Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-01 / 5. szám

Transzszexualizmus Metamorfózis „Ha az agy nem akar alkalmazkodni...” Melle fejlődni kezd Charleston szigorú erkölcsű, csendes kisváros Dél-Karolinában. Lakói prűdek, hűvösek, zárkózot­tak. Nehezen melegednek fel, s ne­hezen jönnek ki a sodrukból. Gordon Langley Hallnak nemré­giben sikerült, ami eddig csak keveseknek: idegen létére befér­kőzni a charlestoniak szívébe, majd olyan vihart kavarni, hogy szinte kifordult sarkaiból az egész város. Rögtön beleszeretett Ez a 32 éves úriember hét évvel ezelőtt Margaret Rutherford szín­­művésznő fogadott fiaként érke­zett ide. Megvásárolt a Society Streeten egy XIX. századi házat, renováltatta, s korabeli bútorokkal rendezte be. Néhány apró különc­sége, kifinomult érzéke az antik tárgyak iránt, különösen pedig írói babérja — tudniillik életraj­zokat ír jeles hölgyekről, például Jackie Kennedyről, Margit herceg­nőről stb. — megkönnyítette szá­mára, hogy megnyerje a helyi tár­saság rokonszenvét. Hanem az­után egy szép napon eltűnt a vá­rosból, és hónapokkal később nő­vé változva, női ruhában, Dawn Pepita Langley Hall néven jött vissza bizonyos John Paul Sim­mons nevezetű, 22 éves néger fia­talember karján. God Almighty! Ilyet még nem látott Charleston! „Az írás csak narkotikum volt számomra” — mondta mély, alt hangján az újdonsült menyecske egy újságírónak. Elmesélte, hogy gyermekkora óta transzszexuális­ként élt, fizikailag tehát határozott nemi jegyekkel, pszichikailag azon­ban abban a meggyőződésben, hogy a másik nemhez tartozik. Amikor azután hallotta, hogy a Johns Hopkins Egyetem mellett „Gender Identity Clinic” nyílt, ahol a transzszexuálisok nemét — pszichiátriai és hormonkezeléssel, plasztikai műtéttel — az ellenté­tes nemmé alakítják át, tüstént jelentkezett felvételre. És 18 hó­napi procedúra árán végbement a szexuális metamorfózis. „Eddig mintha beteg lettem volna — je­lentette ki hazaérkezésekor —, most pedig nagyszerűen érzem magam. Gordon meghalt, szeren­csére.”­­A kezelés idején orvosi utasí­tásra már női ruhákat hordott, és igyekezett nőiesen viselkedni. Ek­kor történt, hogy Simmons meg­látta, és rögtön beleszeretett. A következő alkalommal óriási virág­csokorral jelent meg nála, s meg­kérte a kezét. Az orvosok felvi­lágosították, hogy kiről van szó, s milyen műtét előtt áll „meny­asszonya”, ő azonban kitartott el­határozása mellett. Azóta meg­történt az esküvő is. Nem Char­­lestonban, mert itt a felzaklatott hangulatban bombamerénylettel fenyegették meg a helybeli bap­tista templomot. A menyasszony szülőföldjén, az angliai Sussexben kelt egybe a szerelmespár. S a család — felejtve a nász minden szépséghibáját — örült, hogy nem baptista pap áldotta meg a fri­gyet.­ öncsonkítást követ el 1966 nyarán nyílt meg az Egye­sült Államok egyik legtekintélye­sebb egészségügyi intézményének említett új osztálya Harry Benja­min, egy New York-i endokrino­­lógus, az Erickson Educational Foundation és más szervek ala­pítványából. Célja a transzszexuá­lis magatartás okainak alanos tanulmányozása, és — ha minden más próbálkozás eredménytelen — a nem műtéti átalakítása. Dr. John E. Hoopes, a klinika igaz­gatója: „Ha az agy semmiképp sem akar alkalmazkodni a testhez, akkor meggondolandó, nem inkább a testet kell-e az agyhoz igazí­tanunk.” Véleménye szerint az USA-ban sok ezer transzszexuális él (nem a transzvesztitákról van szó, akik csak erotikus izgalmat találnak a női ruhák viseletében). Külsőleg nem lehet megkülönböztetni őket­­­ normális emberektől. Nehéz­­megállapítani tehát, milyen mér­tékben azonosulnak lelkileg az el­lenkező nemmel. Tíz közül leg­alább három öngyilkos lesz, s egy­­kettő öncsonkítást követ el, ha nem kap sebészi segítséget — állítja dr. Hoopes. Minden jelentkező először gon­dos fizikai és pszichológiai vizsgá­laton esik át, amely kiterjed a családi körülmények legapróbb részleteire is. A kiválasztott sze­mély azután rendszeres nemi­hormon kezelést kap. Ha férfi az illető, akkor oestrogént, amelynek hatására testszőrzete csökken, mel­le viszont fejlődni kezd, csípője kikerekedik. Majd három-négyórás műtét során eltávolítják heréjét és penisét, s ennek érzékeny, „barlan­gos” részéből mesterséges vaginát alakítanak ki az immár nővé vált ember számára. Később a rrtellét polietilén-injekcióval nagyobbítják meg — ezt kapják egyes topless­­táncosnők is, hogy formáik kellő­képp kidomborodjanak. Szülni, persze, nem tud, bár esetleg anyai igénye támad, de — később férj­hez ment „nők” tanúsága szerint — a kéjérzés, az orgazmus teljes. Hasonlóképp a nőből férfivá ope­rált személy esetében (a méh és a mell eltávolítása után), jóllehet a hasi bőrből formált penis nem képes betölteni normális funkció­ját. No persze. Amikor néhány évvel ezelőtt George Jorgensen, az amerikai hadsereg volt közlegénye Dániá­ba utazott, hogy nővé operáltassa magát, neves pszichiáterek — az általános megdöbbenéssel egyet­értésben — kijelentették: ez bűnös csonkítás. Dr. Charles W. Locari­­des New York-i pszichoanalitikus pedig így nyilatkozott: az ilyen ember voltaképp homoszexuális, aki a műtét révén próbál szaba­dulni megoldhatatlan belső konf­liktusaitól. „A műtét azonban a teljes csődbe vezet, mert nem old­ja fel, sőt inkább súlyosbítja a személyiség kibékíthetetlen ellent­mondásait.” Mások viszont azt ál­lították, hogy a műtéten átesett személyek boldogabbak, elégedet­tebbek és hasznosabb tagjai a tár­sadalomnak, mint korábban vol­tak. Kiknek van igazuk? Az Orvosi Hetilap ez évi első számában dr. Buda Béla referálja a Journal of Nervous and Mental Disease egyik közelmúltban meg­jelent számának cikkeit, amelyek a transzszexualizmus és a nem­átalakító műtétek témakörével foglalkoznak. (Dr. Buda: „A szak­­irodalom régtől fogva számon tartja, hogy vannak olyan férfiak, akik a kasztráció igényével kere­sik fel a sebészt. Ugyancsak is­mert, hogy vannak emberek, akik maguk kísérlik meg vagy hajtják végre a kasztrációt. Az ilyen ese­teket korábban egyértelműen el­mebetegség megnyilvánulásának tartották. Csak az utóbbi években derült fény arra, milyen sok em­bernek — férfinak és nőnek — igénye, hogy biológiai nemét mű­­tétileg megváltoztassa. Ezek egy része a műtét érdekében súlyos áldozatra is hajlandó.”) C. Hamburger, az első műtét le­írója rövid időn belül 485 kérést kapott hasonló operációra (négy­szer annyi férfitól, mint nőtől). A Johns Hopkins klinika kétéves fennállása alatt 1500 kérelemmel foglalkozott, és több tucat műté­tet hajtott végre. Ezek a számok is jelzik, hogy a transzszexualiz­­mus jelensége nem ritkaság. A kérelmezők között orvos, teológus, egyetemi tanár is volt. Akadt olyan női transzszexuális, akinek felesége is támogatta átoperálási igényét. Általában az indok: az illető gyermekkorától a másik nemhez tartozónak érezte magát, vágyai­ban, igényeiben, szexuális fantá­ziaéletében egyaránt, s meggyő­ződése, hogy biológiai neme vala­miféle fejlődési rendellenesség, „szervezeti hiba”. Az esetek több­ségében semmilyen személyiség­­zavar vagy elmebetegség nem volt kimutatható, sokan sikeres pályát adtak fel nemük megvál­toztatása érdekében .Ilyen adatok alapján — írja dr. Buda Béla — számos közhelyszerű nézet válik kérdésessé, többek között a sze­xuális viselkedés biológiai megha­tározottságának tétele.) Fantomérzés? Csakhogy a dolog nem ilyen egyértelmű. Az említett folyóirat­­ban Lawrence S. Kubie, a dina­mikus pszichiátria kiváló művelője és B. Mackie (Baltimore, Maryland Egyetem) a nem megváltoztatá­sát célzó műtétekkel kapcsolatos kritikus problémákat tárgyalja. Jelenlegi ismereteinket nem tart­ják elegendőnek ahhoz, hogy a transzszexualizmust megbízhatóan el lehessen különíteni a homo­­szexualitástól. Szerintük a műté­tet kérőket célképzet vezeti, s ez meghamisítja közléseiket olyan irányban, amelytől kívánságuk könyebb teljesülését várhatják. Tá­jékozottak lévén a transzszexualiz­mus irodalmában, tudják, hogy az igazi transzszexuális mindig ellen­tétes neműnek érezte magát, és ez a nézete semmiféle kezeléssel nem változtatható meg, tehát így is nyilatkoznak. A szerzők részletesen bizonyít­ják, milyen nehéz megbízható fel­világosítást kapni a műtétre je­lentkező és a műtéten átesett sze­mélyektől. Különösen érzéseikre vonatkozóan. Két munkacsoport vizsgálta például, hogy van-e a pe­nis amputációja után fantom-pe­­nis érzés. Az egyik munkacsoport G. L. HALL A MOSTOHAANYJÁVAL ÉS D. L. HALL A VŐLEGÉNYÉVEL „Gordon meghalt, szerencsére” MAGYARORSZÁG 1970/5

Next