Magyarország és a Nagyvilág, 1868 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1868-11-22 / 47. szám

588 E szent ügy koszorús harczosa Grant tábornok volt, Grant, ki négy évig küzdött szakadatlanul és ernyedetlen lelkesedéssel a szabadságért, fölszabadítá a rabszolgákat és megmenté a respublikát, midőn tehát őt polgártársai Washington utódjává emelték, a Lincoln által inaugurált nagyszabású és magasztos politika mellett vetették mérlegbe szavazatuk Brennus kardját. A szakadárok leveretése után Grant is azon jelesek sorába volt igtatva, kiknek fejére halált mondott az alávaló boszuállás. — Azon nap, midőn Lincoln a washingtoni színházban oly gyászos véget ért, Seward életveszélyesen megsebesült, Grantot egyedül csak a véletlen mentette meg. A pisztoly töltve, a gyilkos helyén állott, de a tábornok esetleg megkésett az előadásról és e merő véletlennek köszönhető, hogy az amerikai köztársaság egyik legjobb polgára, a szeplőtlen becsületű jellem, kihajthatatlan szívóssággal harczolta végig a rabszolgaságot irtó harczokat, s a győzelem első mámoros perczében békejobbot kínált, — e vasjellem aranykeretben — életben maradt az Unió ügye diadalára. Mily éles szem, éber körültekintés, kitartás és bátorság kellett ahhoz, e hoszszantartó kéres polgárháborút szerencsésen befejezni, a forradalmárokat megszorítani és fegyverlerakásra kényszeríteni őket. Ide Grant kellett, ki három napig tartó heves csatározás után ápril 3-án megszállta Richmondot és Petersburgot, és Lee tábornokot, e kiváló katonai kapacitást Lynburgban föltétlen megadásra szobta. Innét veszi eredetét ama néhány rajongó boszúesküje a 19 század e ragyogó lángelméje ellen. Grant S. Ulysses tábornok született 1828. Poind Pleasantban Ohio tartományban. West-Poindben a katonai tanulmányoknak szentelte magát és kitünőleg letett vizsga után 1845 ben hadnagygyá neveztetett ki. A mexikói hadjárat alatt Taylor táborkarában ritka tehetségének meglepő jeleit adta és a Palo-Alto, Resaca Palma és Monterey csatákból érdemjelekkel tért meg gazdagon. Az ezredet, melyben szolgált, áthelyezték ezután Vera Cruzba, Scott tábornok hadseregéhez s ez időtől fogva Grant részt vett kivétel nélkül mindazon csatákban, melyek Mexikó bevételét megelőzték, úgy hogy az ostrom színhelyén neveztetett ki kapitánynyá. Miután a háború véget ért s ezrede Oregonba rendeltetett, 1853-ban beadta lemondását és St. Louisba költözött. Mikor a polgárháború véres fáklyája végig világított Amerika térein, s talpra kelte a szabad állam szabad polgárait, Grant azonnal fölajánlá szolgálatát az illinoisi gouverneurnek és legott mint ezredes a 21-dik önkénytes csapat élére állott, s megkezdé a Missouricsatározásokat. 1862. febr. 25-én Fort Donnelson előtt állott s egy véres támadás után arra kényszerité a vársereget, hogy élethalálra adták meg magukat. 1863 júliusban már Vicksburg előtt látjuk, amint a hónapokon át hasztalanul ostromlott várat óriási tüzelés közepette, diadalhoz szokott seregének élén beveszi, minek folytán még ugyanezen év őszén Rosenkranz tábornok helyett a Missisippi-hadsereg főparancsnokává neveztetett ki. Ekkor már, el lehet mondani, hogy egész észak és dél-Amerika hadserege állott szemközt, óriási csatatért képezve. November 23-dikán vitatott Grant terve szerint az amerikai szabadságharcz egyik legfényesebb győzelme Chattanooga előtt. A csatatér hat mértföldnyi hosszúságban nyúlt el és mégis minden mozdulat oly pontossággal, oly biztossággal vitetett véghez, mintha csak egy fényes hadgyakorlat s nem egy birodalom sorsát eldöntő ütközet viharzott volna. Szakférfiak állítják, hogy ez volt a legszabatosabban kivitt ütközet, mely valaha Amerika földén vivatott. 1864 mártius 14-én Grant az egyesült csapatok tábornokává tétetett és Lincoln indítványára a washingtoni kongressus jóváhagyása mellett helyettes elnökké választatott, mely tiszteletben kívüle eddig még csak Washington és Scott Winfield tábornok részesült. A törteidév nevét minden bizonynyal azon dicső halhatatlanok mellé fogja följegyezni, kik kardjukat a szabadság szent ügyéért villogtaták. De mi dicsősségének koszorújába a legragyogóbb sugárt fonta, az azon nemes bánásmód, melyet, mint győztes fél a legyőzöttek iránt tanúsított. A békepontok záradékát e sorok képezik : „A tisztek becsületszavukat adják, nem fogni fegyvert az Egyesült Államok ellen, míg annak rendje szerint kicserélve nincsenek. Minden század- és minden ezred-parancsnoknak kötelessége tétetik a becsületszó szentségét embereikkel is törhetlenül megtartatni. A fegyverek, ágyuk, szóval minden köztulajdon átadatik, kivéve a tisztek kardja. Magántulajdonával mindenki tetszése szerint rendelkezhetik. Ezek után minden tiszt és közkatona visszatérhet hazájába, s míg becsületszavát megállja és a lakhelyén fönálló törvényeket tiszteletben tartja az Unió úgy tekintendi őt, mint Amerika szabad polgárát. Ily nemes és bocsánatra kész föltételeket soha még győző legyőzött félnek nem szabott. Mennyire magasztosabban hangzanak ennek betűi, mint a szokásos vae victis! Valóban legnagyobb hadvezér az, ki önmagát győzi le, és diadalmámorában nem a boszú és vérengzés hanem a bocsánat és engesztelés nemes sugallatára hallgat. Amerika népe nagy és nemes voltában ily férfiút emelt Grantban az elnöki székbe, s igy ez esemény, mely az Unió ügyét talán örökre biztositá, nemcsak egyszerűen a szabadság, hanem az emberiség diadala is egyszersmind. csukássi József: Magyarország és a nagyvilág. A hajóhoz. *) (Horácz költeménye. Carm. L. 1. ode 14.) Oh mit mivelsz ? ! .. . lm, ismét uj habok Fognak tengerre vinni, Ó hajó ! Nem látod evezetlen oldalod, S hogy néked erős kikötő való ? ... S hogy déli széltől megrongáltatott Vitorlarúdjaid mint rengenek ? S hogy alig állják a fensik habot Kötelek nélkül gerincz és fenek ? . . Ép vitorláid nem segítenek ; Nem, uj romlásra felhítt istenid; S habár hozzád a Ponti-fenyvesek Erdője szülte szép növéseit. Faj- és neveddel hánykolódni kár : Fényedben a hajósnép mit se hisz; Te őrizkedjél, óvakodva járj : Téged csak széljátékul hord a viz. Nem rég, miattad aggasztó nekély, Most terhes gond és óhajtás gyötör : Hogy bár kerülnéd a csillogva mély Örvénytükört a Cycladok **) körül! Tóth endre: Az utolsó partié. (B e s z é ly.) (Folytatás.) S egy csillag valóban lefutott az égről s ő nagysága feje fölött eltűnt. — Igen, az ő kezei közé! A nagynéni nem tudott bámulatából kibontakozni. Mintha lábai leragadtak volna, kétkedve nézett az ügyvédre, hogy itt valami esetnek kell lappangani. — Ez igen egyszerű ! szólt az ügyvéd nyugodtan. A báró tartozik Kelényi Oszkárnak ez összeggel. Kelényi Oszkár szerelmes Forró László nővérébe. — S hogy mennyire óhajtja elvenni, — azzal kész bebizonyitni,— hogy ez összeg követelésére s fölvételére őt hatalmazta fel, még pedig általam tudtul adatván a bárónak, hogy erre az eljegyzés előtt készen legyen. Ez nemde egyszerű és természetes ? — Valóban egyszerű és természetes, csak azt nem találom egyszerűnek s természetesnek, — szólt ő nagysága lehangolva, — hogy hát miért nem fizeti ki, miért hagyta magán eddig is e lealáztatást annak irányában, kit épen miatta kellett elutasítanunk. S itt már ő nagysága Lacziról gyöngédebben emlékezett. — Ez még egyszerűbb, természetesebb, szólt az ügyvéd nyugodtságából legkevésbbé is ki nem zavarodva. Mert a báró urnak nincs pénze, mit én tudok ; de vannak adósságai, miket nagyságod tudni méltóztatik ; s ha a nagy-lencsédi uradalomból ez összeget kifizetné, — minden adóssal ellene zúdulnának. — Hátha meg fog házasodni ? kérdés nagysága, de már most ott is hullani látta a csillagokat, hol legfényesebben ragyogtak. — A báró úr nem kímélte, szórta a pénzt, mig kaphatott s egy igen drágán vett tudománya van , okosan tud számítani, s ő kétszeresen belátja, hogy Eufrosin kisasszony reá nézve szerencse! s ez utóbbi szóban annyi elleplezett gúny volt e nagysága fentebbi nyilatkozatára, hogy nem lehetett el nem érteni. — De igy a báró leányomra nézve nagy szerencsétlenség. — Még eddig nem, mert egy báró udvarlónak mindig jó, — s nagyságodtól függ, hogy Eufrosin kiss asszony szerencsétlen báróné ne legyen, — válaszolt az ügyvéd, oly különös czélzással, hogy azt már ő nagysága csak félig érthette. Esze ágában se volt, hogy ügyvédné legyen valaha. Ő nagysága most már se járhatott, se állhatott — a legközelebbi padra leült. — Nem kell ezen semmit aggódni, szólt ő nagysága előtt állva az ügyvéd diadallal, hogy a kedvező tért elfoglalta. — Egyetlen gyermekem jövője felett nem aggódni ? szólt keserűen s szemrehányólag a nagynéni. — Nagyságod elkövetett mindent, hogy e gyönyörű kedves gyermeket minden érzelgéstől s rajongástól megóvja, — szólt az ügyvéd, hogy a gondos nagynénit saját szavaival verje vissza, — ez még most is jókor van. A választás nem nehéz. Jegyajándékul fizessük ki Forró Lászlót, vagy — Könnyű lett volna a „vagyra“ felelni e nagyságának, ha utána „a báró“ nem következik; de: vagy a bárón kiadni ez már egy pár éj álmában kerül. Ezt már ő nagysága csak úgy gondolta, mert Eufrosin felmenté a felelet alól. Mint a madár, ha párjával fészkéből kirepül, oly könnyedén s undoran oda szökött a nagynénihez, s oly hangon, mit a még soha nem értett boldogság rezgett keresztül, enyelegve mondá : — Kedves nénikém ! bocsásson meg, hogy észre se vettem, mikor leült. A báró az oka. Ugye elfáradt ? Helyre hozom hibámat, vacsora után.... — Tánczolni fogunk, vágott közbe a báró s ő nagysága kinyughatik. A nagynéni körül már úgy is tánczoltak a fák. — Miatta járhatná a báró a bolondját, csak ő ne adná meg az árát. De erőt vett magán, s Forgó Kristóf karjába kapaszkodva, szintett mosolylyal intett a szerelmes boldogoknak, hogy csak menjenek előre, majd ő is megy velük. A vacsora vig csevegés közt folyt. De az apró bohóskodásokban most nem lelte a nagynéni annyi kedvét, mint ezelőtt. Elromlott étvágyát a legpikánsabb étlap sem tudta helyrehozni. Ezáltal azonban csak az ügyvédnek gyűlt meg a baja, mert ő nagyságát most csakugyan nagyobb feladat volt mulattatni, mint egy vesztett pert megnyerni. Eufrosint a nagynénitől most ég és föld választotta el, s talán a hetedik menyországon is túljárt, a báró annyi édességgel telecsevegte füleit. Nem gyanította, hogy a szegény nagynéni meg épen a purgatórium közepében van. A vacsora végeztével kezdődött a táncz, mint a báró úr mondá, s Eufrosin kedvére rendezé. A nagynéninek még ezt is ki kellett tartani. De elgondolhatni, hogy alig várta az utolsó francziát. Tolt azonban a teremben még egy más, aki ezt még izgatottabb szívdobogással várta, mert Eufrosinnal csak is az utolsó francziára foglalkozhatott. S hogy ezt is mily nehezen kaphatta meg, — elképzelhetjük, ha tudjuk, hogy türelmetlen tánczásunk idegen, s a mi ekkor igazi ritkaság volt, — frakkba öltözött, kezében magas czilinderrel, szóval tetőtől talpig német. Nem ismeré őt senki, csak pár napja, hogy ide jött, s róla csak annyit suttog a kíváncsiság, hogy Münz Henrik néven van a vendégek közé beírva, s egy berlini gyüszügyáros. — Különben elegáns ifjú volt, bajusz s szokás nélkül, mindkettő le volt borotválva. Szenvedélylyel s nagyban játszta a whistet, igen kedvesen beszélt, de játék közben annál inkább elárulá, hogy aranyait nem lehetne egy gyüszüvel megmérni, így tehát a legelőkelőbb vendégek kapva kaptak az alkalmon, hogy vele egy-egy partiet üthessenek. E különcség s feltűnni vágyás vitte csupán reá Eufrosint, hogy mint az est királynője, a gazdag gyüszügyárossal is tánczoljon, ki még senkivel se tett egy lépést. Ez ellen a bárónak se volt kifogása, — az idegen gazdag, jó, s nagyban játszik, — gentleman. A negyedik franczia végre elkezdődött. Németünk arcza majd kigyult, majd elhalványult, a mint a táncz elején hozzá Eufrosin egyet-egyet szólt; s midőn tánczosnője kis kezét megfogá, egész lényében ideges rázkódást érezett, mintha valami delejes érzés futotta volna át. S önkénytelenül úgy megszokta az oda nyújtott kis kezet, hogy Eufrosin csak azért nem sikolta el magát, mert ez érzés, mi e forró kézszoritásra átvillanyozó, —■ oly jól esett különben is izgatott idegeinek, mit kimagyarázni nem tudott, s merőn feddőleg nézett tánczására, kiolvasandó ennek szinte kigyult arczvonásaiból : mit jelenthet ez ?.. . És ez arcznak minden vonása, és e szemek minden sugára sokkal szebb titkait beszélé el, sokkal édesebb emlékeire vetett a múltból világot, mint azon édes *) Mely alatt hazáját érzi Róma nagy költője, midőn ez uj háborúra fenekedett. — Ma is ráillik némely államra. **) Az Archipelagus szirtes szigetcsoportja, mely hajótörés nélkül alig volt áthajózható. T. E. 47. szám, 1868.