Magyarország, 1966. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-15 / 20. szám
24 MAGYARORSZÁG 1966/20 ÉPÍTÉS, TATAROZÁS Kritikus kor: 40 év Külföldi tapasztalatok A renoválás körforgása Van-e valami köze az ENSZ-nek a budapesti lakásépítkezésekhez? Bármennyire különös, igenis, van! Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (lásd cikkünket a 3. oldalon) ugyanis választ keres arra a kérdésre, hogy mi a gazdaságosabb: a régi házak felújítása, vagy azok lebontása és helyettük újak építése. S ennek a problémának eldöntése Budapesten talán még nagyobb jelentőségű, mint Európa bármely más városában. Az állásfoglalás átalakíthatja a főváros arculatát, vagy ellenkezőleg: konzerválhatja a városképet, de megszabhatja az építőipar fejlesztésének irányát is. Mindenütt a földkerekségen lakáshiány van, s a lakástermelés sehol sem tud lépést tartani a lakosság számának rohamos növekedésével. Két módon enyhíthető a lakáshiány: új lakások építésével és régiek felújításával. Az ENSZ-en kívül sok tudományos intézet vizsgálta és vizsgálja ma is, hogy mi legyen a követendő út. Egyre inkább az a nézet nyomul előtérbe: helyesebb, ha a régi házakat lebontják, mintha felújításukra nagy összegeket költenek, s gazdaságosabb helyettük újaknak építése még akkor is, ha ez nagyobb költséggel jár az előbbinél. A külföldi építéstudományi intézetek vizsgálatai közül említést érdemelnek a Building Research Station megállapításai. Az angliai intézet 100 ezer egy- és kétszemélyes lakás karbantartási költségeinek elemzése után kimutatta, hogy ezek a költségek a megépítést követő első harminc esztendőben szabályosan emelkednek, s azután állandóak maradnak még akkor is, ha a házat a legmegfelelőbben gondozzák. Végkövetkeztetésük: annak az angol lakóháznak karbantartására, amely száz éve áll fenn, ugyanakkora összeget kell fordítani, mint amekkora az eredeti építési költsége volt. Hasonló eredményre jutottak más országokban végzett vizsgálatok során is, bár eltérések adódnak a ház gazdaságos fennmaradási ideje tekintetében. Abban azonban a szakemberek mindenütt megegyeznek, hogy a lakások színvonalának emelkedése — modern felszereltsége —emeli a karbantartási költségeket, mert amíg a nyers épület tartóssági ideje több mint ötven év, a korszerű fűtőberendezések, a felvonók stb. élettartama ennél lényegesen alacsonyabb. Általában vélemény: a karbantartás és felújítás ellen szól az, hogy ezek lényegesen több munkát kívánnak, mintha új lakásokat építenek. Ám nemcsak az építéstudományi, de a biztosító intézetek is tanulmányozzák a problémát. A svéd biztosító társaságok kimutatták, hogy a csővezetékek károsodásai már az épület fennállásának első évében jelentkeznek. A központi fűtés csöveit és a fűtőtesteket kikezdi az idő vasfoga, pusztulnak a lefolyócsövek is, az eső és a fagy megrongálja a ház homlokzatát, megrepedeznek a teraszok burkoló lemezei, s amikor egy ház közeledik negyvenedik évéhez, már nem elegendőek a szokványos javítások, hanem teljes felújításra s a műszaki berendezések kicserélésére van szükség. A szakemberek felvetik a kérdést: megéri? Nyugdíjas korú házak A külföldi vizsgálati megállapítások nem vonatkoztathatók a budapesti lakóházakra, hiszen az éghajlat, s az időjárás döntően befolyásolja a házak élettartamát. Az eltérő építési anyagokat is figyelembe kell venni, ha véleményt akarunk formálni arról, mi a célszerűbb, felújítani vagy újat építeni. Néhány hónappal ezelőtt a Fővárosi Tanács tagjai a következő tájékoztatást kapták: „A budapesti lakásoknak hatvan százaléka ötven évesnél öregebb. 25 ezer gazdaságosan fel nem újítható lakásunk van és 14 ezer olyan lakásunk, amely, ha a HKI szervei nem tennék meg az óvóintézkedéseket, életveszélyessé válnának.” Hogyan jutott el a lakáshelyzet eddig? Már a második világháború előtt elhanyagolták a lakóházak karbantartását, sok háztulajdonos rablógazdálkodást folytatott. Arra számítottak, hogy mire házuk teljesen tönkremegy, a telekérték emelkedése folytán visszanyerik eredeti vagyonukat. 1940-től azután teljesen megszűnt a tatarozás, felújítás. A házak államosítása sem hozott változást és 1957-ig a HKI csekély mértékben végeztetett felújítási munkákat. A több mint másfél évtizedes mulasztást máig se lehetett pótolni. (Volt pótolni való feladat egyéb, a felrobbantott hidak újjáépítésétől kezdve az életlehetőségek biztosításáig.) Ez idő szerint a HKI által kezelt lakások nagysága 127,7 millió légköbméter. Akik a felújításokat előirányozzák, légköbméterekben számolnak, s nem a lakások számát nézik, mert nekik a lakások száma alig mond valamit. Az egyik lakás egyszobás, a másik négyszobás, s ezeket légköbméterekben kifejezve lehet csak felújítási szempontból közös nevezőre hozni. 1965 végén a légköbméterek 6,7 százaléka új épületben volt, 30,1 százaléka a felújított, 5,2 százaléka a bontandó, tehát 58 százaléka még felújítandó. Két álláspont harcol egymással: a felújításpártiak szeretnék, ha minél nagyobb összegeket fordítanának a házak karbantartására, rendbehozására, a másik tábor viszont a felújítási összegek egy részét új házak építésére szeretné fordítani. Évekkel ezelőtt felmérték, hogy milyen összeget emésztene fel a budapesti lakóházak felújítása. Ha 1975-ben fejeznék be valamennyinek a felújítását, a költség elérné a tízmilliárd forintot, de 1990-ben már meghaladná a 13,5 milliárdot — változatlan árak és bérek mellett. Kiszámították azt is, hogy egyegy lakás átlagos felújítási költsége 1960-ban 20 886 forint volt, ma pedig már 39 534 forint. Ugyanekkor egy új lakás nettó építési költsége 160 ezer forint. (A bruttó építési költség a harmadik ötéves tervidőszakban 195 ezer forint, ebben azonban a járulékos és a kapcsolódó beruházási költségek is benne vannak.) Látszólag tehát a lakásínség enyhítésének járhatóbb útja a felújítások fokozása, mint új lakások építése, hiszen négyszer annyi lakás tehető lakhatóvá ugyanakkora összegből, mint amennyi építhető. Gondolkozásra késztet azonban a felújításokra fordított költség rohamos emelkedése. Jogos a kérdés tehát, hogy ha ezek a költségek ugyanilyen ütemben emelkednek, s viszont az új lakások építési költségei egyidejűleg jelentősen csökkenthetők, nem azoknak van-e igazuk, akik a felújításokra fordított hitelösszeg csökkentését és az új lakások építésére előirányzott összeg növelését javasolják. A harmadik ötéves tervidőszakban a lakóházjavítási keret 5250 millió forint, a lakásépítési előirányzat kerete pedig 4875 millió forint (Ugyanezen idő alatt a bérbevétel 2845 millió forint lesz.) Kérdőjelek A számok ismeretében tehát még nem lehet egyértelműen állást foglalni. Előbb meg kellene vizsgálni: az úgynevezett szanálások — bontások — ma még tetemes költségeit hogyan lehetne csökkenteni. Milyen pénzügyi előnyökkel járna, ha belterületen, iskolákkal, óvodákkal, üzlethálózattal ellátott városrészben építenének lakótelepeket, szemben a külterületi építkezésekkel? Milyen új technológiákkal gyorsítható meg a lakásépítkezés? Továbbá tartósabb anyagok beépítésével, felhasználásával milyen mértékig hosszabbítható meg az új házaknál a felújítási ciklus? S még sok más kérdés vár feleletre, mielőtt valóban egyértelmű választ lehet adni arra: tatarozni, felújítani a régit, vagy bontani és helyette újat építeni?! PAKOTS GYÖRGY Kopnak a gépek MAGYARORSZÁG 1966. MÁJUS 15. BONTÁS ELŐTT ÁLLÓ VII. KERÜLETI HÁZAK Két álláspont harcol egymással