Magyarország és a Nagyvilág, 1869 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1869-09-12 / 37. szám
37. szám, 1809. — Igen , nagy körutat tettek, későn este tértek vissza. — Azt hittem, Brunó, hogy már vagyonodnak örököst kell keresned, de mint most hallom, hát nősülni fogsz. Rokonaid közül elvehetsz egyet; csak találsz hat nővérem közül egyet, kit méltónak tartasz nevedre. — Jókedved van ma vén katona, — szólt Capry — hihetőleg te akarnál nősülni, de nem mersz az almába harapni. Ne gondold, hogy segítek. Aztán a középsőhöz fordult s megszólitá: — Mért vagy oly hallgatag, mindig csak a gazdaság forog eszedben ? •— Várom mikor végzi bátyám bolondos beszédeit, egész nap tréfálni való kedve van. Ha együtt vagyunk, nevetni vagy mérgeskedni kell minden nap kivétel nélkül. — Nagysága hangját hallom ! jönnek! — mondá Capry mintegy vigasztalva magát, hogy megszakadula kellemetlen helyzetből. Elébe ment s megcsókolá kezét a kedves kinézésű öreg baráménak. A kisasszonyok mind meglepetve mondogatók : — Brúnó bácsi, ön csak meglep minket, akárhányszor jön. A kerevettel szemben a kisasszonyok foglaltak helyet. A legifjabb hamis mosolylyal integetett a vele vis-á-vis ülő Caprynak. — Victoria, ön ma nagyon vigaszólt Capry a legifjabb leánykához. — S ön nagyon is komoly. — felele csintalan mosolylyal a szép barna Victoria. — Aki házasodni akar, annak nem lehet jó kedve — szólt közbe a kapitány. — Sőt ellenkezőleg, Justin — felelt Capry mentegetődzőleg. — Milyen titoktartó ami Bruno rokonunk, mama nem is mondja, hogy házasodik — szólt ismét Victoria. A többi kisasszony bámulva nézett Capryra. E szó : „házasodik“ villámszerűleg hatott. — Nagysága ne higyje el Justin katonás tréfáit, — fordult a bojárnéhoz Capry. — Nem, nem, — felelt a bojárné. — De mi hitelt adunk szavainak — mondák sietve a kisasszonyok. A bojárné távozott, miután meghagyta, hogy ebédig jól mulassanak. — Brúnó bácsi, mondja csak, hát csakugyan házasodik ? — Victória, kegyed mindig jó leány volt, ne beszéljen kérem a házasságról. — Kegyed Brúnó csak nem nőgyűlölő ? — Nem, Victoria! felele Capry. — És mégis mihelyt a házasságról beszélek, mindjárt búskomolylyá lesz. Capry vigaretot akart ölteni, de nem sikerült, daczára, hogy a kapitány elménczkedni kezdett. — No Victoria, — kezdé a kapitány, — oktasd csak Brúnót, még meg bírod talán téríteni. Férjed lehet csak jól tervezd a rohamot. E perezben idegenek érkeztek, de mint látszott mindennapos vendégek, köszöntek, bizalmasan kezet szorítottak és helyet foglaltak. A kisasszonyoknak azonnal volt mulattatójuk. Victoria s Brúnó együtt beszélgettek hallgatók nélkül. — A lengyel száműzött urak — mondá halkan Victória — naponként nálunk vannak ebéden sestelin, a mama nagy pártfogójuk s fivéreim is. Mindnyájan rendes látogatóink. — Párisban találkoztam egyikkel, a többit is ismerem. Szegény hazátlanok ! . . . A kapitány zavarta meg a társalgókat. — Victoria, csak rajta ! . . . csinos férjed lesz . . . — Ah, ön mindig ilyeneket beszél, mikor Brúnó nem szereti! . . . elébb mondá, s aztán ... ha Jesenszky jelen volna, akkor is igy beszélne ? — Igazad van, Victoria !— szólt Capry. — Egymásnak fogjátok pártját, e jó jel, mégsem marad a környéken kívülem agglegény, — mondá a kapitány. — Ah bátyám, ön a tréfából komolyságot csinál, az istenért, ha Jesenszky jőni fog, így ne beszéljen ! — Brúnó ezerszer derekabb, Victoria ! — Nem vonom kétségbe, de mi csak csintalanságból, hogy vidám legyen Brúnó is, kezdtünk tréfálni, amiért ő nem haragszik , sokkal udvariasabb a nők iránt, aztán rokonunk is. — No Brúnó, mi hát csak agglegények maradunk. — Nem veszem magamra, Jusztin. — Ah, te különöz vagy, hisz arra sem vagy hivatva, hogy egy nőt egy légytől megóvj. Victoria félvén bátyjának további beszédétől, nővéreihez távozott. — Brúnó — folytató beszélgetését a kapitány — ha eddig tréfának hitted beszédemet, most komolyan beszélek. — Csinos ember vagy, ez bárkinek szembeötlik és sajnos a Capry család utolsó sarjadéka. Ha maradék nélkül múlsz ki, ősi birtokod ránk szállna törvényesen, én már nősülni nem fogok, fivéreim közül szintén alig fog egy, — családi átok-e, — manó tudja, — de elfeledkezünk a házasságról s egyszer csak azt látjuk, hogy agglegények lettünk. Nővéreimnek van udvarlójuk, különösen a két nagyobbiknak két orosz főtiszt udvarol, s az egyik már vissza is akar vonulni a hadseregtől s arra számit, hogy van nekünk elég birtokunk s idővel a tied is az Ignanovits családra száll, majd örököl nővérem eleget. Megvallom őszintén, anyám ellene van az egész dolognak, mert ellenszenvvel viseltetik az oroszok iránt — de nővéreim úgy látszik szerelmesek, mit tegyünk ily állapotban ? Azon gondolatra jöttem, hogy házasodjál meg, s akkor nővéreink meg lesznek mentve, az orosz udvarlók pedig visszavonulnak, ezt bizton hiszem. Honnan végy nőt? Ez a kérdés, — gondolod. Tanácsolnék nem nőt — err° A T I L U L A S. Eredeti rajz Munkácsy Mihálynél. Magyarország és a nagyvilág. 435