Magyarország és a Nagyvilág, 1873 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1873-10-19 / 42. szám
IX. ÉVFOLYAM. 1873. Megjelen minden vasárnap. 42. SZÁM. Kiadó-hivatal: PEST, bálvány-utcza 9. BUDAPEST, OKT. 19. Évenként díszes jutalomképekkel. — Előfizetési díj: Negyedévre 2 frt. 50 kr. — Félévre 5 frt. — Egész évre 10 frt. — Évenként díszes jutalomképekkel. Tartalom : Vilmos császár és Bismarck herczeg. (Képekkel..) — A nemzetközi lóverseny Bécsben. (Képpel.) — Egyptomi teveistáló. (Képpel.) Edom D' gordon. (Költemény.) — Benedix Roderik és Mühlbach Lujza (Képekkel.) — A fatalista. — Atilla kétrónusa Torcello szigetén. — Fővárosi tárczalevél. — Retski Bandi bátyánkról. — Különfélék. — Bettitalány. — Sakkfeladvány. — Szerkesztői üzenetek. Vilmos császár és Bismarck herczeg, öind két het, — s azon nagy jelentőségű esemény, mely minden viszontagságok daczára hónapok óta Bécs felé irányozza a haladás iránt érdeklődő nemzetek figyelmét: a közkiállításban képviselt békés világverseny véget ér, az idegeneknek épen csak az utolsó hetekben igazán megindult áramlata Bécs felé megszakad s megszűnnek az ünnepélyek és fejedelmi látogatások. De épen ezen utolsó napok, közvetlenül kapuzárás előtt. Ígérkeznek legérdekesebbeknek ; az elkésettek, sokáig gondolkozók serege most egyszerre siet helyrehozni a mulasztottakat, és most érkezik az utolsó fejedelmi vendég, kinek látogatása politikai tekintetben is talán a legérdekesebb és legfontosabb: Vilmos német császár, és hű tanácsadója, a német császári birodalom megteremtője, Bismarck herczeg. A bécsi közkiállítás még a hozzá kevéssé tartozó politika terén is fényesen igazolta a „béke műve“ szép czímet ; gr. Andrássy fényes sikerrel használta föl ezen ritka alkalmat, hogy személyes érintkezéssel szilárdítsa meg a különböző uralkodó házakkal való baráti viszonyokat. Ritkán mutathatja föl egy fejedelmi udvar a koronás vendégek oly fényes névsorát, mint amilyen ez idén a bécsi udvarnál megfordult: az angol koronaherczeg, az orosz czár, a szász koronaherczeg, a württembergi király, a persa sah, a romániai fejdelem, a szerb fejdelem, Auguszta német császárnő, az olasz király, és most a nagy hatalomra jutott barátságos szomszéd, Vilmos német császár, kinek megjelenése Bécsben kétségkívül nagy jelentőséggel bir . Andrássy gróf egyik diplomatiai sikerének nevezhető, kivált azon tétovázások és egymást váltó ellenkező áramlatok után, melyek néhány hét óta a német császár látogatását hol bizonyosnak, hol lehetetlennek tüntették föl. — Maga a bécsi nép alig fogja ugyan az „öreg sas“ t és a „vas ember“-t oly lelkesültséggel fogadni, mint néhány hét előtt a lovagias olasz királyt; de a béke barátai inkább üdvözölni fogják a hajdani ellenfél békés látogatását. — Lapunk rajzban és szövegben már többször foglalkozott e nevezetes két férfiúval s igy a mai alkalomból, midőn mindkettőnek legújabb fényképek után készült arczképét mutatjuk be, csak röviden ismételjük a főbb adatokat. Frigyes Vilmos, német császár és porosz király, 1797. márczius 22-én született, tehát most már élete hetvenhetedik évét éli; aggkora daczára azonban bámulatos testi és lelki erővel dicsekedhetik. A kormánypálczát 1858-ban vette kezébe, midőn mint régens tehetetlen öreg bátyja helyett uralkodni kezdett; 1861. január 2-án pedig bátyja halála után öfejére tette a koronát is. Uralkodása első évei csendesen, de nem tétlenül folytak ; a nagy közönség akkor megszokta volt, hogy Vilmos királyban egy gyönge elméjű, bramarkáskodó öreg embert lásson, kin legföljebb nevetni lehet; a diplomaták is kevésbe vették, csak a „vén róka“, Palmerston, mondá egyszer : ez az őszi nagyszakálú még meg fogja reszkettetni Európát! S szavai teljesültek. Az öreg király lassan, csendben készült, kiválogatta embereit, köztök Bismarckot, rendezte a pénzügyeket, szervezte a hadsereget, s midőn minden készen volt, megindult a nagy politikai actió, melynek az utóbbi években tanúi voltunk s mely a lenézett, kicsinylett porosz királyságból Európa egyik első hatalmasságát, a német császári birodalmat teremtette. A kivitelben ő maga talán kevéssé szerepelt, de akaraterejének fényes bizonyságait adta éveken át, midőn az egyszer kitűzött czélt sok veszély közt sem tévesztő szem elől s azon férfiakat, kik által czélhoz érni remélt, nem ejtette el még akkor sem, mikor országában a tájékozatlan közvélemény viharosan fölzúdult ellenök. E férfiak közt pedig első helyen áll Bismarck herczeg, a német birodalom kanczellárja, kinek úgy a német császár, mint a német nép nagy részben köszönhetik mostani hatalmi állásukat. Bismarck, mint számtalanszor megjelent életrajzaiból olvasóink bizonyára már tudják, 1813-ban született, még pedig nem mint herczeg, nem is mint gróf, sőt még nem is mint gazdag család ivadéka ; elszegényedett, de csökönyös feudális nemes család sarja volt s mint afféle kevés pénzű „junker“ nőtt fel, kevéssé örvendetes hírnevet szerezvén magának a környéken. Midőn 1847- ben a porosz képviselőházba választatott, csak túlzott reactionariusságával tűnt ki, „különben igen Vilmos császár.