Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1877-01-28 / 4. szám
XIV. ÉTfOLYAM. 1877. 4. SZÁM. BUDAPEST, JANUÁR 28. Előfizetési dij: Negyedévre 2 frt. 50. — Felévre 5 frt. — Egész évre 2 frt. DAMJANICS ÖZVEGYE, a majd a késő ivadék kezébe veszi a történeti könyvét és lapozgat bennen ne, azt a nehány lapot nem fogja elhinni, vagy Irt csak félénk kétkedéssel, mint egy legendát, mely a minő borzalmas, ép oly ragyogó s a mily ragyogó ép olyan szent. Szörnyű idő volt az! Egy hősi küzdelem után, minőhöz foghatót a történet könyve nem, csak a mythologia ismer. Egy megdermedt nemzet, mely vérben, fagyban ázik s melyet sietnek eltemetni, mielőtt elsirathatná valaki. Antigonénak megengedik, hogy földet hozzon rája, de a könyet azt rejtse el, mert az meleg s életre melegíthetné a mi már a siré. És mikor remények vesztve elcsüggedtek mindannyian s nem hívén, hogy valamiben vigasztalást találhatnának, nem is keresték azt, de átengedték magukat a halálos végzetnek s »kéjelegtek a fájdalomban« a nagy, a drága halott fölött: egyszerre csak megdobbant az elhaló szív, halkan, titkon, nehogy meghallják, akik azt akarják, hogy elnémuljon örökre. Egy szelíd, de komoly szózat dobbantotta meg, mely úgy hangzott, mint a védangyalé s biztatva mondá: » Ébredj, meghalnod nem szabad!« A nők szava volt az, azoké, akiknek ereje akkor támadt életre, mikor a férfiaké már kimerült. Róma története büszkén mutat Arriára, ki keblébe mártott gyilokkal suttogva meghalni habozó Paetusnak: »Tekints ide, nem Vastagh Gy. festm. után. r* ШшШ ~ • V DAMJANICS ÖZVEGYE.