Magyarország és a Nagyvilág, 1871 (7. évfolyam, 1-26. szám)
1871-05-28 / 22. szám
VII. ÉVFOLYAM 1871. 22. SZÁM, PEST, JV MÁJUS 28. Megjelen minden vasárnap. Kiadja a Deutsch-féle könyvnyomda- és kiadói részvény-társaság. Kiadó-hivatal: PEST, József tér 6. sz. Előfizetési dij : Negyedévre 2 frt. — Félévre 4 frt. — Egész évre 8 frt. — „Kákai Hetikrónikájával 66 együtt: Negyedévre 3 frt. — Félévre 6 frt. — Egész évre 12 frt. Erdélyi levél. A nagyságosok és méltóságosok. — Czimkérdés. — Adoma a szegény parasztról. — Michelet nyilatkozata. — Az első érintkezés s a hosszabb együttlét közti különbség. Brassó, május elején. Tisztelt barátom! Bevezetem önt a nagyságosok, és méltóságosok hazájába. Magyarhon, az unió előttit értem, négyszer ötször nagyobb mind területre, mind népességre mint Erdély; de azért , úgy hiszem, helyes arányt vetek, ha azt állítom, hogy Erdélyben négyszerötszörte több „nagyságos“ és „méltóságos“ van, mint nagy Magyarhonban és több van, mint a többi egész világban. Ha pedig azt is számításba veszem, hogy az e minőségű emberfaj leginkább a megyei területen lakozik , akkor bátran párhuzamba vehetem az élőket, holtakat, kik a világ kezdetétől fogva a mai napig bármi oknál fogva e néven neveztettek, anélkül, hogy a statistikai arány elvetésétől féljek. Azt be kell ismernem egyébként, hogy aránylag annyi gróf és báró sehol sem létezik mint Erdélyben, tehát alap van arra túl bőven, hogy az ember ezen obligát czímzést ép oly állandóan hallja, mint egy katonai zenebandában az öreg dobot. Nem csuda így, ha e puffogás azon sokról, kiknek ez a mi páratlan szokásaink szerint „competál“, átharapózott azon még többre, kiknek ez „nem competál“, de földi boldogságuk egyik nélkülözhetetlen kiegészítő részét képezi. A 15-ik században a királyok czíme volt a „nagyságos“, a 16-ik században Erdély fejedelmei is „nagyságosok“ lettek, — ekkor még a mindenhatót nevezték „felséges istennek“, most már a királyok lettek „felségessé“, s ha még volnának erdélyi fejedelmek, ezeknek most már aligha pályázat útján nem kellene illendő czimét feltalálni, miután az ő hajdani czimék az utókor által már apróra van szétszedve. Szép dolog valóban, midőn egy akkora embernek, mekkora „Hüvelyk Mátyás“ gyerek korában lehetett, úgy mondják, hogy: „nagyságos urfi, méltóságos ifiúr“ . .. Denique, mi élelmes nép vagyunk, feltaláljuk a nagyságot már a bölcsőben, és a méltóságot az iskola padjain. Jósika Miklós valahol, tán midőn Jósika Istvánról ír, azt mondja, hogy egy kis országnak nem lehet nagyobb szerencsétlensége, mint ha sok a nagy embere. Ebben mathematikai igazság van, mert sok nagy csakugyan nem férhet el kis helyen, és ha ebből viszszafelé okoskodunk, szabad lesz Jósika fentebbi aphorismáját oda travestálnunk, hogy sok „nagyságos és méltóságos“ lehetetlen, hogy szerencsétlensége ne legyen egy kis országnak, már csak azért is, mert benne nem férnek meg, s hogy maguknak nagyságukhoz és méltóságukhoz illő helyet csináljanak, mechanikailag kénytelenek taszigálódni, fészkelődni, amiből aztán, ha bár tréfából teszi is az ember, válik a súrlódás és a czivódás. A czim-illetékességről egyik erdélyi ismerős, mesterségére pap, jellemző adomát mondott el. Egy úgynevezett szegényembernek keresete volt a vármegyén. (Erdélyben úgy mondják : a tisztség előtt.) Elment azt szorgalmazni a szolgabiróhoz, megszólítja nagyalázatosan: „tekintetes szolgabiró úr, ezen és ezen ügyemben instálom . . — A szolgabiró ekkorra már dühössé lett: „Mi az ?! — Ki az? ! — Ki a tekintetes ? Szamár, azt sem tudod, hogy én született méltóságos úr vagyok ?! — semmirevaló, ha valamit nem néznék, azonnal rád hegedültetnék 25-öt ! Takarodjál, ügyed úgy sem tartozik hozzám, áttettem az alispánhoz.“ — A szegény ember örült, midőn az ajtón kívül lehetett. Sietett az alispánhoz, de a leczkét megjegyezte magának, tudni vélte a helyes titulát. Bejut az alispán elé: „Instálomalásan méltóságos“ — ezt hangsúlyozta— „alispán úr, ezen és ezen ügyemben . . . “ tovább nem is mondhatta, már rárivalgott az alispán: „Méltóságos?! Tán a nagyságos is kijárna ! — Marha! én született nagyságos ur vagyok (Erdélyben t. i. nagyobb fok a nagyságod a méltóságosnál.) „Köszönd, hogy a lyukba nem vettetlek, — ügyed a főispánnál van — hozd el magad!“ — Szegény emberünk még nagyobbat ijedt, de ugyebaja fontosabb volt, hogy sem a főispán meginstálását mellőzhette volna. Egyszer csak ott találta magát; az első kivel találkozott, egy delnő volt; szegény emberünk nem tudta, ez neje, vagy lánya-e a főispánnak? Félelmében, zavarában, elkeseredésében, hogy már hibát ne tegyen, ezt mindjárt igy szókta meg : „Boldogságos szűz Mária nagyságos méltósága, instálom, itthonn van-é a felséges urist . . . főispán ur méltóságos nagysága ?“ . . . Ily nagyságok lakják a megyei földet, ezek állnak a magyar elem élén, s mert egyúttal a miveltséget és civilisatiót is ezek képviselik, szükségképen nekik kell képezni a demokráczia anyagját is. Tessék kivárni, míg ebből szalonna lesz. .. Pedig hogy ezután bármi neme s szorongó anya.