Magyarország, 1966. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1966-10-09 / 41. szám

­ A négerek DIEAZBIT Nem egy amerikai, hanem Gunnar Myrdal svéd szocio­lógus volt az, aki 1944-ben „An American Dilemma” cí­mű művében kellő távlatból és kötetlenül jellemezte a négerek igazi helyzetét az Egyesült Államokban, vala­mint az előítéleteknek azt a szövevényét, amellyel az uralkodó kaukázusi faj iga­zolta az elnyomásra és a fa­jok elválasztására irányuló érdekeit. Myrdal műve — húszéves jubileumi kiadását 1964-ben tették közzé — ösz­tönzően hatott arra, hogy a négerek felszabadítási moz­galma 80 éves stagnálás után új lendületet kapott. Minde­nekelőtt hozzásegített ahhoz a felismeréshez is, hogy a legfelső bíróság által 1893- ban jóváhagyott „separate but equal” formula egyenlőt­lenséget és leplezett elnyo­mást takar. 1966 márciusában Virginia állam legfelső bírósága — vagyis azé az államé, amely­ből az 1776-os Bill of Rights, az emberi jogok első világ­­történelmi proklamációja származik — jóváhagyta egy bíró ítéletét, aki Mildred és Richard Loving-ot vegyes házasság miatt egyévi bör­tönbüntetéssel sújtotta. A két fiatal (Richard fehér bő­rű, Mildred néger) 1958-ban Washingtonban, a főváros­ban esküdött örök hűséget egymásnak (Washingtonban a házasságkötés megengedett volt). Amikor azonban visz­­szatértek szűkebb hazájuk­ba, éjszaka kirángatták őket a házból, mindkettőjüket le­tartóztatták és fejenként egy­évi börtönbüntetést szabtak ki rájuk. Az ítélet végrehaj­tását azzal a feltétellel füg­gesztették fel, hogy hala­déktalanul elhagyják Virgi­nia állam területét. A házas­pár visszaköltözött Washing­tonba. Amikor évekkel később időközben született gyerme­keikkel az asszony szüleinek meglátogatására Virginiába utaztak, mindkettőjüket is­mét letartóztatták. Az állam legfelső bíróságához benyúj­tott fellebbezés eredményte­len maradt. Ez a bíróság to­vábbra is érvényesnek isme­ri el Virginia állam fajkeve­redés (miscogenetion) és ve­gyes házasság (intermarriage) elleni törvényeit. Ezek a tör­vények tiltják, hogy „fehér személy nem fehér vagy fe­hér és amerikai indián ke­vert vérűtől eltekintve, bár­mely más fajúval házasságot kössön”. A vegyes házasság elleni törvények még érvényben vannak a 11 déli államban és az Egyesült Államok alábbi államaiban: Delaware, Ma­ryland, Nyugat-Virginia, Kentucky, Missouri, Okla­homa, Indiana és Wyoming; összesen tehát 19 államban. E törvényeket viszonylag ritkán alkalmazzák a gya­korlatban, mert attól tarta­nak, hogy a legfelső szövet­ségi bíróság érvényteleníte­né az ítéleteket. A legfelső bíróság már 1964 decemberében alkot­mányellenesnek és éppen ezért érvénytelennek nyilvá­nította Florida állam egyik törvényét, mely szerint bün­tetendő cselekmény, ha „egy fehér és egy színes bőrű sze­mély rendszeresen ugyan­abban a helyiségben tölti az éjszakát”. A felmerült konk­rét esetben egy színes bőrű férfiról és egy fehér nőről volt szó. A bíróság azonban tartózkodott attól, hogy dön­tést hozzon a Floridában is érvényes vegyes házasságot tiltó törvény kérdésében. A fajkeveredést és a né­ger-fehér házasságokat tiltó törvények formálisan egy­formán kezelik a fehér férfi — néger nő és a néger férfi — fehér nő problémát. Ha közelebbről nézzük a kér­dést, akkor azonban látnunk kell, hogy a két eset társa­dalmilag és lélektanilag tel­jesen eltérő és a látszat mö­gött alapvetően más értéke­lést találunk. A néger férfi és a fehér nő kapcsolatát — a legradikálisabb köröket ki­véve — még ma is botrá­nyosnak, de legalábbis visz­­szataszítónak és ártalmasnak tekintik, míg a fehér férfi és a néger nő kapcsolata — ha egyáltalán törődnek vele — társadalmilag sohasem vált ki az előbbihez hasonló reakciót. (Persze, ez csak a házasságon kívüli viszonyra vonatkozik.) A néger nőt már eleve egészen másként bírálták el, mint a férfit. A rabszolgaság idején a fehér férfi termé­szetes szexuális objektuma volt. A nő házassága és csa­ládja ebben semmiféle sze­repet sem játszott; a nége­rek házassága jogilag nem is létezett. Ez is egyik oka an­nak, hogy a néger nőt inkább befogadták a fehérek csalá­di életébe, mint a férfit. Az akadályok, az etikett, a szo­kások, a fehérektől való el­választásra és elkülönítésre irányuló szankciók egész rendszere majdnem kizáró­lag a néger férfi ellen irá­nyult. A néger férfi távoltar­tása a fehér nőtől egyúttal ki­indulópontja lett a lincselé­­seknek is. Megtorolták a né­ger férfi közeledését fehér nőhöz még akkor is, ha az szívesen fogadta udvarlását; nem a fehér nőt védték, ha­nem a fehér férfi kizáróla­gos birtoklási jogát a fehér nő felett. Amennyiben kollektívan, s nem az egyéni szexuális ösztön és szexuális irigy­ség szemszögéből nézzük a kérdést, akkor azt látjuk, hogy a fehér férfi — néger nő kapcsolat azért nem ve­tett fel különösebb megfon­tolásokat, mert a gyermekek mindenképpen négernek szá­mítottak. Az anya személye biztos volt. Másképpen állt a helyzet fordított esetben: fehér anya gyermekét köny­­nyebb fehérnek becsempész­ni a közösségbe. Mississippi államban ér­vényben van egy olyan tör­vény is, mely szerint bün­tetendő, aki a nyilvánosság előtt a fajok közötti vegyes házasság mellett szót emel. Ez magyarázza, hogy a né­gerek eljövendő céljaik rang­sorolásnál a szexuális egyenjogúságot a fehérekkel az utolsó helyre állították. Többé-kevésbé tudatosan ugyanis abból indultak ki, hogy a fehér férfinak ezt a központi, sokoldalúan bizto­sított pozícióját nem tudják közvetlenül sikeresen támad­ni. szexuális kiközösítése Energetikai bekerítés 4­.(C O M B­AT «WIH LE JOURNAL DE PAR­IS 1767) A vietnami háború nem akadályozza az Egyesült Ál­lamokat abban, hogy tovább folytassa a gazdasági és a politikai behatolást a világ más térségeibe. Ahogyan a régi gyarmat­­tartó hatalmak a népmoz­galmak nyomására, vagy — mint Nagy-Britannia ese­tében — pénzügyi nehézsé­gek miatt feladják pozíciói­kat, Észak-Amerika mind­járt a helyükbe lép. Kongó­ban (Kinshasa), Ghánában, Libériában, egészen Szaúd- Arábiáig mindjobban érző­dik az amerikai trösztök je­lenléte. Franciaország és az Egyesült Államok kapcsola­tainak megromlása sem tu­lajdonítható egyedül a fran­cia vezetőknek. Illetékes francia körök úgy vélik, hogy az Egyesült Államok részéről kezdemé­nyezett egyfajta összeeskü­véssel, vagy bekerítési kísér­lettel állnak szemben. Az Egyesült Államok ugyanis sürgősen a francia beruhá­zók helyébe szeretne lépni a tengerentúli országokban. Rabat és Washington ko­moly „közeledése” után a „kinyújtott kéz” manőver hullámai most elérik Algé­riát is. B. Abdesszalamnak, az algériai kormány iparügyi miniszterének moszkvai uta­zásával párhuzamosan — amelynek során egyezményt írt alá szakértők és műszaki szakemberek kicseréléséről, valamint jelentős mennyisé­gű fúró- és talajkutató be­rendezés szállításáról . A. Ghozali, az algériai földgáz­szállítási és kereskedelmi or­szágos vállalat vezérigazga­tója Washingtonba utazott, hogy tranzakcióról tárgyal­jon a Nemzetközi Újjáépí­tési és Fejlesztési Bank ve­zetőivel. Egy algériai kül­döttség júniusban már meg­tette az első lépéseket ez irányban és bizonyos, hogy Ghozali nem tér haza üres kézzel. Algéria a Világbankot is kérte, hogy engedélyezzen számára 400—500 millió dol­láros kölcsönt az ország energiaalapjának újjáépí­téséhez és fejlesztéséhez, kü­lönösen egy távvezeték le­fektetéséhez, amely ellátná földgázzal Bone-Phillipe­­ville iparvidékét, továbbá egy gázcseppfolyósító gyár építéséhez és folyékony me­tánt szállító hajók vásárlá­sához. Ghozali terveinek a Nem­zetközi Újjáépítési és Fej­lesztési Bank segítségével történő megvalósulása, bár nem boríthatja fel a Föld­közi-tenger vidékének ener­gia-egyensúlyát, mégis ki fogja terjeszteni a francia földgázipar konkurenciá­ját. A francia földgázipar már szembekerült egy né­met—holland közös fronttal, amely az 1964. december 1-én aláírt, s az Északi-ten­ger német partvidéke előtt, a Juist-szigettől 4 km-re és Borkum-szigettől 3 km-re levő gázlelőhelyek kiakná­zását szabályozó szerződésen alapszik. A Francia Gázfino­mító Részvénytársaság ál­tal közzétett legutóbbi ada­tok szerint a június folya­mán Franciaországban elő­állított folyékony gáz meny­­nyisége elérte a 39 807 ton­nát. Ez a mennyiség, akár­csak az összes többi más, jú­niusban gyártott készter­mék 22 százalékkal megha­ladta az 1965. év hasonló idő­szakában elért színvonalat Mégis — bár a nyersolaj­termelés gyorsabban növek­szik, mint a fogyasztás (1954-hez képest 10 százalék­kal nőtt, ugyanakkor Fran­ciaország gazdasági aktivi­tása egészében véve csak 3,5 százalékkal emelkedett), a földgáztermelés elmara­dottnak mondható. A Hasszi R'Mel-i, arzewi és más ki­­termelőhelyek révén, külö­nösen a francia—algériai egyezményekben lefektetett feltételek miatt, Franciaor­szág rövid időn belül a szó szoros értelmében körül lesz zárva tenger alatti gázlelőhe­lyekkel. Allergiás a feleségére STUTTGARTER ZEITUNG Sigurd Lindh, 60 éves nyugdíjas svéd férfi most, 15 évi házasság után éppen olyan forrón szereti 46 éves feleségét, Greta asszonyt, mint házasságkötésük nap­ján. Sigurd azonban a szó legszorosabb értelmében nem tudja elviselni Gretát. Ha húsz percnél tovább tartóz­kodik ugyanabban a szobá­ban, ahol felesége, bedagad a szeme, s könnyezni kezd, mintha hagymát vágna. De ez még nem elég: krónikus asztmája annyira rosszabbo­dik, hogy ki kell sietnie a szabadba, hogy köhögése csillapodjék. Sigurd Lindh allergiája röviddel a házasságkötés után kezdődött. Szemei any­­nyira könnyeztek, hogy kol­légái tréfálkozni kezdtek, s kérdezgették, vajon tényleg oly szomorú dolog-e a há­zasság, hogy emiatt állan­dóan sírni kell. A házastár­saknak nem volt más lehe­tőségük, orvoshoz kellett fordulniuk. Lindh két évet töltött kór­házban, s mint valamiféle kísérleti nyállal, mindennel próbálkoztak: kenőcsökkel, tablettákkal, injekciókkal, négy ízben allergia-tesztet hajtottak végre rajta, amely­nél a legkülönbözőbb hatá­soknak tették ki. A beteg hátára nyolc ápolónő és Lindh asszony egy-egy hajfürtjét erősítet­ték. Az ápolónők haja sem­miféle hatással sem volt a betegre, a saját feleségének haja viszont kiütést okozott. Az orvosi probléma ezzel megoldódott, de nem oldó­dott meg a kezelés kérdése. A próbálkozások eredmény­telenek maradtak. Sigurd Lindh allergiás volt és ma­radt is a feleségére. " S így a férj kénytelen volt elköltözni edsvallai kö­zös otthonukból. Kezdetben körülbelül 100 kilométer tá­volságra, rokonoknál lakott. A felesége négyhetenként meglátogatta. Végül azonban visszaköltözött Edsvallába, egy külön kis házacskába. Időnként átinteget a család­jának, gyakran meg is láto­gatja őket, de 10 percnél to­vább sohasem marad. Ak­kor ugyanis égni kezd a sze­me és ő már tudja, hogy ilyenkor kerülnie kell fele­ségét MAGYARORSZÁG 1­966/41 15 AZ AMERIKAI ATOM­ VERKU (Süddeutsche Zeitung;

Next