Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-15 / 11. szám

NDK-NSZK Nem menetrendkérdés Jelzők a nyugatnémet sajtóban Az elválasztó és az összekapcsoló Sok millió ember látta a nyugat­német televízióban egy vidám far­sangi ünnepség közvetítése köze­pette Willy Brandtnak, az NSZK kancellárjának arcát; a bonni kan­cellár kezében pezsgőspohárral, fe­jén tréfás sisakkal készül koccin­tani a mulatság többi résztvevő­jével. A farsang és az ezzel kapcso­latos mókás hangulat természete­sen évről évre visszatér, az idei farsangi napokban azonban sok megfigyelőnek az a véleménye, hogy a Rajna-parti köztársaság­iban, a két Németország egyiké­ben, a Német Szövetségi Köztár­saságban rendkívül komoly dol­gokban is­­hajlamosak nem egé­szen határozott valóságérzékkel vizsgálni a lehetőségeket, megter­vezni a következő lépéseket. Itt mindenekelőtt azokra az előkészítő megbeszélésekre céloz­nak a megfigyelők, amelyeken — egymást követő több alkalommal is — kísérelték meg az NDK kép­viselői az NSZK-nak a Német De­mokratikus Köztársaság fővárosá­ba, Berlinbe érkezett képviselőivel előkészíteni Willi Stoph miniszter­elnök és Willy Brandt kancellár találkozóját. (Stoph miniszterelnök még feb­ruár 19-re vagy 26-ra ajánlotta a megbeszélést, Brandt kancellár március második vagy harmadik hetét javasolta és a találkozás technikai előkészítése céljából feb­ruár 23-ával kezdődő megbeszélé­seket ajánlott. A megbeszélések még március második hetében is tartottak, úgyhogy lapzártakor még azok befejezéséről — ered­ményéről vagy eredménytelenségé­ről — nem tudhatunk. Brandt kancellár március 9-én újabb leve­let intézett Stoph miniszterelnök­höz, amelyben javasolta, hogy „a nehézségek elhárítása végett”, ha szükséges, tanácskozzanak Berlinen kívül. Az ezzel kapcsolatos NDK- állásfoglalás lapzártáig még nem került nyilvánosságra, Bonnban azonban olyan hírek terjedtek el, hogy esetleg Potsdam jöhetne szá­mításba.A NDK-nyilatkozat Kezdettől fogva világos volt, hogy ha a technikai részletkérdé­sekben, protokolláris problémák­ban nem születik józan és a leg­lényegesebb problémát meg nem kerülő megállapodás, egyáltalán nem lesz könnyű a Stoph—Brandt­­találkozó megszervezése. Kezdettől fogva tudta mindenki, hogy Brandt berlini utazásának módja — jár­mű, érkezési pont stb. — egyálta­lán nem menetrendkérdés. (Ma­gyarország, 1970/9.) Március 9-én az NDK minisztertanácsának saj­­tóhivatala közleményt hozott nyil­­vánosságra, a technikai megbe­szélések, azaz a találkozót előké­szítő hivatalos tárgyalások állásá­val kapcsolatosan, hangsúlyozva, hogy a közlemény nyilvánosságra hozatalára azért került sor, mert a nyugatnémet kormányszóvivők egymásnak ellentmondó nyilatko­zataikkal és egyes nyugatnémet lapoknak a találkozó ellen indí­tott célza­tos kampányával megkí­sérelték összekeverni a lényeges és a lényegtelen problémákat. Ha ezt a hivatalos nyilatkozatot elemzi az ember, a következő lé­nyeges megállapításokat kell fi­gyelembe venni. 1. Az NDK minden előkészületet megtett a találkozóra. „A találko­zóra bármely időpontban sor ke­rülhet” — áll szó szerint a nyilat­kozatban, amely aztán határozot­tan leszögezi, hogy az NDK kor­mánya nem kötötte és nem is köti semmiféle előzetes feltételekhez Brandt kancellár látogatását az NDK fővárosában. 2. Az előkészítő megbeszélése­ken a protokolláris kérdésekkel kapcsolatosan a nyugatnémet fél részéről egyszerre csak felbukkant egy olyan közlés, amely szerint a nyugatnémet kancellár útban az NDK fővárosa felé vagy onnan visszautaztában látogatást kíván tenni Nyugat-Berlinben. Az NDK- nyilatkozat határozottan megálla­pítja: „Brandt kancellár nyugat­berlini látogatása olyan provoká­ció lenne, amelybe nem tudunk és nem is akarunk belemenni.” (Ismert tény, hogy a közeljövőben négyhatalmi megbeszélésekre ke­rülne sor Nyugat-Berlin kérdésé­ben és az NDK-nak az az állás­pontja, hogy Brandt kancellár nyugat-berlini látogatása terhelné és zavarná ezeket a nagyhatalmi megbeszéléseket.) Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy az NDK kormányának nyilatkozata rendkívül határozottan szögezi le: a nyugat-berlini probléma nem tartozik a két ország egyenjogú kapcsolatainak megteremtésével foglalkozó tárgyalások témakörébe. 3. Az NDK nyilatkozatának rendkívül érdekes része az, amely­ben az állásfoglalás emlékeztet Willy Brandt kancellár Stoph mi­niszterelnökhöz intézett levelére, amelyben az NSZK kormányfője maga is azt javasolja, hogy hát­térbe kell szorítani minden elvá­lasztó tényezőt, és azt kell keres­ni, ami összekapcsoló jellegű. Az NDK-nyilatkozat éppen ennek megfelelően szólítja fel Brandt kancellárt, hogy mondjon le tren­den, az NDK elleni politikai de­monstrációnak tekinthető lépés­ről. 4. Ha két állam kormányai kö­zött tárgyalásra kerül sor, álla­pítja meg az NDK-nyilatkozat, a szokások szerint a vendégnek — ezúttal Willy Brandt kancellár­nak az adott ország pályaudva­rára, illetve repülőterére kell ér­keznie és onnan is kell elutaz­nia. 5. Mindezek figyelembevétele fe­jezné ki, hogy a két német állam kormányfői egyenjogú alapon foly­tatnak majd tárgyalásokat, hiszen Rosszindulatú kommentárok mindkét fél kölcsönösen a nem­zetközi jog alanyának ismeri el egymást. Az európai biztonságért Aki figyelemmel kísérte a talál­kozó előtti nyugatnémet sajtóhan­gokat, meglepetéssel tapasztalhat­ta, hogy a sajtó egy része egyre többször tett kérdőjelet a Stephy Brandt-találkozó után; mindenna­possá vált a „bizonytalan”, a „ve­szélyeztetett” jelzők használata az NDK fővárosában folytatandó tár­gyalásokat illetően. Akadt olyan nagyon határozottnak tűnő kije­lentés is, amely egyenesen azt fe­jezte ki, hogy ha az előzetes meg­beszéléseken felmerült vita már kikerült a nyilvánosság elé, rop­pant nehéz kompromisszumos meg­oldást találni. Az igazság azonban az, hogy itt semmiféle kompromisszumra nincs szükség; mindössze a jól ismert és világos álláspontok tisztelet­ben tartása kívánatos; ami pedig Nyugat-Berlin státuszát illeti, az NDK és az NSZK megítélése kez­dettől fogva eltérő; ennek tudo­másulvétele nélkül aligha lehet továbblépni. De aki valóban az „összekapcsoló jellegű tényezőket” (Brandt kancellár fogalmazása) keresi, annak nem lenne szabad egy, a kölcsönös kapcsolatok, az egyenjogú kapcsolatok megterem­tésének kérdésébe ezt a vitás prob­lémát provokatív jelleggel beil­leszteni. A szocialista országok közössé­gének az a véleménye a berlini megbeszélésekről, amit a legutóbb az országgyűlés ülésén oly világo­san fogalmazott meg Péter János­­magyar külügyminiszter. Péter Já­nos a folyamatban levő szovjet— NSZK-, lengyel—NSZK- és NDK— NSZK-eszmecseréről szólva hang­súlyozta, hogy nem tekintjük alap­talannak azt a reményt, hogy ezek a megbeszélések komoly tárgya­lásokhoz vezethetnek, majd hoz­zátette: „A két Németország egy­máshoz való viszonyának rende­zése egyszerre szolgálná Európa népei és a német nép érdekeit. Ha az új nyugatnémet kormány Willy Brandt kancellár vezetésével nem él a mostani tárgyalások adta le­hetőséggel, akkor hosszú időre megpecsételik a német nép több­felé szakítottságát.” Természetesen az NDK—NSZK- tárgyalásokat is úgy vizsgálják az európai jövendő kérdéseinek fé­nyében a béke hívei, hogy ezek a megbeszélések is segíthetnek az európai biztonsági konferencia és az európai biztonsági rendszer összehívásában, illetve kidolgozá­sában. Újra csak Péter János kül­ügyminiszter parlamenti beszédére utalhatunk: „Igazi és teljes biz­tonság nincs Európában, amíg: 1. teljes nemzetközi elismerést nem nyernek Lengyelország mai hatá­rai; 2. a két Németország tényét és létét mind de facto, mind de jure minden európai ország el nem ismeri; 3. a Nyugat-Berlinre vonatkozó nemzetközi megállapo­dásokat minden illetékes tiszte­letben nem tartja; 4. a müncheni egyezményt minden érdekelt or­szág nemcsak törvénytelennek, hanem kezdettől fogva érvényte­lennek nem nyilvánítja” — mon­dotta a magyar külügyminiszter. Álláspont-formálódás Február 12 óta, amikor a bonni kancellári hivatalban az NDK mi­niszterelnökségi államtitkára át­adta a szövetségi kancellári hiva­tal miniszterének Willi Stoph mi­niszterelnök levelét, amely az NDK fővárosába hívta meg tárgyalá­sokra Brandt kancellárt, az előké­szítő megbeszélések mellett első­sorban a rosszindulatú kommentá­rok és megjegyzések jellemezték a nyugatnémet sajtót és közéletet a megbeszélésekkel kapcsolato­san. Jóllehet a hangok egy része a jelenleg ellenzékben levő ke­reszténydemokrata politikusoktól származott (elsősorban Strauss be­szédeire és állásfoglalásaira gon­dolunk), és a sajtó egy része igye­kezett elsősorban a lehetséges ne­hézségeket eltúlozni. A világ tudja, hogy a szociál­demokrata—szabad demokrata kis­­koalíciónak számolnia kell a ke­reszténydemokrata ellenzék nem jelentéktelen parlamenti súlyával, és azzal a ténnyel is, hogy a sajtó jó része a megegyezéssel határo­zottan szemben álló körök kezé­ben van. Mégis, sokszor felmert a kérdés, hogy vajon a bonni kor­mány álláspont-formálódásában a tárgyalásokkal kapcsolatos valódi elhatározásoknak, vagy az ellen­felek megjegyzéseinek van-e na­gyobb szerepe. A farsangi sapka mulatságon de­rűs viselet, politikai kérdésekben azonban mókás sapka nélkül a józan fej változatlan divat. GÁRDOS MIKLÓS BRANDT FARSANGI DÍSZBEN MAGYARORSZÁG 1970/11

Next