Magyarország és a Nagyvilág, 1880 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1880-09-26 / 39. szám

39. Szám. — Rováson tartotta e napokat, kedves Eliz ? — A­ki vár, a perczeket is szokta. Hanem most már igyekeznie kell egy n­ő két hétig vak­merően függőben tartott kíváncsiságát kielégíteni. — Tehát kezdjük a protekcziót. De előre bocsátom, hogy lehető általánosság az, mit elő­adásaimnál szem előtt kell tartanom. Először mert tartok tőle, hogy a részletekbe való elmerülés elfogulttá tehetné önt egyik vagy másik rendszerre, vagy annak egy-egy állítására nézve. Másodszor mert épen ily n­a­g­y vonásokból alakított vázlat­ban akarok kegyednek alkalmat nyújtani arra, hogy azt — ha csakugyan fel fogja kelteni igaz érdeklődését — képpé dolgozhassa ki, olyanná, melyet azután teljes joggal saját művének nevezhessen. Óhajtanám kegyedet példának s bizo­nyítékul állíthatni arra nézve, hogy a magyar hölgy is szeret és tud is gondolkodni s önálló véle­ményt alkotni. Kétszeresen új a tudomány azon ága, me­lyen egyelőre kertészkedni fogunk. Újnak mond­ható az egész tudományos világban, amennyiben, mint a tudomány önálló részét, csak az újabb korban és pedig körülbelül a tizennyolc­adik szá­zad első felében kezdték rendszeresen mű­velni. Találkozunk ugyan már Aristotelestől kezdve a bölcselet történetének vázolásaival, de csak esz­közül használva fel a bölcselet, sőt az egyes philo­­sophusok czéljai érdekében is. De útj különösen a magyarnak, mert nálunk eddig eredeti, kritikai előadása e tárgyú munka nincs megírva. Pedig kétszeres kötelességünk volna foglalkozni vele, nemcsak tisztán tudományos érdekek szempontjá­ból, hanem a nagy­közönség érdekében is, melyre nézve a gondolkodás fejlődésének ismeretét épen olyan fontosnak tartom, mint akár a nemzetek, akár a társadalmi művelődés történelmét. Emellett magát a tárgyat is sokkal érdekesebbnek találom, hogysem aggódás fogna el, miszerint bármily szá­raz előadást elégséges éltető nedvvel — eseményei érdekességével t. i. — fel ne tudna üdíteni. Kezdjük e rövid bevezetés után a kérdés­sel : mi a bölcsészet története ?­s mi annak fel­adata ? Az általánosan elfogadott nézet a fogalomra vonatkozólag: bölcsészet­ történet az emberi speku­latív gondolkodás fejlődésének előadása, az e fejlést mértföldmutatókként jelző bölcseleti rendszerek és eszmék bíráló méltatatása által. Egyúttal vonásról­­vonásra kiséri a bölcselkedők életök rajzát, hogy azok nyomán gondolataik kútfejére, csomópontjaira is ráakadhasson. Feltüntetni az előhaladást úgy, mint az időnkénti visszamaradás okozta hanyatlást; keresni és megtalálni mindkettőnél a befolyásoló okokat, és pedig úgy a tevőleges (positív) mint a nemleges (negatív) irányban hatottakat: képezte s képezi a bölcseleti történetírók czélját.Én szeretném hozzákapcsoltatni még ehhez: a bölcselet története igyekezzék kimutatni, mily hatással volt egyrészről a kor társadalmi élete a bölcsészeire s eszméire, másfelől és különösen minő befolyással voltak azok a későbbi társadalomra, ennek életére s egyé­neire ; és végül megállapítani, hogy eredményei mely irány­ s arányban eszközölték, illetve emel­ték vagy csökkentették az emberiség általános jólétét, boldogságát? — S ön betölthetőnek hiszi e feladatot ? — Legalább is olyannak, melyet megkísér­lem is méltó arra, hogy az ember egy életen át fáradjon. Bár én is Lewes-szal tartok s az eddigi filosófiát csak propaidentikának, előkészítő iskolá­nak tekintem. Hanem önnek egyelőre meg kell elégednie az eddigi irányú bölcsészet­ történettel. Később, ha ebben elég jártas leend, s ha nem lesz terhére, közösen tűzhetjük ki az új feladat körét és együtt, elsőkként küzdhetünk az alapvető esz­mékért szellemi harcrot. — Remélem, kapok fegyvereket is ? — Csak anyagot hozzátok s a készitésmód titkát, a mi különben épen elég, ha ugyan kedvet érez munkásnak beállani. — Hogyne! De csak folytassa. — A bölcselet-történet a világtörténettel analóg: három korszakban tárgyalja eseményeit és azok embereit. Az ókori rész majdnem kizárólag a görögök nézeteivel ismertet meg, melyeket ők a minden­­ségről s az alkotó elemek eredete s rendeltetése felől s különösen még az ember, mint értelmi és erkölcsi lény magyarázása czéljából alkottak és hirdettek. Ezt méltán az ö­s­z­t­ö­n gyermekkorának nevezhetjük, mert csak érezte, hogy jó lenne az igazságot megismerni, de nem tudta még, hogy ahhoz el is kell jutnunk. A középkori a kétségbeesett küzdelem leírása, számos kiegyeztetni törekvő kísérlettel megsza­kítva, mely a szívsugallta meggyőződés, a hit, és az ész követelte értelmi belátás : a tudás harczosai közt folyt, melyet az előbbiek részéről az őszinte­ség hiánya, az utóbbiakéról az eszközök elégtelen­sége tett nagyobbrészt eredménytelenné. Ez a képzelet ifjúkora, a meghiúsult ábrándoké. Az újkorban az elvont elmélkedésnek sike­rült ugyan függetlenségét újra biztosítni a val­lással szemben, de útjában, a gondolatok országa királyi székét elfoglalni, heves ellenállásra akadt a tapasztalati (exact) tudományok munkásainak napról-napra erősbödő seregében, míg Comte Ágost lángesze az egyesítést nem eszközölte a positív filosófia megalkotása által. Ez a férfiúi érettség, a tett kora, melynek első fejlődési sza­kában vagyunk mi. Az ókor három időszaka közül az első, a Sokrates előtti, a külső természet értelmezésével foglalkozik; ennek sikertelenségét belátva, az em­ber benső természetében kutat a megfejtést akadá­lyozó okok után s az emberi lélek őstörvényeit törek­szik megállapítani Socrates, Plato és Aristoteles vezetése alatt; végre a harmadik, a tudás bizonyos­ságát még mindig nem látva elértnek, megtagadja annak lehetőségét is, és az egyéni véleményt mondja ki egyedüli irányadónak. Az elsőnek érdeme, hogy a hit húnyt szemű, félénk tévelygői közt néhány bátort teremtett, kik szemeiket fölnyitni merték s nemcsak nézni, de látni is tudtak s a tudományos, pozitiv vizsgáló­dás alapját vetették meg; a másodiké, hogy az akkor új lélek­ismerethez és erkölcstanhoz az első alapfalak köveit gyűjté és rakta föl; s végre a harmadiké, hogy kimondá, miszerint az épület ter­véhez mindenkinek egyenlő hozzászólási joga van, vagyis a gondolat szabadságát igyekezett érvényre emelni. Az első filozófusnak közönségesen a Milet városából származott Thalest tartják. Anaxime­­nessel és apolloniai Diogenessel alkotja az úgyneve­zett i­ó­n­­­a­i iskolát. Megfejtendő kérdése, meg­oldandó feladata ennek úgy, valamint általában a Sokrates előtti filosófiának: mi a mindenség, a lét közös, egységes alapja, vagyis az a valami, melyből, vagy melytől s mely által az érzékeinknek jelent­kező világ lett, eredeti ? Thales a vizet állitá e közös alapnak. Valószínűleg a tapasztalás, mely nem muta­tott életet nedvesség nélkül, vezette őt e föltevésre s igy tartózkodnunk jó ellenében mind az alaptalan­ság vádjától, mind a gúnyos mosolytól. Anaximenes már a levegőt, az aethert állította a viz helyébe. Lég­ből eredt minden sűrítés s azzá lesz minden ritkulás által. Apolloniai Diogenes Anaximenes tételének »tágabb és mélyebb értelmet adott azáltal, hogy rámutatott a lég és lélek hasonlatosságra, mint Lewes mondja, bár itt a lélek inkább mint életerő értendő, melynek Diogenes szintúgy, mint a légnek értelmet tulajdonít. Tehát az ióniai iskola hívei a lényeget érintő meghatározás nélkül való, de más­ként nagyon is kijelölt anyagot tartották a létezők ősokának. A mathematikusok elseje Anaximandros, ki előtt a mennyiségtan a tudományok tudománya volt. Némileg átmenetet alkot ő az ioniaiak és Pythagoras között. Alapgondolata: »A végtelen (ró anteiQor) minden dolog eredete.« Homályos tétel, melyet egy jeles bölcseleti iró így értelmez: »Nevezzük a végetlent létnek és mondjuk: Itt van magában való lét és más által való lét; az első örökbuzgó forrás, melyből a különböző létező dolgok folynak.« . . s később: »az ő ro utiugov­]», a végetlen lét volt, de nem véletlen elme.« . . . Pythagoras — egyike a mathematika nagy megalapítóinak — a terjedtséget s ennek alapján a számot, mint amannak és a mennyiségnek gondo­latát helyezi a létezők épülete alapkövének. Alkal­masint azon elvből indulva ki, melyet a tapasz­talás is megerősített, hogy semmi sem létezhetik bizonyos kiterjedtség nélkül. A pythagoreusok nagyhírű felekezetének alapítója és feje,­­ neki tulajdonítják a »filosofus« szó feltalálását is. Sze­rinte : »a számok a dolgok anyagi létének okai« és »a dolgok a számoknak csak másolatai.« Érde­kes a pythagoreusok 10 princzipiája (ős­ok), melyek összeállításukban egyenesen rávallanak a mate­matikusra. Ezek: A véges és a végtelen. A páratlan és a páros. Az egy és a sok. A jobb és a bal. A hím és a nő. A nyugvó és a megmozdított. A egyenes vonal és a görbe vonal. Világosság és sötétség. Jó és rész. Az egyenlő négyszög és a hosszúkás négyszög. A mi, közbevetőleg mondva, alattomos vágás a t. hölgyvilág ellen, a nőt a sötétség, a bal és a rész elveivel egy sorban, egy oldalon mu­tatván. — A mennyiségtudósok soha sem is voltak különös udvariasságukról híresek, felelt Eliz kissé ajábiggyesztve. Éppen folytatni akarom előadásomat, midőn nagy kaparászás zaja az ajtón zavart fel mindket­tőnket. Valami apróság iparkodott »magasabb álláspontra« helyezkedni, hogy — a kilincset elérje, miközben folyvást türelmetlenül kiáltozá: — Lizi néni! Lizi néni! Mielőtt Lizi néni segíthetett volna kis bugá­nak,­­— mert az volt — az ajtó feltárult és a »papa« meg a »mama« léptek be, szives üdvözlettel kö­szöntve már a küszöbről. Természetesen igy az előadás folytatásának s némi kedvetlenségünkre egyébnek is mától el kelle maradnia. Sebaj! Annál bővebb kárpótlást veszünk a jövő alkalommal. If­j. Kossuth Péter. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Budapesti Szemle. Szerk. Gyulai Pál, 1880. szept. — okt. E jeles folyóiratunk legújabb számának első közleménye Imre Sándornak »A dal nyelvéről« irt — lapunkban már ismertetett — értekezése, mely székfoglaló volt a Kisfaludy-Társaság májusi ülésén s magvas és h­elyes nézetek, művészies stíl és erőteljes nyelv által tűnik ki. Téglás G. a »Stanley afrikai utazás«-át kezdi ismertetni, Wertheimer Ede a »Franczia szalonokról a XVIII. szá­zadban« ir. Télfy Iván »Államtudományi irodalom az uj görögöknél« czim alatt adatokban bő ismertető czikk­­sorozatot nyit meg, Szinnyei József »A finn parasztok «­­ról ad képet, többi közt elmondva, hogy a finn paraszt­osztály a maga köréből választ az országgyűlésre képviselőket, kik oly jól végzik teendőiket, mintha nem is az eke szarva mellől, hanem az egyetemből kerültek volna oda. Hunfalvy János Beclus nagy munkáját, a »Föld«-et s annak magyar fordítását ismerteti, elmondva, hogy Beclus alapos tudós s egyszersmint dús fantáziával van megáldva s a nyelvvel oly mesterileg bánik, hogy még a franczia írók közt is kevés van hozzá fogható. A szépirodalmat e kötetben Malloch »Az uj Pál és Virgina« cz. beszélye Nagy Le fordításában s Homér »Iliász«-ából két részlet (»Hektor búcsúja Andromachétól« s »He­­faisztosz paizst készit Achillesznek«,­ Szász Károly­tól, ki a görög hexametereket párrimes alexandrinusokban adja vissza. A »Színházi Szemlé«-ben a szerkesztő bírálja Bartók »Legszebb«-jét és a »Proletárok«-at. Bartóknál hibáztatja azt, hogy féktelen, a pasquill felé hajlik, hogy vígjátékot nem a saját társadalmi életünkből merített, hanem idegen, régi görög világból tár elénk egy hideg szerelmi tréfát. A »Legszebb«-nek csupán nyelvét, ver­selését méltányolja, a cselekvényben kirívó valószínűt­lenségeket, a jellemrajzban nagy hibákat lát. Sokkal több elismeréssel adózik Csiky »Proletár«-jainak, bár szerinte e vígjátékban is a jellemrajz elevensége néhol durvaságba csap, máshol erőtlenségbe hanyatlik, a cselek­­vény alapja nem mindenütt elég erős, a megoldás pedig elhibázott. A kötet végén két nyílt levél van Marczalitól és Pauler Gyulától. Amaz védi »A magyar történet kútfői az Árpádok korában« czimű munkáját ez utóbbinak bírá­lata ellenében; az utóbbi pedig bírálatának jogosult vol­tát újabb észrevételekkel támogatja. Mutatóul a tartal­mas kötetből álljon k­i egy része Wertheimer czikkének a XVIII-századi franczia szalonokról: »Minthogy pediglen«, igy írja tréfásan báró Grimm az 1770-iki »Szalonirodalmi Közlöny«-ében, a mi philo­­sophiai egyházunkban az a szokás, hogy hébe-korba össze­gyülekezünk, hallani szavát az életnek s jótanácsadni a hivőknek, már tudniillik földeritni elüttök a hitnek mostani állapotját és testvéreinknek jó cselekedet, nekem jutott a szerencse, hogy a prédikácziónak bevégeztével a történteket előadjam. Neckerné testvér tudtul adja, hogy nála minden pénteken folyton-folyvást terített asztal van. Az egyház egy­ 2* M MAGYARORSZÁG ÉS A 1\NAGYVILÁG. 635

Next