Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-15 / 11. szám

Tito­ körút Csúcs szeptemberben Tárgyalások Kelet-Afrikában ! Az „el nem kötelezettek” Tito elnök utazási teljesítményét — 33 nap alatt 23 000 kilométer a levegőben, a vízen és szárazföldön, az IL—18-as repülőtől a terepjáró jeepekig — államfői csúcsként je­gyezte fel néhány különleges sta­tisztikát vezető színes magazin. Megjegyezték: a fizikai erőfeszíté­sek értékét még tovább növeli, hogy a jugoszláv elnök májusban tölti be 78. életévét. Tito afrikai körútján hét országot látogatott végig: Tanzániát, Zambiát, Etió­piát, Kenyát, Szudánt, az Egyesült Arab Köztársaságot és Líbiát. Nyolc államfő nyolc államfővel találkozott (a meglátogatott országok vezetőin kívül átutazóban megbeszélést folytatott Obote ugandai elnökkel is). Ezenkívül találkozott az Afri­kai Egységszervezet és a Paleszti­nai felszabadítási mozgalom képvi­selőivel, s Addisz Abebában, Etió­pia fővárosában az ugyancsak ak­kor ott tartózkodott Rogers ameri­kai külügyminiszterrel is. (Tárgya­lásain túl elmondott vagy két tucat beszédet s rövidebb-hosszabb po­hárköszöntőt, még „turistáskodott” is Afrika egynémely romantikus vidékén, s lőtt néhány oroszlánt és orrszarvút is.) A január—februári látogatás so­rán fő célját Tito már újévi nyi­latkozatában kifejtette, amikor kö­zölte, hogy­ azért indul útnak a kelet- és észak-afrikai országok­ba, hogy „tárgyaljak vezetőikkel, egyebek között az el nem kötele­zettek csúcsértekezletének előké­szítéséről”. Elindulásakor Belgrádban ezt kiegészítette: „A látogatás ked­vező alkalmat nyújt arra, hogy megegyezzünk közös akcióinkban, az el nem kötelezettség politikájá­nak még konkrétabb tevékenysé­get adjunk, és ezzel közvetlenül befolyásoljuk a nemzetközi prob­lémák megoldását.” A csúcs előkészítése szempontjá­ból a jugoszláv államfő erőfeszí­tései eredménnyel jártak. Tito lé­nyegében megállapodott a meglá­togatott országok vezetőivel (s ezt a kisebb-nagyobb eltéréssel a tár­gyalások végén közzétett közös közlemények mind a hét országban és Ugandában is tartalmazták­, hogy az el nem kötelezett orszá­gok harmadik állam- és kormány­fői tanácskozását még az idén, le­hetőleg szeptemberben, az Egyesült Nemzetek jubileumi közgyűlése előtt megtartják. A korábbi 1961-es belgrádi és az 1964-es kairói konferenciához ha­sonló új értekezlet gondolatát még 1968 elején vetette fel Tito, ugyan­csak egy külföldi látogatás-sorozat kapcsán, Kairóban. A terv meg­valósítása azonban eleinte sok ne­hézségbe ütközött. Az el nem kö­telezettek politikájában számuk növekedése és a nemzetközi po­litika még bonyolultabbá válása miatt ma sokkalta nagyobbak a különbségek, mint a hatvanas évek első felében voltak. A jugoszláv diplomácia azonban igen nagy erőfeszítéseket tett, hogy hozzá­fogjanak a nemzetközi előkészítés­hez. Konzultáció-sorozat Végül 1969 júliusában Belgrád­ban összeült 51 ország konzultatív értekezlete, s megtárgyalta „az el nem kötelezettség politikai szere­pét a mai világban, különös te­kintettel a békére, a függetlenség­re és fejlődésre, s az el nem kö­telezett országok együttműködé­sének és megbeszéléseinek, továb­bi közös tevékenységük fokozásá­nak lehetőségét a különböző terü­leteken”. (Ez volt a konzultatív értekezlet hivatalos napirendje.) A belgrádi tanácskozás hosszú vita után haladó, antiimperialista tartalmú közös politikai nyilatko­zatot hozott nyilvánosságra, állást foglalt a világpolitika legsúlyosabb kérdéseiben, s megerősítette a már megtartott két csúcsértekezlet elveit az el nem kötelezettségről. A belgrádi tanácskozás már egyetértett azzal a javaslattal, hogy folytassanak további konzultáció­kat a harmadik világ országai. A csúcsértekezlet előkészítésére Etiópia­­ elnökletével és Ghána, Irak és Jugoszlávia részvételével különbizottságot neveztek ki, s összehívták azt a Daar-es Salam­ban megtartandó, úgynevezett elő­készítő értekezletet is, amelynek feladata, hogy 1970-re összehívja az új csúcsot, s meghatározza an­nak helyét és napirendjét is. A Daar­ es Salam-i értekezletet április 13-tól 17-ig tartják meg, logikus volt tehát, hogy Tito út­jának első állomása most éppen Tanzánia volt, ahol több mint egy héten át tanácskozott Nyerere el­nökkel. Itt született meg az a javaslat, amelyet később a jugo­szláv elnök mindenütt megvitatott, hogy az értekezletre még az ősz folyamán kerüljön sor. Amint a belgrádi Komuniszt, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének heti­lapja ezt megfogalmazta „Az érte­kezletet nem kell megterhelni ter­jedelmes napirenddel, hanem an­nak a néhány legfontosabb kér­désre kell összpontosítania fi­gyelmét. Megállapodás született arról, hogy ezek a kérdések: a kö­zel-keleti válság, a gyarmatosítás teljes felszámolásának problémá­ja, a vietnami háború és a fejlődő országok gazdasági fejlesztése.” Hivatalosan végső soron a tan­zániai előkészítő értekezlet dönt, azt azonban biztosnak tekintik Belgrádban, hogy a napirend ügyé­ben a résztvevők között könnyen ki fog alakulni az egyetértés, ami­ben nagyobb vita lehet, az a csúcs­­konferencia időpontja. Vannak ugyanis, akik túlságosan rövidnek tekintik az időt szeptemberig, s ezért a november—decembert al­kalmasabbnak tekintik. (Az Al Ahram című befolyásos kairói lap például közvetlenül a Tito—Nasz­­szer párbeszédet követően jelen­tetett meg ilyen értelmű cikkeket.) Jugoszlávia azonban érezhetően erőfeszítéseket tesz ezeknek a vé­leményeknek a megváltoztatására. Úgy véli: a csúcsértekezlet alkal­mas lehet arra, hogy jó irányba befolyásolja az ENSZ közgyűlését, s a jubileumi ülésszakot deklara­tív nyilatkozatok megtétele és puszta ünneplés helyett pozitív ha­tározatokra ösztönözze. A harmadik világ új csúcsérte­kezletének immár sok ország ál­tal megfogalmazott elsődleges cél­ja, hogy az el nem kötelezettek minden területen fokozzák együtt­működésüket. Ennek célja — az értelmezés természetesen a részt­vevők földrajzilag s főként politi­kailag heterogén összetétele miatt a különböző országokban eltérő — az imperializmus elleni harc erő­sítése és jobb megszervezése. Az ellenakció éppen ezzel magyaráz­ható. Rogers ugyancsak februári af­rikai körútjának egyik nyilvánvaló célja például az volt, hogy az af­rikai országok Amerikával szem­beni magatartását „mérsékelje”. Ha ez eredménnyel járna, tük­röződik az el nem kötelezettek ér­tekezletén is. (A jugoszláv sajtó — érthetően — rendkívül éles hangon reagált azokra a nyugati sajtóban feltűnő tálalásban publikált híresztelések­re, amelyek szerint Jugoszláviá­ban éppen Tito Afrikába indulása idején, állítólagos katonai állam­csíny-kísérletet lepleztek volna le. A belgrádi Borba ezzel kapcso­latban leszögezte: „Ezeknek a hí­reszteléseknek terjesztői nyilván­valóan azok, akiket zavar Jugoszlá­via független és el nem kötele­zett politikája”, s a vezető jugo­szláv napilap hozzátette a konkrét indítékot is: „Ebben az esetben a közvetlen ok a Tito elnök kelet-afrikai országokat felölelő körútja feletti harag.” A csúcskonferencia számára már elkészült néhány konkrét javaslat. Az egyik ilyen indítvány Dancse Belovszkitól, a JKSZ elnöksége tagjától származik, és nyilvánva­lóan egyezik Jugoszlávia hivatalos elképzeléseivel. (Belovszki az el nem kötelezettségi politika egyik legismertebb jugoszláv szakértője, aki február közepén indult több mint egyhónapos nyugat-afrikai útra, a csúcsértekezlet előkészíté­sének szándékával. A csúcsérte­kezlet ügyében hamarosan Tepa­­vac külügyminiszter is Ázsiába utazik.) Egy fogalom tartalma Mit tartalmaznak az elképzelé­sek? Elsősorban: az el nem köte­lezettségi politika helye, szerepe­l e politika kilátásainak meghatáro­zása abból az alapállásból, hogy a kis és közepes országoknak mi­nél nagyobb szerepet kell kapniuk és vállalniuk a világ különböző problémáinak megoldásában. Az el nem kötelezett országok feladatnak tekintik azt is, hogy elemezzék a biztonság problémáit. Olyan elképzelések láttak napvilá­got, hogy kodifikálják a leszerelés elveit. Ez lehetőséget teremtene egy olyan mechanizmus kiépítésé­re, amely a mainál hatékonyabban szolgálhatja az államok közötti vi­tás kérdések békés rendezését. Más indítványok az ENSZ hatékonyab­bá tételét sürgetik. A csúcsérte­kezletet alkalmasnak tekintik arra is, hogy a jelenleginél sokkalta szélesebb akciót indítsanak általá­ban az elmaradott országok gazda­sági feljesztésére. Az el nem kötelezett országok alapvető közös problémája a gyarmatosítás teljes felszámolása. Ezzel kapcsolatban több javaslat nem csupán a régi típusú kolonia­­lizmus még mindig meglevő bás­tyáinak felszámolását tartja szük­ségesnek, hanem az államok olyan kötelezettségi rendszerének kidol­gozását is, amely megvédi az újon­nan függetlenné vált országok ön­állóságát. Egy olyan világpolitikai kérdés­sel kapcsolatban, mint az egyre súlyosabbá váló közel-keleti vál­ság, a Medju­arodna Politika cí­mű jugoszláv külpolitikai folyóirat legújabb számában leszögezte: „Az el nem kötelezett országok korsze­rűsíthetik a Palesztinai kérdésről Bandungban 1955-ben, Belgrád­ban 1961-ben és Kairóban 1964- ben kialakult álláspontjukat, ki­egészítve azt a Palesztinai moz­galom kifejezett támogatásával együtt a Palesztinai nép nemzeti jogainak elismerésével.” A lap szerint az el nem kötelezettek ez­zel a véleményükkel felléphetnek az ENSZ jubileumi közgyűlésén is, „szerves kiegészítésként a közel­­keleti válság rendezését szolgáló határozatokhoz,­­különösen pedig a Biztonsági Tanács 1967 novem­beri döntéséhez”. Mindez rendkívül széles alapot teremthet az el nem kötelezettek további tevékenysége és a csúcsér­tekezlet számára is. De világos: sem a különböző javaslatok megszüle­tése, sem pedig a csúcs összehívá­sának ténye önmagában még nem siker, csupán lehetőség. A harma­dik világ vezetőinek idei találko­zója akkor lesz valóságos siker, ha egységesebbé teszi azokat, akik a dolgok legmélyebb lényegét, az imperializmus, a kolonializmus el­leni világméretű hacot a béke és a társadalmi haladás nemzetközi szolgálatát tekintve, valóban a szabadság elveit vallják és gyako­rolják. KOCSIS TAMÁS TITO ÉS NYERERE Sok nehézségbe ütközött 4 MAGYARORSZÁG 1970 11

Next