Magyarország, 1969. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-09 / 10. szám
Kevés híján ezer kérdéssel jelentkeztek a tévénézők a Magyar Televízió február 27-i külpolitikai Fórum-műsorában. A szerkesztőnek és a műsorban közreműködő külpolitikai újságíróknak már kialakul a tapasztalata : a napi aktualitású eseményekre vonatkozik általában a kérdéseknek több mint a fele! (Február 27-én este például elsősorban az érdekelte a kérdezőket, hogy milyen hatással lesz a kelet-nyugati viszonyra, a nyugat-európai helyzetre stb. Nixon elnök körútja, hogy mi várható a Nyugat-Berlinbe tervezett nyugatnémet elnökválasztáson és a körül, hogy Eskol izraeli miniszterelnök halála módosíthatja-e a közel-keleti helyzetet ...) Akárcsak az előző külpolitikai Fórum-műsorokban, most is váltakoztak a komolyabb, átfogó kérdések a kisebb jelentőségű, hol egzotikus, hol kíváncsiskodó, hol protokolláris kérdésekkel. Atombombák Fodor János budapesti néző, akárcsak többen a lágymányosi lakótelepről, azt kérdezte, hogy az atomsorompó-szerződés megkötése nyújt-e kellő biztosítékot arra, hogy Nyugat-Németország ne juthasson nukleáris fegyverekhez? A válasz határozott igen lehet, feltéve, ha a szerződésben előírt nemzetközi ellenőrzés hatékonyan működhet az NSZK területén. Az atomfegyverkezés területénél megmaradva: igen sok tévénézőt nyugtalanít az a hír, hogy Izrael is nukleáris fegyverkezésbe kívánna kezdeni. Csernák Péter, Demján Mihály budapesti nézők és a pécsi megyei kórházból többen kérdezték: van-e már Izraelnek atombombája? Válaszunk csak az lehet, hogy egyelőre ellenőrizhetetlen híresztelések láttak napvilágot erről. Az Aviation Week című amerikai szaklap szerint 1969 végére kerülhet Izrael nukleáris bombák birtokába, ugyancsak e forrás szerint az izraeli kormány arra kérte az amerikai kormányt: a leszállítandó Phantom repülőgépeket lássa el olyan elektronikus berendezéssel, amely az atombombák ledobásához szükséges. Az amerikai lap úgy tudja, hogy Washington legalábbis egyelőre elutasító választ adott az izraeli kérésre. Nixon nyugat-európai körútja és az angol királynőnél tett látogatása kapcsán többen — így Butkis Imre és Nádházi János budapesti nézők — szóvá tették, hogy az amerikai elnöknek illő lett volna talán kezet csókolnia II. Erzsébetnek. Válaszunk: nem! Mint államfő fogadta II. Erzsébet az amerikai elnököt, női mivolta nem változtat ezen a tényen ... Lakatos Imre, Szűcs György és Urbán László budapesti nézők Nixonnak Magyarországon tett látogatása felől érdeklődtek. A jelenlegi amerikai elnök 1963 nyarán valóban járt Budapesten, akkor, amikor a politikától látszólag viszszavonulva magánemberként utazgatott Európában és a szocialista országokban is. Tréfásan azt mondhatnék: kétszer is találkozott Budapesttel... Elmenvén ugyanis a demokratikus Berlinbe, az NDK fővárosába, megfordult az ottani Budapest nevű étteremben is. (Leült az étterem zongorájához és eljátszotta a Missouri-keringőt...) Hogy akkori útja mégsem volt teljesen magán jellegű, bizonyítja, hogy Párizsban ebéden látta vendégül De Gaulle tábornok. Dr. Virág Imre budapesti tévénéző a török város, Istanbul nevének helyesírását kérte számon a magyar sajtótól. Törökül: Istanbul, magyarosan írva: Isztambul, régiesen : Sztambul... Berkesi Zoltánná, Háden Alajos, dr. Horváth Béla és Hutter János budapesti tévénézők a spanyol belpolitikai helyzettel kapcsolatos kérdésekkel jelentkeztek. Valószínű, hogy Franco utódlását a monarchia, a királyság visszaállításával kívánja megoldani, de ez aligha jelenthet kiutat a diktatúra válságából. Az erősödő baloldali mozgalmak, bennük a munkásság sztrájkharcával és a diákok „lázadásával”, előbb-utóbb alapvető változást hozhatnak a sokat szenvedett ország életében. Természetesen ez a belpolitikai fejlődés nem lehet független egyrészt a spanyol—amerikai viszony alakulásától, másrészt a földközi-tengeri stratégiai helyzet módosulásától. A Spanyol Kommunista Párt tömegbefolyása szemlátomást erősödik, az illegalitásba szorított párt a terror fokozódása ellenére is mind több eredményes akciót kezdeményez. „Végleg elhagyta” Kamarás Róbert budapesti tévénéző azt kérdezte: mit jelent az újságok hasábjain időről időre megjelenő kommünikékben, hogy X. Y. nagykövet végleg elhagyja az országot? A nagykövetek általában bizonyos idő — három-öt év — elteltével visszatérnek hazájukba, amelynek diplomáciai képviseletét más személy, új nagykövet veszi át. A kommünikék rendszerint a távozó nagykövet búcsúlátogatásairól szólnak, majd a hazautazásakor tesznek említést arról, hogy X. Y. végleg elhagyta az országot. A fogalmazás pontos — lehet, hogy egyesek számára túlságosan is pontos —, mivel megkülönböztetéssel él a nagykövet más, korábbi hazautazásait illetően : elhagyhatta állomáshelyét ideiglenesen is, akár szabadságra utazott, akár pedig akkor, amikor jelentéstételre vagy csak egyszerű konzultációra hívták haza. Pál Lajosné Balmazújvárosból azt kérdezte, hogy várhatók-e további könnyítések a szocialista országok egymás közti idegenforgalmában, az egyéni utazások vagy rokonlátogatások terén? A válaszunk: igen. Általános irányzat az, hogy a testvéri szocialista országok állampolgárai szinte évről évre kevesebb megkötöttséggel utazhatnak. Természetesen el kell telnie még bizonyos időnek, amíg elegendő lesz például egy személyi igazolvány is: valutáris kérdéseket éppúgy meg kell oldaniuk a szocialista országok kormányainak, mint ahogyan erőteljesen fejleszteniük kell a szállodaipart — jobbára ilyen technikai természetű előfeltételei vannak a szocialista idegenforgalom további fejlődésének, kötetlenné válásának. Antal Attila budapesti tévénéző a francia frank helyzetére vonatkozó kérdést tett fel. A francia kormány derűlátó nyilatkozatai ellenére a nyugati pénzvilágban — elsősorban a Franciaországgal bizonyos fokig szemben álló londoni pénzkörökben — azt rebesgetik, hogy a frank nem menekülhet meg a leértékeléstől. Szabados Jánosné budapesti tévénéző azt vetette fel, vajon a szocialista országok szempontjából jó-e, ha egyes nyugati országok fel akarják venni a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal? A válasz csak igen lehet! A Kínai Népköztársaság mostanáig majdnem teljes elszigeteltségbe szorult, aminek csak egyik oka keresendő a pekingi vezetők magatartásában — a másik az az imperialista politika, amely a népi Kínát nem ismerte el. A pécsi KISZ-iskola hallgatói kérdezték: volt-e hasznuk a nyugati fiatalok tüntetéseinek? Sikerült-e a kormányok politikájában változtatásokat kieszközölniük ? S végül: lesznek-e további tüntetések? Igen, roppant politikai, erkölcsi haszonnal járt a nyugati országok egyetemein lezajlott megmozdulás , amelynek természetesen megvan és meglesz a folytatása is. A fiatalok „lázadásában” mindenütt megtalálni azt a fontos elemet, hogy tüntetéseikkel a vietnami nép iránti rokonszenvet, az amerikai agresszor barbársága elleni tiltakozást fejezik ki. San Franciscótól Nyugat-Berlinig Párizson át úgyszólván minden egyetemi város ifjúsága tett valamit a vietnami nép igaz ügyéért. Az Egyesült Államok vietnami rémtettei döbbentették rá a diákokat arra az erkölcsi-politikai ellentmondásra, amely az imperializmus álszent békeszólamai és véres cselekedetei között feszül. Innen már csak egy lépés a kapitalista társadalmi rend elítélése: jelentős forradalmi erő mutatkozik meg az ifjúság „lázadásában”. Az egyetemisták ebben az igaztalan tőkés társadalmi rendben a saját helyzetüket is tarthatatlannak érzik: a felsőoktatás reformjáért éppúgy küzdenek, mint annak megakadályozásáért, hogy a diploma megszerzése után maguk is „fehér galléros proletárokká” váljanak. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy anarchista torzulások, trockista vagy maoista zavaros eszmék sok helyütt megakadályozzák a diákokat igazi szövetségeseik megtalálásában, közülük sokan nem jutnak el a kommunista párttal, a munkásosztállyal való szövetségig és megrekednek a „Minden hatalmat a diákoknak!” meddő és nevetséges követelésénél. Egészében véve azonban a nyugati diákság megmozdulása inkább hasznos, mint káros. Healey ambíciói Faskó János és Lendvai Sándor budapesti tévénézők azt kérdezték, mi van Healey angol hadügyminiszter harcias kijelentései mögött? Milyen célból nyilatkozott nyilvánosan — és egy nyugatnémet hetilapnak! — olyan módon, hogy „percek alatt el lehet süllyeszteni a Földközi-tengeren cirkáló szovjet hajókat”? Válaszunkban akár kézlegyintéssel elintézhetnénk Healey szájhős mondatait, amelyek technikai képtelenséget rejtenek magukban, s amelyek furcsa fényt vetnek az angol hadügyminiszter „szakmai” képességeire is. Viszont érdemesnek tartjuk felhívni a figyelmet arra a sajátos munkamegosztásra, amely a nyugati táborban megfigyelhető: a múlt év nyara óta Nagy-Britannia kapta vagy vállalta magára azt a szerepet, hogy a legélesebb kirohanásokat intézze a Szovjetunió és a szocialista közösség országai ellen. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy Healey-nek más jellegű szempontok is diktálhatták különös fellépését. Őfelsége kormányának nyilván szüksége van ereje fitogtatására, amikor ez az erő egyébként alaposan megfogyatkozott... Nagy-Britannia hasznosnak kíván mutatkozni az USA és a NATO számára, s ha már „Szueztől keletre” a történelem parancsa folytán visszakoznia kell, ciprusi, máltai és gibraltári támaszpontjai révén a Földközi-tengeren próbál horgonyt vetni imperialista politikájának hajójával. Healey-ről még azt is tudnunk kell, hogy személyi ambíciói is vannak: azt rebesgetik, hogy a rövidesen a NATO éléről távozó olasz Manlio Brosio helyére pályázik, az Észak-atlanti Szövetség főtitkári székébe. Ha tehát nem is székfoglalónak, de a székre való igényét kifejezni képes megnyilatkozásnak tekinthető a Spiegel hasábjain megjelent nyilatkozata. (Folytatjuk) A Fórum folytatása Francótól a frankig Átfogó és egzotikus kérdések* Nixon és a királynő KÉP 1963-BÓL .. .* Illő lett volna kezet csókolni? * Nixon a demokratikus Berlin határátkelőhelyén igazolja magát. MAGYARORSZÁG 1969/10