Magyarország és a Nagyvilág, 1869 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1869-07-04 / 27. szám

27. szám, 1869. A kis­lány mit sem gondol, nyugodtan mosolygó arczczal alszik anyjának ölében . . . S a Tisza foly tovább, nyugvó napot, feltűnő csillagokat, halvány holdat egyforma nyugodt méltó­sággal tükröznek vissza tova simuló habjai. Németh Ignácz: Az evezősport. Nem lehet elvitatni az erőgyakorlatok hasznos hatását az egészségre, vivás, tornázás, lovaglás, táncz, kellő mértéket tartva mind megtermi az izmok erő­södése folytán a test erőteljére s igy közvetve a szel­lemre is a maga jótékony eredményét. Ezen erőgyakorlatok közt igen méltó helyet fog­lal el a csónakázás vagy általában nevezve az evező­sport. Néhány év előtt hazánk fővárosában is nagyon divatba jött a sportnak e neme, annál is inkább, mert itt van kéz alatt, itt foly a főváros közvetlen közelében a királyi Duna, melynek sima tükre pompás pályaté­rül szolgál az izmos kezek hajtotta sikamló csónakok­nak. Különféle csónakásztársulatok, evezőklubbok ala­kultak, evezőt fogott kezébe a dologtalan, ősei által szerzett vagyonból éledő uracs, s szabad idejükben eve­zőhöz nyúltak a kereskedelmi comptoirok, hivatalos bureauk emberei, a Duna nemsokára csak úgy virult a különféle rikító szinti evezőingek és sapkáktól, hem­zsegtek rajta az alkonyi órákban a különféle alakú, könnyebbnél könnyebb sajkák. Divattá vált az evezés. A dunai molnárlegányok zsákszállító csónakjaikon gyakorlatiságuk büszke önér­zetével szorították markaik közt evezőiket, midőn ura­kat láttak elnyilalni mellettük könnyű csónakjaikon tarkabarka ingekkel, s izzadságcsöppektől fénylő ar­­czokkal, hisz divatos most az evezés. Hát még aztán, mikor szelét vették annak, hogy mint a paripákkal a Rákoson, ép olyan futtatást ren­deznek a Dunán csónakon, akkor köpték csak markai­kat, hogy fogják ők majd lecsepű­zni azokat a vézna­­karú urakat. Persze azok csak maguk közt versenyeztek, s e fölötti indignatiójukban aztán egymást iparkodtak lecsepűzni, s a sok repülő csónak, kipirult arczu eve­zők lobogó zászlókkal csónakaikon s lobogó ingujakkal izmos karjaikon pompás utoánizt nyújtottak a Duna­­parton végig sereglett roppant számú közönségnek, mely előbb már nagy élvezettel szemlélte végig az úri csónakászok hajráversenyét. Hazánk több folyamparti városaiban is alakultak hasonló csónakásztársulatok, s a sportnak e neme szé­pen virágzik fővárosunkban, számos ily egyesület, klub van, de már tavaly s az idén sem rendeztek regattát, pedig a közönség nagyobb élvezettel szemléli végig, mint a lóversenyeket, hol nem vékony lólábak, hanem izmos emberi karok küzdik ki a babért s a fényes ara­nyokat. E testgyakorlat tősgyökeres angol eredetű, s ta­lán legkedvenczebb izomgyakorlata a spleenes angol­nak. A londoni elég korán eléri Putneyt, a legkedvel­tebb evezőcsónak-kikötőt ünnepnapi délután, hogy ott jól kihuzogattassa az evezővel tagjait a folyamon. Put­ney­s környékének levegője csak arányosan mondható tisztának, mig a Themzének vize minden tisztogatás da­czára tényleg ronda még mindig, de a hely nincs messze, s aztán szellemi megerőltetés s irodai munka után pom­pás, kellemes felüdítőül szolgál a fárasztó, izomerősítő csónakázás. A csónakászklubbok tagjainak legnagyobb része, kik a Henley s máshol történő nagy regattaver­senyekre indulnak küzdeni a dicsőségért, többnyire az irodákból kerülnek ki. Londonban kevés henyélő van, s annál figyelemreméltóbb, hogy mégis oly sok jeles evező­erő kerül ki belőle. Különben e versenyek jellege évről évre változik akként, amint tökélyesülnek a csónakok. Főczél ezek építésénél: minél nagyobb szilárdságot párosítani minél nagyobb könnyűséggel. Enemű csónakok Newcastle-ból kerülnek elő a legnagyobb tökélylyel. Most az amerikai találmányi­ csónakok kezdenek érvényre jutni, melyek­ben az evezők maguk kormányozzák csónakjukat s igy kormányos nem szükséges. A múlt évi henleyi regattánál kísérletet tettek az oxfordi egyetem tanulók ily amerikai csónakkal. Hogy a versenyszabálynak eleget tegyenek, vittek magukkal kormányost, hanem amint a versenyjel hangzott, a fölös­leges ötödik a vízbe ugrott s a négy evezős maga kor­mányozta csónakját. Ezalatt a többi csónak előnyt nyert fölöttük, de a diákok neki igazították csónakjukat az iránynak s minden nagyobb megreh­etés nélkül, több csónakhoszszal érték el a czélt a többi előtt. A párisi csónakversenyen is legyőzték az uj braunschweigiak a francziákat és angolokat az amerikai csónakkal. Az angol nép érdeke különösen akkor tűnik ki az ily regattáknál, midőn az oxfordi s cambridgei diákok versenyeznek egymással. Minden ponton, mely csak kilátást enged a folyamra, embertömegek nyüzsögnek a Themze süppedékes partjain Putney és Mortlake közt, úgy, hogy ily embertömeget az előtt csak a lóversenye­ken lehet látni. Persze nem mindenkit az enemy sport irányában táplált előszeretete visz oda, hanem a divat. Ily időben mindenki csak a két egyetem közti verseny­­gésről beszél, melyről ép oly pontos tudósításokat hoz­nak a lapok, mint a nagy Derby-napról. Legújabban a fogadások is mindig nagyobbodnak e versenyeknél. Az egyetemek e csónakregattája után a győzőnek a csupa dicsőséggel kell megelégedni, míg a közönség évről évre mind nagyobb mennyiségű fogadá­sokat tesz Oxford vagy Cambridge győzelmére. A folyamat szeldelő számtalan gőzös, melyek fe­délzete tele volt a versenyt szemlélőkkel, nagyban aka­dályozta e versenyeket, azonban a hatóság helyes intéz­kedéseket tett ebben a tekintetben is. Valamennyi gőzösnek meg van hagyva, hogy míg csak ki nem indul­nak a versenyző csónakok, állva maradjanak az indulási pont mögött. Hanem e rendelkezés meg a közönségre nézve kellemetlen, mert távolról nézni a versenyző csó­nakok után, nem valami kellemes. A két egyetem első versenye 1829-ben történt, s 1839 óta minden évben megtörténik. Hosszabb ideig egyensúlyban voltak, de egyszerre csak változás állott be s nyolcz évig mindig Oxford vitte magával a győzelem pálmáját. Nagyon sokat vitatkoztak ennek oka fölött. Először annak tulajdonították Oxford szerencséjét, mert a gerincztelen csónakokat és gömbölyű evezőket kapta fel. A cambridgeiek is megtették ugyanazon újításokat, mégis csak legyőzettek épen úgy azután is. Végre aztán kitalálták az igazi okot. Legnagyobb hátrányukra szol­gált a Cam folyónak rendezetlensége, melyen be szokták magukat gyakorolni. Roppant tevékenységgel, gazdag lordok pártfogásával nagy összeget szereztek össze, hogy kitágittassák s kitisztíttassák a folyót. S hogy semmit se mulasszanak el, a leghíresebb oxfordi evezőhőst tanító­mesterül fogadták fel, s annak vezetése alatt gyakorol­ják magukat a nagy evezőharczra Oxford ellen. A nagy henley-i csónakversenyen az egyetemek már nem igen vesznek részt. Nem tudnak felüdülni azon vereségből, melyet mindkét egyetem, Oxford az első, Cambridge a második napon szenvedett a londoni evezőklubtól kilencz évvel ez­előtt. A henley-i regattát a legelőkelőbbnek tekintik az evezőlovagok. Díjai is vannak, arany és több ezüstpohár, egy ezüstcsésze a hölgyek által ajándékozva stb. A szemlélők e versenynél legjobban kielégíthe­tik látványkedvüket. A Themsének nincs vonzóbb parti tájéka, mint azon ötnegyed angol mértföldnyi, mely a henley-i hídtól az alsó folyamszigetekig nyúlik. Ha a verseny napja szép, akkor a Themsén föl és alá röpülő, sikló, minden fajtájú csónakok, s a régi hídon szép fénye­sen öltözött hölgyekkel telt kocsik s a roppant nagy nyüzsgő embertömeg a partokon hasonlíthatlan látványt nyújtanak. Második s szintén érdekes látvány, midőn a ver­seny bevégezte után a henley-i oroszlán­fogadóhoz se­regük a tömeg s ott köröskörül a fűbe telepszik le. London közelében Barnesben, Kingston s Waltonban rendeznek még ily versenyeket. Newcastle s Glasgow szintén nagy s vonzó regattát tartanak, de ezekről is csak az áll, a­mi a vidékiekről átalában. Világkiállítá­sok, czéllövések s más c­eremóniák viszik a főszerepet az ünnepély programjában, a csónakverseny csak má­sodrendű szerepet játszik. A Putney és Mortlake közti távolságot már na­gyon nagynak találják az ily versenyre. Régebben az evezősök még nagyobb erőmegfeszítéseket is tettek. Norwichben p. o. huszonöt mértföldre versenyeztek. A nyerő tíz óra alatt érte el a czélt. A harminczas évek­nek két legjobb evezőse, Londontól Gravesendig verse­nyeztek. Mintegy harmincz angol mérföld. Egy Pil­­kington nevű­ angol fogadott, hogy társ nélkül maga végig evezi azon távolságot öt óra alatt. S nyert, pedig fényesen, mert három óra s ötvennyolcz percz alatt ért oda. Múlt évben valami Robinson nevű­ tette meg ugyanazon utat és pedig oda és vissza. Tehát hat­van angol vagy tizenhárom német mérföldnyi utat tett hét és fél óra alatt. Nyolcz órányi idő volt a fogadás. Ugyanazon hős már előbb még jelentékenyebb fogadást is nyert Londontól Erithig s onnét vissza. A fogadási idő öt és fél óra volt, s neki egy negyedórával keve­sebbre volt szüksége. Worwich volt az előtt helye a hosszú pályatérre terjedő csónakversenyeknek. Itt fo­gadott az evezőnek egyik mestere arra is, hogy ő hu­szonnégy óra alatt száz angol mérföldet jár be, s négy órával kevesebb idő alatt tette meg azon távolságot. Azonban mindezek nagyon elhalványulnak valami Landernek erőmutatványához mérve, ki tizet egy ellen téve fogadott, hogy Londontól a westminsteri hídig terjedő száz tizennégy angol mértföldnyi távolságot ti­­zenkilencz óra alatt megteszi. Meg is tette tizennyolcz­­óra s nehány percz alatt. Segédje egy hajós volt, William nevű. S pedig a csolnakázás akadályokkal volt, egybe­kötve, mert Oxford s Henley közt tizennyolcz uszály­hajó volt szemközt jövendő, melyek mindegyike bizo­nyos időveszteséget okozott. Az idő sem igen volt ked­vező. Négy órakor reggel indult, teljes sötéttel, erős északi széllel, az eső szitált. Az első két hajó ötpercznyi idejét rabolta el, mikor a harmadik jött, akkor kezdett szürkülni. Midőn az utolsó hajó ment el mellette, dél volt. Itt megállt negyedórára, evett ivott, s aztán ismét munkához láttak. Négy órakor Stainesnél volt, ott be­öntött néhány pohár sherrit s nyolcz óra után Tedding­­tonhoz ért. Tiz órakor Putneynél volt s negyvenhárom percz múlva bevégezte versenyfutását a czélnál. Véletlenül sokat vitatkoztak a fölött is, hogy e versenyzések ártanak-e az egészségnek vagy nem. Egyik oldalon minden betegséget s korai halált attól származ­tatnak, míg a másik erőnek erejével tagadja ezt, s ál­lítja keményen, hogy senkinek sem lehet sem testi, sem lelki ereje és ügyessége, ha csak nem forog erősen az evező körül, s időről időre nem vesz részt a verseny­evezésben. — Azonban itt is a középút a legjobb. Itt is valamint mindenütt önmagát bünteti meg az öne­rőnek túlfeszítése. Aztán egy más oka a verseny utáni megbetegü­lésnek az oroszlán­fogadónak egyik szekré­nyében van elzárva, s ünnepnapokon — s mi lenne más ünnepe a csolnakásznak, mint a verseny ? — körüljár a csolnakászklub asztalán. Nem más ez, mint a je­lenley városnak nagy ezüst serlege, melyet egy haj­tásra kiüríteni, minden valamirevaló eveződésnek be­csületbeli kötelessége. Annak bebizonyítására, hogy mennyire fentartja az egészséget s erősíti az izmokat s a testet az evezés, a londoni klub elnökét mutatják fel példa gyanánt. Már túl van a hetvenen, egész életében folyvást az evező törte fel markát, számtalan verseny­ben küzdött és nyert. S még most is egész öröm nézni, hogy mily erővel s kitartással feszíti az evezőt. Az utóbbi évek sporttörténete három evezőkirály nevét jegyezte föl, melyek egymás után következtek. Sadlert, ki először jutott ama polezra, Kelley taszította le. A londoni evezőklub évlapjai lelkesedéssel emlé­keznek meg ama borzasztó harczról, (tremendous strug­gle) melyet ketten a hammersmithi hídnál vívtak ki egymás ellen. Fontenoi, marengoi nap volt ez. Kelley vált elől, ekkor ellövelt mellette Sadler s elhagyta. Kelley már egészen meggyőzetve látszik, azonban a híd előtt beérte ellenségét, s csónak csónak mellett rö­pült tova. Amint a híd másik felén előjöttek, kitűnt világosan, hogy Sadler evezőcsapásaiból eltűnt az élet és az erő. Legyőzetett és pályáját bevégzettnek kell tekintenünk.“ — De Kelley sem viselte sokáig a koro­nát, múlt év november 17-ike volt az ő Waterlooja. Blü­­cherje volt Renforth James. Az evezősport régi ismerői tágra nyitották szemeiket, a feledhetlen Chambers Bob volt feltámadva ismét. Ez az ő evező­csapása „az ő ha­tározott, ha nem is elegáns modora“ volt. Az új király azoknak egyike, kiknek ereje oly rendkívüli, kik előtt a legnagyobb megerőltetés is csak játék. A csónakversenyeken kívül a csónakutazások is nagyon divatba jöttek. Az evezés testgyakorlatának számos kedvelője épen nem vesz részt a regattában, hanem örömest tesznek több napig tartó csónakutazást. Dunánkon is többször történt már ily eset, mely különben külföldön nagyon mindennapi már, s tornászok felülmúlhatlannak mondják egy ily utazás érveit Bécs­­től Pestig le a Dunán. Hiszen kellemes is lehet az olya­noknak, kik nem férnek meg bőrükben, kik egekbe ágaskodó hegyek tetején kuporgó várak tövébe mennek föl pihenni, mikor azt sokkal jobban végbevihetnék lent a völgy pázsitján. De mi öregek, már csak mégis ké­nyelmesebbnek találjuk a jó tágas gőzhajót, melynek meleg hálótermében nem nyilal át rheumás tagjainkon az éjjeli hideg szél. A fiatalság teheti, az a széllel igen jó barát, hisz : j­uventus ventus. Magyarország és a nagyvilág. 317 A spanyol alkotmány kihirdetése. (Képpel a 319. lapon.) Május 8-ika nevezetes nap volt Spanyolországra nézve. Az új alkotmány, melyet a cortes oly gondosan megvitatott, ezen napon hirdettetett ki a legnagyobb ünnepélyességgel. A madridi lakosság élénk örömmel fogadta az ország új alkotmányos törvényeit, a st. Gero­­nimo-tér már korán reggel élénk néptömegtől volt el­lepve, a gyűlésterem hátterében emelkedő szószék körül lobogók, s árboczokon a régi királyságok czimerei, Spa­nyolország jelvényei függtek.

Next