Magyarország és a Nagyvilág, 1869 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1869-05-23 / 21. szám

242 a miniszteri gépészeti szakosztály vezetését vette át. Mivel a pályázási hirdetésnek nem volt kielégítő eredménye, maga szerkesztett össze egy hegyi mozdonyt, mely „Engerth módszere“ név alatt bel-s külföldön egyaránt ismeretes, s mely szerint több száz mozdony készült Ausztriában, Sveiczban, s Francziaországban. E mozdonyok készítése indított a jelentékenyen erősebb mozdonyok szerkesztésére az akkor divatozottaknál. A két nézet közti harcz, hogy nehéz és erős, vagy könnyű s gyöngébb alkotási mozdonyok czélszerűbbek-e, mintegy ki lett hiva ezáltal, s élénken folyt, s most már semmi kétség, hogy ama nézet helyes bizonyítékául szolgálnak az azóta számos eredménynyel tett kísérletek, melyek tovább haladnak az Engerh által megkezdett úton. Engerth befolyása következtében bízatott meg német gyár először gőzmozdonyoknak Francziaországba szállításával. E találmányának számtalan kitüntetést köszönhet a jeles férfiú. Ausztriától a Ferencz József-rendet kapta, Belgium, mely Würtemberggel egyidőben honosítá meg Engerth rendszerét, a Leopold-, Würtemberg pedig a korona-rendet ajándékozó neki, a müncheni kiállításkor a bajor-renddel tüntették ki s a párisi 1855-iki világkiállításkor a nemzetközi jurytől nemcsak a nagy becsületrendet, hanem a becsületlegio keresztjét is megnyerte a francziák császárától. A kormánydijak lehetségessé tettek neki többszöri utazást a német, franczia és angol vaspályákon. Ez utak, pályabírói működése a müncheni, londoni s párisi világkiállításokon, valamint találmánya összeköttetésbe hozták őt a bel-s külföld legjelesebb szakembereivel, s alig van Német- Angol és Francziaország mérnökei közt népszerűbb név mint az övé. Ez volt oka annak is, hogy 1355-ben, midőn franczia tőkepénzestársaság vette át az államvaspályát, őt bízták meg, mint központi igazgatót a műszaki résznek vezetésével. A kormány kivételesen 5 évi szabadságidőt engedett neki, hogy működhessék az államvaspálya-társaságnál, mely idő elmúltával kormánytanácsos czímmel kilépett az államszolgálatból. 1855-től fogva előkelő állást foglal el Engerth az államvaspályánál, mint vezérigazgató-helyettes. Még azután is gyakran megtisztelte őt a kormány bizalmával. 1859-ben a vámügyek megvizsgálására kirendelt miniszteri bizottmány tagjának neveztetett ki. Vasúti ügyekben gyakran kikéretik tanácsa, melyet műszaki tágkörü ismeretei igen becsesekké tesznek. Egy varró-leány bölcsődala. „Aludj, szivemnek drágasága, Szép kékszemű kis angyalom, Oly rémitőn ordít a szél künn, Hogy elhal reszkető dalom. A mécses is már hamvadóban, Közéig az éj borzalmas árnya , De fény miért is a nyomornak — Aludj, aludj, szegény kis árva. Pinczeszobánkban mily hideg van, S mégis hogy ég lázas fejem — — Egy éve már, hogy itt nyomorgunk Ez elhagyott, sötét helyen. Egész világtól elfeledve, És mindenünnen ah! kizárva . . . Nagyon keserves így az élet — Ne sirj . . . aludj, szegény kis árva. Egy év előtt minden heh más volt! Most minden elmúlt, oda van.. .. Szememben egy nap fénye, lángja, S miként ezüst, csengett szavam. Testem növése , mint a cédrus, Párom seholsem volt nekem, Meg volt igézve, a ki látott — Csicsijja, síró gyermekem. Egész szerelmem az övé volt, Ki oly gáládul elhagyott; Szépségemet hányszor dicsérte — Most beteges s oly rút vagyok. Napok, hetek két közt rohantak, Mig egy napon csak anya lettem, Nagyon szerettük magzatunkat — Csicsijja, árva, kis szülöttem. De egyszer elment s azt beszélte, Hogy nemsokára visszatér — Egy éve várom szívszorúlva, Hanem panasz, köny mit sem ér! Csonttá aszott szép rózsa arczom, Nászkoszorum lóg a szegen . . . Magyarország és a nagyvilág, omorult! nevet sem adtál — Csicsijja, árva gyermekem. Az isten átka sújtson érte Hogy becsületem elvevéd, Ne légy a földön sohse boldog, A mért éltem ezzé tevéd ! S jusson eszedbe gyötrelemmel Hogy én is voltam egykoron, Kit megraboltál, tönkre tettél — Csicsijja, árva, kis poronty.. * * * Mély hallgatás. A mécs se’ lobban... A kis szobában síri csend. Egy halvány szellem — óh! mi halvány — Jár csak titokban odabent. Letérdel a kis bölcső mellé S úgy sír, zokog, úgy esdekel . . . Bocsánatot kér a leánytól, S remegve, nyögve foszlik el.----- Ábrányi Emil. Az utolsó beszély. Eredeti novella — irta Bulyovszky Lilla. (Folytatás.) — De hisz ez egy befejezetlen történet, — jegyzé meg a gróf. — Mint minden szerelmi története Mirabel grófnőnek — mondá a bankárfi, kit ideje lesz mint Goldberg bárót bemutatnunk. — De ez lehetetlen — kiálta a gróf — hisz így nem végződhetik regény? Vallja meg kapitány, ön csak jobban fel akarja csigázni kíváncsiságomat, és én elismerem, e czért elérte; azért kérem folytassa! — Mondom önnek gróf, szerelmi történetemnek vége ; mi azután következik, az már Goldberg,barátunk története. — Úgy van *— igaz, — mondák helyeslőleg a többiek — rajtad a sor báró. — Ne félj semmit barátom mondá Brunet a grófnak — mindent meg fogsz tudni, mert a grófné későbbi szerelmi kalandja, rendesen befejezését foglalja magában az előbbinek. — Sajátságos — jegyzé meg a gróf — e nő mindig érdekesebb lesz előttem. V. — A mint engem önök itt látnak uraim —kezdé a bankárfi mind a tiz ujjával felborzogatva szilnikkel Hermáim és Thuszneldére emlékeztető fürtéit, — két év előtt a legboldogabb ember voltam Párisban. Himmel! ha reá gondolok, hogy akkor minden szép nőt tudtam szeretni, és most egyet sem! . . . És mi ennek az oka ? a szerelem. És ki e szerelemnek okozója ? a bűbájos Mirabel grófilé. Egy estélyen láttam őt a porosz követnél. Hogy feltűntem neki, az természetes volt, a vis-á-vis tánozott velem, és százezer frankot érő brilliantgombok voltak mellényemen. Mert tudniok kell önöknek, hogy ha fejemre állok sem tudok annyi pénzt elkölteni egy hónap alatt, amennyit atyám nyert egy napon, ha csak lábát teszi a börzére. És most mit használ nekem a pénz, mikor nem tudok többé élvezni ? Huszonnégy éves vagyok, és nincs nő, aki tetszésemet megnyerhetné. Mindig csak a grófné lebeg előttem, és mennyei szépsége vakká tesz, még Pepita bája iránt is. — De Cerrito iránt nem, kópé — fenyegető a dandy. — Mein Gott! csupa hűségből követtem el ez egy hűtlenséget — Cerritonak ép oly szinű haja van, mint a grófnőnek. — — Hagyjátok folytatni Brunet, mert ha bele jő hűtlenségeibe, ma nem kerül ránk a sor. — Folytatom — mondá a báró — de előbb tudd meg Brunet barátom, hogy hűtlenségemről egy betűt sem tudnék mondani, mert bár semmi reményem sincs többé a grófné szerelmét megnyerni, ostoba érzelgősségemnél fogva, csak legnagyobb önmegerőltetéssel tudnék más nőre gondolni. — Aki egyszer a napba tekintett, annak nem fényesek többé a csillagok — mondá Brunet. — Én nem tudom ily szépen kimondani, de úgy van. Tehát mint mondám, a grófnőnek feltűntem. Báró, önnek szerencséje meg van alapítva — mondá hozzám lépve Cerizy grófné — jöjjön, bemutatom Mirabel grófnőnek. Néhány percz előtt még együtt láttam a két delnőt suttogni, méltán hivém hát, hogy Mirabel grófné maga kívánta bemutatásomat, és ezt szeretetreméltósága is tanusitá, melylyel fogadott. Én az egekben éreztem magamat, mert nem tagadom, életem legnagyobb fájdalma abból állott, hogy még egy nőben sem birtam szenvedélyt ébreszteni. Igaz ugyan, hogy egy tánczosné, ki tenger pénzembe került, több ízben görcsöket kapott és elájult féltékenységi rohamaiban, miből némi valószínűséggel véltem következtetni, hogy a bolondulásig szerelmes belém, de véletlenül megtudtam, hogy néhány évvel azelőtt nagybátyám irányában is úgy viselte magát, ki pedig kissé süket, nagyon ragyás és húsz év előtt 45 éves volt. Szenvedélynek tehát legjobb akarattal sem tulajdoníthattam tánczosnőm görcsös rohamait. Már most képzeljék önök, mily boldog álmoknak adtam át magam, midőn a salonok királynéja első miniszterévé engem látszott választani. Donner Wetter pedig csak játszott velem. Égető pillantásokat azért vetett reám, hogy egy másiknak bebizonyítsa, mikép ily pillantások nála második természetté váltak. Kocsija mellett azért lovagoltatok engemet, hogy egy másik lovagja egyedül ne követhesse. Végre boudokjában azért engedett órákat töltenem lábainál, hogy egy másik ezt megtudja és kiábránduljon. Szóval szerelmemet azért bátoritá, hódolatomat azért fogadta el, sőt szerelmét remélnem is azért engedé, hogy egy másik imádójától, ki terhére látszék lenni, szabaduljon. De mindezt én csak később tudtam meg. Sokáig hittem magamat kegyelt lovagjának, míg észrevettem, hogy csak villámhárítónak használt. Egy napon azonban leesett a hályog szememről. Történt t. i., hogy egy reggel feldúlt vonásokkal a „másik“ lépett szobámba. A másik uraim, senki más nem volt, mint itt Lovay barátunk. — Báró — szóla hozzám — ön szereti Mirabel grófnőt ?! — Imádom — felelem. — Ő is szereti önt ? — Hizelgek magamnak. — Jól mondá ön „hizeleg“ — esék szavamba kétszeresen udvariatlanul a kapitány, — mert tudja meg — folytatá -— hogy én őt régebben szeretem, és viszont szerelméhez régibb igényekkel birok. — Hát mit kiván ön ? — kérdem kissé szárazon. — Hogy kerülje a grófilét ! — Ön tréfás kapitány ! ? — Nem, Istenemre ! én komolyan beszélek, ön utamban van. Ha hinném, hogy a grófnő önt szereti, akkor talán hallgatnék; de így nem tűrhetem, hogy örökké mint árnyék mellette és közöttünk legyen! — Ez annyi mint kihívás édes kapitány ? — Olyanforma drága báró ! — Ön bolond, kapitány — jegyzem meg mérsékelt hangon. — Hisz ha a grófné nem szeret engem, nem jobb-e önre nézve, ha én vagyok lovagja mint más ? — Én nem okoskodom uram! én szenvedek és verekedni akarok, ez enyhet fog adni. — Köszönöm, hogy gyógyszertárnak néz, de nem fogok önnek orvosszerül szólgálni. — De uram! — Hallgasson meg kapitány ! — mondom nyugodtan, — még nincs hat hónapja, hogy azért öltem meg egy embert, kinek ön segédje volt, mert becsületemben sértett, és sokszor és érzékenyen sértett. Sorsát megérdemelte. Ön ezt tudja, nem fogja hát gyávaságnak mondani, ha mielőtt önnel verekszem, előbb végére járok, létezik-e ok, mely miatt egymás életére törekedhetünk. — Drága barátom! — közbe szóla a dandy — mintha unalmas kezdenél lenni. — Ez a ti nézetetek is ? — kérdé a meghökkent báró a társasághoz fordulva. A társaság elég kegyetlen volt egymásra nézve hallgatni. — Folytasd hát te — mondá a hiúságában sebzett báró, a kapitányhoz fordulva. — Legjobb időben lépsz vissza — mondá a kapitány — mert történetünk csak eddig volt érdekes, a mi következik, nagyon is mindennapi. — Eli mégis kiváncsi vagyok rá — mondá a gróf. — Beláttam egy kis meggondolás után — folytatá a kapitány, —hogy Goldberg barátunk tulajdonké- 21. szám, 1369.