Magyarország és a Nagyvilág, 1873 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1873-12-14 / 50. szám
50. SZÁM, hogy a megyéje is kicsi legyen. A legkisebbik titkár is jelen van. Egy tintatartó mögött ír, s ezért nem látszik. Az akadémia közkézen nem igen forgó külföldi füzetes lapjait is átengedi olvasás végett. Ha kedved tartja, mulathatsz az „exacte philosofiának“ szánt folyóirattal és dúskálhatsz a sok „review“ben, „revue“-ben“, „bericht“-ben s a földgömb minden tudós egyletének „comptes rendus“ és „Jahrbuch“ czimü jelentéseiben s ha étvágyad gerjed egy kis összehasonlitó nyelvészetre, egy kis sublimior mathezisre, vagy ha megszomjaztál a szuámi , ugor, cseremisz, csuvasz, turul, alán skót irodalomra: a becsületes Hildebrand kassal is hoz, mert az akadémia gazdag könyvtára is rendelkezésedre áll. De azért kapsz ott teát is, anélkül hogy az officinalis nevén kérnéd, meg kávét is, anélkül hogy megkövetelnék tőled, hogy ismerjed alkaloid princzipiumát, sőt sódarral is kedveskednek s nem kérdezik tőled, fogtál-e már életedben fonalóczot. Mulatságos, vonzó hely ez s szégyenkezve tapasztalhatod, hogy egy-egy tudósban több az elmésség, mint egy-egy elménetben a tudomány. íme, ott nyújtja el magától lábát az egyik. Fejét hátraszegi, melyről bőven omlik alá a hosszú sűrű haj. Szemét behunyja és historikus orráról — az életlapok kedves inventárium-darabjáról — beszél sokat és élvezetesen. Mikor az ötvenes években Nápolyban egyszer álarczos bálba készült, de útfélen, mint a bécsi policziától odaajánlott országfelforgató carbonaro, elfogatott. S mikor aztán apránkint lerakatta vele a rendőrfőnök az álbajuszt, az álszakált s végre követelte, hogy az álorrt is tegye le , amire a gyanús ember azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de nem lehet, mert az az orr vérből és húsból való orr. A koronázási téren kigyúltak a lángok. A sötét égről fényesen ragyog alá a sok tündöklő csillag. Szemben a Deák-kör ablakai intőleg sugároznak ki az útra,nehogy valaki belemászszék, mondaná szegény Gazsi bácsi, mert menten elfognák ministernek.) Egy öreg úr tűnődve néz ki mellettem a térre. — Mily változása az időknek! Mikor én még vadkacsára mentem itt, hogy a minapában itt jártam . . . úgy negyvenkét évvel ezelőtt! — S összeállva egy másik öreg úrral, lerajzolják nekünk a mi szép, fényes Budapestünket úgy, mint amilyen régen volt, mikor még ott, hol ma az államvasút pályaudvara áll, bőséges nyúlvadászat esett, s mikor az új épületig utazni szoktak volt a mi eleink. Mert hogy be nem toppan az a magyar szó, hogy nyomban előadná, milyen lesz ez a Budapest ezután negyvenkét évvel, az arcodrom korszakán innen, de már a léggömbön túl. De aki igazán jósszemmel pillant bele a jövőbe s oly zöngelmes, halhatatlan sorokban emlékezek meg régiekről : a nagy költő szótalan ül ott a sarokban. Örök eszmék villannak-e át homlokán, vagy azt gondolja-e e perezben, hogy miért nem ropogósabb az a zsömlye melyre a vajat rá akarja kenni? A körnek két ember szolgál föl. Az ételhordónak mindig megbicsaklik a krétája, mert az összeadás végén rendesen az sül ki, hogy kevesebbet számított föl magának. Egy pinczér, aki a saját kárára csinál hibát a számlában. Vízözön előtti, mammuth becsületesség. Sohasem lesz belőle háziúr. Méltó pajtása ezen paradicsomi pinczérnek a másik, aki a tekeasztal körül szolgál; ez a vendégtől tudakolja, váljon, kéri alásan, ez a lökés mennyit számít? S a lapdákat is mind fölcseréli a spanyol játszmában: a vöröset a kék helyébe rakja, vagy alagérban mindig annak pingál nagylelkűen „strichlát“, aki „csinált“. Szűzi állapotok ! Beoczia! A klub legélénkebb estélyei hétfőn és csütörtökön vannak, midőn az osztályülések tudományos és egyéb profán helyek kávéforrásaiból ömlik bele a tarka, pezsgő élet. Együvé kerül a tészta s a kovász, a leszűrődött szinbor s a forrongó must, a burnótos szelencze s a kaczki szivar, a tudós pápaszem s a hetyke monokli, a csatos finom katholikus czipő s a kálamista goromba csizma, a fölvilágosodott kamásli s a szabadkőmivesi dupla talp. S aztán , késő éjjel távozunk s megyünk haza — a mi kávéházunkba. Porzó. MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG. Az elszegényedés mestersége. („Eie Kunst, arm zu werden.“) — Elbeszélés. — Irta : Torkai Mór. Németből fordította: Gutmann Adolf. II. A fehér toll és a veres toll. 'iMMÁR ITT csak mindenki eltalálja, hogy itt nagy- 1 lm szerű alkotmányos látványosságról lesz szó. Ba~~'n konyberek vármegyében a fehér és veres to 1l a sok pártja készült harczra. Ne tessék megijedni ! Elbeszélésemben nem fordul elő politika. Eszem ágában sincs az olvasó kínját még szépirodalmi alakban is szaporítani. Nem politikai pártok dulakodnak itt, itt nincsen szó a korszakot mozgató nagy eszmékről, — csak egy világesemény fölemlítésével kezdem, mely arra van hivatva, hogy sarkpontja legyen a jövőnek, annak elbeszélésével t., hogy, midőn az utolsó tisztújításnál Herendy Gábort választották meg első alispánynak (a fehér tollal), a vörös toll csak azon föltétel alatt egyezett bele ebbe, hogy vezérök Darkaváry Lőrincz, ki ugyanez alkalommal második alispánynyá választatott meg, a legközelebbi választáskor első alispánynak választassák meg. Herendy Gábor engedje át neki a maga helyét s menjen a septemvirális táblára — ha meghívják. Most azonban a három esztendő eltelt, s Herendy Gábor nem megy a hétszemélyes táblára és meg akar maradni első alispánnak, ami a második alispánra nézve oly roppant injuria, hogy, ha ez nem elég ürügy arra nézve, Bakonyberek vármegyét fenekestül felforgatni, joggal elmondhatja az ember, hogy ehhez fogva minden európai háború oka csak bliktri volt. Ehhez képest tehát Dajkaváry úr a vörös toll trónkeresője. Ez is nemes sport! A hadjárat legelső feladata a hadsereg cadreseinek összeállítása. A Dajkavárót folytatott előleges értekezletben mindenekelőtt megállapíttatik azon tisztviselői sorozat, mely a jelenlegi tisztviselőség helyét lesz Letöltendő, ha a vörös toll lesz a győztes; ez esetben kezdve az alispányon le a porkolábig mind kilökik, aki nem a vörös tollhoz tartozik. Régi érdem, szorgalom, tudomány, tehetség nem jó tekintetbe. Van fiatal erő elég, mely azokat pótolni fogja és — akinek az isten hivatalt ad, megadja annak a hozzávaló észt is. Miután már most a névsorozat meg van állapítva, következik a „budget“. A háborúhoz pénz kell. A részvevők közt aláírási iv forog. Mindegyik remélt salláriumának egy évi részét írja alá. Takaros összeg! Az oroszlánrész mégis a vezérnek jut: D а г к a v á г у az összes költségek felét vállalja magára, amiért kap a többi részvevőtől nagy éljent, amihez mi még egy éljent adunk hozzá, arról lévén meggyőződve, hogy Darkaváry úr a másik felét is meg fogja fizetni. Az előleges értekezlet aztán nagyszerű lakomával végződik, melynek befejeztével a szent szövetség tagjai e szavakkal váltak el egymástól „No már most dolgozzunk!“ Azon kezdik, hogy a bureaukban senki fia sem dolgozik; mindnyájan falura mennek, hogy a közvéleményt megdolgozzák. A darkavári kastélyba most egymást éri a kocsi s a bennülő utas mind dolgozik. Legelől jön a görbenyakú jószágigazgató (nyilván isten büntetése, a mért Örökké csak hízelegni szokott), ez alázatosan jelenti, hogy a nagyságos urnák a tiszttartókhoz és ispányokhoz rögtöni elbocsáttatás fenyegetése mellett kiadott parancsolata elé azon körülmény gördített nagy akadályokat, hogy az urasági tisztek épen most a kukoricza-felezés kényes föladatával vannak elfoglalva, ami sok súrlódásnak az okozója. (az uraság t. i. szántóföldjének egy részét nemes szavazók közt osztja ki, amiért ezek a termés felét tartoznak átengedni az uraságnak.) „Úgy hát hagyják abba a felezést, a tisztek ne oszszanak most kukoriczát, az erdész a falopókat ne bántsa, a vadászok a vadorzót ne vegyék észre, a bordézsmát, melylyel a nemes ember is adózott, az idén ne is kérjék, az embereknek ingyenfát és érdemes hitestársuknak ingyen kenderföldet ígérjenek jövőre s hogy mindenki menjen szavazatot gyűjteni.“ Ilyenformán persze a tisztújításnál megvan a győzelem, ámde a tiszttartóra és a jószágigazgatóra nézve lehetetlen lesz erre az esztendőre pontosan beszámolni, amikor annyi megy el „ajándékba“ és „deperditála“. Ezeket nem lehet majd megvigasztalni. Jön aztán az uradalmi fiskális. Ügyes ficzkó, ki ha egyet lép, mindig ugrani s ha beszél, mindig veszekedni látszik. Ez az alispány urnak egyszerűen csak parancsot osztogat. A szerepek föl vannak cserélve. A jelölt engedelmeskedni tartozik; az egész világ most a kis-királynak parancsol — választásig. — Egy pert el kell sikkasztani, mert incattusnak nagy a befolyása Tyukmándon, honnan vagy harmincz voks telik. Az iharosiaknak*) a tagosításnál át kell engedni az egész erdőt; úgy kívánják; máskülönben negyven voks írja az ingyen árát. Vagy húsz legénynek meg, híres verekedő gyerekek (fehér tollasok), port kell kanyarítani a nyakába, rég elmúlt kocsmai garázdáikon másokért, hogy a választás napján hűvösön üljenek. Ezek ellenében tanukat kell hit alatt vallatni. Egyiknek-másiknak az emlékező erejét is föl kell frissíteni. Ez pedig mind nagy pénzontásba kerül. A főtisztelendő kitűnő stratagemákat hozott magával. Az ellenjelölt protestáns, e körülménynyel élni kell. Darkaváry úrnak okvetlen „demonstrálni“ kell. Minden Bakonyberek vármegyébe bekebelezett hitközség plébánosának uj misemondó ruhát kell ajándékozni; a nagyobb községeknek harangot, melynek szava azt hirdesse, hogy a jelölt erős hive a vallásnak. S hogy tökéletes legyen a süker, fölöttébb szükséges, hogy Darkavárnak repositionális pere a püspökség ellen amicaliter complanáltassék, amiért majd a püspök viszonszolgálatkép egyházmegyéje minden plébánosának azon utasítással fog pásztori levelet intézni, hogy minden erejökkel azon legyenek, hogy a veres tollnak vivják ki a győzelmet. Ez vérbe kerül! A pör megszüntetése az uraságra nézve jókora érvágás lesz. A fiskális úr berzenkedik is ellene. De „ecclesia praecedit“. Fülig vannak már benne a hadi készületekben, már ilyenkor aztán nem lehet visszafordulni. A törzskarhoz csakhamar beállít valami Tobi úr is, az uradalmi korcsmáknak főbérlője. Erre lesz bizva az ellátás és élelmezés. Csodás ember, akinek kezében egy darab krétából két darab kréta lesz s egy pint borból két pint bor. — Szerződnek vele amúgy vaktába egy bizonyos mennyiségű borra és sültre nézve, miket ismeretlen vendégek mesés száma kimutathatatlan látogatásaik alkalmával fognak az uradalmi korcsmákban fölemészteni , — bele tudva az összezúzandó edényeket s a földhöz vágandó palaczkokat. Ezután minden vidékről, befejezett körutjuk után, megérkeznek a kisebb kaliberű,jelöltek, prosumtivus szolgabirák, esküdtek és fiskálisok. Legvégül jön (nagy urak várakoztatni szokták az embert) a főhős is: nemes Hartsás uram, a leghírhedtebb kortesvezér. Bozontos haj, rezes arcz, görbére ütött orr, valamely a nemesi előjogokért vívott csatának emléke; harlára kisodorított bajusza nagyon hasonlít a dugaszhúzóhoz. Agyarára nyomva a rövidszáru pipát, orra épen a kéményébe szolgál bele; ezt a pipát némi habozással veszi ki erősen összeszoritott foga közül hogy a pitarba lép s tenyerébe annak rendi szerint kiverve a bagóját, megkínálja vele az ott lebzselő czigányprimást. (ez is az igaz ügyért dolgozik.) „Kell-e bagó, Csicsa?“ Persze hogy kell neki. A szájába kapja. „No, addig örülj amíg engem látsz!“ Csicsa is ezt akarja. Ezzel a kortes a terembe lép, hol az úri társaság van együtt. Triumfussal fogadják. „Tessék helyet fogni, Hartsás uram; mi tetszik, tea-e vagy csokoládé ?“ — „Csak maradjunk meg a pályinka mellett.“ És Darkaváry saját úri kezével tölti teli a kupiczát, egymás egészségére kocczint vele s aztán megkínálja szivarral; ez nem kell neki ; megmarad az ő makrapipájánál s a küszökből megtörni. Egy jövendőbeli szolgabiró az égő fidibuszt tartja oda neki, mig a mocsoktól szortyogó pipát tüdejének minden szuszjával életre, parázsra szította. Aztán beleereszkedik egy karszékbe s borízű hangon azzal kezdi, hogy : „Minden jól megy!” Aztán szegről-végről előhord sok mindenfélét, melynek végre az az alja, hogy: „Bizony, minden roszul megy ott “ A kaputos urak nem értik a munkát. Elrontják. (Folytatása következik. *) Ekkort német névnek tartjuk , ezért fordítottuk le Ituros-га. Ford. 631