Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1877-10-28 / 43. szám
43. Szám ben azon renyhe tétlenséggel, melyben neveltettem, az önérzet és törekvés kezdett bennem felébredni, s megbarátkoztam a tervezés és a munka eszméjével. Ilyenformán felébredvén bennem a birtok ösztöne is, mintegy ösztönszerüleg rakosgatni kezdtem egyet-mást; a tűzfogat helyére tettem, borotválkozó eszközeimet rendbe hoztam, és körülhordozván szemeimet szobámban, minden legcsekélyebb tárgyon, minden bútordarabon újabb-újabb értéket és becset találtam. Csakhamar az »otthon« érzete is lassan-lassan helyet foglalván lelkemben, egész más szemmel néztem most János inasomat; föltettem magamban, hogy oktatom, és ha szolgát csinálok belőle, és legelőször életemben helyes világításban látván állásom minden segélyforrásait, elhatároztam,hogy mennél hamarább iparkodom létrehozni körülöttem a boldogságot, melyet eddig messze távolban levőnek s nagybátyám halálától függőnek képzeltem. Mindezen új eszmék közepette a házias és családias érzelmek iránti vágy olykor gondolataimat egy szerető lény, egy élettárs felé irányozó, aki megélénkítené magányomat s akkor mindig szemem előtt láttam ifjú barátnőmet. Végtére , miután a legszerencsésebb tényeknek is van sokszor igen nevetséges indoka, aminek legjobban örvendtem új helyzetemben, az volt, hogy nem kell elmenni De Luze asszony theaeszélyére. Majd mélyebb philosophikus elmélkedésekbe merültem, azon általános hajlam erejénél fogva, mely szerint egyéni tapasztalásunk leczkéit mindig általános maximákban törekszünk kifejezni. Ah! bárki vagy, embertársam, ha sorsodat egy örökségtől teszed függővé, én őszintén sajnállak. Ha embered nem hal meg hamar, legszebb éveidet elfecsérelheted a hálátlan és unalmas várakozásban ; ha pedig türelmedet vesztve, halálát óhajtod, ugyanakkor, mikor gyengédségekkel elhalmozod, akkor gazember vagy. Azután tudod-e mi az: a felvett álarcz mögé elrejteni természetes érzelmeidet, feláldozni hajlamaidat, véleményeidet, gyakran becsületedet is ? Nem, ne kivánd az örökséget ! inkább dolgozzál, szenvedj, izzadj; akkor legalább szabad, független vagy és ura személyednek; szived is annak adhatod, a kit szeretsz, s nem annak, kit rád tukmálnak .... egy elrejtett, egyszerű tiszta leánynak, a ki odaadó szeretetével és vonzalmával százszorta visszatéríti azon áldozatot, melyet állásod feláldozásával, neki hoztál; sokkalta inkább, mint egy úri leány, a ki mit sem köszönvén neked, igenis sokat követel, ki inkább rangot, mint férjet, inkább külső formákat, mint szeretetet óhajt, s kinek szivét minduntalan elhódítják tőled a nagy világ hiúságai, szórakozásai és veszélyei . .. Drága barátnőm — igy fűztem tovább felhevült szivem ábrándjait — te szerény virág, te, kit oly félénknek s oly kedvesnek láttam, — ki tisztaságodban és gyermeki ártatlanságodban oly szép vagy kit oly élénk, de a mellett tiszteletteljes szerelmi gondolatokkal tartottam karjaim között, miért ijednék vissza attól, hogy közeledben keressem ama boldogságot, melynek bájait te ismerteted meg először velem ? Így történt, hogy a gyalázás által provokálva, szívemben újra feltámadt a szerelem, vegyülve az odaadás tiszta lángjával és a nemes és igaz érzelmek erélyével. E föllengző gondolatokhoz lassan-lassan egy kis kíváncsiság is vegyült, azon személy irányában, ki annyit elfoglalt, kíváncsiságom főleg arra irányult, hogy neveltetése és modora nem képezhetnek akadályt arra nézve, hogy kezét megkérjem. Ekkor bizonyos dolgok, melyekre eleintén kevés figyelmet fordítottam, mind élénkebben foglalkoztatok emlékező tehetségemet és iparkodtam azokból következtetéseket vonni. Sokszor vissza-visszatértem gyengéd fehér kezeire, miken semmi nehezebb munkának nyomai nem látszottak; némi kedvteléssel emlékeztem vissza, hogy a tűzmentő láncz munkája nagyon is nehéz volt gyenge karjainak s hogy ennek súlya alatt majdnem összeroskadt s világossá jön előttem, hogy nyugodt és kellemes élethez lévén szokva, nem bírta e fáradalmas és durva munkát. Ámbár a női ruházat megbirálására ügyetlen voltam, az övében mégis valami egyszerű és keresetlen elegantiát véltem feltalálni; bizonyos megelégedést keltett bennem, midőn szép piczi, kaczér alakú czipőbe bujtatott lábára emlékeztem. Majd újra képzeletem elé idézvén lakását , annak minden zugát át meg átkutattam, megállván azon néhány értékesb bútordarabon, melyek a régenten létezett jólét maradványainak látszottak s a lakók nemes ízléséről tanúskodtak. Egyik karszéken egy fekete selyemből való, s ugyanoly szinü prémmel szegélyzett köntöst láttam; úgy sejtettem, hogy ez fiatal védenczem anyjáé lehetett, — s ez nemes egyszerűsége által tulajdonosa iránt tiszteletet keltett bennem. De ami legjobban lekötötte figyelmemet , az volt, hogy midőn a konyhában az eczetet kerestem, egy asztalon néhány szép kötetü könyvet vettem észre; az egyik épen nyitva volt s ez Thomson angol költőnek az évszakokról írott költeménye volt. Összefoglalván mind eteleket s egybevetvén azokat ifjú barátnőm hangjával, hanglejtésével, modorával és főleg félénk tartózkodásával, fokonként sikerült kiegészíteni s egy megragadó egésszé alakítani emlékemben maradt halavány képzeteket s észleleteket; s eleget tévén igy azon követelményeknek, miket arisztokratikus nevelésem s szokásaim igényeltek, egyszerre azon vettem észre magam, hogy még százszorta jobban szeretem. Ekkor ellenállhatlan erős vágy támadt bennem, hogy viszontláthassam s aggódva néztem órámat, tűnődvén, hogy nem lenne-e legjobb a késő idő daczára rögtön oda indulni. Csakhamar felkeltem helyemről s megindultam. (Folytatása következik.) Atyának | ||Keserü4'Nejű Szenvedő Fia] Halas leányai Kossuth Lajos atyjának sírja Dabason. Magyarország és a Nagyvilág. 681