Magyarország, 1967. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1967-10-29 / 44. szám
16. A frankhamisítás világbotrányának szinte minden részletét feltárták a tanúvallomások, a magyar hatóságok és nem kis mértékben a Budapesten tevékenykedő francia detektívek. Csak éppen Bethlen István gróf miniszterelnök és Teleki Pál gróf volt és jövendő miniszterelnök szerepét igyekezett mindenki elkenni. (A francia kormány elnöke, Briand, maga is Bethlen oldalára állt: a francia burzsoázia politikusai is szívesebben láttak egy olyan kormányzatot Magyarországon, amely a dolgozó tömegek ellen, a tőkési rend teljes konszolidációja érdekében tevékenykedik, semmint egy olyan politikai fejlődést, amely eltávolítja a hatalomból a horthysta uralkodó csoportot.) A párizsi magyar követ, Korányi, 1926. január 11-én számjeltáviratban közli Budapesttel: „Briandnak miniszterelnök üzenetét átadtam. Kéreti Bethlen grófot odahatni, hogy hamisítás ügyben bírói tárgyalás sürgősen és minden részletre kiterjedő összefüggésekre teljes fényt vessen világ közvéleménye előtt... Ügyet magát nem veszi túl komolyan, de kihatásai igen komolyak lehetnek. Szíves és jóindulatot mutat...” A magyar urak tehát úgy rendezik a kihallgatásokat, bírói eljárást, parlamenti vizsgálóbizottság üléseit, hogy a már amúgy is rács mögé került csoport — Windischgraetz és társai — számlájára írassák az egész bűncselekmény, Bethlen és Teleki, a tulajdonképpeni ötletadók gáncs nélküli lovagként kerüljenek ki a botrányból. Desperadók, kalandorok Bethlen házi tollforgatója, Surányi Miklós író és hírlapíró, néhány ével a frankhamisítás után is így írt: „A főszereplő, Windischgraetz herceg, nem volt rokonszenves egyéniség, habár voltak, akik azt mondták, hogy minden hibája és hóbortja mellett van egy tiszteletre méltó rögeszméje is: mindenáron be akarja bizonyítani, hogy osztrák tábornok öregapjának milyen jó magyar unokája van. Nem hittük el neki. Azt mondtuk, hogy pezsgőzés és kártya közben, milliárdos kártyaadósságok terhétől görnyedve, szubrettekkel való autókirándulások, lovaspoló, meg falkavadászatok alatt nem lehet — úgy mellékesen, két mámoros éjszaka alatt, katzenjammeros fővel — hazát menteni és ellenséges vagy gyűlölt államokat pénzügyileg megrendíteni. Azt mondtuk, hogy ők csak önmagukat akarták megmenteni az anyagi összeomlás és a nyomorúságos jövő veszedelmétől. És a hazafias cél, a frankkontremin, és a propagandaköltség csak balkáni ízű ürügy, albániai bandavezérek kifogása, desperációk narkotikuma, kalandorok együgyű mentsége és eszköz néhány egzaltált vagy naiv, szűk látókörű vagy féleszű bűntárs beugratására .. A szépen zengő felháborodás függönye mögött azonban Bethlenék ügyes cselei zajlottak. Mindenekelőtt a bíróság ítéletet mondott a frankhamisítók fölött. A Budapesti Királyi Ítélőtábla 1926 augusztusában, egyhetes tárgyalás után Nádosy Imre főkapitányt és Windischgraetz Lajos herceget 4—4 évi fegyházra, 10 millió korona pénzbüntetésre, 3 évi hivatalvesztésre és politikai jogaik felfüggesztésére, Rába Dezsőt 1 évre, Gerő Lászlót 1 és fél évre ítélte. A Kúria októberben Windischgraetz büntetését helybenhagyta, Nádosyét 3 és fél évre, Rábáét 10 hónapra, Gerőét 1 évre szállította le — a Térképészeti Intézetnek a frankgyártásban részt vett alkalmazottai 2—2 hónapot kaptak. Az urak természetesen nem sokáig ültek. Október 14-én hangzott el a kúriai ítélet, de egy szigorúan bizalmas detektívjelentés közölte, hogy nyolc hónappal később, 1927 júniusában már a Park Szanatóriumban pihent a herceg — gyakran fogadta, Prónay Pál nyugalmazott alezredest, a tömeggyilkost, a lajtabánsági kaland főszereplőjét és Bónis Arkangyalt, a gyilkos pátert. Augusztusban a Lukács szállodába költözött, „innen sűrűn járt be este, taxin, különböző éjjeli mulatóhelyekre, különösen pedig az Admirál Bárba, nem mindig magányosan, sőt többször kétes hírű nők társaságában”. Nádosyval közlik, hogy „Magyarország kormányzója 1928. évi március hó 1. napján kelt legfelsőbb elhatározásának I. 7. pontja alapján kivételesen kegyelemre méltónak nyilvánítja”. A volt főkapitány már júliusban megkapja a nyugdíját is ... Mindezt nagyjában tudta a közvélemény is. De azt, amit a herceg egy 1941-ben kelt levelében (amelyben azt kérte, tegyék lehetővé számára egy „felszabadult máramarosi zsidókézben levő erdőbirtok megvásárlását”) megírt Bárdossy László akkori miniszterelnöknek, csak nagyon kevesen tudták. Bethlen István gróf, a frankhamisítás tulajdonképpeni főbűnöse ugyanis készpénzért megvásárolta a hamisító herceg hallgatását. Persze nem a saját zsebéből — az államkasszából. A birtokvásárlás Windischgraetz: „Amint az közismert tény, 1926-ban a m. kir. kormány felkérésére a frankhamisítási bűnperben teljes bűnügyi felelősséget önként vállaltam a kormány megmentésére, és ezért a kir. Kúria engem jogerősen 4 évi börtönbüntetésre ítélt. Ezen szerepem azóta minden vonatkozásban teljes tisztázást nyert. 1927-ben az összes elítéltekkel együtt jogerős büntetésem megkezdése előtt a kormányzói kegyelem felmentett a büntetés és annak összes jogi következményei alól. 1930-ban a kormányzó úr őfőméltósága által elrendelt legfelsőbb tábornoki becsületbíróság megállapította, hogy a frankhamisításért engemet semmi felelősség nem terhelt, és a perben vállalt szerepem kizárólag a haza és az ország érdekeinek védelmében állott.” (Surányi, mint láttuk, még Bethlen íródeákjaként is leleplezte a kártyás herceg „hazafias” indokait.) Windischgraetz: „Tekintettel arra, hogy a Bethlen-kormány kívánságára a bűnper összes költségeit is magamra vállaltam, egy olyan súlyos anyagi krízis állt elő, hogy ezen költségek vállalása csak azáltal vált lehetővé, hogy a kir. kincstár megvette tőlem a makkoshotykai határban fekvő, a sárospataki uradalomhoz tartozó 3400 hold kiterjedésű erdőbirtokot 850 000 pengő becsáron.” (Tehát a frankhamisításért elítélt hercegtől az állam megvásárolja egy birtokrészét — holott, a már idézett bizalmas detektívjelentésből kiderül, hogy a kártyás, iszákos Windischgraetz hiába futkosott még bankkölcsön után is, hogy „súlyosan megterhelt birtokára újabb kölcsönt kapjon. Bankkölcsönről az ő esetében szó nem lehet”. Csak uzsorások siettek segítségére, és persze Bethlen, az államkasszából. A 850 000 pengő értékéről képet kapunk, ha tudjuk, hogy a vásárlás évében egy mázsa búza ára 28,25— 34,80 pengő volt, egy könnyű igás kocsiló ára 500 pengő körül, egy kiló kenyér 53—35 fillér, egy liter asztali fehér bor 68 fillér volt — egy vas- és fémipari munkás átlagos heti keresete 29,95, egy textilipari szakmunkásé 23,05 pengő.) Windischgraetz: „Még a frankper tárgyalása folyamán a kir. kormánytól biztosítást nyertem, hogy engemet a vállalt szerepemből kifolyólag semmi anyagi kár nem fog érni, ami abban is nyert kifejezést, hogy azerdőbirtok eladására vonatkozó szerződésben egy hét évi visszavásárlási jog nyert kikötést. Egyébként a per ... után ... ígéretet és biztosítást nyertem, hogy a frankügyben szenvedett oly rendkívül súlyos anyagi káraim kárpótlást nyernek.” A Bárdossyhoz intézett Windischfraetz-levélből az is kiderül, hogy a szegedi maffia urai a kártyás-italos herceg zavaros anyagi ügyeiben akkor is segítettek, amikor Bethlen már kiköltözött a Sándor-palotából. Windischgraetz: „Reményi-Schneller Lajos jelenlegi pénzügyminiszter úr (később Hitler zsoldosa, háborús főbűnös. A szerk.), akkoriban a Magyar Földhitelintézet elnökigazgatója, Gömbös miniszterelnök úr megbízásából rendkívüli előzékenységgel mindent megtett, hogy a már kitűzött árverést megakadályozza ... Gömbös miniszterelnök úr a frankügyből kifolyólag előállott és nekem viszszajáró költségek számlájára a miniszterelnökségi tárca terhére 2 év alatt kifizetett 107 000 pengőt, továbbá 1934-ben és 1935-ben a nekem törvényesen járó nyugdíjamat is folyósíttatta ...” Ebből a levélből, amelyet Windischgraetz így írt alá: „v. b. t. (valóságos belső titkos tanácsos), volt cs. és kir. nagykövet, m. kir. miniszter és őrnagy”, tehát világos, hogy a frankhamisító 1. a vizsgálati fogság idején kívül egyetlen napot sem ült le büntetéséből; 2. a kormánytól, pontosabban Bethlentől már a tárgyalás idején kapott pénzt; 3. később még újabb pénzösszegeket is kapott Gömböstől; 4. nyugdíjat vett fel. S mindezek után még újabb és újabb követeléseket támasztott. Bethlen bizalmasai Nagyon jól tudta: követelőzhet. Fennmaradt egy levele, amelyet 1928-ban írt — nem kis ingerültséggel szívében — gróf Teleki Pálnak, amelyből érthetővé válik, miért követelhetett bármit, igyekeztek betömni a száját. Mert a Telekinek írott levélből kirajzolódik a frankhamisítás és a Bethlenkormány kapcsolata és még egy: az egész bankóhamisítási ügyben nyakig benne voltak a német jobboldal és az akkori német vezérkar emberei. Windischgraetz (Telekihez): „Én Önhöz, Gróf úr, kizárólag azért fordultam, mert a német vezérkartól kapott pénz és papírgyártási eljárási terveket kötelességemnek tar- Szegedi maffia Bethlen fizet Surányi a hercegről Párizsi hív táttam a kormány által kinevezett ellenőrző közegnek bemutatni, hogy azoknak esetlegesen az irredenta érdekében való felhasználása, így a legilletékesebb fórum által megítélés, esetleg döntés tárgyává tétessenek. önnek, akkor ezen tervek igen tetszettek, és ön volt az, ki kijelentette, hogy a terv igenis keresztülvihető, de természetesen csak akkor, ha a miniszterelnök hozzájárul — másodsorban, ha az Állami Térképészeti Intézetnek, amely ön szerint a legalkalmasabb nevezett terv kivitelére — a tisztikara 18 próbás megbízhatósággal bír. Talán emlékezni fog arra, Gróf úr, hogy mikor én magam is önnel együtt a miniszterelnök úrhoz akartam menni az ügy megbeszélésére, azt elhárította azzal, hogy inkább egyedül kívánja az ügyet Bethlennel elintézni. 14 nap múltán ön arról értesített, hogy a miniszterelnök beleegyezett a terv végrehajtásába, a Térképészeti Intézet tisztikara kivétel nélkül hazafias szervezetekbe lévén bekapcsolva, az intézet a munka végrehajtására tehát alkalmas, és Nádosy Imre lesz a miniszterelnök úr részéről megbízva az egész akció ellenőrzésével. Azt is méltóztatott megjegyezni, hogy az Állami Térképészeti Intézet pedig illetékes helyről utasítást fog kapni a munka végrehajtására . .. Én tehát jogosan tételeztem fel, hogy az egész akció a maga rendje és módja szerint a magyar állam intenciói szerint is megy, hiszen az összes cselekvő tényezők, mindazok, kik tudtak a dologról és kiknek az akcióban szerepük volt, egytől egyig nem az én közegeim, de a miniszterelnök és kormány bizalmi emberei voltak, és fizetett tisztviselői. Nádosy, a térképészeti tisztek és alkalmazottak, a külügy, honvédelmi, pénzügy, belügy és rendőrség közegei, de még a derék Zadravetz püspök és Baross Gábor, a Postatakarékpénztár vezérigazgatója is.” Egytől-egyig a miniszterelnök, Bethlen bizalmi emberei voltak valóban a frankhamisítók. Hír György azt elmondotta, hogy ott ácsorgott a Sándor-palota előtt, amikor Windischgraetz pénzt kért Bethlentől bankógyártási alaptőkére és a herceg, kijövet elmondta: gróf Bethlen megígért egymilliárdot. Amikor a kúriai ítélet pontot tett az ügy végére (bár még az elítéltek sem ülték le a büntetést!), Bethlen benyújtotta lemondását Horthynak. A formális lemondást Horthy persze nem fogadta el, mivel „bizalma Bethlen és a kormány tagjai iránt nem ingott meg”— ahogy azt a hivatalos közlemény tudtul adta. A bizalom nem ingott meg — a frankhamisítás szellemi atyja és finanszírozója, gróf Bethlen még évekig nyugodtan ült a miniszterelnöki székben, így tartotta jónak a szegedi maffia. (Vége) BETHLEN ISTVÁN Briand nem veszi túl komolyan MAGYARORSZÁG 1967744