Magyarország, 1968. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-20 / 42. szám
így békült ki New Yorkban „az angyal és az ördög” Megférhetett volna a két primadonna „egy csárdában”? Talán igen. Hangjuk különböző jellegű, repertoárjuk is különböző. De a véletlen úgy akarta, hogy ne maradjon meg köztük a békesség. Amint Maria csillaga felfelé emelkedett, Renata megritkította fellépéseit a milánói operaházban, majd 1955-ben teljesen szakított a Scalával és a római operaházban, a nápolyi San Carlo operában és más olasz és külföldi operaházakban lépett fel. A két énekesnő a távolból egyre falánkosabb nyilatkozatokat tett egymásról. A Tebaldi párt és a Callas párt csatája olyan méreteket öltött, mint két labdarúgócsapat szurkolótáborának csatározása. A harc a negyvenes évek végén kezdődött és az ötvenes éveken át változatlan hévvel tartott. Közben a két énekesnő ragyogó teljesítményeket nyújtott, bár nem csak ezért beszéltek róluk annyit. (Callas, aki magasztalói szerint „már a bölcsőben pacsirta” volt, szeszélyes, önző primadonna lett, híres botrányokat kavart. Emlékezetes eset volt, amikor 1958-ban a római operaházban a Norma előadásán, amelyen Gronchi köztársasági elnök is jelen volt, az első felvonás után úgy érezte, hogy nincs eléggé formában. Ezért minden bocsánatkérés nélkül, egyszerűen otthagyta az előadást.) Később Callas is szakított a Scalával, elvált férjétől és Onassisszal, a híres, dúsgazdag görög hajótulajdonossal kezdett „járni”. Pályáját továbbra is viharos sikerek és botrányok kísérték. A két primadonna, korunk két legnagyobb szopránénekesnője már hosszú és dicsőséges pályát futott be. Tebaldi most 46 éves, Callas 44. Tizenöt évet töltöttek ellenségeskedésben. Frankfurter Rundschau Az embernek ellágyul a szíve, amikor olvassa: ha az antik olimpikon megnyerte a könyörtelen ökölviadalt, a vad kocsiversenyt, jutalomként és a megbecsülés jeleként satnya olajág várta. Ezzel az olajággal kezében vonulhatott el, megkapta jutalmát. Az önzetlen olimpiabajnokokról sok iskolában és a történelemkönyvekben még ma is ilyen nemes képet festenek. Ám ez nem felel meg a tényeknek. Az ókori olimpián aratott győzelem egész életére gondtalanná tette a bajnokot. Az olajágnak, amely Kalliszephanosz fájáról származott — ez a fa a Zeusz temploma mögött állt, s csak innen vágták le a győzelmi ágakat —, hogy korszerű hasonlattal éljünk, életbiztosítási kötvénynek megfelelő értéke, és hatása volt. A győztes dicsőítése ünnepi lakomákkal és körmenetekkel, továbbá igen kellemes adókedvezménnyel kezdődött : a kincstár írásban kötelezte magát, hogy a győztesnek soha többé nem kell adót fizetnie. A színházakban örök életére szabad tisztelethelyet biztosítottak számára. Győzteseit Athén 500 drachmával jutalmazta, ezért a pénzért akkor tíz ökröt lehetett vásárolni. Létfenntartására a hősnek ,nem kellett többé egy fillért sem költenie, mindenütt, minden asztalnál élete végéig szívesen látták. Dió Krisosztomosz, korabeli krónikás közlése szerint az olimpiai győzteseknek öt talentumot fizettek ki, s fenti krónikás még egy, a mai fogalmak szerint pikáns dologról is beszámol : különösen szép ralinők is tartoztak a győzelmi díjak közé. ,Ha azt olvassuk, hogy egy Theagenész nevű férfi 2000 évvel ezelőtt nem kevesebb, mint 1400 versenyt nyert meg, önkéntelenül kételyeink támadnak. Először is, talán nem nyerte meg valamennyit, talán inkább csak részt vett azokon a versenyeken. Másodszor, vajon miből élt, ha szemlátomást mást sem tett, mint hogy másokkal összemérje erejét? Manapság az olimpiai versenyzők mindenféle fogásokra és fondorlatokra kényszerülnek, ha érmeiket valóban be akarják „aranyozni”. Mindenekelőtt abba kell hagyniuk a sportolást. Az antik győztesek profik voltak TEBALDI ÉS CALLAS „Már a bölcsőben pacsirta volt” OGGI A New York-i Metropolitan operaházban az „Adriana Lecouvreur” utolsó felvonása után lement a függöny. A közönség viharos tapssal jutalmazta Renata Tebaldit és Franco Corellit. Háromezerötszáz néző ujjongott a színházban, sokan közülük hajnali sorbanállással szereztek jegyet. Rudolf Bing, az opera főintendánsa elégedett volt a művészi és a gazdasági sikerrel. A kassza ugyanis az utóbbi öt év legnagyobb bevételét jelentette. De Bing nem csupán ennek örült. Még egy meglepetés volt a tarsolyában, ami azután világszerte nagy örömet keltett. A Renata Tebaldit tapsoló nézők között az egyik páholyban, a második sorba húzódva, ott volt Maria Callas, aki 15 éve Tebaldi legádázabb riválisának számít. Az egyiket (Tebaldit) Angyalnak, a másikat (Callast) Ördögnek keresztelték el. Most, mialatt a „Met” függönye leereszkedett Cilea operájának utolsó hangjai után, Rudolf Bing a maga meglepetésére gondolt: „Pár perc múlva találkozik az Angyal és az Ördög, üdvözlik és átölelik egymást, a közönség, híveik és a fényképészek örömére.” Az előadás után a főintendáns Tespaldihoz lépett és azt mondta: — Renata, nagyszerű voltál. Sokan akarnak gratulálni. Többek között itt van Lindsay polgármester, az olasz konzul és egy régi barátnőd. — Ki az? — kérdezte Renata mosolyogva. Bing mosolygott és nem válaszolt. Más valaki felelt helyette, talán egy fényképész vagy egy ismerős. Egy hang megszólalt: „Callas”. — Hogyan? — ámult el Tebaldi. Callas itt van a színházban? Hogy lehet az? Senki sem válaszolt. Ekkor Tebaldi így folytatta: — Ha Maria üdvözölni akar, örömmel fogadom. Mialatt Renata ismét a függöny elé ment, Maria néhány barátjával megjelent a művészeket üdvözlő csoportban. 10—12 fényképész heyezkedett el körülötte. Nem véletlenül voltak itt: a fáradhatatlan főintendáns mindent előre látott. A két primadonna a folyosón találkozott. Villogtak a vakuk. A két legnagyobb élő szopránénekesnő egymás nyakába borult és megölelte egymást, egyszer, kétszer, háromszor. A körülöttük állók tapsviharban törtek ki. Renata Tebaldi és Maria Callas viszálya a milánói Scalában kezdődött, ahol Tebaldi 1946-ban Arturo Toscanini vezényletével mutatkozott be, Callas pedig néhány évvel később. Életmentő babaruha „ezüstbe” öltöztetése több a csecsemő első ruházatánál. Gyakran életmentés. A leheletvékony ezüst fóliából készült öltöny a vérveszteségtől védi a bébit. A londoni Hammersmithkórház orvosai megállapították, hogy ez a módszer minden eddiginél jobban bevált. A hypothermia, ahogy a hőveszteséget szaknyelven hívják, a láz ellenkezője ugyan, de éppoly veszélyes lehet. Éppen azért, mert bizonyos szervek működése kikapcsolódhatik vagy legalábbis korlátozódhat, ha a test hőmérséklete túl alacsony. Újszülötteknél ez gyakran halált idézhet elő. Ez ellen találták fel és alkalmazzák az orvosok az „ezüst-öltönyt”. Ennek anyaga polyester hajszálvékony alumíniumlemezalátéttel. És ami ugyancsak fontos: az életmentő ruházat alig kerül valamibe. öt világrész száz lapjából Az idézett lapok a közlés sorrendjében: WASHINGTON POST, amerikai, polgári liberális napilap NEWSWEEK, amerikai, polgári liberális hírmagazin NOVOJE VREMJA, szovjet külpolitikai hetilap NATIONAL ZEITUNG, nyugatnémet polgári napilap EUROPEO, olasz polgári képes magazin TRIBUNE, angol, a Labour baloldalához közelálló hetilap U. S. NEWS and WORLD REPORT, amerikai jobboldali hírmagazin CHICAGO DAILY NEWS, amerikai polgári napilap DIE PRESSE, osztrák pártonkívüli polgári napilap L’AURORE, francia jobboldali polgári napilap BASLER NACHRICHTEN, svájci polgári liberális napilap DER SPIEGEL, nyugatnémet polgári liberális hírmagazin KOMSZOMOLSZKAJA PRAVDA, a Komszomol központi lapja TATSACHEN, nyugatnémet folyóirat HANNOVERSCHE ALLGEMEINE ZEITUNG, nyugatnémet polgári napilap GUARDIAN, angol liberális napilap ARBEITER ZEITUNG, osztrák szociáldemokrata napilap SÜDDEUTSCHE ZEITUNG, nyugatnémet polgári liberális napilap FRANKFURTER RUNDSCHAU, nyugatnémet, a szociáldemokratákhoz közelálló napilap DAILY MIRROR, angol bulvárlap OGGI, olasz polgári képes magazin