Magyarország és a Nagyvilág, 1873 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1873-12-14 / 50. szám

50. SZÁM, hogy a megyéje is kicsi legyen. A legkisebbik tit­kár is jelen van. Egy tintatartó mögött ír, s ezért nem látszik. Az akadémia közkézen nem igen forgó kül­földi füzetes lapjait is átengedi olvasás végett. Ha kedved tartja, mulathatsz az „exacte philosofiának“ szánt folyóirattal és dúskálhatsz a sok „review“­­ben, „revue“-ben“, „bericht“-ben s a földgömb min­den tudós egyletének „comptes rendus“ és „Jahrbuch“ czimü jelentéseiben s ha étvágyad gerjed egy kis összehasonlitó nyelvészetre, egy kis sublimior mathe­­zisre, vagy ha megszomjaztál a szuámi , ugor, cseremisz, csuvasz, turul, alán s­kót irodalomra: a becsületes Hildebrand kassal is hoz, mert az aka­démia gazdag könyvtára is rendelkezésedre áll. De azért kapsz ott teát is, anélkül hogy az officinalis nevén kérnéd, meg kávét is, anélkül hogy megkövetelnék tőled, hogy ismerjed alkaloid princzipiumát, sőt sódarral is kedveskednek s nem kérdezik tőled, fogtál-e már életedben fonalóczot. Mulatságos, vonzó hely ez s szégyenkezve tapasz­talhatod, hogy egy-egy tudósban több az elmésség, mint egy-egy elménetben a tudomány. íme, ott nyújtja el magától lábát az egyik. Fejét hátraszegi, melyről bőven omlik alá a hosszú sűrű haj. Sze­mét behunyja és historikus orráról — az életlapok­­ kedves inventárium-darabjáról — beszél sokat és élvezetesen. Mikor az ötvenes években Nápolyban egyszer álarczos bálba készült, de útfélen, mint a bécsi policziától odaajánlott országfelforgató carbo­­naro, elfogatott. S mikor aztán apránkint lerakatta vele a rendőrfőnök az álbajuszt, az álszakált s végre követelte, hogy az álorrt is tegye le , amire a gyanús ember azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de nem lehet, mert az az orr vérből és húsból való orr. A koronázási téren kigyúltak a lángok. A sötét égről fényesen ragyog alá a sok tündöklő csillag. Szemben a Deák-kör ablakai intőleg sugároz­nak ki az útra,­­nehogy valaki belemászszék, mon­daná szegény Gazsi bácsi, mert menten elfognák mi­­nisternek.) Egy öreg úr tűnődve néz ki mellettem a térre. — Mily változása az időknek! Mikor én még vadkacsára mentem itt, hogy a minapában itt jár­tam . . . úgy negyvenkét évvel ezelőtt! — S össze­­állva egy másik öreg úrral, lerajzolják nekünk a mi szép, fényes Budapestünket úgy, mint a­milyen régen volt, mikor még ott, hol ma az államvasút pályaudvara áll, bőséges nyúlvadászat esett, s mi­kor az új épületig utazni szoktak volt a mi eleink. Mert hogy be nem toppan az a magyar szó, hogy nyomban előadná, milyen lesz ez a Budapest ez­után negyvenkét évvel, az arcodrom korszakán innen, de már a léggömbön túl. De aki igazán jós­szemmel pillant bele a jövőbe s oly zöngelmes, halhatatlan sorokban em­­lékezek meg régiekről : a nagy költő szótalan ül ott a sarokban. Örök eszmék villannak-e át hom­lokán, vagy azt gondolja-e e perezben, hogy miért nem ropogósabb az a zsömlye melyre a vajat rá akarja kenni? A körnek két ember szolgál föl. Az ételhor­dónak mindig megbicsaklik a krétája, mert az összeadás végén rendesen az sül ki, hogy kevesebbet számított föl­­ magának. Egy pinczér, aki a sa­ját kárára csinál hibát a számlában. Vízözön előtti, mammuth becsületesség. Sohasem lesz belőle háziúr. Méltó pajtása ezen paradicsomi pinczérnek a másik, aki a tekeasztal körül szolgál; ez a ven­dégtől tudakolja, váljon, kéri alásan, ez a lökés mennyit számít? S a lapdákat is mind fölcseréli a spanyol játszmában: a vöröset a kék helyébe rakja, vagy alagérban mindig annak pingál nagylelkűen „strichlát“, aki „csinált“. Szűzi állapotok ! Beoczia! A klub legélénkebb estélyei hétfőn és csütör­tökön vannak, midőn az osztályülések tudományos és egyéb profán helyek kávéforrásaiból ömlik bele a tarka, pezsgő élet. Együvé kerül a tészta s a ko­vász, a leszűrődött szinbor s a forrongó must, a burnótos szelencze s a kaczki szivar, a tudós pá­paszem s a hetyke monokli, a csatos finom katho­­likus czipő s a kálamista goromba csizma, a fölvi­lágosodott kamásli s a szabadkőmivesi dupla talp. S aztán , késő éjjel távozunk s megyünk haza — a mi kávéházunkba. Porzó. MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG. Az elszegényedés mestersége. („Eie Kunst, arm zu werden.“) — Elbeszélés. — Irta : Tork­a­i Mór. Németből fordította: Gutmann Adolf. II. A fehér toll és a veres toll. 'iMMÁR ITT csak mindenki eltalálja, hogy itt nagy- 1 lm szerű alkotmányos látványosságról lesz szó. Ba­­~~'n konyberek vármegyében a fehér és veres t­o 1l a s­ok pártja készült harczra. Ne tessék megijedni ! Elbeszélésemben nem fordul elő politika. Eszem ágában sincs az olvasó kínját még szépirodalmi alakban is szaporítani. Nem politikai pártok dulakodnak itt, itt nincsen szó a korszakot mozgató nagy eszmékről, — csak egy világesemény fölemlítésével kezdem, mely arra van hivatva, hogy sarkpontja legyen a jövőnek, annak elbeszélésével t.­­, hogy, midőn az utolsó tisztújításnál Herendy Gábort választották meg első alispánynak (a fehér tollal), a vörös toll csak azon föltétel alatt egyezett bele ebbe, hogy vezérök Darkaváry Lőrincz, ki ugyanez al­kalommal második alispánynyá választatott meg, a legközelebbi választáskor első alispánynak válasz­tassák meg. Herendy Gábor engedje át neki a maga helyét s menjen a septemvirális táblára — ha meghívják. Most azonban a három esztendő el­telt, s Herendy Gábor nem megy a hétszemélyes táblára és meg akar maradni első alispánnak, ami a második alispánra nézve oly roppant injuria, hogy, ha ez nem elég ürügy arra nézve, Ba­­konyberek vármegyét fenekestül felforgatni, joggal elmondhatja az ember, hogy ehhez fogva minden európai háború oka csak bliktri volt. Ehhez képest tehát Dajkaváry úr a vö­rös toll trónkeresője. Ez is nemes sport! A hadjárat legelső feladata a hadsereg cadre­­seinek összeállítása. A Dajkavárót folytatott előleges értekezletben mindenekelőtt megállapíttatik azon tisztviselői so­rozat, mely a jelenlegi tisztviselőség helyét lesz Letöltendő, ha a vörös toll lesz a győztes; ez eset­ben kezdve az alispányon le a porkolábig mind kilökik, aki nem a vörös tollhoz tartozik. Régi ér­dem, szorgalom, tudomány, tehetség nem jó tekin­tetbe. Van fiatal erő elég, mely azokat pótolni fogja és — akinek az isten hivatalt ad, megadja annak a hozzávaló észt is. Miután már most a névsorozat meg van ál­lapítva, következik a „budget“. A háborúhoz pénz kell. A részvevők közt aláírási iv forog. Minde­gyik remélt salláriumának egy évi részét írja alá. Takaros összeg! Az oroszlánrész mégis a vezérnek jut: D а г к a v á г у az összes költségek felét vállalja magára, amiért kap a többi rész­vevőtől nagy éljent, amihez mi még egy éljent adunk hozzá, arról lévén meggyőződve, hogy Dar­kaváry úr a másik felét is meg fogja fizetni. Az előleges értekezlet aztán nagyszerű lako­mával végződik, melynek befejeztével a szent szö­vetség tagjai e szavakkal váltak el egymástól „No már most dolgozzunk!“ Azon kezdik, hogy a bureaukban senki fia sem dolgozik; mindnyájan falura mennek, hogy a közvéleményt megdolgozzák. A darkavári kastélyba most egymást éri a kocsi s a bennülő utas mind dolgozik. Legelől jön a görbenyakú jószágigazgató (nyilván isten büntetése, a mért Örökké csak híze­legni szokott), ez alázatosan jelenti, hogy a nagy­ságos urnák a tiszttartókhoz és ispányokhoz rög­töni elbocsáttatás fenyegetése mellett kiadott pa­rancsolata elé azon körülmény gördített nagy aka­dályokat, hogy az urasági tisztek épen most a kukoricza-felezés kényes föladatával vannak elfog­lalva, ami sok súrlódásnak az okozója. (az uraság t. i. szántóföldjének egy részét nemes szavazók közt osztja ki, amiért ezek a termés felét tartoz­nak átengedni az uraságnak.) „Úgy hát hagyják abba a felezést, a tisztek ne oszszanak most kukoriczát, az erdész a falopó­­kat ne bántsa, a vadászok a vadorzót ne vegyék észre, a bordézsmát, m­elylyel a nemes ember is adózott, az idén ne is kérjék, az embereknek in­gyenfát és érdemes hitestársuknak ingyen kender­földet ígérjenek jövőre s hogy mindenki menjen szavazatot gyűjteni.“ Ilyenformán persze a tisztújításnál megvan a győzelem, ámde a tiszttartóra és a jószágigaz­gatóra nézve lehetetlen lesz erre az esztendőre pontosan beszámolni, amikor annyi megy el „aján­dékba“ és „deperditála“. Ezeket nem lehet majd megvigasztalni. Jön aztán az uradalmi fiskális. Ügyes ficzkó, ki ha egyet lép, mindig ugrani s ha beszél, mindig veszekedni látszik. Ez az alispány urnak egysze­rűen csak parancsot osztogat. A szerepek föl van­nak cserélve. A jelölt engedelmeskedni tartozik; az egész világ most a kis-királynak parancsol — választásig. — Egy pert el kell sikkasztani, mert incattusnak nagy a befolyása Tyukmándon, hon­nan vagy harmincz voks telik. Az iharosiaknak*) a tagosításnál át kell engedni az egész erdőt; úgy kívánják; máskülönben negyven voks írja az in­gyen árát. Vagy húsz legénynek meg, híres vere­kedő gyerekek (fehér tollasok), port kell kanyarí­­tani a nyakába, rég elmúlt kocsmai garázdáikon másokért, hogy a választás napján hűvösön ülje­nek. Ezek ellenében tanukat kell hit alatt vallatni. Egyiknek-másiknak az emlékező erejét is föl kell frissíteni. Ez pedig mind nagy pénzontásba kerül. A főtisztelendő kitűnő stratagemákat hozott magával. Az ellenjelölt protestáns, e körülmény­nyel élni kell. Darkaváry úrnak okvetlen „demon­strálni“ kell. Minden Bakonyberek vármegyébe be­kebelezett hitközség plébánosának uj misemondó ruhát kell ajándékozni; a nagyobb községeknek harangot, melynek szava azt hirdesse, hogy a je­lölt erős hive a vallásnak. S hogy tökéletes le­gyen a süker, fölöttébb szükséges, hogy Darkavár­­nak repositionális pere a püspökség ellen amicali­­ter complanáltassék, amiért majd a püspök viszon­­szolgálatkép egyházmegyéje minden plébánosának azon utasítással fog pásztori levelet intézni, hogy minden erejökkel azon legyenek, hogy a veres tollnak vivják ki a győzelmet. Ez vérbe kerül!­­ A pör megszüntetése az uraságra nézve jó­kora érvágás lesz. A fiskális úr berzenkedik is el­lene. De „ecclesia praecedit“. Fülig vannak már benne a hadi készületekben, már ilyenkor aztán nem lehet visszafordulni. A törzskarhoz csakhamar beállít valami Tobi úr is, az uradalmi korcsmáknak főbérlője. Erre lesz bizva az ellátás és élelmezés. Csodás ember, akinek kezében egy darab krétából két darab kréta lesz s egy pint borból két pint bor. — Szerződ­nek vele amúgy vaktába egy bizonyos mennyi­ségű borra és sültre nézve, miket ismeretlen ven­dégek mesés száma kimutathatatlan látogatásaik alkalmával fognak az uradalmi korcsmákban föl­emészteni , — bele tudva az összezúzandó edénye­ket s a földhöz vágandó palaczkokat. Ezután minden vidékről, befejezett körutjuk után, megérkeznek a kisebb kaliberű,jelöltek, pro­­sumtivus szolgabirák, esküdtek és fiskálisok. Legvégül jön (nagy urak várakoztatni szok­ták az embert) a főhős is: nemes Hartsás uram, a leghírhedtebb kortesvezér. Bozontos haj, rezes arcz, görbére ütött orr, valamely a nemesi előjo­gokért vívott csatának emléke; harlára kisodorított bajusza nagyon hasonlít a dugaszhúzóhoz. Agya­rára nyomva a rövidszáru pipát, orra épen a ké­ményébe szolgál bele; ezt a pipát némi habozás­sal veszi ki erősen összeszoritott foga közül hogy a pitarba lép s tenyerébe annak rendi szerint ki­verve a bagóját, megkínálja vele az ott lebzselő czigányprimást. (ez is az igaz ügyért dolgozik.) „Kell-e bagó, Csicsa?“ Persze hogy kell neki. A szájába kapja. „No, addig örülj a­míg engem látsz!“ Csicsa is ezt akarja. Ezzel a kortes a te­rembe lép, hol az úri társaság van együtt. Triumfussal fogadják. „Tessék helyet fogni, Hartsás uram; mi tet­szik, tea-e vagy csokoládé ?“ — „Csak maradjunk meg a pályinka mellett.“ És Darkaváry saját úri kezével tölti teli a kupiczát, egymás egészségére kocczint vele s aztán megkínálja szivarral; ez nem kell neki ; megma­rad az ő makrapipájánál s a küszökből megtörni. Egy jövendőbeli szolgabiró az égő fidibuszt tartja oda neki, mig a mocsoktól szortyogó pipát tüde­jének minden szuszjával életre, parázsra szította. Aztán beleereszkedik egy karszékbe s bor­ízű hangon azzal kezdi, hogy : „Minden jól megy!” Aztán szegről-végről előhord sok mindenfé­lét, melynek végre az az alja, hogy: „Bizony, minden roszul megy ott “ A kaputos urak nem értik a munkát. El­rontják. (F­olytatása következik.­ *) Ek­kort­ német névnek tartjuk , ezért fordítottuk le Ituros-га. Ford. 631

Next