Magyarország és a Nagyvilág, 1878 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1878-05-26 / 21. szám

330 éV M­AGYARORSZÁG ÉS A­­NT Nagyvilág. Heti naptár• 21. Y. vas. ut. Rogate. Kat. ét prot. ev. Ha mit kérendezek az atyától az én nevemben.Ján. XVI. 23—30. Pr. e. olv. Jak. 1. 21 — 27. Gör. ev. A szamariai nőről. Ján. IV. 5 — 42. Katholikus Protestáns Gör.-orosz­­ naptár. I­N­­P A hold járása. 1878 kelt. 6. p. lem. u. p. naptár. naptár. Máj. Május 26 V. F. 5 Nerei F. F. 5 11. N. F.14 A. 4 Szid.4 167 38• Ujhold 1. 27 H.Luczián 1 ** Luczián 15 Pakk­om 16 393 6. 8 p. r. de­ 28 K.rézsz.v. J . Emil 16 Tivadar 15 40rült meleg na-29 Sz.Maxim 5­0 Kuno 17 Andronik 14 41 pókkal. 30 ( s.Áld. estit. Áld. estit. 18 Péter 14 42 31 P. Petronella Petronella 19 Patrie V. 13 43 Jun. 1 Sz.Nikodém­­Nikodém 20 Talalé 12 44­ ­CMIL APÁMO4é VASÁRNAPI LEVEL — Karlsbad Budapesten. — túra körül — BAUMUR, Fahrenheit g/­* és Celsius, ti ember­séges meleg szentek, akik Pongrácz, Szer­­vácz és Bonifácz­­czal, e fagyos szentekkel víttek tusát a tempera­­us ünnep-napotok derült, alleluját harsognak, nektek a földalatti forró vizek megszaba­dult szellemei. Tömjénfüst gyanánt párolog szerte a gőz s ha nem is az örök megváltás, de a fővárosnak sugárutján! Csapra van verve a pokol, s sütő legényeire, az ör­dögökre, béklyót rakott a tudo­mány térmentes számítása. Az el­átkozott lelkek áldássá tisztulva hosszú csöveken bugyborékolnak föl a csuzos, hurutos emberiség soraiba általán s a mosakodástól idegen, mert a meleg vízhez csak drága és hosszas kerülőn lérő budapesti szegények üdvösségére. A szemlélő elme méltán tűnődhetik ama sajátságos körülményen, hogy mentői távolabb a csupaszképű nyugattól a szakállas, tehát »bar­bár« kelet felé, annál jobb a borbély; s mentői távolabb a szüntelen mosakodó civilisatiótól erre szennyes mifelénk, annál több a fürdő. Mért ügyesebb a borbély, hol kevesebb szükség van rá mint ott, hol az ütögető szőrszálnak legott neki mennek a vassal? Mért mocskosabb a lakosság ott, hol a nagy folyót méhébe fogadó tenger, a Duna szélesedéséhez képest mind szaporább s mind forróbb vizek kínálkoznak ? Fejtsék meg ez ethnografikus rejtélyt a böl­csek és írástudók, vagy, ha ezek nem jönnek nyitjára, oldja meg a képes lapok rébuszbiró közön­sége. Mi, tartósak, vegyük hálával a jeles borbélyt, s mi összesen, dunamenti népek, örüljünk a hide­gen és melegen bugyogó vizeknek, ha nem élünk is velük. A semmeringi hegyi vasútnak dicsőségesen impraktikus, a zúgolódók szerint abderita példája nyomán, mi is oda építettük a második hidat, a­hol nem járnak át rajta, holott szemben a vámpalotá­val (ez is egy semmeringi vasút!) nyüzsögne rajta ember és szekér. S ime, végében a sugárútnak (semmeringi vasút Nro 4!) ott a Nro 5 — a város­erdei artézi kút. Szerencse, hogy a hegelianismus a lyukat is megdefineálta: partiális negatiója a reális totali­tásnak, így legalább, megszólításunkban, zengő czimmel fordulhatunk hozzája. De a végleges meg­nyílás magas hevének perczeiben ne czifrázzuk a dolgot. Czimeit s az epithetonok sallangját lehántva róla, legyen szabad egy nagy szóval közelednünk gőzölgő szájához: »Oh Lyuk! . . aki nem csak legmélyebb, de legdrágább lyuka is vagy e földgömbnek, üdvözö­lünk ama tátongó hiatusok rendében, melyek a mi magyar voltunkkal velejárnak. Kinevezünk, el­fogadunk és tisztelünk téged mint a hazai pénzügy kifejezését. Mert valamint az által növekedtél, men­tői többet vettek el belőled, mi is csak annál jobban gyarapodunk, mentői többet vesznek el tőlünk. És ez igaz, mert Lónyay óta minden magyar fináncz­­miniszter hirdeti, persze csak addig, amíg le nem tévén ezt az üressége miatt nehéz tárczát, a bol­dog ellenzékhez csap föl és bátorságban de gyá­ván, innen hajigálja meg argumentumaival a bol­dogtalan utódot. Oh Lyuk! . . (mert megérdemled hogy a sor derekán is öreg betűvel írjalak) — Oh Lyuk, szinte attól tartottunk már: lyuk vagy a non lyukendo, hogy feneket sem érünk már benned s hogy ott valahol déli Arkanzászban, a Csipevá­­kok meg nem hódított törzsének maradéka egy szép napon csak azon veszi észre magát, hogy kö­zibök furakodik a vége egy rettentő nagy fúrónak, mely az ő végüket is jelenti; vagy hogy bele talál az Atlantiszba, hozzánk fölszakad az a tömérdek sós viz s aztán nem is azt kiáltanánk hogy »ten­gerre magyar!« — hanem megfordítva: »ma­gyarra tenger!« De post tot discrimina rerum (németül: »Böhrum«), mély kotrások és sekély életek, cseppenő pénz és csorgó verejték, metsző­­­támadás és tompuló vész, gúny és kétely után meglettél! Mint Arany, Dante vizének mélységei — úgy állottam én is ez uj vizek mélye fölött. Kém ismert világnak érezem nyomását, Rettegő örömnek elragad a kéje A leviathánnak hallom hány­kodás­át, A hitetlen ember imádni tanulja A köd oszlopában rejlő istenséget. Bő szónál világosabban magyarázza meg e nagy munkát az az átmetszeti ábra, melyet egy nyájas kéz bonyolított le előttem. E graphikus feltüntetés első pillanatra hosszú posztó-mustralap­­nak látszik, mint amilyet a tisztelt vevő előtt lo­bogtat a kedveskedő kereskedő. Különféle színű csikók és sávolyok, melyek mindegyike egy-egy földréteget ábrázol. Az ismeretes vörös fonál eze­ken is végig nyúl hosszában — magát a fúrást jelezvén. Az erély, szívósság, a tudomány s elme-és műve e kút, mely csaknem 1000 méter mélységben nyúlik a föld hasába, tehát a Gellérthegy magas­sági átmérője kényelmesen férne bele 7-szer. A fúrást — nem fölösleges ez adatok ismétlése­­— megkezdették 1868. nov. 15. s folytatták 1878. jan. végéig, az utóbbi hetekben már merő forró vízben, melytől átsültek a föléje halmozódó rétegek, meg­szilárdítván Zsigmondyt sokfelől megingatott, de meg nem rendült erős hitében, hogy: ott a forrás! És itt is van valójában a gyógyos vegyi alkatré­szekben bővelkedő nagyszerű kútfő, mely egy 24 órában 7600 hectoliter (vagy 15,000 akó) 60 fokú meleg vizet ömleszt ki magából, eddigelé anélkül, hogy hasznát vennék, de hivatva arra, hogy üdítő, olcsó fürdőt szerezzen a legszegényebb sorsúnak is, hogy a mételyes csatornákat kiforrázza, míg most, szűz erejének dagadó voltában, rövid és meddő pályafutás után a Dunába öli magát. A tudományosság mellett főkép a türelemnek s szellemességnek köszönheti a magyar főváros ezt az új kincsét. Amaz a földtan alapján vizsgálódva, meggyőző számítással üt rá a talajra, mondván: itt a fönséges forrás! — mint egy percz-töredékre kiveti a csillagvizsgáló, hogy: most szalad el a Venus árnyéka a hold mellett; fogy el a nap világa; vagy bukkan föl ez és ama csoport között a szá­guldó üstökös. Hozzája szegődik aztán a türelem és nagyra van a fúrás gyorsaságával, ha, persze jó alantra, 2 óra alatt ereszkedik le a fúrónak csöbör alakú vége s másik 2 óra alatt szuszog föl ismét, hol dolomit-törmelékes, hol agyagos, hol hig ko­­tormányával. Mennyi czombvastagságu vasrúd tört vagy hajlott, mennyi sodronyfonatu kötél sza­kadt el e hosszú idő alatt, ki sem illik mondani. De a meggyőződés vasrudja el nem tört, sem el nem görbült; a türelem sodrony­kötele nem for­­gácsolódott szét hitvány charpie-vá egy perczig sem. A benrekedt cső­roncsok szétfürészelésére, s kipiszkálására száz meg száz lábnyi mélyben, oly műszert találtak föl, mely otromba mint egy vizi ló s érzékeny mint a csiga szarva. Finom tapintású dorongokkal, árbocznyi kutaszokkal búvárkodtak a feneketlen sötétben, megkopogtatván a végtelen csőfal minden pontját. Nem bámulok már meg ezentúl búvárt, de még csak kéményseprőt sem. Azok mind maguk járnak a járatlan utakon. De ezek az urak 5—600 láb hosszú újakkal nyúltak bele az ismeretlenbe, míg feszülten vizsgálódva álltak az akna szélén. Sok, eddig névről sem ismert eszköz, itt e fabódéban termett. Szülte a tüzetes észlelések hosszú sora, az u. n. empíria, létre­hozta a pillanat szüksége. Im, a sok közül, egy példa: Az egymásba eresztett hosszú cső végét szá­­mos szöggel vasalják az anyacső végéhez. A vé­geket addig tolják-forgatják egymás fölött, mig egyik lik a másikra kerül. De mert, kovács-mű­szóval élve, el kell vasalni: belülről kifelé húzzák. Ez okból az első lik széléig madzagon bocsátanak le egy szöget, melyet egy kis kampóval horgász­nak ki, hogy szabad hegyes végét, a bent rög­zített szög fejéhez hasonlón szétlapítsák, hozzá­kalapálják. Hanem ez a horgászat hosszadalmas eljárás volt. Kapták magukat, egy delejes patkó­nak vékonyra nyújtott ágát beledugták s a lik belső szája előtt lebegő szeg a vonzó erő folytán a delejes vashoz csapódván, egy pillanat alatt kihúz­ták. Nem kevésbé elmés módon határozták meg a mélység hőfokát is, mely a belőle kivájt törme­lékben, mentül magasabbra ért föl- és kifelé ez, annál inkább sülyedvén, megbízhatatlan volt. Egy kísérleti üvegcsőbe bocsátva már most egy hajszál­csövecskét . . . De hiszen nem kérsz te én tőlem, bájos olvasó ! és figyelmes olvasónő, természettani czikket. Eléje is vágnék vele talán ifj. Zsigmondy urnak, kinek ép oly világos mint vonzó előadása kötelességévé teszi, hogy népszerű fölolvasásban műszakilag s történelmileg ismertesse e kutat. A tudományon, türelmen és elme-élen kívül e fúrás körül nagy tényezők voltak még az óvatosság, figyelem és szorgalom, nemcsak a munkára nézve általán, de mellékes eredményeire, vonatkozólag a­­ megvizsgálás alá bocsátandó ásatag vegyi és gór­­csövi meghatározására is. David úr, a vállalatnak kilenc­ év óta ép oly képzett mint lelkes vezetője, egy szippanatnyi fövenyt illeszt az objectiv lencséje alá s ha felső végén (ocular) benézesz . . . kagylók halmazát látod, szép rovátkos külsővel s irizáló, gyöngyházas öböllel; mások hosszúkásak mint a babhüvely, melynek szétvált két felében, ott, hol a babszem fészkelne, egy-egy kicsi kagyló­ fi ült, várva a nyíláson belocssanó, élesztő s tápláló sósvizet ezelőtt vagy 100,000 esztendővel, panasz­kép ne vegye ez istenkáromló tudákosságot a biblia­terjesztő társulat. Minden egyes forduló ásatag­ — május 23. MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG-21. s­zÁM.

Next