Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1877-12-23 / 51. szám
802 „Az utolsó esztendő“ czimen, mely a »Reform« tárczájában jelent meg. Az ő írói tevékenységének súlypontja azonban nem ezekben, hanem színműveiben van. Első kísérlete e téren: a „Magyar fiúk Bécsben“ már szinpadképes volt, s 1871-ben elő is adták a budapesti nemzeti szinpadon, azóta pedig vidéken még folyton tartja magát. Ezután két kisebb felvonásos vígjátékot írt „A kitűnő vendég“ és „Az utolsó néplét Pesten“ czím alatt. Mindkettő színre került és tetszett, de állandó hatást nem gyakorolt. Végre a „ Vízözön“- nel lépett föl, mely egy akadémiai pályázaton elismerésben részesült, s annak idejében sok port vert föl a hírlapokban. A népszínház megnyíltával nagy és sikeres tevékenységet fejtett ki Csepreghy, s egymásután láttuk tőle „Utazás a föld körül“, „Vízözön“, „Utazás a holdba“, „Két menyegző“, „Strogoff“ és végre a múlt héten „Sárga csikó“ nagy hírre vergődött darabokat. Ez eredeti műveken kívül számos átdolgozás és fordítás köszöni neki létrejöttét, így „Meluzina,“ „Lumpaczius,“ ..Botcsinálta doktor“ és még két franczia vígjáték, melyek eddig még nem kerültek szilire. Eredeti művei közül a költői szépségekben gazdag, de a nemzeti színház által visszautasított „Saul“ s a népszínházban közelebb szintehozandó ,,Perczes“ bohózat említendők. Összesen 16 színmű viseli eddig az ő nevét. Csepreghy az újabb magyar színműirodalom egyik leghivatottab művelője. Neve eddig kevésbbé volt ismeretes, mint megérdemelte, de ezt legfőkép kiváló szerénységének kell betudnunk; csendben érlelte meg azon tehetséget, mely most egyszerre kivillant, mint sokan vélhetik váratlanul, — de a kik figyelemmel kisérték őt műveiben, már rég jogos várakozással és érdekkel tekintettek azon időpont felé, midőn az „Utazások“-ban oly kitűnőnek bizonyult scenirozó és humorista nagyobb művei fog fellépni. Ez a „Sárga csikó“-hím történt meg, s az elfogulatlan bírálók, kik az első gyarlóságokból kinézték a tehetséget, most teljesülni látták reményeiket. És hisszük, hogy még fényesebben fogja igazolni a hozzá kötött várakozást. Csepreghy nem áll ugyan pályája kezdetén, mint legtöbb bírálója, akik eddig nem figyeltek rá, — kegyes leereszkedéssel és fiatal tehetségeknek osztogatni szokott biztatásokkal mondja, azonban tetőpontját mégsem érte még el. Akik ismerik az ő benne lakozó egészséges humort, gazdag feltaláló tehetségét, gondolatainak, eszméinek egyszerű természetességét, a jelenetezésben valódi virtuozitását s kedélyének őserejét, számítanak oly időre, midőn a „Sárga csikó“ csak mint első lépés a fényes pályán fog emlittetni. — S ha ez idő elkövetkezik, fenntartjuk magunknak, hogy körülményesebben foglalkozzunk az élő magyar színműírók egyik legtehetségesebbjével. » É. L. Magyarország és a Nagyvilág. Karácsony estjén. ITt?? EDVESIMNEK lakja, kis családi fészek, ^^Csendes küszöbödre milyen félve lépek, Félve és habozva : Elfogott az öröm, nem merek belépni, Mintha tiltva volna. Pedig ott nemi engem oly szívesen látnak, Szívesen adnak helyt minden jó barátnak. — Mégse jó lesz aztán . . . Nem megyek be még most, — majd ha keblem tágul, Majd bemegyek aztán. Az ablak világa mosolyog elébem, Mintha hivna: jer be, reád várnak épen . . . Nem megyek be — itten. Az ablakon által, jobban esik nékem Leskelődni, mint benn. Nagy ünnep van itt most — szent karácsony estje. Nagy örömre virradt e család ma estve . . . Nem zavarom őket. Mulassanak szépen, Ma magános öröm Nem szeret vendéget. Ott állnak sorban a kigyult asztal körül, Egyik tagja szemet, szemből könyet törül, Öröm édes könnyét, Szeretet, bizalom, megtestesült hűség Kristály-tiszta gyöngyét. Ujjong az apró had, nevet a kis terem . . . Dejszen szép álmukból mégis csak fölverem. Ez örömhöz nékem fogom szintén vagyon — legalább ajtónál A családi képen. Kemény Károly. A’ HIDEG VIZ MINDENT MEGGYÓGYÍT. — Elbeszélés. — Irta : FI©-vá,és Fái. (Vége.) jo boLDOG álmokban, felejtkezve a’ világról ’s önmagáról pihent hosszas bolyongás után Cornél egy terebély bikk százados tövében, távol a’ kerttől és forrásoktól, hová a vendégek közül ritka ’s csak elvétve szokott jutni. Előtte kincsei, a’ selyem kötető könyv ’s a’ hófehér kendő — térfoltok a zöld pázsiton — heverének, kedves képeket varázsolva birtokosuk elé, egyedüli eldeletül, való helyett, mely eddig még mindig sötét korúban környezé lelkét. Ábrándjaiból egy gyenge érintés költé föl, mellyet vállain érte. Örsei ur volt, ki barátságos mosolylyal üdvözlé a’ tréfásan szökevénynek nevezett kalandort, hazamenésre intve őt, mert az est közelgetett. Cornél egyenesen a’ lúgosban látott hölgyekről kérdezősködött, ’s válaszul kapá, hogy az asszony egy tiszttartóné, leányával, ki a hideg fürdő használatáért van itt. ,Tiszttartóné ?‘ gondolá megütközve magában Cornél ’s az a’ drága zsebkönyv, ’s azon finom himzetű kendő —? — de ám legyen, mért ne lehetne egyik tisztartóné jobb módú, finomabb ízlésű, mint a’másik? — ’S most Örsei úr faggató őt, mint ijeszthető ugyel a’ hölgyeket előbb, ’a lugasban ? Cornél még csak most eszmélhető tisztán vissza a’ történtekre ’s meg nem fogható mi lehetett oka ama lármás összefutásnak. Örsei úr akadozott, a’ valót megmondani átallá, mert ha a’ vád hamis, úgy vendégét vele megbántja; ha igaz, úgy csak ingerli. ’S igy a’ meglepetést, az ismeretlenül rögtön betekintést a’ homályos lugasba — próbálgatá okul adni, s’ evvel Cornél körül-belől meg is elégedett; de mint mondá, most neki helyre kell hozni a’ hibát, ’s szállásán a’ tisztelt asszonyságot megkövetni. Örsei úr megszeppent. Egy második látogatás, kivált annyi mendemonda után olly nyavalyát hozhatna a’ lázzadt idegzetű nőre, mellyet egész bakonyság minden forrásainak vize el nem olthat; azért le akará beszélni Cornélt . II. Cornél el volt tökélve, ma még a’ tiszttar- s tónét fölkeresni ’s Örsei ur félénkebb és udvaribb volt hogysem tovább ellenkezett volna, anynyival inkább, mivel vendégében egyszersmind nagy urat is tisztelt; abban mindazáltal megjegyeztek, hogy ő is vele mehessen a’ szokatlan látogatásra. A’ tiszttartóné leányával volt a’ szobában ’s némi zavarodást nem titkolhata e’ váratlan tisztelkedésen, kivált, mert már az idő is egy kicsit későcskén volt. Cornél álnéven mintegy felvidéki közbirtokos mutattaték be ’s elég szerencséjére, a’ homályos szobában a’ mai délután veszedelmes hősének meg nem ismertetők. — A’ tiszttartóné tán beszéd szűkében a’ lugasi eseményt hozá épen elő ’s elmondó mikép őket ott egy bolond fürdő vendég majd halálra ijeszté ’s egyszerss mind Örsei urat korholni kezdé; mért az ollyas beteget csukva nem tartja? Örsei parázson ült, makogott valamit minden egybehangzás nélkül, mi inkább benne gyanítatható most egy észszegényt ; de cseléd jött értte, ’s zavarodásában nem is eszmélve arra, mint ijesztheti el Cornél újra a’ nőket ha gyertya-világnál rá ismerhetnek — távozott, nagyokat lélekzve szabadultában a’ széles udvaron. — Cornél elborzadt a’ hallottakra. Egy rettenetes világosság kezdett derülni agyában. Ötét hát a’ fürdő-vendégek bolondnak tartják, kit zárva kellene tartani? e’ gondolat irtózatosan rázá föl álmaiból s még irtózatosbön lelkének, rögtön átlátása testvére gyalázatos tervének, ki őt ez által első szülötti birtokaitól akarta megfosztani. Ez egy történetes intés / elég volt el- s lebbenteni a’ fátyolt önviszonyairól. Érezte miképő lélekben és testben ép ’s ez bizodalmát ada önmagához. Egy, gáládul letiport jogok védőjének méltóságát öltve magára kelt föl székéről, még mindig szótalanul midőn a’ gyertyát behozák.Asszonyom ! — igy kezdé megelőzve a tiszttartóné ráismerését — a’ bolond, kiről szót tett, kit becsukatni akarna ’s ki ma akartalanul olly ijedséget és zavart okozott a’ kertben — én vagyok. Ha ezt tudom, semmi esetre sem itt, sem a’ lugasban, sem emberi szemek előtt általában meg nem jelentem volna, mig e’ felőlemi balvélemény- nek igen könnyen és rövid úton véget nem vetek. 51. Szám. föltételéről: „Igen, de nekem okvetlenül mennem kell hozzájuk — vitatá tüzesen Cornél — a’ kisasszonynak ott hagyott könyve ’s kendője is nálam van, miket mint idegen javakat magamnál nem tarthatok—? „Én leszek ollyan bátor—“ ,Személyesen akarom, magamnak kell azokat birtokosnéjuk kezébe letennem —P erősité Cornél. „Igen de az az asszonyság olly kényes, illy későn nem is fogadna látogatást.“ ,Mit ? egy tiszttartóné mindenkor szerencsés lehet házánál láthatni— mond némi büszkeséggel Cornél, nem annyira büszkeségből tán, mint hogy Örsei ellenvetéseinek gátat vessen. „Ez mind igaz — folytató szorongva Örsei úr — de mégis, a tiszttartóné is sokféle, egyik finyásabb mint a’ másik, — és ők korán is szoknak feküdni.“ ,Ezt megfogjuk előbb tudni; de több ellenvetés aztán ne legyen. Hallja az ur ? — ’s itt gallérjánál fogva megállító társát Cornél — hallja az ur, én ma egy kincset leltem, mellynek birtoka nélkül földi üdv nem gondolható, ’s az ur az ehhez jutást akarná gátolni? — Azt előre jelentem, hogy értté kész vagyok megküzdeni minden akadálylyal ’s mit csak erő és ész, fegyver és csel tehet — elkövetek mindent annak megnyerésére. Most ért az ur — vezessen engem a’ tisztartónéhoz;‘ Örsei úr elrettent ezeknek hallására. A’ beszédet, mellyet nem érte, őrjöngésnek tartá, az erdő derekasan homályosult, ’s ő egyedül egy emberrel, ki most rajta igazolhatja a’ felőle terjedt közvéleményt. Ez Örsei urat felette szorongató ’s pillanatra nem tudá szóljon-e és hogyan? ellenkezzék-e vagy engedjen? Ha enged, el kell őt vezetnie a’ tiszttartónéhoz; ha ellenkezik, fölingerli maga ellen az őrjöngőt ’s itt az erdőben segítsége nincs! „Igen igen — ugy van —!“ rebegé végre, ’s lépteit kettőztetve sietett, hogy csak emberei közé jusson, kik közt bátorságban lehessen különös vendége ellen, kivel mint látja — tréfálni csakugyan nem lehet.