Magyarország, 1970. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-13 / 50. szám
A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a nevelés eredménye nemcsak attól függ, milyen hatások érik a gyermeket, hanem attól is, hogy ő hogyan fogadja és dolgozza fel ezeket a hatásokat. Rubinstejn szovjet pszichológus ezt így fogalmazta meg: „A külső okok (hatások) a belső feltételek közvetítésével hatnak.” Minden gyereknek már a születése percétől kezdve van „egyénisége”. Az anyák, a gyermekorvosok és a gondozónők jól tudják, mekkora különbség van a látszatra oly egyforma kis csecsemők között, mennyire másképp reagálnak hidegre-melegre, ételre, fürdővízre, a környezetükből jövő minden ingerre. Az egyik mohón habzsol, a másikat pofozgatni kell szopás közben, hogy el ne aludjon; az egyik minden ingerre harsány sírással válaszol, a másikat semmi sem zavarja, békésen szundikál egész napon át. A gyermek temperamentuma vele született adottság. Kilenc jellegzetes vonás Hogyan befolyásolja a kibontakozó személyiséget? Mennyire lehet és egyáltalán lehet-e befolyásolni az általa meghatározott alaptulajdonságokat? Három amerikai orvosprofesszor, Alexander Thomas pszichiáter, Stella Chess gyermekpszichiáter és G. Birch gyermekgyógyász immár 14 éve 85 család 141 gyermekét tartja megfigyelés alatt születésük óta, hogy választ találjon ezekre a kérdésekre. A dolog egyszerűsítése céljából viszonylag homogén társadalmi réteget, értelmiségi családokat választottak ki, hogy a szülőktől is minél pontosabb információkat kaphassanak. Gyakran kikérdezik a szülőket, később a gyerekeket, majd tanítóikat is, ezenkívül ők maguk is rendszeresen megvizsgálják a gyerekeket. A viselkedésnek 9 olyan jellegzetes vonását kísérik figyelemmel, mely együttesen meghatározza a „viselkedési profilt”, a 2—3 hónapos korban már határozottan megnyilvánuló egyéni temperamentumot. Ezek a jellemzők a következők: 1. a mozgásaktivitás, 2. az életritmus, a rendszeresség mértéke (például evés, széklet, alvás-ébrenlét), 3. új személyekre vagy tárgyakra adott reakció (elfogadja vagy visszautasítja), 4. alkalmazkodás a környezet változásaihoz, 5. az érzékenység- vagy ingerküszöb értéke, 6. energiaszint (az ingerekre adott válaszok intenzitása), 7. kedélyállapot (vidám-sírós, kedves-nyűgös, barátságos-barátságtalan), 8. kitartás (mennyire téríthető el attól, amivel éppen foglalkozik), 9. a figyelem feszültsége és tartama. Bizonyos vonások általában együtt szoktak előfordulni, s ezek alapján három fő típust állapítottak meg. Az elsőt a jó kedély, a testi funkciók rendszeressége, a reakciók mérsékelt erőssége, alkalmazkodóképesség és az ismeretlen dolgok elfogadása jellemzi. (A megfigyelt gyerekek mintegy 40 százaléka tartozik ebbe a típusba.) Mindennek pontosan az ellenkezője jellemzi a második típust, a „nehéz gyerekeket” (körülbelül 10 százalék). Rendkívül sokat sírnak, sírásuk és nevetésük jellegzetesen hangos, harsány. A sikertelenség élménye általában heves reakciót, nemegyszer hisztériát, dührohamot vált ki belőlük. A harmadik típust (15 százalék) azzal jellemzik, hogy lassan melegszik, oldódik fel, aktivitási szintje alacsony, új ingerek elől visszahúzódik, lassan alkalmazkodik, reakcióinak intenzitása csekély. Mintegy 65 százalék sorolható be tehát a három kategória valamelyikébe: a többi gyereknek a tulajdonságai olyan vegyesek, hogy nem lehet általános jellemzést adni róluk. A környezeti hatások erősíthetik vagy gyengíthetik a viselkedés alapvető vonásait. Kiépülhetnek olyan feltételes reflexek, amelyek egyes alaptulajdonságokat teljesen elfednek. A legtöbb gyerek például örömet talál a fürdésben, bárhogyan fogadta is eleinte a vizet. Az alapvonások azonban általában megmaradnak és új szituációkban váratlanul ismét felbukkanhatnak. Egy példa: 10 éves korban erős szorongással küszködött egy kislány, akit ekkoriban más iskolába írattak be. Szülei nem értették a dolgot, mert a kislány ott is sok barátot szerzett és jól haladt a tanulásban, tehát látszólag minden rendben volt körülötte. Csak akkor oldódott meg a rejtély, amikor az orvoskutatók a régi feljegyzéseket elővették: a gyerek eredetileg visszahúzódó volt minden új helyzetben, így viselkedett már akkor is, amikor óvodába, később pedig iskolába kezdett járni. A helyes nevelés azonban úgy eltüntette ezt a vonását, hogy mind a szülők, mind a pszichiáterek teljesen megfeledkeztek róla. Az új rend, az új környezet, az új társaság azután ismét előhívta a korábbi negatív reakciót, amelyet most már — a múlt ismeretében — gyorsan le tudtak küzdeni. Nem tud nyugton ülni Olyan alapvonás, mint például a mozgásaktivitás szintje, az egész egyéniség alakulását befolyásolja. Az egyik kisfiúról 2 hónapos korában szülei feljegyezték, hogy sokat mocorog alvás közben, és amikor tisztába teszik, kicsavarja a testét. Féléves korában: csapkod a fürdővízben, ugrál az ágyban, a kutyának utána mászik. Egyéves korában: mohón eszik, mindenre felmászik. Kétéves korában: kiugrál az ágyból, amikor aludnia kellene, és rengeteget kérdezősködik. ötéves korában: szüntelenül rohangál, evés közben gyakran felugrik az asztaltól és elszalad. Tízéves korában: már többféle sportot űz, de annyi ideig sem képes nyugton ülni, amíg a házi feladatát megírja. Ugyanezek a tényezők a következőképpen alakultak egy alacsony mozgásszintű gyereknél: 2 hónapos korában mozdulatlanul alszik, nyugodtan hagyja, hogy tisztába tegyék. 6 hónap: ágyában békésen eljátszogat, hamar elalszik, a fürdőben teljesen passzív. 1 év: lassan eszik, ellenállás nélkül tűri, hogy a körmét vágják. 2 év: szereti a türelemjátékokat, órákon át képes lemezeket hallgatni. 5 év: sokáig öltözködik, hosszú utazásokon is nyugodtan ül a helyén. 10 év: nagyon lassan eszik, kedvenc foglalkozása az olvasás és a sakk. (A mozgásaktivitáshoz hasonlóan maradandó alaptulajdonság a fokozott érzékenység, a hajlam a sírásra, dühkitörésre vagy a nyugodt, kiegyensúlyozott kedély, az alkalmazkodóképesség.) A megfigyelt 141 gyerek közül 42-nél voltak olyan problémák, amelyekkel pszichiáterhez kellett fordulni. Nem meglepő, hogy többségük a „nehéz gyerekek” közül került ki. E kategóriának mintegy 70 százaléka szorult kezelésre, míg az első típusba tartozó gyerekek közül csak 18 százalék, csupa „könnyű eset”. Többnyire az okozott konfliktust, hogy a gyerek az addigitól erősen eltérő környezetbe került, például az iskolába, ahol egészen más viselkedést vártak el tőle, mint otthon. A gyerek szívesen alkalmazkodnék, de képtelen arra, hogy viselkedése mind az otthoni, mind az iskolai mintának megfeleljen. Ez a konfliktus könnyen feloldható a szülők és a nevelők együttműködésével. A lassan feloldódó gyermek nevelésének kulcsa: megengedni, hogy a maga módján alkalmazkodjék környezetéhez. Sosem szabad kényszeríteni vagy sürgetni, mert az csak erősíti a visszavonulásra való hajlandóságát. Viszont szüksége van bátorításra és arra, hogy alkalmat teremtsenek neki új tapasztalatok szerzésére. Egyik ilyen gyereket szülei úgy nevelték, hogy e kettős követelménynek csak az első felét tartották meg. Ha csecsemőkorában kiköpött egy addig nem kóstolt ételt, akkor azt egyszerűen levették az étlapról. Ha hátat fordított a játszótéren más gyerekeknek, akkor nem vitték többé a játszótérre. Tízéves korára a kisfiú kolbászból, almaszószból és lágytojásból álló „diétán” élt, és teljesen magányos volt. Minden olyan helyzet, amelyben új emberekkel vagy új követelményekkel kellett szembekerülnie, szinte megbénította. Vele törölteti le a táblát Természetesen a „nehéz gyerekek” kezelése okozza a legtöbb gondot. A következetlenségre, a türelmetlenségre, a büntetésre gyakran negatívan válaszolnak, olyan módszerek pedig, amelyek másoknál jó eredménnyel szoktak járni, náluk sokszor csődöt mondanak. Az objektív, türelmes nevelői magatartás, az egyéni tulajdonságok figyelembevétele azonban rendszerint meghozza a sikert. Ha a tanító például a padban folytonosan izgő-mozgó gyerekről azt véli, hogy azért figyelmetlen, mert nem akar tanulni, s ennek megfelelően is kezeli, akkor a gyerek erre legtöbbször még rosszabb viselkedéssel „felel”. De ha a tanító tudatosan igyekszik a gyerek mozgásigényét levezetni, például úgy, hogy vele törölteti le a táblát, őt küldi el a szertárba stb., akkor az esetek többségében készséges és figyelmes tanítványra talál a fékezhetetlennek látszó, dacos gyerekben. Bármelyik alapvető tulajdonsággal ellentétben álló követelmény súlyos, néha elviselhetetlen megterhelést, feszültséget jelent a gyereknek. Az egyéniség egészséges fejlődésének fő feltétele, hogy a gyerek alaptermészete és a környezeti tényezők kölcsönhatása harmonikus legyen; egyébként csaknem biztosan lehet számítani a konfliktusból eredő viselkedési problémák jelentkezésére. Rubinstejn szerint „a temperamentum tulajdonságai a jellem kialakulásának folyamatában átalakulva, a jellem vonásaivá lesznek, és tartalmuk elválaszthatatlanul összefügg a személyiség irányulásával”. Ezért fontos, hogy a személyiség alakításában részt vevő szülő, nevelő, orvos, pszichológus minél jobban ismerje a rábízott gyerek alapvető tulajdonságait, hiszen tartós, jó eredményt csak akkor érhet el, ha nem szemben áll, hanem „együtt dolgozik” azokkal. NEUKUM LEA Gyermekpszichológia Egyéni temperamentum A személyiség kialakulása Vidám—sírás, kedves—nyűgös AZ ELSŐ KANÁL TÁPSZER Csapkod a fürdővízben, ugrál az ágyban MAGYARORSZÁG 19 7 0 5 0