volt a hétszemélyes táblát elbocsátani, s helyébe új rendszer szerint újat alkotni ; s nem volt egy igazságügyi orgánum, mely irtó keze nyomát s teremtő ereje hatalmát ne érezte volna. Vukovics férfi volt mindvégig s megállotta helyét a legutolsó momentumig. Részt vett az augusztus 11-ei minisztertanácsban, midőn a kormányzó Guyon tudósítását a temesvári csata szerencsétlen kimeneteléről előterjesztette, jelen volt, midőn Kossuth javaslatára a minisztertanács fölhatalmazta Görgeit az oroszokkal megkezdett alkudozások folytatására. Azon okmányt, mely Görgeit diktátori hatalommal ruházta föl, a miniszterek közül Csányi, Horváth s velük Vukovics is aláírta. A világosi fegyverletételt megelőző napon ő is megjelent Világoson, azonban Kiss Ernő figyelmeztetésére azonnal távozott. Miután azonban Törökország felé az út már ekkor el volt vágva, több hónapon keresztül Magyarországban bujdosott, s csak késő őszszel tudott külföldre kimenekülni. 1851-ik sept. 22-én az uj épület háta mögött in effigie fölakasztatott. 1852 óta folytonosan Londonban tartózkodott, távol tartva magát az úgynevezett „tett párt“ tevékenységétől, mely külbeavatkozás által akarta Magyarország függetlenségét helyreállítani. S hazája boldogságát csak a törvényesség föltámadásától várta. A jobb napok fölvirradtával Bácsmegye egyik választókerülete képviselőjévé választotta s miután választói bizalma az első megválasztás el nem fogadása daczára is benne öszpontosult, engedett az óhajnak, visszatért hazájába s elfoglalta képviselői székét. Itt egy öreg pali lényegem . Egy öcscse volt, ezerte szebb ... Hajh! megfizettek ők nekem: Az a hamut, ez a tüzet. Egy tánczos uj lángot lopott Belém s a rang elfoszta menten ! Még ingerem el nem kopott — S harmadik emeletre mentem. Egy pohos angol jött utóbb, Ez vágyra szólt: „ madam, de szép!“ Aztán két rut bankár jutott, Egy püspök oszt — légy kegyes, ég ! Később eljegyzett egy csaló, — Már hajam őszült, bármint kentem — S pénzemmel eltűnt — hussaló ! S a negyedik emeletre mentem. No, itt egy üzletet nyitok : Ifjú lánykákat — taniték ! Egész negyed rész volt nagyon, Apadt ugyancsak a vagyon, Kenyért ám minden nap haza, Sőt magam olykor még kifentem, Míg rután, őszen, rongyosan Az ötödik emeletre mentem ! Most itt a födél alatt vagyok, Söpörnek e szegény kezek! Majd elveszek, majd elfagyok ! Vig kezdet ad!s bus végezet! Tudják a sorsom — nem titok — Szomszédaim . . . s bámulnak engem, Ha reggelenkint tisztítok, S én csak sóhajtok : — mire mentem! ÁBRÁNYI EMIL. Az öt emelet. •— Beranger. — Szegény kapus volt az apám, Születtem pincze fenekén .... S még bölcs fogam meg sem kapám, Már kiszemelt egy agg legény. Aranyruhája csillogott. Nem mondta: „nem!“ csak: „drága — szentem!“ Erényem utján elfogott. . . 8 az első emeletre mentem ! Lakásom ott királyi volt, Kezem fehéredett fa, la ! Ezüst, arany rohanva folyt, Minden nap ünnepnap vala. De egy nap ad ! özvegy levék. — A hány harang, mind konga menten — Én sok feketóriát nem tevék ... A második emeletre mentem ! Szüreti mulatság. Van nekem egy vidéki jó barátom, aki rendesen minden őszön meg szokott hívni szüretre. Az idén végre egyszer rászántam magamat, hogy engedek a szives meghívásnak s kimegyek mulatni. Meguntam a fővárosi zajt, a zsibongó néptömeget, meguntam minden lépésnél oldalba löketni magamat valamely polgártárs által, vagy oldalba lökni valamely polgártársat ; meguntam az egyforma házakat s egyforma embereket. Meguntam bámulni a városerdő sovány fáit, melyek ép oly unalmasak és kiaszottak, mintha a városban sétáló ifjuurak képeit vették volna fel. Ki tehát falura mulatni ! A meghatározott napon barátom érettem jött, s reggeli három órakor fölvert álmomból, tudtomra adván, hogy hat órakor indulni fogunk. Mai napig sem tudom, hogy miért volt szükséges ezt nekem három órával előbb tudtomra adni, valószínűleg azért, hogy azon három óra alatt időm legyen otthon kipipázni magamat, mert útközben csak szivaroztunk. Mikor megérkeztünk barátom falusi lakására, már egy sereg vendéget találtunk ott. Közép számítással az egész házban, ha kissé összeszorulunk, elfért 10—12 vendég, az én barátom meghívott vagy harminchat. E szép vendégszeretetnek következménye aztán az lett, hogy egy embernek sem jutott hely, hova lefeküdjék. A nők valahogy beszorultak két szobába, melyeket nagy küzdés után sikerült elfoglalniok a lovagias ifjúságtól. Az ajtók bezárattak, s az asszonyok és kisasszonyok alkattak tetszésükre, ha ugyan ebbeli szándékukban nem gátolta a nemes ifjúság, mely tiszteletükre egész éjjel hallatlan lármával huzatta a csárdásokat épen az ablak előtt. A férfiak, kiket a virasztás gondja illet, míg a nő alszik, e kötelességüknek híven megfeleltek. Alvásról szó sem lehetett. A vidám társaság előkészítette magát a holnapi szüretre. Néhány ur az asztalhoz ült s kezébe vette a kártyát. Négyen voltak s három közülök már oly állapotban, hogy a makdisznót nem tudták megkülönböztetni a tökdisznótól. A negyedik is csak nagy bajjal tudta megkülönböztetni. Egy fiatal úr azt a mulatságot találta ki, hogy minden embert sorba ölelgetett, nem vévén ki a czigányokat sem, s mindenkinek égre-földre esküdözött, hogy a fejéhez vágja azt a boros poharat, ha az ő barátságára nem issza ki fenékig. Egy másik úr erőnek erejével be akart törni a nők szobájába. Ő a feleségéhez akar menni, neki azt nem tilthatja meg semmiféle emberi törvény, hogy ő saját feleségéhez be ne mehessen. Megesküdött ő az oltár előtt, hogy holtáig el nem hagyja. Minden ember lármázott csak a hazáért, kiabáltak a hazáért és a háziúrnak legalább húsz poharát összetörték a hazáért. Álmos voltam és fáradt, de e pokoli zajban alimni lehetlen volt. A falusi mulatság kezdett kissé nem tetszeni. A nők is megunták már hallgatni a tiszteletükre rendezett irtózatos lármát, s gondolván, hogy alimni úgy sem lehet, legalább valami hasznát akarták venni az időnek, kijöttek tánczolni. Kár, hogy néhány perccel előbb nem jöttek, szerencséjük lett volna látni tisztelt férjeiket és drága imádóikat, hogy rohantak mindnyájan versenyezve Juliska szobaleány udvarlására. Most már csak a prímás czigánynyal összeölelkezve találták az urakat, s köztudomás szerint a prímás czigány még nem olyan személy, hogy a tisztelt hölgyek félthetnék tőle férjeiket. Most újra elkezdődött a táncz. Ha már alimni semmikép sem lehetett, szomorodott szívvel én is csak a tánczolók sorába álltam. No hiszen, ha mulatság kellett, van itt elég, csak győztem. Barátom figyelmeztetett, hogy a nők sértésnek fogják venni, ha mindenkivel nem tánczolok. Boldogságos isten, de hát udvariasságból agyonöljem magam a tánczolással ? — Hja édes barátom, ez itt igy szokás. A kivel nem tánczolsz, az holnap elhíreszteli, hogy czivilisálatlan vad ember vagy, valami hottentotta, a ki nyers hússal él s eleven kigyót eszik. Nem volt kedvem magamat elhireszteltetni mint valami vad hottentottát, inkább tánczoltam. De mi volt az én tánczolásom a többi fiatal úr tánczához képest. Azok izzadtak s forogtak mint valami gőzgép. Én nem bírván ki velük a versenyt, ki nem kerülhettem, hogy vad hottentottának ne tartsanak. Reggelre mind lángvörösek lettek, urak és hölgyek. A táncznak vége lett. Minden ember meg volt elégedve a más ember feleségével. Én egy szegletbe húzódva tűnődtem azon, vájjon miért volt szükséges nekem Pestről kijönni, hiszen tyúkszemeimet ott is épen így összetapostathattam volna. Nem sokáig engedtek időt a gondolkozásra. Az egész társaság készült kiindulni a szőlőbe, amivel okvetlen sietni kellett, hogy felhevülten juthassanak ki a reggeli hideg levegőre. Ha egyedül nem akartam otthon maradni, nekem is a többiekkel kellett mennem, s megkísértem a társaság többi tagjai által megkísérlett experimentumot, vajon mennyire bírja ki táncztól felhevült tüdőnk a reggeli levegőt. Engem tiszteletből valami báróval ültettek egy kocsira. Kívülünk még két vizsla foglalt helyet a kocsiban, igen okos és nemes állatok, s a báró urnák állandó kísérői. A kis közbirtokosok csak feleségeikkel és leányaikkal jöttek. A báró ar érezte, hogy ő itt az egyetlen báró, s a két nemes állat, kik velünk szemközt foglaltak helyet, szinte érezték, hogy ők nem valamely közönséges ember kutyái. Hektor épen előttem ült és nem engedte meg semmikép, hogy lábamat kinyújthassam. Végre meguntam összezsugorogva ülni, s tetszik vagy nem tetszik Hektornak, megpróbáltam kinyújtani lábamat, de e perczben Diana is, ámbár a gyöngéd női nemhez tartozott, harczias mogorvasággal támadott rám. Kénytelen voltam előbbi állásomba visszahúzódni, a mit a báró is helyeslőleg látszott fogadni. Útközben aztán a báró elbeszélte mindazt, mit a két nemes állat családfájáról tudott. Ebből kiderült, hogy Hektornak anyai ágról származó nagyatyja egy herczeg kutyája volt. E percztől kezdve még nagyobb tisztelettel tekintettem a nemes állatra. Nem tudom, meddig tartott volna még a Hektor geneológiájának elbeszélése, ha meg nem érkezünk a szőlőbe. A keskeny lejtés után most egyszerre minden kocsi előre tört, mindenki első akart leírni a megérkezésben az űrkocsisok közül. Nyolcz kocsi rohant egymásra nyakra főre, lovak összeakadtak, kerekek ropogtak, hámok szakadtak, urak pattogtak, asszonyok sivalkodtak. Szerencsére csak három kocsi fordult föl. A szőlőben aztán ketté oszlott a társaság. A hölgyek a csinos konyhába vonultak, az urak lehevertek a gyepre a tűz mellé. Mivelhogy most nem tánczoltak, semmi közük nem volt egymással. A tűz mellett nagy bográcsokban főtt a hús. Délfelé Hektor, ki megunta már az ebédre a várakozást, egy alkalmas perczbelt két első lábát óvatosan fölnyújtotta, hogy közelebbről megvizsgálhassa a bogrács tartál- 42. szám, 1868.