Magyarország és a Nagyvilág, 1878 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1878-06-16 / 24. szám
370 * Fogarasi János egyik legidősb tagja volt a magyar tud. akadémiának és általában tudományos életünknek. 1801. ápril 17-én született Felső- Kézsmárk helységében Abaujban. Tanulmányait Szikszón kezdte meg, hol a gymnasiumi szakban rendkivül feltűnt tehetséges ifjú nevét örök emlékkezetül jegyzőkönyvbe igtatták. Tanulmányait folytatni s befejezni Sárospatakra ment, hol 150 osztálytársa között mindig ő volt az első jeles. Szegény fiú volt, ki iskolai pályája költségeit kisebb ifjak oktatásából fedezte s többi közt korán elhunyt jeles nyelvészünk és tudományos utazónk Jászay Pál is az ő tanítványa volt. Ügyvédi pályára készült, az 1825—27-ki országgyűlésen az abauji egyik követ oldalánál, mint írnok volt jelen s 1827 végén a kir. táblai jegyzők sorában Szirmay Ádám irodájában mint levéltárnok nyert alkalmazást. De az ügyvédi pálya nem felelvén meg természetének, egy gazdagabb nemesi családnál nevelői állást vállalt s már akkor megkezdő irodalmi munkásságát, melyet azontúl egy félszázadon át szakadatlanul folytatott. Hivataloskodását 1841-ben kezdé meg az akkor fölállított váltótörvényszéknél, mint tanácsjegyző. 1848-ban István főherczeghez nádori titkárul, a magyar minisztérium megalakultával pedig a pénzügyi minisztériumhoz tanácsosul hivatott meg. Az akkori pénzügyi tervek nagyobb részét nem csak ő készítette elő az országgyűlésre, hanem az adórendszert is ő ismertette meg az erdélyi követekkel. A forradalom után vissza akart vonulni a hivatali pályától, de részint barátai unszolására, részint mivel az akadémiának szüksége volt egy helybenlakó buzgó tagjára, 1850 végén hivatalt vállalt, mint tanácsos az ideigl. pesti főtörvényszéknél. 1853-ban a pestmegyei törvényszék büntető ügyi tanácsának elnöke lett, majd a kereskedelmi és váltótörvényszék elnöke egész 1863-ig, midőn a hétszemélyes táblának jön közbirája. Hivatalos teendői buzgó teljesítése mellett rendkívüli munkásságot fejtett ki az irodalom terén is, még pedig két irányban: a nyelvészet és a jogtudomány terén. Nagyobb művei: a »Törvénytudományi műszókönyv« (1833), mely az addig igen ingadozó magyar jogtudományi műnyelvet szabatosságra emelte; »A magyar nyelv metaphysikája« (1834), »Magyar-német zsebszótár« (1836), »A magyarhoni magános törvény tudomány elemei« Kövy Sándor után (1839. Azóta hat kiadást ért.) »A magyar kereskedési és váltójog« (1841.), »A magyar nyelv szelleme«, melyből csak az első kötet jelent meg, mert 1844-ben megbizatván, hogy Czuczor Gergelylyel készítse el az akadémiai nagy szótárt, egész erejét ez utóbbi műnek szentelte. »A magyarhoni orsz. alkotmány főágazatai régibb és újabb időben« (1861) stb. Ezen kívül ötven éven át vevén részt az irodalomban, számos folyóiratban jelentek meg becses dolgozatai, jogi, közgazdasági, nyelvészeti értekezései, melyek közül számos nyert jutalmat az akadémiától. Műveinek értékét nem számuk, hanem az adja meg, hogy újak és pályatörők voltak. E ritka becsű munkásság nem kerülte ki az akadémia figyelmét s Fogarasit már 1838 ban levelező, 1841-ben pedig rendes tagjává választotta. A magyar nyelvben, és pedig a régiben is, kitűnő jártasságának eredménye, hogy a mai helyesírás az akadémiában és az irodalomban az ő elvei szerint alakult. Mint nyelvész a magyar nyelvészet fő kútfejének mindig magát a magyar nyelvet vallotta s a mienkkel rokonoknak vélt nyelvek közül a török-tatárt tartotta hozzánk közelebb állónak, de a sémi és árja nyelvek becsét is elismerte magyar nyelvészet szempontjából. Tömérdek uj szó köszöni neki lételét. Legbecsesebb hagyatéka azonban kétségkívül a »Magyar nyelv nagy szótára«, melynek hat roppant kötetét, Czuczor elhunyta után egymaga fejezte be. Balogh Zoltánban a szabadságharcz utáni korszak költői nemzedékének egy tagja hunyt el, munkabíró férfikora virágjában, épp akkor, midőn, beleunva a gazdálkodás gondjaiba, újra a múzsáknak akart áldozni, melyeknek hosszú éveken át hűtlenül hátat fordított. Pár hét előtt Budapestre tette át lakását, hogy ezentúl egész idejét a festészetnek szentelhesse. Oly örömmel, oly lelkesedéssel volt eltelve, hogy ismét abban a légkörben mozoghat, melyben egykor oly boldognak érezte magát. Tele volt tervekkel, s részletesen beosztotta magának a teendőket, melyeket még el akart végezni.Nem számított hosszú életre, de azt hitte, hogy 8—10 évet mégis csak követelhet még a sorstól. Két kötet szigorúan megrostált költemény, egy kötetesség s Alpárinak második része . . . ezzel beelégedett volna, mert nem voltak egetverő aspiratiói s csak arra vágyott, hogy mindaz, a mit érzett, a mit gondolt, a mi lelkesítette, ne vesszen el nyomtalanul. Alig jött a fővárosba, azonnal fölkereste festésztársait, s addig is, mig neje a lakást rendbehozta, eljárt Madarász városligeti műtermébe s tanulmányfőket festett. Végre be volt rendezve a kis fészek ... de mielőtt az uj életet megkezdte volna, meghalt. Az ő élete nem volt mozgalmas, kiváló tettek nem irányozták feléje a közfigyelmet, de azért egyike volt azoknak, kik nemes irányú munkálkodásuk s egyéniségük etnikai értéke által becsült állást foglalnak el a művészek s a társadalom kiválóbb férfiai közt. E mellett rokonszenves modora s határtalan jó szive által mindenkit megnyert, ki hozzá közeledett. Nem hiszem, hogy csak egy ellensége is lett volna, de igenis vannak sokan, kik őt a barátság ideáljának tekintették. Ezek meg is fogják őt könnyezni. Balogh Zoltán, almási Balogh Pál elhunyt akadémikusunk elsőszülött fia, született Budapesten 1833-ban febr. 7-én. Tanulmányait az evangélikus gymnasiumban kezdte meg, hol Tavassy Lajosnak már akkor feltűnt a lelkesedettség, melylyel hazája s a költészet iránt viseltetett. Petőfi lánglelke reá is megtette hatását. A forradalom kitörésekor 15 éves volt, de ő mitsem törődött korával, hanem fegyvert ragadott s ment a többiek után. Együtt szolgált Izsó Miklóssal és Batizfalvy Samuval s harczolt az utolsó perczig, mig Világosnál neki is le kellett rakni fegyverét. A szabadságharcz után czél nélkül bolyongott s ebbe az időbe esik, hogy a színészettel is megpróbálkozott. Atyja azonban hazahívta őt s valami reális pálya választására szólította fel. Szive sugallatát követve, a festészetre adta magát s Bécsbe menve, az akkor nagy hitben álló Waldmüller tanítványa lett. Merész conceptiói s szabatos rajza által csakhamar kitűnt a többi tanítványok közül s egy ízben megnyerte az első dijjat is. Később azonban Rabi modora jobban vonzotta őt s annak föltétlen hive lett. Rabitól sajátította el a realistikus irányt s a természetes, meleg színeket. Sokat festett, de többnyire csak magának, úgy hogy csobaji tusculuma valóságos képcsarnoknak mondható. Egyik képe — a busuló betyár — a pesti műcsarnokban is ki volt állítva s osztatlan tetszéssel találkozott. Budapestre visszatérve, belekerült az akkori irodalmi körökbe s a költészet iránti vágy ujult erővel tört ki belőle. Mindenki tudja, mily roppant befolyást gyakorolt abban az időben mindenkire a hazai irodalom. Az absolut kormány járma alatt nyögve, politikai némaságra ítélve : egyedül a szépirodalom volt az a tér, hol elleplezve, néha csak a sorok közt, meg lehetett szólaltatni egy-egy forrongó érzelmet, vagy elfojtott keservet. Első költeményei a Császár Ferencz által szerkesztett »Divatcsarnok«-ban jelentek meg s formai csinjük s mély érzelmük által annyira feltűntek, hogy sokak felszólítására a szerkesztő indíttatva érezte magát az újonnan feltűnt lantos arczképének kiadására. 1856-ban Müller Gyula kiadásában jelent meg egy kötetnyi lyrai költeménye. Ettől kezdve aztán alig volt lap, mely időről-időre örömmel ne közölt volna tőle költeményeket, melyeknek száma százakra rúg, utóbbi időkben leginkább a »Petőfi- Társaság« lapja, melynek tagja volt. 1863-ban ő maga rostálta meg költeményeit s adta ki két kötetben. Legnagyobb müve azonban »Alpári«, mely a Kisfaludy-Társaság kiadványai közt jelent meg s mely az első eredeti verses regény volt magyar nyelven. E müvén nagy előszeretettel csüggött s alig várta, hogy megírhassa második részét is. Megpróbálkozott a drámával is (ha jól emlékszem Debreczenben adták elő Karaffáját) de úgy látszik, lyrai kedélye nem volt arra való. Hagyatékában bizonyosan lesz még számtalan kiadatlan költeménye, melyeket kár volna elpusztulni hagyni. Többek közt irt egy eposzt is, melynek tárgya I. Rákóczy Ferencz; ezt — minden becse mellett — csak azért nem adta ki, mert a mostani időt nem tartotta alkalmasnak az aféle mű közrebocsátására. Költeményeinek főbecse a formai szabatosságban s az érzelmek igazságában rejlik. Menttek minden nagyhangú, de üres frázisoktól, vagy beteges affektálástól. Nem volt úttörő, de becsülettel betöltő helyét s az igazságos utókor habozás nélkül fogja nevéhez fűzni a babért. Nem árulunk el vele titkot, midőn fölemlítjük, hogy Balogh Zoltán testvérbátyja volt Almási (Balogh) Tihamérnak, a jeles orvosnak, ki pályakoszorús »Clarisse« czimü drámájával s több sikerült vigjátékával folyton él a magyar színpadok játéksorában. A két testvért a leggyöngédebb szeretet kapcsolta egymáshoz. Most e szép láncz megszakadt. A 60-as években B. Zoltán megházasodott, elvevén Jakabfalvay Jolánt, Szemere Bertalan volt miniszterelnök húgát, ki költői lelkületét teljesen átértve, folyton buzdította a művészi pálya folytatására. Ő azonban házassága óta —amely gyermektelen maradt — legtöbb idejét a gazdálkodásra fordította s csak néha-néha tért be a múzsák hajlékába. Az utolsó években a közjogi ellenzék követjelöltjének kiáltotta ki s Szomjas József ellenében csak nehány szavazattal bukott meg. Hazáját utolsó perczéig rajongva szerette s híven szolgálta. .... Magyarország és a Nagyvilág. A szomorufűz. — Ballada. .— IVÁGJA-E hát a gazda ma, öt, Kit hozzá az ábrándok bűvé fűz ? — Szép asszony hálószobája előtt Oly szép a szomorú fűz! Szép asszony is esd oly gyermetegen, — — Addig hajába fésűt se tűz, — »Ne vágd ki a fát! Oly drága nekem, Oly szép a szomorú fűz!« »Szép nem ! a fa oly szép reggelen, este, S égő délen oly üde, hüs, — De éjszaka tolvaj rejteke, lesse, Őrfészke a szomorú fűz!« Ma reggel is itt lelték a nyomát! — De monddsza, mi lest? arczod csupa tűz!«-------»Hah ! tolvaj ! Ez úgy megijesztő, ... de ládd, Oly szép a szomorú fűz!«--------»S nem leshet-e róla reád buja szem? Ha nem te, oly angyali szűz!«-------— Szép asszony úgy áll, reszket mereven, S úgy reng a szomoru fűz ! »És nézd reves is s a vén odúban — De monddsza miért? Úgy rámerevülsz!« — »Irgalmat a fának, az égre, uram! Oly szép a szomorú fűz!« »A vén odúban fehérült, — eressz ! Levélke melyet nő fürte gyűrűz !« »Add a levelet, ha nődbe, hiszesz, — Átok rád szomorú fűz!« »Gaz nő! e fa hát a te ágyasod útja?« — »Irgalmat uram ! Ölj meg, sem elűzz !« És villog a fejsze, de ága lenyujtva Fölfogja a szomorú fűz ! »Menj menj buja nő, — bolygy szégyeneden Kit fé*je halálra se méltat, elűz; Gyászolni velem, tevedni velem Maradjon a szomorú fűz!« — Bulla János. 24. Szám. FÉNYES HÁZASSÁG.— JEllegféaay a, xn.a.g'szek társa.d.a.lxni életből_ — Irta : VÉRTESI ARNOLD. (XXIII. folytatás.) XXIV. a zivatar kitör. 1P%ENKI sem b®rérezte Fodor Gyulától, mi dolga Kísó volt, mi tartóztatta vissza Budapesten, minden Kompoltra hazaért ért. Senki sem tett szemrehányást elmaradása miatt, senki sem mutatott örömet gyors visszatérése fölött. Hideg, arisz-