Magyarország és a Nagyvilág, 1881 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1881-07-03 / 27. szám
27. Szám: Magyarország és a Nagyvilág. (ismerős, a rendes szekérútnál sokkal rövidebb gyalogutakon gyorsan érkezett meg. Sietnie is kellett, hogy valami után módon meg ne előzzék. A felmutatott okmány alapján minden nehézség nélkül kezébe adták az egyszerű papírdobozba zárt örökséget. Meg se pihent jóformán, hanem fordult vele egyenesen viszsza. Hajtotta a kíváncsiság. Útja gyönyörű tölgyeserdőn vitt keresztül. Itt lepihent az első fa alá és felbontotta a dobozt. Egy értéktelen jegygyűrűből, egy esketési és egy keresztelési bizonyítványból állott az öszszes örökség. Kíséretül egy levél volt hozzájuk csatolva Sárkuty Gerőné, Retek Linka aláírással. Róla nem volt egy árva betű sem. Mégis nagyon kezdte érdekelni a dolog. Az esketési bizonyítvány azt igazolta, hogy Sárkuty Gerő és Retek Linka 186. év augusztus 26-án Tószegen törvényesen egybekeltek; a keresztelési bizonyítvány pedig azt bizonyította, hogy Sárkuty Gerő és Retek Linka törvényes házastársak leánygyermeke egy évvel később, 186. augusztus 24-én született és Sárkuton Linkának kereszteltetett. A kísérő levél azt is megmagyarázta az örökös Linkának, hogy miért kellett neki az örökség átvételére felhatalmazó okmányt aug. 24-én s az örökséget két nappal később átvennie. A szegény szerencsétlen anyának csak ez a két boldog napja volt az életben : esküvője napja és egyetlen gyermekének születése-napja. Hadd legyen az mind a kettő leánya előtt is emlékezetes, kivált ha majd több öröme lesz az életben, mint szerencsétlen anyjának volt. Tehát ezen okmányok alapján Retek Zsófi roppant öröksége tulajdonképen Sárkuzy Liukát illette. Feri szédülni kezdett annak a gondolatától, hogy őt milyen úrrá tehetnék e nevezetes okmányok, ha Retek Zsófinak adja át azokat titkon, természetesen illendő ár, talán a kérdéses örökség negyedrésze vagy fele ára mellett! Öszszehajtogatta meg elő kereste és kitárta maga előtt a fontos iratokat. A szelíden ragyogó nyári napsugáron, a tölgyeserdő magányában számított, kombinált. Hevesen kezdett dobogni a szíve annak elgondolására, hogy belőle, az elhagyott névtelen emberből még százezeres vagy kétszázezeres úr is lehet. Megvetheti, lenézheti azokat az embereket, akik őt most semmibe sem nézik, gúnyolják, ujjal mutatnak rá, mint valami ragályos betegre. S ki tudná meg e titkot valaha ? Előtte van a rang, a fény, a hatalom eszköze a pénz, csak ki kell utána nyújtania a kezét. Fényes háztartást vihet, fogaton járhat, élvezheti a világi gyönyöröket tetszése szerint. S ha itt kínosnak találná az életet a boldogtalan, szerencsétlen gyermekkor emlékei között, elmehet más vidékre, más emberek közé, ahol nem ismerik, ahol vagyonáért tisztelni, becsülni fogják. Ekkor eszébe jutott az a levél, melyet tegnapelőtt Csülleng utján attól az ismeretlen nőtől kapott, ki életét figyelemmel kiséri, kinek jótevő keze még mindig felemelte őt, mikor elesett, a ki oly szivreható hangon kéri, hogy javuljon meg. Elővette ezt a levelet is és elolvasta többször egymásután. Még a könnycseppek helyét is világosan ki tudta rajta venni, amelyeket írás közben odahullatott írója. Mit mond ez a nő, ha most egészen letántorodik az igaz útról; mivel fogja menteni magát előtte, ha majd egykor számon találja kérni gonosz cselekedetét? És félni kezdett annak a a szerető szívnek a szemrehányásaitól. Azután eszébe jutott Linka, ki hozzá annyi jóval volt az életben, a kinek derült kedélye, jó szive annyiszor kiemelte lelkét a csüggedés örvényéből a Mózes ur szomorú házánál és a ki épen olyan névtelen semmi lesz akkor, ha ő ez okmányokat Zsófi kezébe játsza, mint a milyen névtelen semmi ő most. Erős elhatározással, de könnyebbült lélekkel mondogatta magában. — Ejh, nem fogom tenni. Nem leszek háládatlan a Linka jósága iránt. Ellent állok a vagyon csábításainak. Fiatal, munkabíró vagyok még. Előttem az élet teljesen. Kevés akarattal jövőt teremthetek magamnak. Félbenhagyott tanulói pályámat folytatni fogom. Egy czélom lesz csupán : elismerést, becsületet, hírt szerezni a hozzám tapadt Csűrök névnek. Oda fogom emelni ez útszéli nevet, ahol a tettek által örökített nevek ragyognak. Oh köszönet neked, te drága ismeretlen nő ki leszállottál utánam a posványba s kezemet megfogván, kivezettél onnan, mielőtt összecsapott volna fejem felett a bűnök fojtó, undorító kínálja ... Ó köszönet, angyalszivü édesanyám! Aztán szabad folyást engedett eláradó könnyeinek. Mint álért, fonnyadt mezőre az éji harmat, olyan Uditő volt zaklatott szivére ez a gondolat, ez a könnyhullatás. Zsebeibe retté a fontos iratokat s a múlt éjjeli álmatlanságtól, meg a mai erőltetett gyaloglástól kimerülten, leterült a tölgyfa tövének dagadt mohára. Csakhamar Uditő édes álomba szenderült. Álmában megjelent előtte az a nő, ki életére titkon vigyáz, boldogságtól sugárzó arczczal s mondott neki köszönetet jó szándékáért, s édes anyai áldó csókot nyomott homlokára. XVII. Mig Feri a tölgyfa alatt aludt és édesdeden álmodozott az ismeretlen édes anyáról s a legszentebb fogadásokat ígérte neki, Bothosékat azzal fogadták a tószegi plébánián, hogy ezelőtt pár órával egy ismeretlen ember már elvitte az örökséget. Vigasztalásul előkérték az anyakönyvet. Hátha az is megoldhatja a titok csomóját. De szomorúan tapasztalták, hogy az épen két évvel később kezdődött, mint ahány éves Linka volt. Az azelőtti anyakönyv tűzvész martaléka lett. Minden út el volt zárva a további kutatás előtt, s ha azt az ismeretlen átvevőt meg nem kaphatják, Linka múltja fel nem tárulhat soha. Fordultak vissza sebesen. A plébános leírása szerint nem bírták megállapítani az örökséget átvevő egyén kilétét. Az öreg pap meg se nézte jól. Mit gondolt ő ilyen eshetőségre ? ! Neki fogtak a gyanakodásnak. A levnts legjobban illett Ferire. Ő pedig mi oknál fogva tette volna ezt. Ha csak az öreg Kánya fel nem bérelte ?!!... És ennél a pontnál nem tudtak tovább menni. Növelte a gyanút az a körülmény is, hogy Ilinka látta, mikor Feri tegnap az öreg Kánya- Imi hoszszabb ideig volt benn egyedül. Siettek hát haza, hogy Ferit minél előbb elővegyék. Itt-ott alkonyodott, mire Libaretre nagy dúsan beérkeztek. Ugyancsak igyekezniük kellett az öltözködéssel, hogy a Retek Zsófi estélyéről el ne késsenek. Tihamér és Linka előbb Csűrök Ferit szerették volna előkutatni, s csak akkor voltak hajlandók Bothos Mózes urat elkísérni Zsófi ő nagyságához, mikor Szomotor Náni aszszony biztosította őket arról, hogy Csűrök Feri bizonyosan Zsófi ő nagyságánál lesz, mert odahivatott ma két ízben is az estély rendezése végett. Mire Bothosék a Zsófi ő nagysága kapuján befordultak, már gyújtogatták a fáklyákat a libaréti kaszinó előtt. Trézsi néni egy boltajtó lépcsőjén állva leste meszsziről férje urát. Azt hitte, hogy bizonyosan a fáklyás zene zavarát fogja felhasználni a szöktetésre. Oh, de pórul fog járni vele. A kasznár ur végre előkerült. Daliás termetén csak úgy feszült a gálaöltözete. Odament egyenesen a fáklyások közé s mikor a libaréti torony órája elütötte a kilenczet, intett a bandának, hogy húzza rá az indulót. Aztán a fáklyások élére állott s vezette őket a Retek Zsófi erkélye alá. Trézsi néni kezdte a dolgot nem érteni. De azért mint a kigyó a haraszt között, úgy siklott az éktelenül rivalgó sokaságon keresztül, mindenütt a férje után, zöld viklerjét is áldozatul dobván az égő fáklyák lángoló szurokcseppjeinek. Nem akarta a semmirekellőt elveszteni a szemei elől. A tett kellő közepén akarta rávenni a kezét. Midőn a menet a Zsófi házához ért, Csüillenger körbe állította a fáklyásokat, megköszörülte a torkát s Trézsi néni roppant bámulatára hatalmas, férfias hangján dikéziózni kezdett. Dikcziójának az volt a veleje, hogy Libaret nemes városa eddig az ideig csak ludjairól volt országszerte híres, de néhány évtizeddel ezelőtt származott e városból egy újabb madár, tudniillik Kánya László ő méltósága, kit az isteni gondviselés oly fényes tehetséggel, annyi talentummal áldott meg, hogy azok által hivatva van a nemes város nevét az ország határain túl is ismeretessé, nevezetessé tenni. És a tolongó publikum a dikezió végén dörgő rivalgással éltette a város nevezetes új madarát. A banda pedig tust húzott. Trézsi néni a szép dikezió hallatára elállott fenekedő szándékától, keresztültörte a fáklyások gyűrűjét, odaborult daliás férje nyakába és sirt örömében. Hiszen az a dikezió egy országgyűlési képviselőnek is becsületére vált volna, nemcsak a táskacserei használnak. Aztán erős fogadást tett, de csak magában, hogy nem fog többé féltékeny lenni a férje urára. Az éljenző közönség sokára tombolta ki magát. Több pere múlt el, míg Kánya ő méltósága csendhez jutott és beszédjéhez kezdhetett. De még csak a bevezető ,,kedves barátom“-at mondhatta el, midőn háta megött rettentő sikoltás reszkettette meg a levegőt. Amint visszafordult, Zsófia nagyságát látta a Gergő Kristóf ur karjaiban öszszeesve, élettelenül. Természetesen abbahagyta a dikeziót és sietett a drága hölgy segítségére. A közönség türelemmel várt egy darabig, de végre unni kezdte magát. Pálczával, csizmásatokkal dobolt a kövezeten s minduntalan ordítozta : — Halljuk már, halljuk már. Ekkor Csűrök Feri lépett az erkélyre és kijelentette a türelmetlen közönségnek, hogy ő méltósága beszédje elmarad, mert maga is, meg a ház úrnője is hirtelenül roszszul lett. A közönség hitte is, nem is. Megéljenezte Csűrök Ferit, aztán sivitozva, fütyölve távozott, találgatva magában, hogy vajon mi lehet az oka ennek a hirtelenül beállott veszedelemnek. Biz annak a volt az oka, hogy mikor Csűrök Feri a tölgyfa alatt este felébredt, rohant a Bothos-portára s minthogy ott senkit nem talált, futott azon porosan Zsófia nagysága estélyére. Ott aztán rögtön kezébe adta Mózes urnak a Linka örökségét, egyúttal a vendégek hallatára üdvözölte Sárkuzy Linkát, mint a Retek Péter vagyonának feltalált törvényes örökösét. A Gergő Kristóf úr szívességéből Zsófi ő nagysága is azonnal megtudta a dolgot és attól ájult el. Attól kapott vértódulást Kánya ő méltósága is. Az estélyből természetesen semmi sem lett. Menekült kiki haza felé. Rózsavölgyi úr a lépcsőn lefelé ballagva, válogatott a halálnemek közt, melyekkel magát ki fogja végezni. Hiszen az borzasztó. Az öszszes bányaváltók nem érnek már 100 forintot! A Zsófi kötvénye is csak sajttakarónak való ! És ő még tegnap is 1 .000 forint készpénzt adott annak a csaló méltóságos úrnak ? ! Kivánta magának ezért az ügyetlenségéért a gutát, az istennyilát, a kolerát, a pestist. Hanem az utczán, a csendes hűvös nyári éjben mégis meggondolta a dolgot. Lecsendesült. Elment vacsorálni a „Fejér Bárányba“ — bol már akkor Csülleng úr tartotta a platzot, most az egyszer azonban a Trézsi néni tudtával és engedelmével. De büntetésül, hogy ily rutul rászedette magát, nem evett egyebet egy big tojásnál, pedig a gazdag estély traktájához volt nálva a gyomra. XVIII. Másnap a *Kánya család be sem akarta várni a természettudósok tárgyülését, készült haza felé. Tihamér a kertbe sietett, hogy tanuk nél* 423