Magyarország és a Nagyvilág, 1880 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1880-08-22 / 34. szám
34. szám. XVII. évfolyam. Budapest, 1880. augusztus 22. Előfizetési díj: Negyedévre 2 frt. — Félévre 4 frt. — Egész évre 8 frt. JAJ A FÉRJEM! Vasúti kaland, irta Könyves Tóth Kálmán. tty/f pTYÁs elképedt. Mi köze e nőnek ahhoz, miért akarja az ő magán viszonyait is’*~~ merni? Talán felköttette érdekeltségét ? S ez, valljuk meg, egy kissé hizelgett Mátyás hiúságának. Már csaknem azon a ponton volt, hogy nőtlennek vallja magát, mikor hirtelen megjelent emlékezetében Milcsikéje arcza, két kis leánykája s mindenek fölött a pénzzel terhelt útitáska. — Nem, nem — gondolta magában, — most nem érek rá szerelmi kalandba vegyülni; még valami bajt zúdítana nyakamba s ismerve nem féltékenységét, örökre feldúlnám a családi békét. Ezt megfontolva, igy folytatá: »igen, asszonyom, nős vagyok s két szép leánykám is van. — Két szép leánykája, s neje van önnek ? — ismétlé a nő, — és ugyebár boldogok ? — Örült-e e nő, vagy mi lette ? kérdezte önmagától Mátyás. Bizonyosan hiányzik nála a negyedik kerék, mit kérdezgeti őt. De válasz nélkül mégsem akarván hagyni kérdését, röviden szólt: — Hál’ istennek, meg vagyunk szegényesen, úgy ahogy, csak megéldegélünk. — Ne panaszolkodjék ön, ne beszéljen oly kicsinylőleg a családi boldogságról, — folytató az ismeretlen nő. Ha boldogok, nem szegényesen, de nagyon is gazdagon élhetnek meg . . . nyomor a gazdagság is ott, hol a családi boldogság hiányzik... Oh, mennyire irigylem az ön sorsát, ezreket nem sajnálnék, ha az ön helyzetében lehetnék. — Ezreket nem sajnálna! csodálkozék Mátyás, — talán férjét vesztette el nagyság! — Nem, uram, — viszonzá a nő — de miért is beszélnék én boldog családfőnek iszonyú sorsomról . . . Jobb, ha hallgatok, úgy sem érdekelheti az önt, ki most lát engem először s utoljára ez életben. Mátyás, daczára annak, hogy ügyvédnél volt írnok, minden szerencsétlennel rokonszenvezett s a szép nő gyászos sorsa kezdte őt érdekelni; de még a háttérben játszott némi magánérdek is. Föl akarta használni az alkalmat. — Asszonyom, — kezdé — úgy sejtem, hogy ön családi életében boldogtalan, talán épen férje bánik önnel kegyetlenül . . . — Ah, ön igazán emberismerő! kiáltott föl a fátyolos nő. IFJABB KOSSUTH LAJOS. KOSSUTH FERENCZ. —. COLLEGIO.AL BARACCONEBÓL VETT LEGÚJABB FÉNYKÉPEIK UTÁN. "