Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1877-04-29 / 17. szám
és a Nagyvilág. Budapest, Április 27. (A corvinák) hazahozatala egész héten nagy izgalomban tartotta fővárosunkat. Nagy készületek történtek azultán küldöttének, Thahir bejnek fogadására. De Bécsben felsőbb helyen megtiltották Thahir bey leutazását Budapestre, ami rendkívüli felháborodást okozott minden oldalon. Thahir bej szombaton délután hat órakor érkezett Bécsbe a Corvinákkal, Triesztből egy kocsin utazva az eléje küldött magyar ifjakkal. A bey az »Impérial«-ba szállt. A budapesti küldöttség a vasútnál várta, de annak fogadtatása csak két óra múlva történt meg. A bejt csak egy szolga kiséri, vigyázva a fekete viaszos vászonba burkolt, egy köbméternyi ládára, melyben a Mátyás király könyvtárának egykori kincsei vannak. A bej izmos alak, komoly, sötétes színezetű, de rokonszenves arcczal s nagy bajuszszal. Pulszky Ferencz a főváros nevében francziául, Erődi Béla pedig törökül (keleties szóvirágokat is használva) üdvözlé. Ez utóbbi említi azt is, hogy a nemes és vendégszerető ozmán nemzet üldözött hazánkfiait gyakran oltalom alá vette, miért a szív melegével mond köszönetet a magyar nemzet; most pedig azultán olyan ajándékot küld, melyről álmodni sem merészeltünk: küld a nemzetnek egy kincset, mely őt az elmúlt dicsőséges időkre emlékezteti, a török nemzetre nézve pedig Budavár bevételének győzelmi emlékeit képviseli; s ez ajándék értelme az, hogy a török magyar közti véres harczok keserűségére emlékeztető jel ne maradjon s habár a két nemzetnek sok idő óta kötött barátsága régi tény, de a békülés okmánya most iratik alá és pecséltetik meg. Mind a két szónok meghívta azultán küldöttét Budapestre, hol tárt karokkal, lelkesedéssel várják. A bej ez alkalommal egy szóban sem említé, hogy a meghívást elfogadja, hanem tiszta franczia nyelven ezt mondta: »Uraim! rendkívül meghatva szives szavaik által, melyeket hozzám intézni kegyeskedtek, nem tudom, miként fejezzem ki önöknek, uraim, teljes elismerésemet mindenekelőtt a fáradságért, melyet nem sajnáltak, hogy velem találkozzanak. E testvéri fogadtatás, higgyék el, uraim, egész életem tartamára emlékezetembe vésve marad. Teljes szivemből köszönöm önöknek, úgy hazám mint magam nevében is.« — Vasárnap este a bej búcsúlátogatáson volt a budapesti küldöttségnél s kijelenté, hogy fővárosunkba nem utazhatik, amit igen sajnál, a fogadtatási előkészületekért egyszersmind köszönetét fejezte ki maga és nemzete nevében. Említé, hogy megbiztatása az volt: a külügyminiszternek adni át a Corvinákat. Pulszky Ferencz Bécsből még vasárnap este visszautazott, a meghivó küldöttség pedig hétfőn tért haza. Gr. Andrássy vasárnap délután Aleko pasa török nagykövetnél, kit meglátogatott, találkozott Thahir bejjel s akkor elhatározták, hogy a bej nem megy Budapestre, hanem báró Wenckheimnak adja át a Corvinákat, melyek új kötésben vannak ellátva a török és magyar czimerrel s a szultánnak a budapesti egyetemhez szóló ajánlatával. A most haza került Corvinákról Pulszky érdekes megjegyzéseket tett. Pulszky összesen 26 corvinát ismer, de ezek mindannyian másolatok a Laurentiából Flórenczből s igy ezek codexjelentőséggel nem bírnak, s legfölebb annyiban érdekesek, mert néhánynak eredetije elveszett. Egészen uj s codexjelentőségü: Dante műve rajzokkal. Hogy a két gramatika közül ez egyik Janus Pannoniusé-e, (Caesinge János) kétes, de mindenesetre fontos sejdítés, melynek az irodalomtörténetre nézve kimondhatatlan becse lesz, szintoly fontos Simon Pannoniusnak két könyve, melyek által egy eddig teljesen ismeretlen magyar íróval s talán nagyérdekű nyelvemlékekkel is ismerkedünk meg. A 35 könyv közül valószínüleg kevés lesz rajzokkal, de mind finom pergamentre van írva s vagy vörös, vagy violaszinü bársonyba újonnan kötve. Az ezüstcsatos s képes könyvek nagy részét már a török hódítás előtt ellopták. 1869-ben a suezi csatorna megnyitásakor a király kapott már a szultántól egy corvinát, mely a múzeumban őriztetik. Ezen 35 könyv már Mátyás korában is megérhetett több ezer aranyat, értéke természetesen az idők előhaladtával nőtt. (A magyar TUD. akadémia) bölcsészeti, társad, és történelmi osztályának e heti ülésen, mely Horváth Mihály püspök elnöklete alatt folyt le, két értekezés olvastatott fel. Az első Benczer Gusztávé a XV. századbeli tárnoki jogról szólt. E tárnoki jogot, mond a felolvasó, meg kell különböztetni azon tárnoki jogtól, mely 1848-ig nálunk, mint a szabad kir. tárnoki városok joga fenállott. A tárnoki jog a XV. század elején jegyeztetett fel latin nyelven , és pedig, mivel a viklesiták mint kiátkozott eretnekek emlittetnek benne, nem 1415 előtt, de kétségkívül 1420 körül, és szabályszerűleg valamennyi városban birt érvénynyel, noha nem bizonyítható, hogy törvényhozás útján keletkezett volna. Alapját képezi Zsigmond királynak 1405-iki II. végzeménye, mely a városok érdekeit és viszonyait szabályozta. Különben több, földesúri hatalom alatti szabad községben birt érvénynyel, s e tekintetben különösen Újlak város (a Szerémségben), melynek földesura , 152 . Miklós erdélyi vajda a tárnoki jog használását megengedte, s azt II. Lajos 1525-ben ünnepélyes privilégiummal megerősítette. Ezen jog fő érdeke abban áll, hogy számos oly elvet, a városi életre vonatkozólag gyakorlatilag kifejtett, melyeknek újabb országos reformjainkban nagy fontosság tulajdonittatik. A második értekezés Balázs Ferenczé volt »Ludányi Tamás egri püspökről,a ki a hazai történetnek igen értékes, de még nem eléggé ismert alakja. Tamás püspök a régi Ludányi nemzetségből származott, a szerzetességből emelkedett az egri püspöki székbe. Itt azonban már elhagyta a szerencse. A Zsigmond király elleni mozgalomban ugyanis Tamás püspök élénk részt vett s fele pártosa volt a Nápolyi Lászlónak, úgy hogy később e miatt Zsigmond által száműzetett s Lengyelországba menekült. Miután Zsigmond kegyelméért sohasem akart folyamodni, kortársai »Vasfejü« melléknevet adtak neki. Értekező megczáfolja azok véleményét, kik az álliták, hogy Ludányi kimenekülvén ez országból és kiesvén a püspökségből, azt örökre elvesztette, az értekező szerint a dolog úgy áll, hogy Ludányi visszajövén Lengyelországból. Stibor püspök után 1421-ben ismét visszafoglalta püspöki székét és még 3 évig kormányozta az egri egyházmegyét. Kimutatja, hogy ez a Ludányi Tamás egy és ugyanazon személy a Schmitth, Pray és mások által említett III. Tamás püspökkel. Megemlítendő még, hogy Ludányi püspök Egerben felsőbb tanintézetet alapított, melyre az első két tanárt a bécsi egyetemről hozatta. (A KISFALUDY-TÁRSASÁG ÁPRIL HAVI ÜLÉSÉN) Győry Vilmos a költemények egész sorát olvasta fel; bemutatta Gehrock »Örök ifjúság« czímű költeményét, Nagy Zsigmond fordításában; Palóczy Lipót fordításait svéd és dán költőkből (»Szeretlek téged . . .«, »Találkozás«, »Beszéd« és » A költő hona«), és végül Reviczky Gyula »Túlélek én minden csalódást« és Indali Gyula »Tavaszszal«, »Barnult avar«, »Pénz és leány« és »Alkonyi dal« czímű eredeti költeményeit. A programm második, nem kevésbé érdekes pontja volt Berczik Árpád »A kék szoba« cz. egy felvonásos vígjátékának felolvasása. Az ülést folyó ügyek zárták be. Greguss titkár jelente, hogy a stratfordi Shakespeare-emlék javára a nemzeti színház gyűjtőivén 31 frt 50kr, a népszínházén 18 frt 50 kr, a társaságén pedig 40 frt gyűlt egybe; a magyar Shakespeare pedig diszes kötetben már elküldetett Shakespeare szülővárosába, hol f. hó 23-án nagy ünnepet ültek. A könyvkiadó vállalat részére beérkezett regény: »Álmok álmodója« ■— bírálat végett Vadnay K. és Beöthy Zsoltnak adatott ki, mig Racine »Esther«-jének forditását Zichy Antal vállalta el. (Egy veterán tanító jubilaeuma.) F. hó 26-án Győrött ritka napot ünnepeltek meg, Magvassy Mihály kisdednevelő 60 éves működését a nevelés terén. Magvassy M. szül. Devecserben, (Veszprém m.), hol atyja tanító volt, 1800. ápril 26-ikán, egyházi pályára szánták, s miután Veszprémben 6 osztályt elvégzett, Sümegen a sz. Ferencz-rendbe lépett. De nem érezvén e pályára hivatást, egy év múlva eltávozott és tanító lett. 16 éves korában először Zalabéren működött, mint segédtanító, mely idő alatt főnöke elhalván, ennek özvegyét nőül vette. Számos éven át működött itt, később Széplakon és Szil-Sárkányban, a népnevelés rögös pályáján. Már ifjú korában különös előszeretettel viseltetett a kisdedek iránt, s mint még tanuló maga köré gyűjté azokat és lelke egész hevével oktatgatta, tanitgatta őket. — Később is, mint tanitó, a nagyobb gyermekeket segédjére bízván, ő csupán a kicsinyekkel foglalkozott. Midőn a szép emlékű Brunszvick Teréz grófnő a kisdedóvás ügyét oly hévvel karolta fel, Magvassy Mihály elhagyta a néptanítói pályát és a kisdednevelés terére lépett. 1842-ben Győrre költözött, s itt saját költségén a városi tanács engedelmével, kisdedóvó- intézetet nyitott és néhány évig részint eddigi szerzeményéből, részint a kisdedekért fizetett csekély díjból tartotta fenn 8 tagból álló családját. Miután belátta, hogy az intézetet így sokáig fönn nem tarthatja, utat és módot keresett annak állandóvá tételére és biztosítására. Ekkor élt Győrben egy vagyonos családnélküli polgár, ki már régen fekvő beteg volt. Épen névnapja volt az öreg Bizinger Józsefnek, s Magvassy Mihály 12 kisdedet vezetett hozzá, hogy őt üdvözöljék, mert reménytette, hogy talán sikerül az öreg urat arra birni, hogy a kisdedóvodára valamit adjon. És reményében csakugyan nem csalatkozott, mert Bizinger oly jó néven vette e látogatást, hogy végrendeletében összes vagyonát (mely ma 200,000 frt o. é.) egy kisdedóvó-intézet és egy dologház felállítására hagyta. Az intézet igy megalapittatván, itt működik az aggastyán folyton ifjú erővel már 35 éve s mint egyátalán tanító 60 éve. Sokoldalú elfoglaltsága közepett időt talált arra is, hogy a kisdedek számára azoknak felfogási képességéhez alkalmazott költeményeket írjon, melyeknek kiadása azonban saját kivánata szerint csak halála után történhetik meg. (A BELGA KIRÁLY ÉS FÖLDRAJZI TÁRSASÁGUNK.) A belga király táviratilag köszönte meg dr. Hunfalvy Jánosnak, a földrajzi társaság elnökének, tiszteletbeli taggá megválasztatását. Egyszersmind utasította bécsi belga követét, hogy tegye magát érintkezésbe a magyar kir. földrajzi társasággal az afrikai expeditióra nézve, hogy a magyar tudósok véleménye is tudva legyen az Afrikába indítandó expeditió előtt. A társaság választmánya a jövő héten fog e tárgyról értekezni. Megemlítjük, hogy a bécsi belga követ a társaság tagjai közé lépett. (Petőfi Sándor Szibériában mint rab.) Ezen sensationalis hírt közli dr. Tomcsányi I., a »Szatmár« szerkesztője a »Budapesti Napilap«-pal. Tomcsányi úr a következőket írja: »Sietek tudósítani önöket azon ép oly borzasztón leverő, mint lelket rázó örömhírről, mely városunkban kering. E hir az, hogy Petőfi Sándor él. A hir terjesztője Boros András nevű úr, ki állítása szerint mostanig rab volt a szibériai ólombányákban, hol szerinte Petőfi Sándor rab gyanánt él. Boros nemrég szabadult ki a fogságból s Szatmár megyébe jött fölkeresni hátrahagyott nejét, ki évtizedek óta megholtnak tartá már a visszakerültet és 22 év óta másnak neje. Boros hivatalos utón fog kihallgattatni.« Absolute föl nem tehető,' — jegyzi meg erre a »B. N.« — hogy Petőfi Sándor hollétéről ne értesült volna a világ, ha még oly rejtve tartanák is az élőnek híresztelt költőt. Szibéria nem oly hermetikusan elzárt ország, hogy huszonnyolcz év alatt nem szivárgott volna ki oly világhírű költő állítólagos fogságának hite, mint Petőfi. A lengyel deportáltak és orosz száműzöttek, kiknek jelentékeny része műveit s európai képzettséggel bíró férfiakból áll, bizonyára értesültek volna arról, amit Boros András mond most Petőfiről. És minthogy e deportáltak közül nem egy kegyelem útján visszatért ismét szülőföldjére, mások pedig szökés által menekülnek, bizonyára magukkal hozták volna Petőfi állítólagos rabexistenciájának hírét. (A szopták) alkalmasint vasárnap regggel érkeznek fővárosunkba, így írják az eléjök ment küldöttek. Buszjukban ruhákat kellett készíttetniök, málháik lemaradván a hajóról Konstantinápolyban. E málhákat most Trieszt felé küldik utánuk. Pénteken éjjel érnek a szófiák valószínűleg Szegedre s ott pihennek egy napot. Ünnepélyes fogadásukra egyaránt készülnek Szegeden, Kecskeméten, Czegléden s a többi vasúti állomáson. Fővárosunkban a »Corvina-bizottság« alakult a »vendéglátó bizottsággá,« melynek tagjai egyetemi tanulók és fővárosi polgárok. Ez a bizottság elhatározta, hogy a zultánhoz köszönő feliratot intéz. A bizottsági elnökségre az első tanácskozás alkalmával K. Simonyi Lajost és gr. Zichy Józsefet hozták javaslatba , de megbizottak nem találkozhattak velük. Azután gr. Zichy Gézát óhajta megnyerni a fiatalság nagy része. Élénk a mozgalom a török vendégek illő fogadására. Thahir bej helyett a szófiáknak kívánják kimutatni a lelkesült rokonszenvet. Dalolnak az ifjak egy alkalmi dalt is, mely igy hangzik: »Igyál pajtás ürítsük a poharat, Fojtsuk borba a keserű gondokat; Sohse busulj, lesz még idő mikor hej ! Eljő hozzánk jó barátunk, Thahir hej.« (Nagy történeti fölfedezés.) A Corvinák mai izgalmas napjaiban a magyar történelem barátait a zultán ajándékán kivül más örömhír is meglepte. Fraknói Vilmos, a múzeumi könyvtár kitűnő igazgatója, kinek történetkutatói szerencséje már szinte példabeszédes, egy nevezetes felfedezés hírével érkezett vissza olasz- és németországi útjából. A müncheni bajor államlevéltárban megtalálta ugyanis a Hunyadi-család archívumának nagy részét, melynek történetíróink eddig csak az itteni kamarai levéltárban őrzött töredékét ismerték. Mátyás király fiának, Corvin Jánosnak özvegye, Frangepán Beatrix másodszor Brandenburgi Györgyhöz ment férjhez, ki a hatvani országgyűlés idején kénytelen lévén elhagyni az országot, magával vitte a Hunyadi-levélt a Magyarország és a Nagyvilág. 269