Magyarország és a Nagyvilág, 1872 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1872-08-25 / 34. szám

34. Szám. 1872. Magyarország és a Nagyvilág. mat. Mr. Stanley igen kegyes és bátorító sürgönyt ho­zott Clarendon lordtól, kinek veszteségét őszintén saj­nálom — ez első, melyet 1866 óta a külügyi hivataltól kaptam — és felvilágositást, hogy a kormány 1000 frt sterlinget méltóztatott segélyemre küldeni. Az ő ide­­jöttéig nem tudtam semmi pénzbeli segélyről. Fizetet­­lenül jöttem, de ezen hiány most szerencsésen ki van egyenlítve, és én sietek tudatni önnel és minden bará­taimmal, hogy bár levelek által nem vidámítva, ragasz­kodtam a föladathoz, melyet barátom Sir Roderik Mur­chison szabott elembe, ragaszkodtam John Bull-féle kitartással, hívén, hogy utoljára minden jól lesz. Déli Közép-Afrika vízforrása több, mint 700 mfd. hosszú. A források csaknem megszámlálhatlanok — azaz egy emberi élet sem volna elég megszámlálásukra. E kútfőből négy folyóba futnak össze és ezek ismét két hatalmas folyamban a nagy Nilus völgyben, mely a déli szélesség 10—12. fokánál kezdődik. Soká tartott, mig fény derült a régi problémára és tiszta fogalmat nyertem a lefolyásról. Éreznem kellett utamat, sőt az út minden egyes lépését, s átalában sötétben tapoga­tóztam, mert, ki gondolt a vizek folyásával. „Megisz­­szuk a magunk részét, a többi hadd folyjon.“ A portu­gáliaiak, kik először látogatták meg Cazembe-t, rab­szolgákat, ivart kértek, s egyébről hallani sem akartak. Én a vizek felől kérdezősködtem, kérdést keresztkér­désre halmoztam, míg csaknem megijedtem, hogy le­fognak, mint fejvízkórban sinylőt. Utolsó munkám, melyben alkalmas segédek hiánya nagyban akadályoztatott, a lefolyás főágának követése volt a Manyuemának vagy röviden Manyemának neve­zett cannibálok országán keresztül. A lefolyás ezen ágában négy nagy tó fekszik. Már a 4-dikhez is közel voltam, midőn vissza kellett térnem. Ez körülbelül egytől 3 mértföldnyi széles, és sem egy pontján, s­em az év bármely szakában át nem gázolható. Van két nyugati csatorna. A Lufira vagy Bartle Frere folyó Kamolondo tóba szakad. A nagy Lomami folyó pedig Lincoln taván foly keresztül, és úgy látszik, hogy a Nílus nyugati karját képezi, melyen Pethernek kereskedett. Most körülbelül 600 mértföldet ismerek a víz­­forrásból és szerencsétlenségre a hetedik száz legérde­kesebb az egészben, mert itt, ha nem csalódom, négy forrás fakad a földből, és mind a négy nem nagy tá­volra, széles folyóvá dagad. Ketteje északra Egyptomba szalad, a, Lufira és Lomami, a másik kettő pedig délre Belső-Ethiopiába, ezek a k­ambai vagy felső-zambezi és a Kafue. Nem ezek-e a Nilus forrásai, melyeket Minerva titkára említ Lais városában, Herodotusnak ? Annyiszor hallottam róluk, s oly távoli helyeken, hogy nem két­kedhettem létezésükön, és bárha só­várogva vágyom haza, valahányszor családomra gondolok, mégis be kívánom végezni munkámat ezeknek új fölfedezésével. Ismét ötszáz font áru portékát bíztak meggondo­latlanul rabszolgákra, ami egy évnél tovább volt uttán négy hónap helyett. Oda kell mennem, hol le van téve (Anyanyembe) az ön és Mr. Stanley költségén, míg művemre a természetes fedelet föltehetem, és ha le­leplezéseim a rettentő Ujijibeli rablétet illetőleg a ke­letparti rabszolga-kereskedés elnyomására vezetnének, sokkal fontosabb dolognak tartanám ezt, mint a Nílus minden forrásának teljes fölfedezését. Most, hogy önök a hazai rabszolgasággal örökre végeztek, fordítsák ha­talmas segélyüket ezen nagy czélra. Ezen szép tarto­mány mintegy átok alatt senyved, csak azért, hogy Zanzibari Sussonka előjogai meg ne csorbíttassanak, és hogy a portugál korona rejtélyes jogai szem előtt tar­tassanak a jövőre, midőn Afrika egy második India lesz a portugál rabszolga-kereskedők számára. Végzem már, ismét szívélyesen köszönve az ön nagy nemeslelküségét és hálásan maradok Livingstone Dávid. E levelen kívül Livingstone még több levelet is küldött Stanley által s ezekben főleg kutatásainak ered­ményével foglalkozik s kijelenti, hogy addig nem tér vissza, míg feladatát teljesen meg nem oldotta. Stanley visszatértében találkozott az angolok által Livingstone felkeresésére rendezett espedic­ióval, melynek élén Livingstone fia állott. Zanzibarban talál­koztak s Stanley utasításai nyomán indultak tovább ; újabb tudósítások szerint azonban az expedíc­ió folyta­tása most már abbahagyatott, miután Stanley által a kitűzött czél elérésében megelőztetett. A tudományos világ mindenesetre hálával tarto­zik a bátor Stanleynek, s Amerika büszke lehet reá, hogy egy egyszerű hírlap szerkesztősége részéről is ily nagyszerű tetteket mutathat föl. ZSESZTICI BIRÓNÉ.­ ­ — Cseh beszély, Sv­étié Karolina nyomán. — (Vége.) Két héttel Antos elutazása után anyját a biró elé hívták; az öreg asszony lement a faluba, ígérvén Syl­­vának, hogy nemsokára visszatér , de az éj beköszönt s még nem tért vissza. Sylva türelmetlenségében maga is leszaladt a faluba, s a bírót háza ajtajában állni lát­ván, nyugtalanul kérdé: — Hol van Jirovecz anyó ? — Jirovecz anyó? kétségkívül a városban, keresi fiát, Antost. Te talán nem is tudod, mi történt. Antos el akar válni nejétől, ez komoly és falunkra nézve kel­lemetlen dolog, szeretnék valamikép elsimítani, azért küldtem Jirovecz anyóért, hogy ő beszélje le fiát szán­dékáról. Ha neki nem sikerül, akkor a válásnak meg kell történni. Menj a város felé, Jirovecz anyó bizonyo­san visszafelé jön már. Jelentsétek nekem, mi történt. Sylva gyors léptekkel útnak indult. V. Jirovecz anyó e napig még nem is gyanita a fia és Sylva közt kifejlődött viszonyt; csak akkor kezdé sejteni, midőn a biró tudtára adá, hogy Antos válni akar nejétől. Ez szörnyű csapás volt az öreg­asszonyra. Antos, az ő fia, öröme és büszkesége tehát már odáig jutott! És Sylva, kit úgy szeretett, mint saját gyerme­két, Sylva miatt veszítse Antos e földön becsületét, az égben üdvösségét ? Most már értette a leány sajátságos viseletét, csodás kérdéseit. Vakbuzgó vallásosságban neveltetvén, a szigorú kötelességérzet rabja volt az öreg nő, s az isteni törvényeknek sokkal inkább ragaszkodott betűihez, hogysem azok szellemét felfogni bírta volna. Ha Antos azért kíván elválni nejétől, hogy aztán egy más nőt vezessen oltárhoz, akkor el kell majd válnia ősei vallásától is, s ez Jirovecz anya előtt a legrettene­tesebb bűn gyanánt tűnt föl. Antos egy vendéglő udvarán épen különböző esz­közök vizsgálásával volt elfoglalva, midőn anyja reá talált. — Ez kétségkívül új gazdaságod fölszerelésére való, kiáltott Jirovecz oly keserű hangon, hogy Antos összerezzent, nem felelt, hanem bevezeté anyját szobá­jába. Tudta, mi czélból kereste őt föl anyja, de nem várta, hogy ily határtalan ingerültségben lássa. Az öreg­asszony mindez ideig teljesen helybenhagyt fia viseletét neje iránt, úgy hogy Antos számított arra, hogy az anyai szeretet s az ügy igazsága le fogják győzni Jirovecz anyó balhiedelmeit. — Tudom, mi hozta ide, kezdé Antos. Nem várom kérdéseit, hanem egyenesen kimondom, hogy igenis én nőül veszem Sylvát, hadd tudja az egész világ, mit Isten már úgyis tud, meguntam már a színlelést. Csakhamar be kellett azonban látnia, hogy any­ját nem fogja meggyőzni; amit ő kötelességnek tartott, azt anyja bűnnek nyilvánitá s szeme elé állitá gyerme­keit, kik majd pirulni fognának apjukért; átkozta Syl­vát, sirt, rimánkodott, annyira, hogy Antos nem tudott többé ellenállni és két órai heves küzdés után föl­kiáltott : — Ám legyen! Legyen úgy, mint anyám akarja. Örüljön diadalának fölöttem, ha tud. Keresse föl Sylvát, mondja meg neki, hogy én egy nyomorult, hazug em­ber vagyok, hogy mindaz, mit ajkaimról hallott, csalás, ámítás volt ! Ne higgjen senkinek a földön, ne könyö­rüljön senkin, semmin! Mondja meg neki, hogy ne jöjjön közelembe, ne igyekezzék szívemet meglágyítani, f elkergetem magam elől. Meg lesz így elégedve velem, anyám ? Jól cselekszem ? Még sokáig folytatta volna ily módon, de anyja nem hallgatott már reá. Először életében látta kényezni Antost és először nem osztozott fájdalmában. El sem búcsúzott tőle, hanem büszkén örvendezve sietett visz­­sza a faluba, hírül adni, hogy Antos nem fog elválni nejétől s minden a régiben maradt. Ezalatt Sylva dobogó szívvel sietett a város felé, hogy találkozzék azzal, kit már anyjának vélt nevez­hetni ; sohasem kétkedett Antos szava igazságában s nem kétkedett abban sem, hogy az öreg asszony hely­benhagyja lépéseket; a világ beszédével s a biróné ha­ragjával pedig keveset törődött. Eltelve a boldogság reményével, gyorsan lépdelt előre a fényes csillagok ragyogásánál, melyek ama boldog karácsonyestre em­lékeztetők. Eljutott egy keresztútig, hol a városba vezető út egy másikkal találkozott. E ponton, néhány széles kőlépcső fölött magas vörös kereszt emelkedett. Sylva elhatározta, hogy itt bevárja Jirovecz any­ót; leült tehát a kereszt lépcsőjére azon oldalon, mely a városba vezető útra nézett. Gondolatokba merülten ült ott egy ideig, midőn hirtelen zaj riasztá föl;­léptek közeledtek s csakhamar egy nőalak tűnt elő a sötétségből, letérdelt a kereszt másik oldalán és valami imafélét kezdett mormogni. Sylva ismerni vélte e hangot, de úgy vette észre, hogy az a nő rendkívül nehezen, akadozva tudja csak imáját elmondani; figyelt és hallgatózott és végre rájött, hogy az imádkozó nő az ima szavait megfordított rendben, visszafelé mondogatja el. — Szegény esztelen! gondolá Sylva, — mi haszna van abból, hogy ily zagyvalékot hadar össze ? Kétségkívül valami szerencsétlen teremtés! Mély szánalom fogta el Sylva lelkét és szinte fájt neki saját boldogsága. Csendesen figyelve maradt s néhány percz múlva ünnepélyes, csengő hang a követ­kező szavakat mondá: — Jöjj elő, sötétség királya! Jöjj elő, gonosz szellem! és hallgass reám ! Ragadd meg ellenségemet, kövesd örökké, mindenhová! Szálljon nyomor és kétség­­beesés Jirovecz Antosra; legyen átkozott az is, ki tőlem szivét elrablá és jusson koldusbotra ugy ő, mint minden ivadéka.. . Sylva reszketve hallá e szavakat; megismerte az átkozódóban a birónét, ki igy folytatá: — Ha teljesíted kívánságomat, gonosz szellem, akkor lelkemet . . . — Megálljon! Ne mondja tovább! kiáltá Sylva, lázas izgatottsággal fölugorva s a biróné elé állva. — »Esküszöm, hogy Antosról lemondok, Antos visszatér, ismét öné lesz..." Tompa kiáltás volt a válasz s a biróné eszmélet nélkül rogyott a kereszt kőlépcsőjére, magával ragadva Sylvát is. Midőn Jirovecz anyó oda ért, mindkettőt ájul­­tan találta; gyorsan segítségért futott s kocsin hazavi­­teté őket. Másnap reggel mindenféle hírek keringtek a falu­ban. Jirovecz Antos, mondák, el akart válni nejétől, ki bosszúból azon kereszthez ment, hogy férjét elátkozza ; ott találkozott vele Sylva, kit a biróné fölizgatott kép­zelnie a gonosz szellemnek nézett s úgy megijedtek mindketten, hogy szörnyet haltak. A hit azonban, mint rendesen, nagyított. A biróné nem halt meg rögtön, hosszú aléltság után eszméletre tért, de mindig a vörös kereszt előtt képzelé magát s a vén Mikulától tanult varázsmondatokat szavalgatá, hogy férjét megbüntesse, majd imádkozni akart, de csak visszafelé tudta elmon­dani a Miatyánk­ot. Végre önkívületbe esett ismét és meghalt. Mindenki szerencsét kívánt Antosnak, hogy ekként megmenekült a gonosz asszonytól, és mindenki sajnálta Sylvát, ki amaz és óta sajátságos apathiába és érzéketlenségbe esett; több hétig lebegett egy élet és halál, álom és ébrenlét közt; fiatalsága végre győzött s egészsége lassanként helyreállt. Alig hogy kissé megerősödött, összekereste kevés holmiját és egy csomagba köté. — Mit csinálsz ? — kérdé Jirovecz anyó. Ezek voltak első szavai Sylvához amaz éj óta; ápolta gondo­san, de sokáig nem tudott neki megbocsátani. — Mit csinálok ? Elmegyek ! felelt Sylva egy­szerűen. Ő is most szólalt meg először ; hangja tompa volt, ajkai beesettek, szemei fénytelenek. — De te nem mehetsz el, nem fogsz elmenni! kiáltott az öreg asszony. Én ismerem Antos vonzalmát irántad; maga a gondviselés is segitségtekre jött, a bi­róné meghalt s most már megköthető a frigy bűn és gyalázat nélkül. — Bűn és gyalázat nem kisérte volna amúgy sem a mi frigyünket, felesé a leány büszkén. Nem is erről van szó. Megesküdtem a kereszt előtt a birónénak, hogy Antósé nem leszek. Nem akarom, hogy az átok szava Antost elérje , ezért távozom. — De mit fog Antos mondani! — Azt fogja mondani: Tudtam, hogy Sylva job­ban szeretett engem, mint önmagát. Jirovecz anyó minden könyörgése és kényei da­czára Sylva útra kelt s Prágában egy zárdába lépvén, örökre búcsút vett a világtól. Midőn Antos hazatért, anyját egyedül találta a házban. Jirovecz anyó elmondta, mi történt. Antos meg nem kisérte, hogy Sylvát visszahozza. Nem rettegett ugyan azon átkoktól, melyek Sylva fogékony, tiszta ke­délyére oly szörnyű hatást gyakoroltak , de érezte, hogy átléphetlen mélység támadt közöttük, a halál megfo­­nyasztá szerelmek virágát s a biróné boszuló szelleme jelennék meg nászéjükön. Lemondott mindenről. Vissza­vonultan élt anyjával és gyermekeivel s miután néhány év múlva anyját eltemette, ő maga is csakhamar kö­vette őt a sírba. 401

Next