Magyarország és a Nagyvilág, 1868 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1868-07-05 / 27. szám
27. szám. 1868. Magyarország és a nagyvilág készült; de mert a gyaloghadak szelleme — mint mondók — lelohadt, megromlott , segélyt, legalább egy rendes gyalogezred küldését sürgető Rákóczitól. Ez meg is inditá azonnal a császári tisztből kuruczezredessé lett Bremner Antal regimentjét, sőt maga is megindult Eger alól Bottyán vára felé. Glöckelsberg mindjárt jun. 19-kén megtámadó Bottyán erődítményeit, még pedig szárazon s vizen egyszerre ; azonban Bottyán által mindkét részen szerencsésen, sőt vizi ereje nagy zavarral és veszteséggel viszszavezetett. De Glöckelsberg régi katona volt, s nem az az ember, kit az első kudarcz mindjárt kétségbe ejt. Kivált jeles tüzérségében, hatalmas ostromlövegeiben bízott, felvonata tehát ezeket az átelleni hegyre, s forma szerint kezdé lövetni a várat. 20-kán már bomba- és réstörő-ütegeit is megdörditvén az alig hogy elkészült sánczok és mellvédek ellen. És mig némely kuruczvitézek bátran álltak ellent s a németeket többször elpuskázták , a bombák Szinay Mihály ujonczhajduit zavarba ejtették; csak vezéreik erélye tartatható meg velök helyüket. — Egyébiránt ez ostromot, valamint a gyalogságnak Eszterházy ballépéséből származott csüggetegségét érdekesen adja elő Bottyán egyik vitéz gyalogezredesének, a balparti, imsósi erődben parancsnokló Csajághy Jánosnak eredeti levele, melyet Rákóczihoz 1705. jun. 21-kén, Glöckelsberg ostromlövegeinek dörgése között irt : „Méltóságos Fejedelem, jó kegyelmes uram ! Nagyságodat akartam alázatosan tudósítani az itt való állapotokról. — Általjövén az mi hadunk az Dunán, sokunknak intentiója és akaratja ellen : az ellenség utánnok jött, az felső sánczot pénteken mindjárt formaliter obsideálta, tegnap pedig az battériáit felcsinálván azon ellenben felül lévő hegyre, mindjárt keményen lőni és bombázni kezdette az felsőt , kiben is többire mind carcassát hány, de ugyan ott tegnap kárt nem tett az mieinkben, hanem ma, talán két vagy három hajdút (gyalogot) az bomba megért, ki miatt is az hajdúság igen megrémült. Az Szinai hajdúi tegnap, az éjszaka, s s ma is leszaladtak a sáncz előtt való hegyrűl: én — megvallom — fegyverrel űztem vissza, az mint nekik meg is mondottam, hogy ellenség módjára mind tisztit s magokat megöletem, — de most utoljára megizenek, hogy ők — Isten őket úgy segélje! — mind lejönnek; ha én őket öletem, vágatom, ők is azt cselekszik; ha pedig nem resistálhatnak nekem, készebbek lobonczokká (császáriakká) lenni. Arra példát adott nekik Farkas Sándor uram főstrázsamestere (őrnagya) Durcsányi, ki is ma lobonczczá lőtt, benn lévén Generális uraimék conferentiáján, mihelyt onnan kijött, mindjárt lobonczczá lőtt. Ide által is az mi sánczunkat lövLonnand az hegyről az német, sőt ma pumát (bombát) is vetett messziről, de be nem jött, az Duna innentső partján belől esvén, közel. — Valamit tehetségemmel felértem, mindeneket eddig elkövettem, az túlsó sánczban is egyaránt feljártam s járok is, mig erőm lészen. Tudja Isten, tegnap mind túl s mind innemi pattantyúsokat, tiszteket s közvitézlő rendet is mind praemiáltam, valakik magokat jól viselték, magam pénzt adtam nekik, animáltam, — bizony letettem is egynéhány rendben az batériákban németeket s egynéhányszor kiledeztettem az sánczásokat. (A németekért, a kik az ágyutelepek sánczait s a vísánczokat ásták.) Három éjszaka már, az fejemet le nem tettem, gyalog futok magam mindenfelé, mert egy ember sincs mellettem most, az ki segittene, noha elegen járnak vala ezelőtt. Az hídnak még eddig nem árthatott az ellenség; ma 16. sajka, hét öreg (nagy) hajó is lejött épen ide az hajtásra; az mint másérolt fel az táborhelyre (a német, a hajókból), lehetett hét vagy nyolczszáz az infanteriája. Én nem tudom, mit gyalázatoskodnak; kesereg az lélek bennem, ki ezeket az consequentiákat igy megmondottam az általköltözéskor. Sok emberekben csalatkoztam meg, kiknek is mondottam szemében: miért változott el a te prczád ? — Én az mig magamat bírom, nemcsak hazámért, de nagyságodért bizony életemet letenni is kész vagyok; mondják meg mások is, mit cselekszem. De ha nagyságod kegyelmessen most hamar nem privideál de mediis succursus , az mi operatiónk, félő, hazánknak nem várt veszedelmét causálja. Sokat nem irok, szólni tudok nagyságod méltósága előtt, de szólni fognak mások. Én penig valamig élek, állhatatossan leszek Nagyságodnak, kegyelmes uramnak lmius 21. junius, 1705. alázatos, engedelmes szolgája Csajági János ín.k.“ E levél híven mutatja, hogy a súlyos sebei miatt egyénileg most az ostrom alatt keveset tehető Bottyánon kívül is akadtak bátor tisztek, kik a védőket bátonták, buzdították, a németeket telepeik sánczaiból többször kilődöztetvén, bennök tetemes károkat tettek, — de látható belőle viszont az is, hogy részint a had csüggedtsége, részint Glöckelsberg tüzéri ereje miatt a vár megtarthatását ekkor már csak a gyors segélyről feltételezték. A rég útban volt Bremer ezrede azonban még másnap, harmadnap sem érkezett meg. Ennek folytán Bottyán június 23-án virradóra, — miután Glöckelsberg a vár mellvédeit már úgyszólván rostává lövette, először ágyúit, azután hadait majdnem minden csorbulás nélkül kivoná a várból, — ezt maga utángyujtatta, s azzal szerencsésen átvonult a Dunán, hidját is fölszedetvén. Ennek tombácsait Glöckelsberg csakhamar felégetteté csajkás ráczaival, sőt a pusztán hagyott várat megszállva annak magasából a balparti, imsódi sánczot is oly sűrűen lövette, bombáztatta, hogy a kurucz gyalogság abban sem soká tartható magát, így onnét is kivonulván a császáriak hajók segélyével ezen erődöt is megrakták őrséggel. De most a kuruczok visszafordultak rájok, s ez utóbbi sáncz birtokát nem tűrve, daczára a kemény ágyú- és puskalövéseknek, megrohanták, visszafoglalták azt, s az ostrom hevében egész őrségét kardra hánják. Ekkép ez imsódi sánczot újra elfoglalva, véres boszút álltak a túlsó elvesztőért. Brémer ezredes pedig - elkéséséért haditörvényszék elé idéztetvén, miután az ellenséggel való titkos egyetértése kiderült, a Széchényi táboron főbe lövetett. Glöckelsberg fölépítteté az összelőtt s felgyújtott Bottyánvárát (a németek Buchanwarnak nevezték,) s őrséget hagyott benne. De Bottyánnak gondja volt rá, hogy az ő építette erősségben német ne tat nlázz ét. Alig gyógyult fel azért sebeiből: még azon 1705-dik év őszén 8000. emberrel átkelt a Dunán, és ekkor, Eszterházy Dániel szerencsére most nem volt vele — először Földvárt aztán Bottyánvárát rohammal csakhamar visszavette, s azzal a megrémült császáriaktól a dunántúli várakat egymásután elfoglalva, őket Styriába s Bécs alá kergeté. Ekkér került vissza magyar hatalom alá a dunántúli föld Bottyán várával együtt ennek építője Bottyán generális által. Ezzel azonban még nem ért véget e vár rövid, de viszontagságokban gazdag története. A következő 1706- dik évi február elején Bottyán ismét átkelt a Dráván, s a ráczokat — kik újra mozgolódtak, — keményen megzabolázá. Visszatértében, zsákmánynyal megrakott utócsapatát Somogyban Igánnál a Péterváradról s Eszékről utána eredett gr. Herberstein és b. Nehm cs. tábornokok egyesitett erejükkel utolérvén, gyalogságán, tüzes harcz után, csorbát ejtettek. Bottyán ekkor már Simontornya táján járt, s a Sióvonalt hadával megrakva Siófoktól, Hidvégen át Simontornyáig s innét Duna-Földvárig , elzárá a Fehérvár és Buda fölmentésére törekvő Herberstein és Nehm útját. Ezek tehát Bottyán erős hadvonalát megtámadni nem merve, áttörni nem bírva, hogy még is valami eredményt vívjanak ki, — a lejebb fekvő Bottyán vára ostromára igyekeztek. Ez erődbe Bottyán Hellepront János ezredest tette parancsnokul, 300 hajdúval. Sok asszony, gyermek, agg, — mindenféle menekült nép is volt a várban. Hogy ezt az ostromra elkészítse , maga Bottyán is odarándult, csak kedvencz lovastestőrszázadától kisértetve. E vakmerőségének azonban alig hogy meg nem adta az árát. Ugyanis még bent volt a várban , midőn Herbersteinék tetemes erejükkel s a péterváradi és eszéki várakból hozott öregágyukkal az erőditvény alá érkeztek. Bottyán tábornok nem szokott megijedni ; neki biztatta Helleprontot : védje magát, mig ő segélyt hozand s az ostrom alól fölmenti ; ha pedig már épen nem állhatná, kövesse az ő példáját! Ezzel riadót fuvatott, s lóra vetvén magát, huszárosan neki vágott testőrszázadával az épen csapatai felállításával foglalkozó ellenségnek,— s egy pillanat alatt keresztülvágta magát. Elment Földvárra. Herberstein erős ágyúzást kezdett a vár ellen, mely — tökéletesen úgy látszik, soha el nem készülve — sokáig nem állhatván ellent . Hellepront egy éjjel szerencsésen kivonult belőle csekély veszteséget szenvedett hajdúságával, s egyesült Bottyánnal. Herberstein s Nehm hadai ekkor felrohanván a védtelen sánczra, a benne talált tiz ágyút, négy mozsarat és málhát elnyerték, és a mi a történetíró kemény megrovását el nem kerülheti, — az odamenekült népet irgalmatlanul legyilkolták, még a nőknek s gyermekeknek sem kegyelmezvén barbár dühökben. Ezt alighanem a velök lévő vad ráczok cselekedtek ; a német sorkatonaságról nem annyira tehető fel. Herbersteinék ezután Bottyán lovascsapataitól üldöztetve, visszasiettek Szlavóniába. Bottyán várát azonban előbb — mert visszafoglaltatásától tartottak, — lerontatták, sánczait levonatták. És ezóta nem is épité föl senki. Bottyánnak, mióta Duna-Földvárt bírta, nem vola többé szüksége reá. Az állandó dunai átjárás Földvárnak kurucz kézre kerültével biztosítva volt, s ezzel Bottyánvára stratégiai fontossága megszűnt. Íme, ennyiből áll Bottyánvára története ; az 1705. tavaszán épült erőditvény 1706. tavaszán már romokban hevert. De alig egy éves élete alatt több és fontosb eseményeknek, ostromoknak volt színhelye, mint számos régi lovagvár félezred év alatt. Nevét rövid de változatos múltja által történelem és hagyomány előtt emlékezetessé tette. Ma is gyakran találnak a szőlőkapások, szétdúlt sánczai közt s környékén Rákóczi féle libertáspénzeket. Romjairól gyönyörű kilátás nyílik Tolna hegyeire, a Duna messzi folyására s az alföldi végtelen zónákra. Képünk a paksi szőlőhegyekről levéve mutatja, ahonnét egykor ostromolták. THALY KÁLMÁN! Egy halálra ítélt császár utolsó napjai. A most egy éve agyonlőtt Miksa császár háziorvosa, Basch tudor, érdekes és értékes adatokat bocsát közre: „Emlékezések Mexikóra“ czím alatt közelebb megjelent könyvében a mexikói császárság utolsó tíz hónapjáról. Jóllehet személyesen részt vett a lerit eseményekben, és sok keserű tapasztalás daczára, meg tudta őrizni előadásában a kellő elfogulatlanságot és ítéletében a szükséges tárgyilagosságot, s egész terjedelmükben kezességet vállal közleményei valóságáról; nem ír semmit, amit mint szemtanú személyesen át nem élt volna, vagy oly fonákokból nem merített volna, melyek hitelességéről módja volt meggyőződhetni. Elhallgatni sincs oka semmit is, s emlékezéseik szerint valóban világos visszapillantást engednek ama történetté vált szomorú eseménybe, mely még késő nemzedékekre nézve is teljes tragikai érdekkel biránd. Miksa, mikor már ő maga s hívei fogva voltak, többször fölszólította őt, bocsátaná közre részrehajlatlan megvilágításban a történteket. — Mindnyájunk közt, —• mondá neki egy ily alkalommal a császár, — egyedül ön számíthat bizton rá, hogy Európába visszatérhet. Önnek föl kell lépnie ügyünk mellett, s gondoskodnia, hogy igazság szolgáltassák annak a világ ítéletiben. Hogyan czimezendi ön könyvét ? Czimezze egyszerűen igy: „Emlékezések Mexikóra.“ Így keletkezett e könyv, mely 1866. September 18-kával kezdődik, mely napon tudniillik Basch mexikói császári udvari orvossá lett. Legtöbb részvétet kétségkívül a szerencsétlen Habsbung utolsó napjainak leírása ébresztend. A császárság, a francziáktól szerződésszegéssel elhagyva, a pénzforrásokból kifogyva, saját pártfeleitől kompromittálva, napról napra szükségképen gyöngült alapjában; mindamellett a fogadtatás, melyben a császárt Queretaroba való bevonulásakor a lakosság részesítő, szívélyes volt. Pedig hát végéhez közeledett immár a tragoedia, hanem a csodálatraméltó magasztos nyugalom, mely a császárt mindig környező, nem hagyta őt el egész a borzasztó pillanatig, melyben örökre lelépett a színpadról. Annyiszor és oly elragadólag tanúsított léleknagysága megnövekszik még, mikor minden remény eltűnt a szabadulásra. De hadd beszéljen maga Basch tudor Miksa utolsó napjairól. „A bányán csak a császár környezetében voltunk, azon pillanattól kezdve, midőn a vértörvényszék a queretaroi színházban összeült, nem áltattuk magunkat csalképekkel a helyzet iránt. A császár halálítélete ki volt már mondva az által, hogy ügyét haditörvényszék elé utasíták. Megkegyelmezést nem igen lehetett várni, egyedüli menekvés csak szökés által történhetett, s azt— bármily kevés kilátás volt is szerencsés sikerültére, — minden erőfeszítéssel s minden áron meg is kellett kísérleni. Salm herczegné egy mexikói ezredest már megnyert ügyünknek, ki 100000 dollár díjért késznek nyilatkozott azon vakmerő merényletre, hogy a szökést lehetővé teendi. Azt állítá azonban, hogy ő egymaga semmit sem tehet, s meg kell még nyerni még egy más ezredest is, kit meg is nevezett a herczegné előtt. A herczegné nem kétkedett, hogy sikerülene is neki. Délután meglátogatja a császárt, s értesíti őt a történtekről. Tervünk iránti tekintetből s minden előfordulható esetet számbavéve, kieszközöltem magam számára az engedőimet, hogy lakásunkból, tudniillik a börtönből, éjjelenkint is kimehessek. Kilencz óráig teljesen készen vagyunk. Ha én, összebeszélésünk szerint, tiz órakor a herczegné utolsó végleges feleletit megkapom, a császárnak csak az ágyból kell fölkelnie, s öt percz alatt megtörténhetik a dolog. Csak néhány perez hiányzik még tiz órából, midőn 321