Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-17 / 20. szám

Öt világrész száz lapjából • Öt világrész * Interjú John Lennonnal C EXPRESS Harmincéves korában egy Beatles már öreg. Mi­hez kezd egy öreg Beatles? John Lennon az idén har­mincéves lesz. Nagyon gazdag, akár a többiek (220 millió lemez fogyott el), és másfél milliót köl­tött egy plakátra, amely békekampánya kereteibe tartozik. A tizenegy város­ban terjesztett plakát szö­vege így szól: „A háború­nak vége van, ha ti úgy akarjátok.” John Lennon a négy li­verpooli fiú közül az, aki filozófiájukat — a gúnyos, tiszteletlen, antikonfor­­mista Beatles-filozófiát — megszövegezte dalaiban (hetvenet írt egyedül vagy Paul McCartneyval) és cse­lekedeteiben. A beszélge­tésben, amelyet vele foly­tattunk, párja, Yoko Ono japán szobrásznő és filmes is részt vett. — ön mindig a Beatles szóvivője, a csoport „en­­tellektüelje” volt. Azt mondják, hogy a Beatles fiúk többé-kevésbé szétvál­tak. Létezik még a Beatles? Lennon: A Beatles meg­halt, éljen a Beatles! Szep­temberben adtuk ki leg­utóbbi lemezalbumunkat, az Abbey Road-ot, és már mindenki azt kérdezi, mi van velünk. Ha nem csi­nálunk több közös lemezt, úgy is jó, annyi baj le­gyen ! Ha csinálunk, még jobb. — Jelenleg a szeretet és a béke a két legfontosabb szó az ön életében. Igaz? Lennon: Igen. Találkoz­tunk Yokóval és felfedez­tük, hogy megvan ben­nünk a szeretet adománya, és mindent meg kell ten­nünk, hogy elterjesszük. A szeretet becses virág, nem elégedhetünk meg azzal, hogy nekünk megvan. Mi­után egy darabig együtt éltünk, elhatároztuk, hogy tennünk kell valamit ket­tőnk mérhetetlen énjével. Yoko: Szerintem a szere­­tetet és a békét terjesz­teni a legnehezebb dolog. — Hogyan folyik az az önök békekampánya? Lennon: Amszterdamban kezdődött, amikor az első „bed-in”-t, vagyis fekvő­sztrájkot csináltuk. Ágy­ban maradtunk a Hilton szállóban, és összehívtuk a sajtót. Gibraltárból ér­keztünk, ahol összeháza­sodtunk. Az első bed-in hét napig tartott. Második szakasz: búza­szemeket kezdtünk ültetni, ami a béke szimbóluma, Coventryben, és búzát küldtünk minden politikai vezetőnek. Aztán újabb bed-in következett Mont­realban. Végül terjeszteni kezdtük plakátjainkat: „A háborúnak vége van, ha ti úgy akarjátok”, több or­szágban, például az Egye­sült Államokban, Olaszor­szágban, Franciaországban, Angliában. Másfél millió frankba került a dolog. No, meg a búza, de az olcsó. — Kinek küldtek búzát? Lennon: Legalább há­romszáz személynek, aki­nek csak meg tudtuk sze­rezni a címét. Királyok­nak, elnököknek, minden­kinek. Harminc választ kaptunk. Válaszolt Husz­­szein király, egy skandináv királynő, Trudeau, és sok kis afrikai ország vezetői. — Mivel magyarázza a befolyást, amit Yoko és ön egymásra gyakoroltak? Lennon: Mind a ketten holtponton voltunk. Yoko ismert és elfogadott volt az avantgarde körökben, én pedig a pop körökben. Megelégedtünk azzal, hogy híresek vagyunk és ünne­pelnek. Az egyetlen, amit egymásért tettünk: kirán­tottuk egymást a megszo­kásból. Mind a ketten sznobok voltunk: ő az avantgarde sznobja, én a pop sznobja. Folyton ana­lizáltuk magunkat. Most nem analizálunk, hanem cselekszünk. — Azt mondják, ön megveti az avantgarde-ot. Pedig az Alma, a Beatles vállalata, avantgarde le­mezeket terjeszt, önök na­gyon modern filmeket csi­nálnak ... Lennon: Igen, csinálunk, de ez nem avantgarde, ha­nem filmcsinálás. Szerin­tem az emberek addig ne­vezik magukat avantgarde­­nak, undergroundnak, amíg nincs sikerük. Ha sikeres az ember, akkor már nem avantgarde és under­ground, hanem csak híres. Yoko: John, te folyton azt mondod, hogy mi nem vagyunk avantgarde. Pedig azok vagyunk. Lennon: Oké, avantgarde vagyunk. (Nevet) — Mit akarnak kifejezni új filmjükben? Lennon: Csak azt, amit most érzünk. Megcsináltuk a „Mosoly” című filmet, amely az én arcomat mu­tatja, csak az arcomat, mo­solyogva. Mosolyogni aka­runk az egész világra. — Meddig tart ez a film? Lennon: Három percnyi forgatási idő. De a vetí­tési idő másfél óra, mert lassítva vetítünk. Az a baj, hogy nem tudjuk rendes moziban bemutatni. A mo­zisok nem akarják. Re­méljük, azért találunk majd egy társaságot, amely rájön, hogy a dolog kifi­zetődő. — És a film, amit egyé­niségének egy kevésbé is­mert oldaláról készítettek? Lennon: Az „önarckép”? Az nagyon mulatságos. Az én szexemről szól, extra dolog. Igazi szex, semmi más. De a kritikusok mind elméleteket faragnak róla. Némelyek azt mondják, „nagyon erős”, mások: „igazán tragikus”. — Ön azt várja, hogy komolyan vegyék? Lennon: Miért ne? Egy tréfa mindig komoly. — Azt is komolyan vet­te, amikor azt mondta, hogy népszerűbbek, mint Krisztus ? Ebből botrány lett. Lennon: Volt benne egy kis igazság akkoriban. — És amikor a királynő lovaggá ütötte önöket, azt komolyan vették? Lennon: Először tréfá­nak vettük. Jót mulattunk rajta. De amikor aztán ott van az ember és kitünte­tik, akkor nem nevet. Igaz, el is szívtunk előtte egy adag „füvet” a Buckingham palota vécéjében. Elég ide­gesek voltunk. Az ember fütyül a királyságra, de azért mégis benyomást tesz rá, hogy ott van a palo­tában és jön a királynő. Ez történelem volt. Olyan volt, mint egy múzeumiban. — Miért küldte vissza a kitüntetést a múlt év vé­gén? Lennon: Kezdettől fogva zavart. Kompromisszum volt­ az én részemről. — Miért fogadta el ak­kor? Mert együtt volt a többi Beatles fiúval? Lennon: Vissza akartam utasítani. Amikor megkap­tam a levelet, el akartam dobni, de a menedzserem nem engedte. — Mikor kezdtek kábító­szert fogyasztani ? Lennon: Bob Dylan szoktatott rá bennünket, amikor New York-ban voltunk, mert félreértette az egyik dalunk szövegét és azt hitte, hogy régi ká­bítószeresek vagyunk. Egész éjszaka füstöltünk és nevettünk. — Hogyan vélekedik a marihuánáról és a kábító­szerekről ? Lennon: A legjobb álla­pot, amikor az ember sem­mivel sem kábítja magát: se kávéval, se cigarettá­val, se borral. Dániában nem is dohányoztunk. De aztán újra kezdtük, mert túl nehéz volt. Ellenzem a kábítószereket, igazán. — Akkor miért reklá­mozták saját költségükön, a Times egy egész hirde­tési oldalán a marihuana engedélyezését? Lennon: Kész lennék új­ra megtenni. Legalizálni kellene a kábítószereket. Az első ország, amely megteszi, vagyont fog ke­resni. Megjavítaná Nagy- Britannia pénzügyi hely­zetét. Ez Yoko egyik ked­venc eszméje. — Mi a véleménye az LSD-ről? Lennon: Okosnak kell lenni, megfelelő adagot kell bevenni. — Hogyan áll most a kapcsolata a hinduizmus­sal? Lennon: Legutóbbi szóló lemezünk címe: „Instant Karma”. Yoko Ono és George Harrison énekli. A Karma: az akció és reak­ció, az élet. Én szeretem Buddhát, Jézust, Mohame­det. Ismerem egy kicsit a hinduizmust, a maharishi jóvoltából, akit Indiában követtünk három évvel ez­előtt. Jógi volt. Talán na­gyon is ortodox jógi. De leginkább azt mondanám, hogy Yoko és én buddhis­ták vagyunk. — Nem volt az a ma­­harishi-ügy egy kissé kom­merciális ? Lennon: Az jó dolog, ha valami kommerciális. Mi­csoda sznobizmus pejoratív értelemben használni olyan szavakat, mint kommerciá­lis vagy reklám. A reklám rossz hírű, pedig szerintem szép dolog. Ha a reklám­mal elérhetjük a világbé­két, meg leszek elégedve. — Jól ismeri a zen buddhizmust? Lennon: Én soha nem olvasok semmit. Megkér­deztem Yokót, ő mindig a zenről beszélt. Egy na­pon azt kérdeztem: „Mi az a zen?” És ő azt mondta: „Te zen vagy”. Számomra ez a zen buddhizmus. Mindössze ennyit tudok róla. Yoko költészete olyan zen, amennyire csak lehet, ez a legjobb iskola. — És milyen szerepet játszik mindebben a pop zene? Lennon: Az egyik tö­megközlési eszköz. — Hallotta, hogy Bob Dylannak szemére vetik, hogy újabban visszavonult és depolitizálódott? Lennon: De hát miért ítélik el az emberek Dylant? Ő nem pártvezér. Nem szavaztak rá. Nem miniszterelnök. Az embe­rek mindig azt mondják: „Megválasztottunk benne­teket, nagyszerű emberek, a Wilson, a De Gaulle. Nektek mindent tudnotok kell.” Mikor aztán az il­lető hibázik, akkor készek agyonlőni. Miért nem vál­lalják ők maguk a fele­lősséget? — Ön felnőttnek érzi magát? Lennon: Egy 29 éves va­lami vagyok. Mi az, hogy felnőtt? — Nincs kedve politizál­ni ? Képviselő­jelöltként például? Lennon: Nem. Most is úgy fogadnak bennünket, mint államfőket. Épp olyan fontosak vagyunk, mint ők. Általunk „hallhatják” az ifjúságot. Ami engem ér­dekel, az az univerzum. — Mi a véleménye az erőszakról ? Lennon: Én a békét ke­resem minden formájában. Ez a vietnami háborúra is vonatkozik, de nem aka­rok egyetlen csatára spe­cializálódni. Akkor az em­ber azzal töltheti az éle­tét, hogy bizottságokat ala­kít és feloszlatja őket, fel­vonul és tüntet. Engem nem a száz év alatti, ha­nem az ezer év alatti vál­tozások érdekelnek. Az erő­szak nem más, mint türel­metlenség. Én az erőszak­­mentesség mellett vagyok. — És ez a módszer, ez a türelem nem az estab­lishment malmára hajtja a vizet? Lennon: Mi egy régi jó terméket adunk el. A bé­két mint nyugtatószert. Az új kék békét. Eleinte a taxisofőrök, a járókelők elhúzták a szájukat, ha megláttak bennünket. Ma már ránk mosolyognak: „Helló! Mi újság?” Már nem vagyunk veszélyesek. A tájkép részei lettünk. — A Beatlest tehát elfo­gadták. Mit jelent ez? Lennon: Volt egy hiány­érzet, egy szükséglet, egy vágy: hallani az ifjúságot, amint egy bizonyos zené­ben kifejezi magát. A Beatles kielégítette ezt a szükségletet. Továbbra is megteszi. De a Beatles ha­marosan sok embernek a régi jó időket fogja jelen­teni. Sőt, máris azt jelen­ti. Mi már a múlthoz tar­tozunk. A BEATLESEK FIGURÁI A TULLAUD-PANOPTIKUMBAN Már nem vagyunk veszélyesek MAGYARORSZÁG 197020

Next