Magyarország és a Nagyvilág, 1883 (19. évfolyam, 1-25. szám)

1883-01-14 / 2. szám

22 személyes érdekekről. Egy messzeható hatalom­nak kell megvetni a fundamentumát. — Tökéletesen úgy van — bizonyítgatá Laczkó Péter, a­kinek három neveletlen fia van. — Azért hát azt mondom komolyan — és a nagy Mácsik az asztalra ütött a tenyerével — otthon kell hagyni a kishitűséget és irigykedést. Mindenki megszeppenve hallgatott, ha ő beszélt. ■— Nagy fába vágtuk a fejszénket — foly­tat­á — de nem azért ám, hogy kegyelmetek az apró gályáit maguknak tördelgessék. Erős, tüskés szemöldjeit mérgesen össze­vonta s gúnyos kihivó tekintettel mérte végig a famíliát. — Azt szeretném én látni! —­ sziszegé. Azt próbálja csak meg valaki! S mintha az ökle megmozdulna fenyegető­­­leg s csizmáinak ropogásában egy hatalmas til­takozás hangzanék, a mint tovább ment a tiszte­lendő ur vállait megveregetni, a miért az olyan szép hangon énekelte a «circum dederumot.» A tisztelendő urnák kapóra jött ez a szó: Laczkó Pálné asszonyom ugyanis épen arról fag­gatta, mikép hívják diákul a rétest, mely saját­ságos érdeklődése a nemzetes asszonynak a tu­dományosság iránt, nagy zavart okozott a szent férfiúnak, mert hasztalan keresgélte fejében a megfelelő latin szót a rétesre: — Megvan! — kiáltá most. — Igen, igen, circum dederunt a rétes neve. S minthogy rendesen igen szépen mosoly­gott akkor Laczkó Pálnéra, ha az őt valami ké­réssel fárasztotta (mert átkozott szép asszony volt) vérszemet kapott az ott ácsorgó Csapod­y­­lyuk­ s ő is a maga kedvenc tárgyának a latin nevét kérdezte tisztelendő Makus Jánostól. — Hát a kulacsot atyám, hogy hívják? — A kulacsot? — szólt ideges fintorral. — A kulacs neve: Klipiklapatorium. A­mire úgy tetszett neki, mintha gúnyo­san mosolyogna a diák, a Barosné unokaöcscse, kire majd csábitó, majd szelíden szemérmes sze­mekkel vetették ki hálóikat az asszonyok és ha­­jadonok, de a gyerek keményen tartotta magát, pedig épen abban a korban volt, mikor minden asszony «Ő», minden szoknya suhogás tündér zene s minden vers úgy cimeztetik hogy «Hozzá». De Kis Miklós már valószínűleg ott vergő­dött abban az aranyos ködben, mely minden egyebet eltakar, csak egyetlen arcot nem. Az a szomorú szőke arc lebegett előtte, a márvány homlok borongó felhőjével, a szép nagy kék szemek könyeikkel, a karcsú délceg termet roskadozva... a­mint egy-két óra előtt látta. Soha se fogja tudni elfelejteni ezentúl. Szórakozott volt és közömbös. Senki sem érdekelte. Ki tudja mire gondolt? Az az hogy én is tudom: a kis Réky Saroltán járt az esze. Szegény kis jószág, mi lesz abból most? — Folyt. köv. — Igazságügyi paloták. — 20. és 21. lap. — Majdnem egy időben két pompás monumentá­lis igazságügyi palota építésébe kezdtek külföldön : a londoni és a brüsszeli igazságügyi palotába. Be­mutatjuk mindkettőt a nemrég fölépített bécsi igaz­ságügyi palotával, negyediknek pedig odateszszük a­­ magyar kir. Kúria épületének rajzát. Csakugyan «difficile est satyram non scri­bere.» Szíveskedjék megtekinteni az olvasó ezt az ódon, formátlan, szegényes épületet, mely Ma­gyarország legfőbb bíróságának szolgál székhelyül s aztán hasonlítsa össze vele azt a három pom­pás palotát, melyeknek mindegyike építészeti remek a maga nemében. Ez a szembeállítás minden pa­nasznál és fulmináns vezércikknél világosabbá teszi, hogy nagy ideje végre komolyan hozzálátni egy ma­gyar törvényszéki palota építéséhez. Rég óta tervez­getik, de m­ég nem egy fölösleges kiadásra akadt évek során át pénz, addig a magyar igazságügyi palota még mindig csak «jámbor óhaj.» Pedig eltekintve attól, hogy a kuriaépület dísztelen, szegényes kül­sejével egyáltalán nem felel meg Magyarország leg­főbb bíróságának, a mellett régóta szűknek bizonyult a hivatalos helyiségek befogadására. Örülnénk, ha azon drastikus ellentét, mely rajzaink összehasonlí­tásából kirí, arra bírná irányadó köreinket, hogy végre megvalósítsák a magyar igazságügyi palota létesítésének tervét. A bemutatott három igazságügyi palota közül legtöbbe kerül a brüsszeli, a­mennyiben 32 millió márka (16 millió forint) van rá előirányozva ; a londoni többe került tíz millió forintnál, de a bé­csibe is beleépítettek, bár amazoknál sokkal kisebb, mintegy nyolc millió forintot. A londoni palota építését nagy viták előzték meg, előbb a hely, majd az építészeti styl kérdése körül. Végre a középítészeti minisztérium úgy dön­tött, hogy az idegenek utcájának a City határán s az ügyvéd-felavató épület közelében fekvő részén építtessék fel a palota, minek folytán 1874-ben Lon­don legpiszkosabb negyedei egyikének lerombolása által csináltak itt szabad tért. Most kezdődött még csak a vita a styl-kérdésben s a klasszicizmus és renais­sance hivei összetartottak az angol gothika pártolói ellen, kik azonban a szövetség dacára diadalt arat­tak s Georg Edmund Street, a­ki a gót-stylű templomok restaurálása terén jó hírnevet szerzett, mint a jutalmazott terv készítője bízatott meg a lon­doni Themis székhelyének elkészítésével. 1874. február 7-én írták alá a szerződést. Négy-öt év előtt a nagy kőműves-strike miatt már attól féltek, hogy az épület a kellő időre nem lesz kész; az építész nyomban német, olasz és francia munkások szerződtetésével segített magán. S hogy az idegen munkások bántalmazásnak ne lehessenek kitéve a strike-olók részéről, magában az épületben nyertek lakást és élelmezést; a karácsonyt ünnepé­lyesen megülték s a lakásuk gyanánt szolgáló pince­­helyiségeket oly szépen és művésziesen kidiszitet­­ték, hogy sok rajzoló ment oda vázlatot venni föl. Mire az uj palota minden része elkészül, (mert még némely fa- és ércmunkák hátra vannak) épen 9 éve lesz, hogy az építést megkezdték. Az építés­vezetők 1882. október 12-én adták át az épületet hivatalosan az építészeti minisztériumnak, mert az ő munkájuk akkor teljesen be volt fejezve. Street nem érte meg nagy műve befejezését, egy év előtt hunyt el s a nemzeti dicsőség csarnokában (West­­minster-apátság) takaríttatott el. Az a körülmény, hogy az új igazságügyi palotát december 4-én maga a királynő nyitotta meg nagy ünnepélyességgel, közbeszéd tárgyává tette azt a londoni közönség közt, mely nagy érdeklődéssel kezdte az óriás arányú épületet látogatni. A terület, melyet a palota elfoglal, 7 acre; világítási célokra (a villamos világítást alkalmazták) egy földrajzi mért­föld hosszúságú sodronyokat kellett használni s össze­sen 300 Swan-féle lámpát; a fűtést eszközlő melegviz­­vezető csövek hosszúsága harmadfél földre mértföldet tesz ki. E csövek, valamint a szellőztetési készülék 50 ezer font sterlingbe került. A get styl­s részben a környező szűk utcák kellemetlen következménye a folyósokon s számos teremben uralkodó sötétség, úgy hogy nappal is mesterséges világítást kell al­kalmazni, noha a felülről jövő világosságról s ren­des nagyságú ablakokról gondoskodtak. A palota legkiválóbb része a nagy сзагпок, melybe a főhomlokzat felől gazdag díszítésű folyosón át juthatni. E csarnok 230 angol láb hosszú, 40 láb széles, 80 láb magas s úgy természetes, mint vil­lamos világnál valóban fenséges benyomást gyako­rol, mintha csak egy ó-gór ízlésű templom volna. A különböző célokra szolgáló szobák, termek, csar­nokok, karzatok, kapuk, lépcsők, tornyok stb. száma légió­s hasábokat lehetne betölteni a palota részle­tes leírásával. A brüsszeli igazságügyi palota felépülését sem érhette meg tervezője Pourlairt műépítész. A mint rajzunkon látható, ez legimpozánsabb lesz valamennyi közt, pompás kupolával, ízléses oszlopcsarnokokkal s mi a hatást még inkább fogja emelni plateaun épülve, melyről mint Themis temploma fejedelmi méltósággal fog alátekinteni az igazságot kereső em­beriségre. Magyarország és a Nagyvilág. Sarah grófnő. — Regény. — Irta Ohmet György. Fordította Sziklai János. — Folytatás. — — Azt hiszem, monda vidáman Sarah, kedves Stewart, hogy nekem nincs is szivem, mert soha sem éreztem még dobogni. Innen h­­onnan, már huszonöt éves leszek s még eddig senkit sem szerettem­ igazán, csak anyámat, önt és lup uszkáromat. Nem eredeti ez? Azok kö­zöl az urak közöl, kik minden országban, me­lyeket bejártunk, oly buzgón udvaroltak, egyet sem kívántam meg férjemül. Mind-mind csak magával volt eltelve, magára ügyelt, a maga ba­jával törődött, a maga sikereivel dicsekedett. Csinos, divatos faragványok, valamennyien egy mintára csinálva. Mind egyformán köszönnek, fejük hirtelen biccentésével, mind egyaránt köz­napi dolgokat beszélnek, ügyesen ugranak fel a lóra, szé­ben lövik le a galambot, egyik sem kü­lönbözik igazán a másiktól. Kellemesen mulatok velük, de nem tartom őket eszemben. Várom a villámütést, de félek, hogy sohasem érzem meg. És különben, szükséges szeretnem? Nem élünk-e nagyon jól mi ketten együtt? Nem teljes-e ház­tartásunk? Tökéletes függetlenséget élvezünk. Oda megyünk, a­hová nekünk tetszik, a merre kép­­zelmünk csal bennünket; évről-évre a napot kö­vetjük, soha sem kell fáznunk. Maradjunk úgy, a­hogy vagyunk, élvezzük azt, a­mink van és ne törődjünk a többivel. — Ez nagyon bölcs beszéd ugyan, felelt Stewart asszony s részemről nem is óhajtanék kellemesebb helyzetet. De lehetetlen, hogy egy­kor ne találkozzék egy férfivel, a­kit meg kell szeretnie. S akkor vigyázzon magára kedves Sa­rah, mert ön nem fog csak félig szeretni. — Majd meglássuk. És a könnyelmű leány odaült a zongorá­hoz, az ábrándos Margit dalát énekelve, a kö­rülményekhez képest megváltoztatva azt: Ki lesz ez ifjú majd? szeretném tudni én. Nagy úr lesz­ é­s miként hívják rajd őt nevén? Azután hirtelen felugrott. — Menjünk a friss levegőre, Stewart, ön még fejgörcsöt okoz nekem képzelődéseivel. Ked­vesem, ön nagyon érzelgős, meg vagyok győ­ződve, hogy egykor nagyon kellett szeretnie. Mistress Stewart szemérmesen elpirult, a­mikor arca rendesen lángnál pirosabb lett s szótlanul követte ifjú barátnőjét. Körülbelül négy év óta folytatja a két nő ezt a nomád életmódot , annyira szerette Sarah, hogy egyik kocsiról a másikra, egyik hajóról a másikra ugorva járhatta be fél Európát északi csúcsától déli fokáig, egy sereg ládát, bőrön­döt, kendőt meg dobozt cipelve magával. Ismer­ték mindenütt, a fogadóban ép úgy, mint a vas­úton. Sohasem maradt állandóan otthonában, mindig csak ideiglenes lakója volt valamely hely­nek, melyben kényelmetlenül, bár fényűző mó­don helyezkedett el; nem igen törődve azzal, hogy jó helyet keressen, mint az eb, mely a gyepen is megfekszik. Miért fárasztaná magát: miért kezdene szokásokat ? Holnap már talán tovább utazik, úgy vette a dolgot, a­mint van­nak, nem boszankodott, ha a kandalló párká­nyán ott feküdt az előtte ott lakó utazónő haj­­tüje, vagy a gyertyatartó alján a reggel tovább indult utazó szivarjának végét találta. Utolsó állomásuk Nápoly volt. Sarah itt egyelőre megunta a bolygást. Sorrentoban talált egy magányos kastélyt, elrejtve a lombok kö­zött, mely kedvet gerjesztett benne a maradásra. A terrassz rózsaszínű márvány párkányára tá­maszkodva egy februári este elandalodva hall­gatta a virágzó fák sűrűjében lakó madarak da­lát, s szokatlan kéjes lankadtság fogta el. Órákon át nézte elmerengve az öblöt, a fehér és piros vitorlás sajkákat, melyek könnyedén és gyorsan siklottak tova a tengeren, mint a szárnyas ma­darak. Távolabb Capri fehér szikláit csapdosták 2. Szám. A bécsi igazságügyi palota Wielemans terve szerint készült. Megnyitásakor (13/4 év előtt) már volt e lapokban ismertetve.

Next