Magyarország és a Nagyvilág, 1872 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1872-12-15 / 50. szám

nemzetcsaládban; de volt és van a kedvező változásra lényeges befolyása néhány oly jeles külföldi írónak is, kik Magyarországgal tüzetesebben megismerkedvén, részint irodalmunkat, részint politikai, társadalmi viszonyaink rajzát bemutatták a külföldi nagy közönségnek s igazi színében ismertették meg hazánkat. Mi ezen önzetlen, őszinte barátaink közül kettőnek akarjuk ezúttal hálánkat nyilvánítani, egy elhunyt jelesnek és egy élőnek. Az első sír John Bowring, a másik Braun Károly. John Bowring 1792-ben született Larkbeareben, s kora ifjúságában részt vett atyja üzletében, mely nagyszabású posztókereskedésből állott. Az üzlet érdekében Európaszerte utaznia, s e miatt ismét nyelveket tanulnia kellett, mire különben gyermekkorától fogva kiváló hajlamot is mutatott. Utazásai azonban csakhamar elvesztették pusztán üzleti jellegüket. Bowring élénk szelleme, erős megfigyelő tehetsége az üzleti dolgoknál majdnem fontosabbnak kezdte találni a különböző népek szokásait, társadalmi és irodalmi viszonyait s minden utazásából egy-egy nyelvészeti, népieméi adattal gazdagodva tért haza. Körülbelül húsz nyelvet tanult meg s igy méltán nevezték őt „angol Mezzofanti“-nak, annál inkább, mert oly nyelveket is megtanult, melyekre a nyugati nyelvtudósok mai napig is kevés figyelmet fordítanak, minek a magyar, lengyel szerb s a szlávnak többféle dialektusa. Gazdag nyelvismereteit Bowring nemcsak saját magának, hanem az illető nemzeteknek is hasznára fordítá, mert csakhamar hozzáfogott idegen irodalmi műveknek angolra fordításához és ily módon mintegy 30 különböző nyelvű irodalmat ismertetett meg az angol közönséggel. A magyar irodalom már akkor magára vonta figyelmét, mikor közvetlenszomszédjaink is még alig tudtak róla valamit, sőt mikor maga a magyar költészet és irodalom még alig ébredt föl dermedtségéből. Már 1830-ban kiadott „The poetry of the Magyars“ czím alatt egy kötetet, melyben az akkorig élt jobb magyar költők közül huszonötöt életrajzok kíséretében bemutatott, összesen kilenczven költeményt fordított le és pedig az eredetiek versmértékével és rímeivel igy p. o. Vörösmarty „Cserhalom “-ját is hexameterekben, Kisfaludy Károly és Sándor több szép versét, úgyszintén több népdalt is, melyekben a finom érzékű idegen már akkor fölismerte az őseredeti, mély költészetet. Ezalatt azonban Bowring elhagyta a szellemét ki nem elégítő kereskedői pályát s miután a kormány megbízásából többféle diplomácziai küldetésekben eljárt az európai udvaroknál, 1834-ben a parlamentbe képviselőnek választatott s itt főleg a kereskedelmi és vámpolitikai kérdések eldöntésére jelentékeny befolyást gyakorolt. 1844-ben Khinába küldetett, átvette a kantoni konzulságot, majd a hongkongi kormányzóságot s csak 1859-ben tért vissza Európába, érdekes úti- és népismei rajzokat adván ki a távol keleten látottakról. Ezután visszavonult a közélettől és jelentékeny birtokai jövedelméből élve ismét irodalmi dolgokkal foglalkozott; kiadott egy kötetet Petőfi verseiből s élete végnapjaiban Jókai regényeinek fordítására készült. De ebben már megakadályozta a halál; a derék férfiú a múlt hó végén 80 éves korában jobb létre szenderült. A magyar irodalom ismertetése körül szerzett érdemeiért a magyar Akadémia és a Kisfaludy-társaság külföldi levelező taggá választották, a magyar nemzet pedig kegyeletesen fogja őrizni nemesszivü barátja emlékét. Braun Károly, a másik magyar barát, kit ma bemutatunk, más téren karolta föl a magyar viszonyok ismertetését s inkább politikai,társadalmi és közgazdasági tekintetben ismerteti hazánkat a nagy német közönség előtt. „Tokaj und Jókai“ czimü könyvét lapunk egyik közelebbi számában ismertettük s elismerésünket nyilvánítottuk, mert kiváló jellemvonásai a tájékozottság és jóakarat s ezesen kevés csorbát itt némely részletnek hibás volta, ami iránt különben a szerző maga sem ringatja magát tévhitben. „Megvallom“ — írja egyik írótársunkhoz intézett magánlevelében, — „nagyon jól tudom, milyen hiányos müvem némely részletekben. De mai nap gyorsan élünk, nem érünk rá követni a horatiusi szabályt: „nonum prematur in annum.“ Művem leginkább azért látott napvilágot, mert bántott az, hogyan írtak eddig Magyarországról. Én talán az ellenkező hibába estem, — de mit árt ? A helyreigazítás nem fog kimaradni s abból legalább ismét tanulok valamit.“ Braun Károly 1822-ben Nassauban született s egyetemi tanulmányait Göttingában végezte, 1849-ig a birói pályán működött, de ekkor kilépett az államszolgálatból s a nassaui képviselőház tagjává választatván, e mellett az ügyvédséget folytatta. Képviselői székét megtartotta egészen 1863-ig, midőn Nassau herczegség Poroszországba bekebeleztetett. 1858-tól 1863-ig elnöke volt a képviselőháznak, de midőn a nassaui kormány ez időben a klerikálisok karjaiba vetette magát, Braun az ellenzék élére állott s heves, gyakran elkeseredett harczot vívott a kormány ellen, mig ez végre 1866-ban megbukott. Ezen idő óta tagja a német birodalmi gyűlésnek, úgyszintén a porosz képviselőháznak s lakását is Berlinbe tette át. A birodalmi gyűlésben úgy mint a porosz képviselőházban Braun egyik legszilárdabb harczosa a vallási, polgári és gazdasági szabadságnak. Senkit sem gyűlölnek a klerikálisok, a radikálisok és konzervatívok inkább mint őt, ki viszont maró gúnynyal vérig sebzi őket. Mint író a legismertebbek és legkedveltebbek közé tartozik s politikai röpiratain kívül főleg jeles közgazdasági dolgozatai érdemelnek megemlítést. 1859 óta elnöke a német nemzetgazdák congressusának, melyet Schulze-Delitsch, Faucher, Michaelis és Prince- Smith társaságában alapított. Tevékenységének minden irányban tág mező nyílik s a magyar nemzet örülhet, hogy őt barátai közé sorolhatja. De máskép is volt az hajdanában, midőn a föld még fejedelmi fönségben állt ott a világegyetem legközepében, és büszke gondtalanságban mint a pók háhálója központjából nézve az ég szentjánosbogárkáinak, a csillagok rezgését. A ki találni akarta, annak hozzája kellett jönnie. Ő nem ment senkihez. Ámde mindez ugyancsak megváltozott. A királynak vándorbothoz kellett nyúlnia, miután kiderítették, hogy a mennyei trónt bitorolja. S most szertebolyong az űr végtelen tévéin, s egyetlen kísérője bár hű, de tehetetlen csatlósa — a hold. Mert mi hasznát veheti ez emberséges hívének, ha oldalt egyszerre csak meglódul valami s csillogó szemek tűnnek elő a távol homályából? Amint észrevette a bejt, már ez kétezerszer van közelebb hozzá a szelíd lovagnál, akinek pedig már most magáról kell gondoskodnia. Minden pontját az évenkinti pályának szabatosan meg kell jelölnie s azokon kettőzött figyelemmel áthaladnia. Ezt a föld évszázadok óta egyaránt folytatja s ez óvatosságának köszönhető, hogy nem csak azon gyanús legények ismeretesek, hanem hogy hármuknál azon utánállók jelrajza is közölhető már, kik ott csavarognak. Az olvasó az e sorok mellé adott ábrán mindent hűségesen lát feljegyezve. Meglátja rajta azon pályát, melyet a föld évenkint fut meg a nap körül. Egyes Frigyes örömest követte volna, hogy az adott figyelmeztetés iránt fölvilágosítást kérjen tőle, de épen jött a kapus lassan, köhécselve utána s annyira tolakodó különben sem lehetett, hogy amaz ajtót, melyen ama gyönyörü lányka eltűnt, — felnyissa. S mily gyönyörű volt! Nem emlékezett rá, hogy valaha életében nemesebb arczot látott volna, s mily kedvesen és jószivün nézett rá! Már csak a doktor leányai egyikének kellett lennie, mert mint festőnek volt annyi belátása, miszerint észrevegye, hogy az öltöny, melyet viselt, a legfinomabb, gondosan szőtt kelme, s a karperecz balkezén mindenesetre valódi gyémántokkal vala kirakva. E perczben a kapus felért a lépcsőzet tetejére s itt balra kanyarodva, uj nehéz és erős ajtót nyita, mely megint fölfelé vezető lépcsőt láttatott. „Így, — szólt aközben, — azonnal jobbra a második emeleten van a doctor ur lak éskószobája. Csak kopogtasson! kissé nagyot ball, nagy fehér tábla van ajtaja előtt.“ Frigyes pillanatig vonakodott. Szerette volna ez embert az ifjú hölgy iránt kikérdezni, de ezáltal talán zavarba vagy meglehet veszélybe is sodorhatta volna. Jó isten, miféle veszély fenyegetheti őt itt, czivilizált világban, erőd közepén ? Mindenesetre másnak tartá őt ama szerencsétlen lény, aki isten tudja, mily bűnt nem követett el itt, s ő figyelmeztetni akart. Őrültséggel azonos volt, még csak a lehetőséget is feltenni. Ezt azonban semmi szín alatt nem volt szabad a szolgával észrevétetni, s csak fejével bicczentve annak jeléül, hogy megérte, gyorsan feliparkodott a lépcsőn, mely a felső emeletbe vezetett. Az igaz, hogy az ajtó bezáratása kissé elidegenítő,s mi végből történt mindez? Csakhogy a dolgon most nem lehetett változtaztatni, s ahelyett, hogy hasztalan tépelődéssel magát tovább is feltartóztatva, felszökött ama néhány fokon, mely még előtte vala. Nagyon kiváncsi lett ily előzmények után dr. Rispe ismeretségére. Mielőtt a legfelsőbb lépcsőfokot elérte volna, öreges, igen vállas, kissé vörös arczu, apró, eleven szürke szemű urat vett észre, ki vörös föveggel, hoszszuszáru pipával, hálóköntösben s török Japánban a folyosón lefelé hozzája közeledett. Az kétségkívül maga a doktor volt, s a lépcsőn megállva s kalapját leemelve, udvarias meghajtással mondá: — ÉVUTAZÁS. Gerstaecrcer Frigyes beszélye. (Folytatás.) Mennyei utonállók. — Egy kis csillagászat. — 1862'*- Üstökös áramlat 1866* üstökös Novemb. 2.7. 'S. Novemb.13. Biela-Üstököse Magyarország és a Nagyvilág. 50. Szám 1872 helyek, melyeken az év második felében vándorol át, külön meg vannak nevezve. Látjuk, amint augusztus 10-én az 1862-ki III. üstökösnek szegi útját, a tüzes bokor (Laurentius könyük, augustusi raj) minden évben erre fog haladni, de egyidejűleg sohasem lehetett fölfedezni benne az üstököst; ez a legény volt az, aki 1872 ben okozta a világvége miatti zűrzavart. November 13-án lép a novemberi raj területére s ez sem kevésbé veszélyes, bárha az 1866-ki I. üstökös tartózkodnék is benne. Minden 32-ik évfordulóját november 13 án ragyogó tűzijátékkal ülik meg itt, melynek szépségéről az 1766, 1799,1833 és 1866-ik évből származó leírások csodákat beszélnek. Két héttel rá a föld furcsa fráternek tanyájába tér, ki már 27 év bolyg a világűrben bozontos szakállal és tépett szívvel. Az ég bolygó zsidójának lehetne őt nevezni, ha nem lett volna azóta valószínű, hogy ma csak ereklyékben létezik csupán. Ez ereklyéket vágta fejünkhöz a múlt hó 27 én , milliónyit néhány óra alatt. A Biela-áramlat volt az mely ugyan minden évben ez idő körül jelntkezik, minden 40 évben azonban nagyszerű látványt nyújt. Egy rendszer időszaki csillaghullásának ez egyenlőtlen volta nem volna megmagyarázható annak föltevése nélkül, hogy csakugyan a föld forog a nap körül. Mert ha mindig egy és ugyanazon ponton bátran állanánk meg, úgy az, ami időszakonkint mutatkozik egy bizonyos napon, minden esztendőben ismétlődnék, azaz évenkint volna részünk az egyes rajnak ragyogó és bőséges csillaghullásában. Egyik úgy mint a másik ellenmond a positív tapasztalatok. E szerint novemb. 24 én uj bizonyítékát, vettük a kopernikianus rendszernek s a berlini ev. papának pastor, ki harmadéve a szószékről oly vastagon dörgött ellene, nov. 17-én villámló bizalmatlansági szavazatot kapott az égtől. Vajha minden kábaságot ily könnyű szerrel lehetne megtorolni — mennyei tűzzel.