Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-17 / 20. szám
Egy évtized alatt Magyarországon kialakultak a nyári kulturális rendezvénysorozatok központjai. 1959-ben Szeged nyitotta meg a sort, ahol — azóta is — évről évre egyre gazdagabb és sokrétűbb művészi programmal szervezik meg a szabadtéri játékokat. Ez a Tisza-parti fesztivál — különösen, ha valaki kezdettől fogva figyelte a változásokat — európai rangra emelte a várost is, amely nyaranta otthont ad a közreműködőknek meg a vendégeknek. S ha az érdeklődés — szükségszerűen — a történelmi miliőben megrendezésre kerülő gyulai várjátékok iránt lokálisabb is, vagy a közfigyelem nem fordult még eléggé az idén másodízben bemutatkozó szentendrei Theatrum előadásai felé, azért Gyulán is, Szentendrén is megtették az első, biztató lépéseket egy széles közönségbázis kialakítása érdekében. Kísérlet Szegeden Világszerte a szabadtéri előadások, a különböző folklórfesztiválok korát éljük. Együtt jár ez a megélénkülő idegenforgalommal, attól elválaszthatatlan. De más tényezők is közrejátszanak, például a kíváncsiság, amely a régebbi korok kultúrájának újrafelfedezését kíséri. Az sem új megfigyelés, hogy az idegen országokban vendégeskedő turistákat a látni- és ennivalók mellett a kulturális programok is rendkívül mértékben vonzzák. Franciaországban így alakultak ki a várjátékok, Olaszországban a szabadtéri előadások rendszere. Nálunk — hagyományok nélkül, vagy a rossz hagyományokkal szakítva — az ötvenes évek második felétől vált fontossá, hogy miképp szervezzék, alakítsák ezeket a százezrek számára szánt rendezvényeket. Leghamarabb ott értek el sikereket — például a budapesti Körszínházban, Szentendrén és Gyulán —, ahol tiszta lappal tudtak elindulni. Ugyanez vonatkozik lényegében Szegedre is, ahol voltak ugyan hagyományok — hiszen a Dóm téri játékoknak múltjuk, előtörténetük van! — a felszabadulás utáni előadássorozat azonban alapvetően más, mint az a néhány kísérlet, amelyre a harmincas években került sor. Szegeden folytatták és jól kidolgozták az operaelőadások rendszerét, de a választékot balett- és prózai programmal tovább szélesítették az elmúlt évtizedben. (Idén, az eddigiektől eltérően nem Madách drámai költeményét, hanem — merész újításként — Euripidész görög tragédiáját, A trójai nők-et hozzák színre, Sartre átdolgozásában, Illyés Gyula fordításában. Az előadást Vámos László rendezi, a főbb szerepeket Sulyok Mária, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán játssza. A klasszikus görög tragédia — a maga zárt rendszerével — izgalmas kísérletnek ígérkezik ezen a hatalmas színpadon és sikeres megoldása befolyásolhatja a szegedi fesztivál következő évtizedének műsorszerkesztését is. Az ugyanis biztosra vehető, hogy az első évtized leteltével a szabadtéri játékok műsorát tovább kell tágítani, helyt kell adni új, izgalmas kísérleteknek is, hogy a fesztivál azok számára is megőrizze frisseségét és vonzerejét, akik az elmúlt 12 esztendőben hűséges törzsvendégekké váltak. (Az eddigi gyakorlat szerint évről évre Erkel és Kodály operáival nyitották meg az ünnepi játékokat; ezt a hangvételt éppen az idegenkevesen tudták, hogy alig húsz kilométernyire jellegzetes és élvezetes színházi élményben lehet részük. Pesti szürkeség A szentendrei vállalkozás szervezőit és vezetőit ez késztette nyilván arra, hogy idén prolongálják a tavalyi programot, ami kétségtelenül hasznos, jó dolog. Nem ártott volna azonban, ha már ezen a nyáron tovább lépnek, bővítik a repertoárt és a tavalyi két előadás (Comico-tragoedie és Pikko herceg) mellé — éppen annak a közönségnek biztosítása érdekében, akik tavaly felfedezték már ezt az ideális és színvonalas nyári programot — újat tudtak volna adni. Ha az országos érdeklődést vizsgáljuk, a legnehezebb helyzetben talán a gyulai Várszínház van. Gyula az ország olyan távoli pontján fekszik, ahová egyrészt nehéz eljutni, másrészt az itt bemutatott színházi előadások önmagukban nem is igen alkalmasak arra, hogy a vendégeket esetleg több száz kilométerről is csalogassák. Ez persze nem von le semmit a gyulai Várszínház jelentőségéből, sokkal inkább: több ilyen, eredeti elképzelésű kulturális központot kellene szervezni szerte az országban. A színházi programok mellett jelentős szerep jut a komolyzenének is. Martonvásár és a Kiscelli Múzeum két ilyen centruma az idei nyári hangverseny-programoknak. Beethoven születésének bicentenáriuma alkalmából a martonvásári kastély parkjában három alkalommal (június 27., július 25., augusztus 22.) Ferencsik János vezényli az Állami Hangversenyzenekart, egy-egy koncert szólistája Fischer Annie és Kovács Dénes lesz, a Kiscelli Múzeumban pedig két sorozatból álló kamarazenei koncertprogramot hirdet az Országos Filharmónia. S míg a nyári kulturális műsorok vidéken a hagyományokat folytatva vagy azokat továbbformálva alakulnak 1970-ben is, addig Budapest nincs ilyen szerencsés helyzetben. Az apály — vagy szürkeség? —, amely évek óta érződik, idén mintha végképp eluralkodnék. A margitszigeti szabadtéri színpad 32 esztendeje áll az opera- és drámaművészet szolgálatában. Így volna ez idén is, ha lenne jól megszerkesztett és jól megvalósítható programja. Pedig kevés zöldszínház rendelkezik hasonló adottságokkal, ideális környezettel és az utóbbi években jelentősen javuló technikai feltételekkel is. Minden adva volna tehát — a művészi programon kívül —, hogy idegenforgalmi szempontból, de a hazai közönség érdeklődését is megbecsülve kitűnő és rangos előadásokat láthassunk itt. Mindenekelőtt eredeti bemutatókat vagy régebbi művek igényes felújításait, amelyet egy-egy eredeti rendezői koncepció igazolna. (Jó példa erre az évekkel ezelőtt felújított Strauss-operett, A denevér, amely éppen innen indult el hódító útjára, Vámos László pompás újrafogalmazásában, hogy az Erkel Színház műsorára is felkerüljön.) Ilyen előadásígéreteket azonban a margitszigeti szabadtéri színpad idei terveiben hiába keresünk. A Kosztolányi Dezső téri Bartók Parkszínpadon évekkel ezelőtt— akkor az Országos Rendező Iroda szervezésében — minden évben bemutattak egy-egy szórakoztató műsort, amely a politikai kabarénak és a látványos zenés revünek ötvözete volt. Ez a gyakorlat azonban megszűnt, helyette — vitathatóan — vidéki színházak halovány fényű operettprodukciói költöznek nyaranta a Bartók Parkszínpadra . .. Marad — mint utolsó lehetőség — a Városmajori Szabadtéri Színpad, ott viszont néhány jeles művészünk — Tolnay Klári, Almási Éva, Páger Antal, Bodrogi Gyula — közreműködésével egy nagyon régi zenés vígjáték (Charley nénje) feltámasztásán szorgoskodnak majd. Körszínház ’70 1970 nyarán tehát — mint az elmúlt tizenegy évben is — a Körszínház menti meg a pesti nyári kulturális élet becsületét. Kazimir Károly az elmúlt évek tapasztalatainak birtokában folytatja világirodalmi felfedező-sorozatát, az Isteni színjáték és a Kalevala sikerét — mintegy trilógiává alakítva a sort — Milton drámai költeményének, az Elveszett paradicsomnak színpadra állításával zárja. Jánosy István fordításában nemrégiben jelent meg a Helikon Kiadónál Milton költeménye, amelyből Kazimir — Szenczi Miklós társaságában — az előadás szövegkönyvét elkészítette. (9—10 ezer sorból áll a hatalmas mű, amely a Körszínház előadásában — a játékidőhöz igazítva — körülbelül a felére csökken majd, így is izgalmas és eredeti a rendező elképzelése, aki Milton költeményének előadásával azt próbálja bizonyítani, hogy Madách Imrét nem Goethe, nem is a Faust inspirálta Az ember tragédiájának megírására, hanem Milton műve.) A Körszínház — az elmúlt évekhez hasonlóan — idén is a városligeti vásárváros lengyel kiállítási csarnokában üti fel tanyáját; a produkcióban különböző fővárosi színházak művészei lépnek fel, a három főszereplő: Venczel Vera, Bitskey Tibor és Kozák András lesz BANOS TIBOR forgalmi érdeklődésre építve változatlanul meg kell tartani, legfeljebb arra kell ügyelni, hogy minden alkalommal megújítsák ezeket az előadásokat, a legkisebb fáradtság se érződjék rajtuk.) A kulturális rendezvények iránt differenciált és hatásos propagandával lehet felkelteni, később pedig orientálni az érdeklődést. Amikor tavaly nyáron Szentendre főterén — egy sajátos hangulatú színházi előadás premierjén — a padsorok megteltek, még inkább a helyi érdeklődés nyomait figyelhettük meg. Pesten például a Művészet Prognózis, nyárra Milton és Madách Szentendre prolongál NÉZŐTÉR ÉS SZÍNPAD SZENTENDRE FŐTÉRÉN Budapest nincs ilyen szerencsés helyzetben MAGYARORSZÁG 1970 20