Magyarország, 1967. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-26 / 13. szám
A Manchester-könyv — amely világszerte óriási visszhangot keltett — egyetlen ponton feltétlenül elfogadta a Johnson-adminisztráció álláspontját. A Kennedy-család információi és eléggé tevékeny közreműködése segítségével megszületett dokumentumkönyv ugyanis egyértelműen és teljességgel elfogadta a Warrenjelentés végkövetkeztetését: visszautasított minden olyan elképzelést, hogy Kennedy elnök bármiféle összeesküvés áldozata lett volna, s nyíltan kiállt amellett, hogy Oswald teljesen egyedül követte el tettét. Közben azonban kirobbant és egyre szélesebb hullámokat ver az úgynevezett New Orleansügy, amelynek főszereplője James Garrison kerületi államügyész. Garrison éppen a leglényegesebb ponton tér el attól a változattól, amely mellett eddig a Warren-bizottság, az FBI, az amerikai igazságügyminisztérium és a Kennedycsalád is szilárdan kitartott. Nevezetesen abban, hogy véleménye szerint Kennedy egy politikai összeesküvő-csoport áldozata lett, s hogy az öszszeesküvők New Orleans városában tervezték ki a gyilkosságot. A pilóta halála A New Orleans-üggyel szemben mind bűnügyi, mind politikai okokból indokolt minden óvatosság. Ugyanakkor tény, hogy a Kennedy-gyilkosság óta ez az első eset, hogy az ügyben ügyészi és bírói eljárás folyik, s letartóztatások történnek. Ami a tényeket illeti , a nyomozás első szakaszában Garrison ügyész nyomozásának közvetlen célpontja egy David Ferrie nevű pilóta volt, közismert tagja New Orleans homoszexuális „társadalmának”. Ferrie éppen ferde hajlamai miatt volt kénytelen megválni egy légitársaságnál viselt állásától. Azóta kisebb, magán-légitársaságoknál dolgozott, „taxi-pilóta” volt. Hetvenkét órával Kennedy meggyilkolása után az FBI kihallgatta, mert néhány óráig azzal gyanúsították, hogy Oswaldot egy kétszemélyes repülőgépen neki kellett volna megszöktetnie Dallasból. Az FBI azonban ezt a szálat elejtette, Ferriet szabadon bocsátották és vallomását nem a Warren-jelentésben, hanem csak annak 16 kötetnyi jegyzőkönyvi mellékletében közölték. Garrison koncepciója az volt, hogy Oswald és Ferrie ismerték egymást. Oswald New Orleans-i tartózkodása idején többször találkoztak és részt vettek a gyilkosságot kitervelő megbeszéléseken. Ferrie azonban nem kerülhetett az esküdtszék elé, mert tervezett letartóztatása előtt 24 órával agyvérzésben meghalt. Garrison a halálesetről szóló hivatalos jelentést nem fogadta el, s egyelőre „öngyilkosságnak” minősítette Ferrie halálát. A második felvonást a New Orleans előkelő társadalmi köreihez tartozó Clay Shaw nyugalmazott üzletember letartóztatása jelentette, aki ugyancsak ismert figurája a város homoszexuális köreinek. (Shaw lakásán házkutatás alkalmával korbácsokat, láncokat és fekete csuklyákat találtak, amelyekből arra következtetnek, hogy ott feltehetően szadista-mazochista orgiák folytak.) Shaw letartóztatásával a kör kiszélesedett. Garrison a nyilvánosság számára a közvetlen vádat úgy fogalmazta meg, hogy a „Clay Bertrand” álnéven szereplő Shaw Ferrievel és Oswalddal együtt tanácskozott a Kennedy elleni merénylet végrehajtásának technikai lehetőségeiről. (Itt lényeges momentumként bukkant fel, hogy a Warren-bizottság már nyomozott egy Clay Bertrand nevű férfi után, aki nyomban Oswald letartóztatását követően telefonon próbált védőügyvédeket szerezni a gyanúsított számára. Ezt a fonalat is elejtették. Garrisonnak még be kell bizonyítania, hogy Bertrand azonos Shaw-val. Shaw ezt persze tagadja — valamint azt is, hogy egyáltalán ismerte volna Ferriet és Oswaldot.) Találkozó hármasban? * A harmadik szakaszban folyt le New Orleans városában a négynapos vizsgálóbírósági tárgyalás. Ennek során a központi szereplő egy Perry Raymond Russo nevű huszonöt esztendős egyetemi hallgató volt, aki Garrison ügyész koronatanújaként szerepelt. Russo két napon keresztül állta Shaw védőügyvédeinek keresztkérdéseit. Kijelentette: jelen volt egy megbeszélésen, amelynek során Oswald, Ferrie és Shaw, Ferrie lakásán Kennedy meggyilkolásáról tárgyaltak. (A homoszexuális kapcsolatok itt sem hiányoznak: akkoriban Russónak kulcsa volt Ferrie lakásához.) Két különös momentum zavarta meg a vizsgálóbírósági tárgyalást. Az egyik, hogy Russo csak Ferrie halála után jelentkezett a kerületi ügyésznél — korábban tehát Garrison nem tudhatott koronatanúja létezéséről. A másik „szépséghiba” az volt, hogy Shaw védői kijelentették: Russót sodium penthatol injekcióval kezelték, majd hipnotizálták, mielőtt vallomást tett volna. Az ügyészi hivatal ezt azzal utasította vissza, hogy az említett gyógyszert tanúkihallgatások során gátlásokat feloldó „igazság-szérumként” már több ízben használták. A Russo körüli csata lefolyása, valamint más, kevésbé döntő jelentőségű tanúk kihallgatása után a vizsgálóbíróság úgy döntött, hogy Garrison vádjai alaposak, s ezért Shaw-t bíróság elé kell állítani. Ezeket az eseményeket magától értetődően nem lehet megfelelő politikai háttér nélkül értékelni. S egyelőre maga a politikai háttér is zavaros. Több szempontból problematikus és ellentmondásos Garrison kerületi ügyész alakja is. Garrison félreérthetetlenül a demokrata párt déli ultrakonzervatív szárnyának embere, s az őt pénzügyileg támogató körök is mindig nagyon messze estek a párt liberális szárnyától. Helyi politikai viszonylatban Garrisont Russell Long louisianai szenátor, a szenátus déli demokrata csoportjának egyik legreakciósabb tagja támogatja, s ezért Washingtonban a kerületi ügyészt sokan egyszerűen Long politikai eszközének tekintik, a vizsgálatot pedig úgy fogják fel, mint e szárny politikai ellentámadását a szövetségi adminisztráció ellen. Nem segíti a Garrisonról alkotott kép tisztázását az sem, hogy a kerületi ügyész saját közlése szerint a második világháború után egy ideig az FBI kötelékéhez tartozott. A Garrison személyével kapcsolatos problémákkal párhuzamosan a New Orleans-ügyet az amerikai szélsőjobboldal erőteljesen ki akarta használni. Nyilvánvalóan a CIA sugalmazására egy olyan változatot terjesztettek (Drew Pearson, az ismert és nem mindig tiszta eszközöket használó kommentátoron keresztül), hogy 1963-ban a CIA kísérletet tett Fidel Castro meggyilkolására, s e tervvel szemben azután kidolgoztak volna kubai részről egy „ellenkomplottot”, amelynek célpontja Kennedy elnök lett volna. Egy meghatározott szakaszban éppen ezért a New Orleans-ügyet úgy is lehetett szemlélni, mint bizonyos szélsőreakciós amerikai körök provokációs kísérletét, amelynek célja: elterelni a figyelmet az amerikai neofasiszta és terrorista szervezeteket finanszírozó déli pénzarisztokrácia, s mindenekelőtt a Kennedy-gyilkosság előtt rendszeres Kennedy elleni terror-agitációt kifejtő texasi pénzarisztokrácia tevékenységéről. Kennedy-gyilkosság „Robbanások” New Orleansban Nyomozás rejtélyekkel Provokációs lehetőségek ! Az érsek megszólal Az ügy későbbi szakaszában azonban már olyan — ennek a provokációs koncepciónak ellentmondó tények bukkantak fel, amelyek jelzik, hogy Garrison vizsgálata a szélsőjobb és mindenekelőtt az amerikai neofasizmussal szoros kapcsolatban álló kubai reakciós emigráns-szervezetek ellen is fordulhat. (Garrison a TASZSZ tudósítójának: „Egyetlen külföldi kormánynak sem volt a legkisebb köze a Kennedy elnök ellen szőtt összeesküvéshez. Az összeesküvés, amelyet New Orleansban szőttek, először nem az Egyesült Államok elnöke ellen irányult. Később aztán az történt az összeesküvéssel, ami egy rakétával, amely elveszti az irányítást és egészen más célpontra mér csapást...”) Ez a nyilatkozat azért figyelemre méltó, mert a Warren-jelentésnek egyéb vonatkozásban szögesen ellentmondó Garrison-koncepció elfogadja a jelentés legjózanabb és legérettebb következtetését. Kétségtelen tény ugyanis, hogy az egyébként igen sok szempontból támadható Warrenjelentés nem volt hajlandó engedni a meglevő szélsőjobboldali nyomásnak, s az ebből fakadó provokációs kísérleteknek: maga is a legteljesebb határozottsággal elutasította „a külföldi összeesküvés” gondolatát. Úgy tűnik tehát, hogy Garrison a nyomozás során maga is kizár minden ilyen lehetőséget. Egy emigráns Daliásból Mindez természetesen az Egyesült Államokban működő kubai emigráns-szervezeteket, amelyek a gyilkosság időpontjában már „lágynak” találták és elkeseredetten támadták Kennedy politikáját — igen kellemetlenül érinti. A Garrisonvizsgálatok megerősítették azt a (Warrenék által is leszögezett) tényt, hogy Oswald New Orleansban meglátogatta az ottani szélsőjobboldali kubai emigráns-szervezet megbízottját, Bringuiert. A vizsgálóbírósági tárgyalások során belekeveredett az ügybe Sergio Arcadia, az Egyesült Államokban működő kubai ellenforradalmárok egyik vezetője is, aki 1962-ben hagyta el New Orleanst és onnan a Texas állambeli Houstonba költözött. Ott tartózkodott a Kennedy-gyilkosság időpontjában is. (Jellegzetes: a jelenleg Dallasban élő Arcadia közölte: csak a dallasi rendőrség megbízottainak jelenlétében hajlandó válaszolni Garrison munkatársainak kérdéseire.) Nem lehet természetesen megállapítani, hogy az ügynek ezek a legújabb fordulatai mennyiben egyeztethetők össze Garrison ügyész helyi politikai hátterével é s azt sem, hogy a szélsőjobboldal milyen lépéseket tehet még Garrisonnal szemben, ha úgy látja, hogy az ügyész akciói a tervezettől eltérő irányba sodorják az ügyet. Annyi bizonyos, hogy a hivatalos Warren-féle tézis szétrombolásában a New Orleans-ügy már eddig is döntő szerepet játszott. Cushing bostoni érsek, aki a meggyilkolt elnököt temette és aki a Kennedy-család benső barátja, néhány nappal ezelőtt nyilatkozatot tett, amelyben kijelenti, hogy nem fogadja el a Warren-bizottság végkövetkeztetéseit. A bostoni egyházfejedelem részéről ilyen nyilatkozat, még néhány hónappal ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna ... GARRISON ÉS SHAW - A KÉT FŐSZEREPLŐ A politikai háttér is zavaros MAGYARORSZÁG 1967/13