Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 1-25. szám)

1877-01-14 / 2. szám

ír. ! Felelős szerkesztő : A G A 1 A 1) . L­V. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület. ÉVFOLYAM. 2. Sír, A 4yj !c­rm . BUDAPEST, JANUAR 1. Előfizetési dij: Negyedévre 2 frt. 50. — Félévre 5 frt. — Egész évre 10 frt.­ ­ ELTÉVESZTETT UTAK. — Regény. — Irta : VÉRTESI ARNOLD. (I. Folytatás.) Bár sokkal jobban el volt födve, hogy sem a tornáczról észrevehették volna, még hát­­rább húzódott. Szive hevesen dobogott s nagy nyugtalanságot érzett egész testében, lelké­ben, a nélkül hogy tudná, miért. Ami e pillanat­ban elméjét elfoglalta, az, nem igen volt több ár­tatlan kíváncsiságnál s mégis oly zűrzavarosan ke­ringtek agyában a gondolatok és szűz keble oly erősen hullámzott. Remegett, hogyha most atyja vagy anyja sze­­litni találná, hogyan lép ki e kipirult arcczal. S erre a gondolatra még jobban elpirult. Reszketve ügyelt. Nem szólították.Látta, hogy a feketébe öltözött fiatal­ember még mindig a tor­­náczon áll, aztán látta, hogy atyja föláll, saját­­ erejéből, botjára támaszkodva, elhárítja a fiatal­ember karját és bemegy a házba. Az ifjú még egy ideig ott áll a tornáczon, aztán behoznak a kocsi­ról két nagy utazó ládát s az ifjú is eltűnik. Szo­b­­ájába vonult. Kövér cseppek esnek a leány arczára. Fölte­­­­kint s azon pillanatban egy villám hasítja át az elsötétült égboltot s hosszan dörög utána. Az eső megered. A leány besiet a kertből. Hanem mikor fölér a tornáczra, akkor még hevesebben kezd do­­­­bogni szive, úgy hogy lélegzete majd elakad s zavartan megáll a leány, mintha azon gondol­­­­koznék, váljon ne forduljon-e vissza? Teljes lehetetlen. Az eső szakad, ahogy csak , szakadhat. A leány tovább megy a folyosón, elha­ladja káplán szobájának ablaka előtt " lát egy sá­­pa ", fiatal embert állni az ablaknál. Olyan bus­­on ítszik az az ifjú és olyan merengve tekint ki­stély közt az átelleni templom komor falára és sűrűn zuhogó esőre. Egyebet nem lát abla­kából. A vacsoránál találkoznak később. A fiatal ember igen csöndes és szótlan. A leány lesüti sze­meit tányérjára s arcza folyvást lángol; alig tud felelni a néhány udvarias szóra, melyet a fiatal ember hozzá intéz. Az öreg tiszteletes komolyan ül az asztalnál, szemöldökei még mindig keményen összehúzva, homloka ránczokba vonva.

Next