Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1877-01-14 / 2. szám
ír. ! Felelős szerkesztő : A G A 1 A 1) . LV. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület. ÉVFOLYAM. 2. Sír, A 4yj !crm . BUDAPEST, JANUAR 1. Előfizetési dij: Negyedévre 2 frt. 50. — Félévre 5 frt. — Egész évre 10 frt. ELTÉVESZTETT UTAK. — Regény. — Irta : VÉRTESI ARNOLD. (I. Folytatás.) Bár sokkal jobban el volt födve, hogy sem a tornáczról észrevehették volna, még hátrább húzódott. Szive hevesen dobogott s nagy nyugtalanságot érzett egész testében, lelkében, a nélkül hogy tudná, miért. Ami e pillanatban elméjét elfoglalta, az, nem igen volt több ártatlan kíváncsiságnál s mégis oly zűrzavarosan keringtek agyában a gondolatok és szűz keble oly erősen hullámzott. Remegett, hogyha most atyja vagy anyja szelitni találná, hogyan lép ki e kipirult arcczal. S erre a gondolatra még jobban elpirult. Reszketve ügyelt. Nem szólították.Látta, hogy a feketébe öltözött fiatalember még mindig a tornáczon áll, aztán látta, hogy atyja föláll, saját erejéből, botjára támaszkodva, elhárítja a fiatalember karját és bemegy a házba. Az ifjú még egy ideig ott áll a tornáczon, aztán behoznak a kocsiról két nagy utazó ládát s az ifjú is eltűnik. Szobájába vonult. Kövér cseppek esnek a leány arczára. Föltekint s azon pillanatban egy villám hasítja át az elsötétült égboltot s hosszan dörög utána. Az eső megered. A leány besiet a kertből. Hanem mikor fölér a tornáczra, akkor még hevesebben kezd dobogni szive, úgy hogy lélegzete majd elakad s zavartan megáll a leány, mintha azon gondolkoznék, váljon ne forduljon-e vissza? Teljes lehetetlen. Az eső szakad, ahogy csak , szakadhat. A leány tovább megy a folyosón, elhaladja káplán szobájának ablaka előtt " lát egy sápa ", fiatal embert állni az ablaknál. Olyan buson ítszik az az ifjú és olyan merengve tekint kistély közt az átelleni templom komor falára és sűrűn zuhogó esőre. Egyebet nem lát ablakából. A vacsoránál találkoznak később. A fiatal ember igen csöndes és szótlan. A leány lesüti szemeit tányérjára s arcza folyvást lángol; alig tud felelni a néhány udvarias szóra, melyet a fiatal ember hozzá intéz. Az öreg tiszteletes komolyan ül az asztalnál, szemöldökei még mindig keményen összehúzva, homloka ránczokba vonva.