Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-01 / 5. szám

Társadalmi kérdések Lassú haladás Viták a cigányságról Nemzeti eszme híján Sokáig azt hittük — mint jó néhány más társadalompolitikai problémáról is —, hogy a cigány­­kérdés automatikusan megoldódik a szocialista társadalom fejlődése során. Úgy véltük, az 1945-tel kez­dődött gyökeres fordulatnak, a magyar nép éhező-nyomorgó töme­gei felemelkedésének, emberi élet­hez jutásának természetszerűen ré­szesei lesznek a cigányok is, s e folyamat végére felszívódnak a tár­sadalomban, átlényegülnek. Vagyis, megszűnnek cigányok lenni, s ez­zel megszűnik a cigánykérdés. Leegyszerűsítés volt ez a javából. Nem csoda, hogy illúziónak bizo­nyult, s szerte is foszlott hamaro­san. Az illetékes párt- és kor­mányszervek évekkel ezelőtt kü­lönböző intézkedésekkel megkezd­ték a cigányok helyzetének érdemi rendezését. Az utóbbi években fel­lendült a hazai cigányság életkö­rülményeinek tudományos igényű vizsgálata, kutatása, s ígéretes vál­lalkozásnak látszik az Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetem bölcsész­karán működő cigánykutató cso­port tevékenysége is. A cigány­­kérdés megoldására mostanában több és főként céltudatosabb, szer­vezettebb erőfeszítés koncentráló­dik., A három nagy csoport ilyen meggondolásokból hívta össze a TIT szociológiai és népraj­zi csoportja különböző szakembe­rek tanácskozását a cigánykérdés megvitatására. Tudományos kuta­tók, pedagógusok és tanácsi veze­tők mondták el tapasztalataikat, s fejtették ki véleményüket a hazai cigányok helyzetéről. E tanácsko­zás legnagyobb érdeme talán az volt, hogy egyúttal megkísérelt vá­laszt adni arra, miért nem halad kellő ütemben ennek a bonyolult társadalompolitikai kérdésnek a megoldása. Hazánkban — becsült adatok szerint — ma mintegy 200—250 000 cigány él. Létszámuk nagyobb, mint a legnagyobb magyarországi nemzetiségé, az európai cigányság­nak mintegy egyhetede él Magyar­­országon. Őshazájuk köztudomá­súan India, onnan sodródtak szer­teszét a világba, körülbelül négy­száz évvel ezelőtt, a népvándorlás utolsó hullámaival. Múltjuk tele hányattatásokkal, üldöztetéssel, megaláztatással. A nyilasok depor­tálták, a nácik a gázkamrákba hajtották a cigányokat. A felsza­badulás tehát számukra is az éle­tet, a fennmaradást jelentette. Elő­ször lettek jogilag szabad, egyen­rangú állampolgárok. Sajnos, a gyakorlatban ez nem valósult meg eddig maradéktalanul. S hogy miért, annak nagyon sok összete­vője van. Mindenekelőtt különbséget kell tenni a hazai cigányság három csoportja, rétege között. Az elsőbe a „társadalmon kívül” élő, dolog­­talan, s gyakran aszociális cigá­nyok tartoznak, a másodikba a lassan integrálódók, a harmadikba pedig azok a cigányok, akik már megtalálták a helyüket a társa­dalomban: stabil a munkahelyük, rendezettek az életkörülményeik. Számszerűen nagyjából egyforma a három csoport, a legtöbb és leg­súlyosabb gond azonban voltakép­pen a két első kategóriába tarto­zó 150 000 cigánnyal van. Az egyik legszenvedélyesebben vi­tatott kérdés a szakemberek köré­ben érdekes módon az, vajon nem­zetiségnek tekinthető-e a cigányság vagy nem? A szakemberek egyik csoportja szerint a cigányság csu­pán nyomokban visel nemzeti sa­játosságokat (nyelv, folklór), ezért nehéz lenne őket nemzetiségként kezelni. Nem arról van szó — s ezt na­gyon hangsúlyozzák —, hogy ne­tán „alsóbbrendűek” lennének. Egyszerűen mások. Kulturális és nyelvi önállóságuk, s ezek össze­tartó ereje létező valóság — mondják más szakemberek —, amelyet hiábavaló lenne tagadni. Gazdasági egységüket a nagy­mértékben hasonló, tradicionális foglalkozási ágak, s az egyes ci­gánytelepülések közti szüntelen és szokásjellegű fluktuáció mutatja meg. Nemzeti eszme híján — mert „Cigányország” nincsen — a ci­gányság igen jelentős konzerváló ereje az etnikai csoport­tudat. Ci­gány nép mégis létezik, szétszórva a világ minden tájékán. A mai hi­vatalos álláspontot tehát, miszerint a cigányságot nem tekintik önálló nemzetiségnek — az utóbbi évek kutatásai és tapasztalatai birtoká­ban — legalábbis felül kellene vizsgálni. Nem lehet közömbös az sem, hogy magának a cigányságnak mi a véleménye erről. Igaz-e vajon Oy „ V«r*.cfrr nom^o+k­orm­ok­ tart ják­ magukat? A cigányok egy része ki­fejezetten asszimilálódni akar, s ehhez kéri a társadalom segítsé­gét. Más csoportjai számára más út látszik inkább járhatónak. Ne­vezetesen az, hogy hozzásegítsék egyfajta szocialista jellegű nemze­tiségi öntudathoz — mint ezt a TIT-tanácskozás egyik részvevője fejtegette. Kulcskérdés: a munka A lényeg, s a végső cél min­denesetre az, hogy elősegítsék a hazai cigányság ilyen vagy olyan módon történő beilleszkedését tár­sadalmunkba. Ennek pedig — füg­getlenül az idézett vitától — alap­vető feltétele az állandó munka és az emberhez méltó lakásviszonyok biztosítása. Ezt tűzte ki célul az MSZMP Központi Bizottságának 1961-ben a cigánykérdésről hozott határozata, majd 1964-ben a ci­gánytelepek felszámolásáról ho­zott kormányhatározat is. E két dokumentum alapján jelentős fej­lődés kezdődött 1965-ben. A kérdés ismerői mégis úgy foglalnak ál­lást, hogy a mai kedvező politikai és társadalmi légkört, s a rendel­kezésre álló lehetőségeket tekint­ve nincs kellő előrehaladás a meg­oldásban. A kérdés az, hogy miért? A hatvanas évek elején a mun­kaképes cigányoknak csak mint­egy 25 százaléka dolgozott. Saj­nos, azóta sem sikerült számotte­vően javítani ezt az arányt. Ne­hezíti foglalkoztatásukat szakkép­zetlenségük (mindössze másfél százalékuknak van tanult szakmá­ja!) és a helyenként ma is ható előítéletek, a felvételüktől való el­zárkózás, különösen egyes terme­lőszövetkezetekben és állami gaz­daságokban, holott szakképzetlen­ségük miatt leginkább ott találhat­nának munkát. Ennél is bonyolultabb feladat azonban a putrik eltüntetése. 1965 és 1967 között mintegy 2200 ház épült a rendkívül kedvezményes akció keretében. 1967-ben pedig a kormány tovább könnyítette az építkezés feltételeit. Más módon, új állami bérlakások, tanácsi ren­delkezésű megüresedett vagy mi­nőségi cserék alkalmával felsza­baduló bérlakások kiutalásával is segíti az állam a cigánytelepek felszámolását. Ennek megvalósu­lásához mégis hosszabb időre lesz szükség. S nagy körültekintést igényel annak elbírálása, hogy me­lyik családon és miképpen segítse­nek előbb. A rek­tárivi,ok­rossáci , ocservi helyzetét illetően leginkább két, egymással szorosan összefüggő kér­dés érdemel figyelmet. Az idők változását jelzi egyebek közt az, hogy ma már a cigányasszonyok túlnyomó többsége is kórházban vagy szülőotthonban szüli meg gyermekeit, örvendetesen csökken a csecsemő- és kisgyermekkori ha­landóság, hála a szüntelenül ja­vuló egészségügyi ellátásnak. Mégis el kell gondolkodni azon, mit jelent a cigánylakosság szin­te „robbanó népesedése”, miköz­ben a lakosság túlnyomóan nagy többsége és a cigányság fejlődése közötti távolság tovább növekszik. Mindenekelőtt e helyzet következ­tében állandóan újratermelődik, sőt bizonyos mértékben fokozódik is az a hátrány, amely éppen el­maradottsága miatt ma még sújt­ja a cigánylakosságot. A megoldás kulcsa ezért ma a cigánylakosság iskolázása, a peda­gógia és a nevelés különböző esz­közeinek differenciált alkalmazása. Csak így lehet ugyanis fokról fok­ra csökkenteni azt a távolságot, amely a cigányságot ma még az átlagnépesség életkörülményeitől elválasztja. Tanulni a hátránnyal . Korábban valóságos nyomozó­munkát igényelt a tanköteles ci­gánygyerekek felkutatása. Ma a társadalmi összefogás következté­ben a beiskolázás nagyjából meg­oldottnak tekinthető. Igaz, ez még csupán az első lépés. Egy nem egészen friss statisztika szerint a cigánytanulók több mint 50 szá­zaléka nem jut túl az első osztá­lyon ! S ennek a helyzetnek sem­mi köze sincs bármiféle csökkent­­értékűséghez vagy fejlődési rend­ellenességhez. Az alapvető ok ab­ban rejlik, hogy a cigánygyerekek óriási többsége 6 éves koráig in­gerszegény környezetben csepere­dik fel.­­Meghökkentő példája en­nek az, hogy a 6 esztendős ci­gánygyereknek fogalma sincs az időről. Családjában ugyanis a ter­mészeti időn, tehát azon kívül, hogy reggel kivilágosodik, s este besötétedik, ismeretlen mindenfaj­ta időképzet.) A cigánygyerekeket ezért nem 6 éves korukban, hanem már jó­val előbb kellene az óvodában, de legalábbis bizonyos előkészítő tan­folyamokon felkészíteni az iskolá­ra. Példák bizonyítják, hogy az így előkészített cigánytanulók 6 eszten­dősen különösebb nehézségek nél­kül képesek elsajátítani az előírt tananyagot. S nemcsak a 8 osztályt végzik el jó eredménnyel, de eljut­nak ipari tanulóintézetbe, sőt kö­zépiskolába is. Egyetem, főiskola is előfordul — egészen kivételesen. Pedig rendkívüli jelentősége van annak, hogy a cigánylakosság kö­réből is kitermelődjék a saját ér­telmiségi réteg, amelyre büszke lehet, s ami növelheti öntudatát. Ma ugyanis az a kevés értelmisé­gi, aki a cigányságból emelkedett fel, inkább titkolni igyekszik szár­mazását. Az elmondottak természetesen csak kiragadott részei a cigányság helyzetével összefüggő egész kér­déskomplexumnak. A problémák nem csekély része kétségtelenül anyagi vonatkozású. Ezeket csak teherbíróképessége arányában old­hatja meg az állam. De korántsem csak anyagiakkal lehet és kell se­gíteni. A társadalmi összefogás, a tudatos ráhatás, a legszélesebb ér­telemben vett nevelés, olyan esz­közök, sőt erők, amelyek bárhol és szinte korlátlanul „bevethetők” TERÉNYI ÉVA CIGÁNYGYERMEK AZ ISKOLÁBAN Mit jelent a robbanó népesedés? 24

Next