Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-01 / 5. szám
Társadalmi kérdések Lassú haladás Viták a cigányságról Nemzeti eszme híján Sokáig azt hittük — mint jó néhány más társadalompolitikai problémáról is —, hogy a cigánykérdés automatikusan megoldódik a szocialista társadalom fejlődése során. Úgy véltük, az 1945-tel kezdődött gyökeres fordulatnak, a magyar nép éhező-nyomorgó tömegei felemelkedésének, emberi élethez jutásának természetszerűen részesei lesznek a cigányok is, s e folyamat végére felszívódnak a társadalomban, átlényegülnek. Vagyis, megszűnnek cigányok lenni, s ezzel megszűnik a cigánykérdés. Leegyszerűsítés volt ez a javából. Nem csoda, hogy illúziónak bizonyult, s szerte is foszlott hamarosan. Az illetékes párt- és kormányszervek évekkel ezelőtt különböző intézkedésekkel megkezdték a cigányok helyzetének érdemi rendezését. Az utóbbi években fellendült a hazai cigányság életkörülményeinek tudományos igényű vizsgálata, kutatása, s ígéretes vállalkozásnak látszik az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán működő cigánykutató csoport tevékenysége is. A cigánykérdés megoldására mostanában több és főként céltudatosabb, szervezettebb erőfeszítés koncentrálódik., A három nagy csoport ilyen meggondolásokból hívta össze a TIT szociológiai és néprajzi csoportja különböző szakemberek tanácskozását a cigánykérdés megvitatására. Tudományos kutatók, pedagógusok és tanácsi vezetők mondták el tapasztalataikat, s fejtették ki véleményüket a hazai cigányok helyzetéről. E tanácskozás legnagyobb érdeme talán az volt, hogy egyúttal megkísérelt választ adni arra, miért nem halad kellő ütemben ennek a bonyolult társadalompolitikai kérdésnek a megoldása. Hazánkban — becsült adatok szerint — ma mintegy 200—250 000 cigány él. Létszámuk nagyobb, mint a legnagyobb magyarországi nemzetiségé, az európai cigányságnak mintegy egyhetede él Magyarországon. Őshazájuk köztudomásúan India, onnan sodródtak szerteszét a világba, körülbelül négyszáz évvel ezelőtt, a népvándorlás utolsó hullámaival. Múltjuk tele hányattatásokkal, üldöztetéssel, megaláztatással. A nyilasok deportálták, a nácik a gázkamrákba hajtották a cigányokat. A felszabadulás tehát számukra is az életet, a fennmaradást jelentette. Először lettek jogilag szabad, egyenrangú állampolgárok. Sajnos, a gyakorlatban ez nem valósult meg eddig maradéktalanul. S hogy miért, annak nagyon sok összetevője van. Mindenekelőtt különbséget kell tenni a hazai cigányság három csoportja, rétege között. Az elsőbe a „társadalmon kívül” élő, dologtalan, s gyakran aszociális cigányok tartoznak, a másodikba a lassan integrálódók, a harmadikba pedig azok a cigányok, akik már megtalálták a helyüket a társadalomban: stabil a munkahelyük, rendezettek az életkörülményeik. Számszerűen nagyjából egyforma a három csoport, a legtöbb és legsúlyosabb gond azonban voltaképpen a két első kategóriába tartozó 150 000 cigánnyal van. Az egyik legszenvedélyesebben vitatott kérdés a szakemberek körében érdekes módon az, vajon nemzetiségnek tekinthető-e a cigányság vagy nem? A szakemberek egyik csoportja szerint a cigányság csupán nyomokban visel nemzeti sajátosságokat (nyelv, folklór), ezért nehéz lenne őket nemzetiségként kezelni. Nem arról van szó — s ezt nagyon hangsúlyozzák —, hogy netán „alsóbbrendűek” lennének. Egyszerűen mások. Kulturális és nyelvi önállóságuk, s ezek összetartó ereje létező valóság — mondják más szakemberek —, amelyet hiábavaló lenne tagadni. Gazdasági egységüket a nagymértékben hasonló, tradicionális foglalkozási ágak, s az egyes cigánytelepülések közti szüntelen és szokásjellegű fluktuáció mutatja meg. Nemzeti eszme híján — mert „Cigányország” nincsen — a cigányság igen jelentős konzerváló ereje az etnikai csoporttudat. Cigány nép mégis létezik, szétszórva a világ minden tájékán. A mai hivatalos álláspontot tehát, miszerint a cigányságot nem tekintik önálló nemzetiségnek — az utóbbi évek kutatásai és tapasztalatai birtokában — legalábbis felül kellene vizsgálni. Nem lehet közömbös az sem, hogy magának a cigányságnak mi a véleménye erről. Igaz-e vajon Oy „ V«r*.cfrr nom^o+kormok tart ják magukat? A cigányok egy része kifejezetten asszimilálódni akar, s ehhez kéri a társadalom segítségét. Más csoportjai számára más út látszik inkább járhatónak. Nevezetesen az, hogy hozzásegítsék egyfajta szocialista jellegű nemzetiségi öntudathoz — mint ezt a TIT-tanácskozás egyik részvevője fejtegette. Kulcskérdés: a munka A lényeg, s a végső cél mindenesetre az, hogy elősegítsék a hazai cigányság ilyen vagy olyan módon történő beilleszkedését társadalmunkba. Ennek pedig — függetlenül az idézett vitától — alapvető feltétele az állandó munka és az emberhez méltó lakásviszonyok biztosítása. Ezt tűzte ki célul az MSZMP Központi Bizottságának 1961-ben a cigánykérdésről hozott határozata, majd 1964-ben a cigánytelepek felszámolásáról hozott kormányhatározat is. E két dokumentum alapján jelentős fejlődés kezdődött 1965-ben. A kérdés ismerői mégis úgy foglalnak állást, hogy a mai kedvező politikai és társadalmi légkört, s a rendelkezésre álló lehetőségeket tekintve nincs kellő előrehaladás a megoldásban. A kérdés az, hogy miért? A hatvanas évek elején a munkaképes cigányoknak csak mintegy 25 százaléka dolgozott. Sajnos, azóta sem sikerült számottevően javítani ezt az arányt. Nehezíti foglalkoztatásukat szakképzetlenségük (mindössze másfél százalékuknak van tanult szakmája!) és a helyenként ma is ható előítéletek, a felvételüktől való elzárkózás, különösen egyes termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban, holott szakképzetlenségük miatt leginkább ott találhatnának munkát. Ennél is bonyolultabb feladat azonban a putrik eltüntetése. 1965 és 1967 között mintegy 2200 ház épült a rendkívül kedvezményes akció keretében. 1967-ben pedig a kormány tovább könnyítette az építkezés feltételeit. Más módon, új állami bérlakások, tanácsi rendelkezésű megüresedett vagy minőségi cserék alkalmával felszabaduló bérlakások kiutalásával is segíti az állam a cigánytelepek felszámolását. Ennek megvalósulásához mégis hosszabb időre lesz szükség. S nagy körültekintést igényel annak elbírálása, hogy melyik családon és miképpen segítsenek előbb. A rektárivi,okrossáci , ocservi helyzetét illetően leginkább két, egymással szorosan összefüggő kérdés érdemel figyelmet. Az idők változását jelzi egyebek közt az, hogy ma már a cigányasszonyok túlnyomó többsége is kórházban vagy szülőotthonban szüli meg gyermekeit, örvendetesen csökken a csecsemő- és kisgyermekkori halandóság, hála a szüntelenül javuló egészségügyi ellátásnak. Mégis el kell gondolkodni azon, mit jelent a cigánylakosság szinte „robbanó népesedése”, miközben a lakosság túlnyomóan nagy többsége és a cigányság fejlődése közötti távolság tovább növekszik. Mindenekelőtt e helyzet következtében állandóan újratermelődik, sőt bizonyos mértékben fokozódik is az a hátrány, amely éppen elmaradottsága miatt ma még sújtja a cigánylakosságot. A megoldás kulcsa ezért ma a cigánylakosság iskolázása, a pedagógia és a nevelés különböző eszközeinek differenciált alkalmazása. Csak így lehet ugyanis fokról fokra csökkenteni azt a távolságot, amely a cigányságot ma még az átlagnépesség életkörülményeitől elválasztja. Tanulni a hátránnyal . Korábban valóságos nyomozómunkát igényelt a tanköteles cigánygyerekek felkutatása. Ma a társadalmi összefogás következtében a beiskolázás nagyjából megoldottnak tekinthető. Igaz, ez még csupán az első lépés. Egy nem egészen friss statisztika szerint a cigánytanulók több mint 50 százaléka nem jut túl az első osztályon ! S ennek a helyzetnek semmi köze sincs bármiféle csökkentértékűséghez vagy fejlődési rendellenességhez. Az alapvető ok abban rejlik, hogy a cigánygyerekek óriási többsége 6 éves koráig ingerszegény környezetben cseperedik fel.Meghökkentő példája ennek az, hogy a 6 esztendős cigánygyereknek fogalma sincs az időről. Családjában ugyanis a természeti időn, tehát azon kívül, hogy reggel kivilágosodik, s este besötétedik, ismeretlen mindenfajta időképzet.) A cigánygyerekeket ezért nem 6 éves korukban, hanem már jóval előbb kellene az óvodában, de legalábbis bizonyos előkészítő tanfolyamokon felkészíteni az iskolára. Példák bizonyítják, hogy az így előkészített cigánytanulók 6 esztendősen különösebb nehézségek nélkül képesek elsajátítani az előírt tananyagot. S nemcsak a 8 osztályt végzik el jó eredménnyel, de eljutnak ipari tanulóintézetbe, sőt középiskolába is. Egyetem, főiskola is előfordul — egészen kivételesen. Pedig rendkívüli jelentősége van annak, hogy a cigánylakosság köréből is kitermelődjék a saját értelmiségi réteg, amelyre büszke lehet, s ami növelheti öntudatát. Ma ugyanis az a kevés értelmiségi, aki a cigányságból emelkedett fel, inkább titkolni igyekszik származását. Az elmondottak természetesen csak kiragadott részei a cigányság helyzetével összefüggő egész kérdéskomplexumnak. A problémák nem csekély része kétségtelenül anyagi vonatkozású. Ezeket csak teherbíróképessége arányában oldhatja meg az állam. De korántsem csak anyagiakkal lehet és kell segíteni. A társadalmi összefogás, a tudatos ráhatás, a legszélesebb értelemben vett nevelés, olyan eszközök, sőt erők, amelyek bárhol és szinte korlátlanul „bevethetők” TERÉNYI ÉVA CIGÁNYGYERMEK AZ ISKOLÁBAN Mit jelent a robbanó népesedés? 24