Magyarország, 1966. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1966-12-25 / 52. szám

Ez a Winter végigküzdötte a ba­jor tartományi választásokat, de valószínűleg túlságosan sok szónok­latot és közbeszólást hallgatott vé­gig, mert a győzelem után lemondott az elnökségről. Indoklás: „Ezek itt olyanok, akik nem tanultak semmit és én nem akarok felelős lenni azért, hogy a nemzet újra katasztrófába és szörnyűségekbe zuhanjon miat­tuk.” Természetesen egyáltalán nem­csak Franz Florian Winter elhagyott NPD-beli társairól van szó. Tavaly, amikor a karlsruhei alkotmányvédő bíróságon tárgyalták Werner Pätsch ügyét — ez az úr a nyugatnémet al­kotmányvédő hivatal kémelhárító osztályának alkalmazottja volt és megdöbbentőn vette észre, hogy kol­légái között fölöttébb sok az SS és a Gestapo volt tisztje, s ezt nyilváno­san is elmondotta — a ..rágalmazás­sal” vádolt Pätsch felettesei így véd­ték meg a volt nácikat: „Ezek a jó öreg nyulak nélkülözhetetlen szol­gálatot tettek az állambiztonságnak, és felkészültségüket tekintve, össze sem hasonlíthatók a hivatalban dol­gozó fiatal munkatársakkal.” A „fiatal munkatársakat” azonban megdolgozzák a „jó öreg nyulak”; aligha magyarázható másként az a tény, hogy a legutóbbi választáso­kon, Bajorországban, hárommillió­ból 225 000 szavazatot kapott az NPD, azaz nyolc százalékot. A kör bezárul Az NPD elnökhelyettese, Adolf von Thadden (a pártban II. Adolf a neve) nemrég fogadott egy olasz újságírónőt és részletesen felvázolta pártja programját — külföldi köz­lésre mondta el! — s ebben nyilat­kozatban állt: — Hogy kik vagyunk? Demokrati­kus párt, tele fiatalokkal, akik visz­­szautasítják a karrierizmust, a kor­mányon levők korrupcióját és fellá­zadnak apáik bűneinek folytonos hánytorgatása ellen. — Atombombát akarunk, felesle­ges úgy felfegyverezni tovább a Bundeswehrt, ahogy az amerikaiak­nak tetszik. — Nem akarunk tovább több kül­földi munkást Németországban, legalábbis csökkentsék a számukat... Azt mondják, antiszemiták vagyunk. Ugyan. Csak éppen nem értünk egyet egyrészt a kivégzettek számá­ról közölt adatokkal, másrészt so­kakkal, akik visszakerültek a tábo­rokból ... — A múlt természetesen nem is­métlődhet meg, de ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a nácizmus pozitívumairól: a nagyszerű autó­utak, a hétmillió munkanélkülinek juttatott kenyér, sőt még az is, hogy azt a háborút öt évig bírták ... — No, és az olyan nagyszerű em­berek, mint Speer! Hiszen tudja, hogy az ő érdeme volt, hogy Német­országban 44-ben, mondom, 44-ben, a bombázások közben, áram nélkül, hatmillió alkalmi munkással, per­sze nem külföldiekkel, 40 000 repülő­gépet és 40 000 harckocsit gyártottak. (Egy hosszú mondat az interjút készítő olasz újságírónő, Camilla Ce­­derna — Espresso, 1966. november 20-i — cikkéből: „Thadden homlo­kán lüktetni kezd egy év, amikor a végsőkig elmegy, felidézi azt a je­lenséget, azt az embert, aki egyma­ga magával ragadta a nemzet 85 százalékát, azt a rendkívüli egyéni­séget, amilyen századok alatt csak egy akad: Dzsingisz Khán, Luther és Napóleon típusa volt ez a nagy­szerű mágneses pólus, egyszóval Hitler.”) Íme, a kör így zárul be: Speer egy liberális színben tetszelgő lap hasáb­jain kap lehetőséget, hogy elmagya­rázza: akkor csalódott igazán Hitler­ben, amikor észrevette, hogy vastag az orra Ezt a Speert, mint nagysze­rű embert dicséri meg Adolf von Thadden, az atombombaigénylő NPD elnökhelyettese. A dicséret alapja: 1944-ben jól szolgálta Hitler hadigépezetét. Spiegel: Egyszer ön is megtekin­tett egy koncentrációs tábort, Maut­hausen­t, ugye? Speer: Ma már tudom, hogy ez kétségkívül csak homlokzat volt. Csak néhány kő­barakkot mutattak meg, amelyek mintatáborul szolgál­tak; mást nem láttam. Spiegel: Ilyesmi Auschwitzban is volt: néhány vörös téglaépület, messze­ távol a krematóriumoktól. Speer: Viszont gyakran kapcso­latba kerültem koncentrációs tábor­beli munkásokkal. Az a fotó, ame­lyet a Spiegel közölt, ilyen munká­sokkal ábrázol engem. Egy fegyver­gyárat látogattam meg, s akkor visszahívtam néhány foglyot, s megkérdeztem tőlük, hogy nem akar­nak-e visszatérni a koncentrációs táborba. Az emberek rettenetesen megijedtek. Spiegel: Világos, hogy nem kíván­koztak oda. Speer: Biztosítottam őket, hogy itt maradhatnak, normál ellátást kaptak, mint a többi munkások. Már 1942-ben gondoskodtam arról, hogy az orosz foglyok a Ruhr-vidéken jó ellátásban részesüljenek. Nürnberg­­ben ezt el is ismerték. Eredetileg hihetetlenül rossz volt az ellátásuk és nem tudtak dolgozni. Sauckel munkaerőgazdálkodási főmegbízott akkoriban tiltakozott is, hogy a munkások kizárólag az ő hatásköré­be tartoznak, ami igaz is volt. Spiegel: Ön munkaképessé akarta tenni a foglyokat? Speer: Megint keresztkérdéseket adnak fel. Kérem, fogadják el, amit mondok: mindenki a saját ügyeivel foglalkozott és lehetőleg nem azzal, ami mellette történik. Viszont­ be­lőlem nemcsak a menedzser éssze­rűsége beszélt, hanem a segíteni aka­­rás is. A kettő összekapcsolódott. Speer 1942-re hivatkozik, orosz foglyokra, akik a Ruhr-vidéken, fegyvergyárban dolgoztak, kényszer­­munkásokra, akik megijedtek, ami­kor a koncentrációs táborral fenye­gette őket. (Idéztük a nürnbergi íté­letet: ott egy eredeti Speer-felszóla­­lásra hivatkoztak, amely ,,a lógóso­kat” a halálba küldte, az SS kezére, a koncentrációs táborba.) 1966-ban már másképpen emlékezik: már se­­gíteniakarásról beszél. És Thadden is másképp emlékezik: már azt hangsúlyozza, hogy Speer „persze nem külföldiekkel” gyártot­ta Hitlernek a fegyvert. Ez csak annak a Thadden-szövegnek a másik fele, amelyben az NSZK-ban dolgozó külföldi munkások ellen dö­rög, nem is rejtve a külföldiek, az „alacsonyabbrendű fajták” iránti vad utálatát Régi szókincs „Természetesen vannak olyan vesz­­szők is a nyalábban, amelyeket még a régi kötésből ismerünk: a minden­fajta »bomlasztás és idegen behatás elleni harc«, a »küzdelem az erköl­csi megújulásért«, a német anyákért és szajhák ellen, a nemzeti méltó­ságért , és az értelmiségiek, a szak­­szervezetek, a megalkuvásra kész politikusok, a saját fészket bemocs­­kolók, a kommunisták és a kapita­listák (az amerikaiak) ellen. E pon­tokban még azt a fáradtságot sem vették maguknak, hogy megváltoz­tassák a szókincset. Nem is volt rá szükség: voltak, akik gondoskodtak a szókincs életben tartásáról.” (Die Zeit.) S a hamburgi lap azt is megírja: a náci konglomerátum egyes alkotóré­szei 945 után feltűnés nélkül foglal­ták el helyüket az NSZK-ban a tanter­mekben, a törzsasztaloknál, az egye­sületi üléseken és a választási har­cokban. Az újnáci vesszőnyaláb — így írja a Die Zeit — „más, mint a nemzetiszocialista volt, korszerűbb és ezért, ma, veszedelmesebb”. Akár Speer interjúja terjeszti a náci mérget, a maga otromba szem­telenségével, Hitler vastag orrának meséjével, akár von Thadden atom­bomba-igénybejelentésével. A kettő ugyanaz. NEONÁCIZMUS ELLENI TÜNTETÉS PÁRIZSBAN, 1966 DECEMBER Thadden: „Így volt, nem szégyenlem” MAGYARORSZÁG 1­966/52 A MOKÉFJelenti ÚJ FILMEK A MOZIK MŰSORON: BÁTRAK BÁTRAI A KULCS ÖT JÓMADÁR Szélesvásznú szovjet film. Korhatár nélkül megtekinthető. Szerelem és házasság. Magyarul beszélő jugoszláv film. Póruljárt vagányok. Angol film­,vígjáték. Csak 16 éven felüliek látogathatják.Bemutat­ó: december 29. Bemutató: januuár 5. Bemutató: december 29.

Next