Magyarország és a Nagyvilág, 1876 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1876-01-23 / 4. szám
54 »Hanem, mint már mondom, ezekben sincs »embarras de richesse.« Tehetnék-e hát okosabbat, mint a külügyi hivatal szép velin-papírjára leveleket írni ismerőseimnek? Aligha. Legalább megóvom tintámat attól, hogy beleszáradjon az üvegbe. Nos, most már ismeri ön legalább e levél keletkezésének okát« .... »Hanem miről csevegni ? »That is the question.« Könnyű mondani a francziának, hogy minden genre jó az unalmason kívül. Én azonban hajdúdorogi létemre nem igen értek az élvezetes genréhez. Aztán tárgy sem akad hamarjában tollam hegyére. Miről is írnék jönnek ? Tegnap és tegnapelőtt persze nem voltam megszorulva, midőn Stefi bátyámnak írtam a köztárlatról, kit talán sikerül fölcsalnom kártya-komponistái és agarai közül, a honnan egy fél század óta nézi már a világot, melynek Eldorádója rá nézve a »nagy komló.« De hát ön látta ezt a nagy nemzetközi kirakatot, evett alpesi házban stájer gombóczot, ivott török kávéházban »valódi mokkát« és szürcsölt indus vigramban szalmaszálon át bóditó »brandy«-t.« »Ami egyéb említésreméltó volna, azt ön bizonyára rég olvasta már a lapokból. Ezek az ördöngös újságok mindent amúgy frissiben dobra ütnek, úgy hogy mai napság még böngészni valója sem marad egy magam fajta, csevegni akaró levélírónak. Vagy pikáns történetkéket tálaljak föl önnek? Ilyenekben a bécsi »chronique scandaleuse« kifogyhatatlan, de hát eszembe jut, hogy ön igen közömbös divathölgyeink és színésznőink bondolt titkai iránt. Önt persze »poeta laureatus« létére csak az Olymp istennői érdeklik.« »Hanem apropós istennők ! Emlékezik-e még a »hietzingi Venusra,« arra a szuperb magyar nőre, kit két hóval ezelőtt a »Karnbnerstrassé«-n láttunk? Ha jól emlékezem, önre akkor ez utolsó ízig eredeti és különös nő futólagos megpillantása mélyebb benyomást gyakorolt. Egyet mást beszéltem is róla önnek, ami felkeltötte figyelmét. Nos, ez a bűbájos teremtés, ki az imént még oly fényűzést vitt, mint egy orosz herczegnő, jelenleg .... De megálljunk! Nem kell végén kezdeni a regényt.« »Tehát a szép Izidoráról »szól az ének.« Ön tudja — legalább úgy rémlik előttem, mintha említettem volna már bécsi találkozásunk alkalkalmával — hogy legutóbb ..........báró volt szerencsés: rá pazarolhatni pénzét a »hietzingi Venusra.« Ezt a pazarlást persze nem szabad szószerinti értelemben venni, mert olyan pénzkirály, mint a báró volt, megengedhette magának a luxust, hogy Izidora imádója legyen. A »volt« szót nem ok nélkül nyomtam meg, tisztelt barátom. Az egykori pénzkirály ma szegény, bukott ördög, kinek zsebében aligha csörög jelenleg annyi hatos, mint ahány milliót forgatott még nemrégi kezei között. Egyike a nagy pénzügyi hajótörés áldozatainak. S mondhatom, a báró még csak tisztességes kabátot sem mentett meg a siralmas katastrophából. Olyan, mint az ágról szakadt, Ce pauvre báron ! Nem tartozott épen a leg- gonoszabb szédelgők közé — hisz ezek markukba nevetnek telt pénzes zacskóikon, — s aztán oly magnifique pezsgőt lehetett inni estélyein! . . . »A »Minotaurus« bukása rántotta az örvénybe. Néhány hétig úgy ahogy még föntartotta magát, sőt általán hitték, hogy erősen megtépázva át fog lábolni a veszedelmen. Hanem utóbb teljességgel nem egyenlíthette ki többé óriásilag fölszaporodott »börze-differencziát.« Hitelezői lefoglalták még utolsó inggombját is.« (Folytatása következik.) Magyarország és a Nagyvilág. • György és az ő kedvese, — Román népballdai. — OLD levele a csohánynak — Hol jajgatnak, kiabálnak ? György kiáltoz a berekből, Fehér ökör, tinó mellől. A jó Györgyöt ki sem hallja, Nyomtalanul vész el rajta; Csak az anyja veszi észre Kertjéből a hogy kilépne. Oda fut és szól hozzája: »Jó György fiam, mi lett téged ? Mond meg, ellened ki vétett ? Tán a pénzed prédáltad el Vagy a tarisznyád hagytad el ?. Tán a bocskorod nyüved el, Vagy a nyájad futott széjjel?« »Sem tarisznyám nem hagytam el A pénzecském sem fogyott el Módom is van a bocskorba — Még a nyájam is megvolna. . . . Hej, megnyomott egy nagy álom, Elaludtam úgy déltájon, Virágos fa árnyékában Aludtam el úgy déltájban, Sime, meleg szellő támad, Megrezditi fönn az ágat, Egy nagy kígyó a virágból, Aranyszarvu, épen rám hull. Itt a kendőm anyám, vegyed, Paláld bele a fél kezed, Aztán nyúlj be a keblembe, Tépd ki a kígyót belőle!« »Erre nem visz rá a lélek, Kezem nélkül hogyan éljek? Mig engem látsz és apádat Szülhetek még fiút hármat!« György kiáltoz a berekből, Fehér ökör, tinó mellől; Ámde Györgyöt ki sem hallja, Nyomtalanul vész el rajta . . . Csak az atyja vette észre, Hogy kilépett a küszöbre. »Jó Gyögy fiam, mi lett téged? Mond meg, neked ki mit vétett? . . .« »Apám, apám, édes apám Koszul jártam édes apám ! Bársony gyepen elaludtam, A fáról le hozzám csusszan Egy nagy kígyó aranysárga, A keblemet összerágta. Itt van atyám, kendőm, vegyed, találd be az egyik kezed, Vedd a kigyót, mert a mérge, Mind bele foly a vérembe!« »Erre nem visz rá a lélek ! Kéz nélkül én hogyan éljek ? Mig engem látsz és anyádat, Szülhet nekem fiat hármat!« Ismét kiált a berekből, Mintha szólna halál mellől. De senki sem veszi észre Csak büszke szép lánytestvére. Kilép a ház küszöbére, Ajka fakadt ily beszédre: »Jó testvérem, mi lett téged, Ellened várj, ki mit vétett ? Az erdőbül tán a vadak Lejöttek és mardostanak. Kezed rablók megkötözték, A nyájadat tova űzték ?« »Sem a vadak rám nem jöttek, Sem a rablók rám nem törtek . — Megigézett nehéz álom, Elaludtam úgy déltájon Virágos fa árnyékában Aludtam el úgy déltájban. Sime meleg szellő támad, Megmozgatja fenn az ágat, f S egy nagy kigyó a virágból, Arany-szarvu, épen rám hull. Dör szarvával, egyre csörren, Éles nyelve mardos szörnyen. Itt a kendő testvér, vegyed, Paláld bele a fél kezed, Vedd ki a kigyót ruhámból, Ments meg engem a haláltól!« »Már biz én azt meg nem teszem, Mit csináljak, ha nincs kezem ? Neked meg hasznod nem veszem.« Ismét kiált a berekből, Fehér ökör, tinó mellől, De senki sem jó feléje Csak az ő szép szeretője. »Drága lelkem, mi lett téged, Ellened várj’ ki mit vétett ? Talán, talán tegnap estve, Prikulics jött veled szembe ? Meg akarta rontni nyájad, Vagy tán ütött rád néhányat ? Tán beteg vagy, szenvedsz kincsem ? Körülötted senki sincsen, A ki adjon vizet, enyhét, Bekötözné sajgó sebed !« »Ne aggódjál drága lelkem, A betegség nem bánt engem. Sem prikulics nincs utamba, Sem a nyájam nincs megrontva. Megnyomott egy nehéz álom. Elaludtam úgy déltájon Virágos fa árnyékában Aludtam el úgy déltájban. Sime meleg szellő támad, Megmozgatja fenn az ágat; Egy nagy kigyó a virágból, Aranyszarvu, épen rám hull. Be is csúszott a mellembe Az én nagy veszedelmemre. Döf szarvával, egyre csörren, Hegyes nyelve mardos szörnyen. Itt a kendő, szentem, vegyed, Paláld bele a kezedet, S aztán nyúlj be kebelembe, Ragadd ki a kigyót vele ?« Amint a lány ezt megtudta Reszkenőjét messze dobta . . . György keblébe benyúl nyomba, A nagy kigyót kimarkolja . . . De nem is volt kigyó mérges Arany-öv volt, pompás, fényes. »Édes lelkem, én szerelmem, Nyugodj enyhült kebelemen. Ezt az övét, arany-övet, Hétköznapon is viseljed, Haragudjék a testvérem. Aki az én hamis vérem, Ünnepnap is viseljed ám, Keseregjen apám, anyám!« Moldovan Gergely: Szarvas-vadászat. (Képpel az 56. lapon.)Az igazi »high-life« codexe szerint még a tél dereka sem tartozik az »évad«-ba. A voltaképen a »season« tél végére, a farsang végnapjaira, a tavasz elejére esik. Ez időpontig a nagyúri világ falusi kastélyaiban időz, mulat, fogadja vendégeit, de nem estélyre, tánczvigalomra, hanem vadászatra. Sokszor, tán többnyire megesik, hogy a feleség, a család rég fővárosban telel már, míg a férj és apa a havasok meredélyein űzi a zergét, a hegyek oldalában a medvét és szarvast, a rengetegben a vadkant. Vagy madame, mert férje karján nem jelenhet meg a salonban, egészen el is vonul az évad zajától, Olaszországban telel, hol enyhe égalj alatt kevés költséggel él, ami e szűk világban fontolóra kerül még azok között is, kik nagy vagyonnak puha ölén születtek. Mert igazán gazdálkodni csak a gazdagság tud. Az apa és férj urak tehát messze a tűzhelytől, a fagyos, hófödte vadont járják s mig a sik zörgő nádasaiból a rókát zavarják elő, az erdős magason a nemes szarvasra uszítják falkájukat, vagy várják be néma lesben. Csak a kedvező szél, mely az állat szimatát másfelé tereli, bugát a 4. SZÁM.