Magyarország, 1970. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-02 / 31. szám

Energiagazdaság Eltűnt a szén Hiánycikk a „fekete arany99 Szénhidrogének előretörése A Német Széniportőrök Szövet­sége legutóbbi jelentésében meg­állapította, hogy a Szövetségi Köz­társaság jelenleg jobban rászorul a szénimportra mint valaha. Az NSZK, amely már az elmúlt év­ben is félmillió tonnával több kő­szenet importált, mint 1968-ban, az idei behozatali kontingens szerint újabb 2 millió tonnával növeli im­portját. Nyugat-Németország mind­eddig­­igen szigorúan korlátozta a szilárd tüzelőanyagok importját, különösen a szocialista országok szállításait, most azonban felol­dotta a kontingenseket, így pél­dául erőteljesen fokozza lengyel­­országi vásárlásait. Az elmúlt év folyamán Lengyelország az USA és Anglia után az NSZK harma­dik legnagyobb szénszállítója lett. Mindezek után kissé ironikusan jegyezte meg a Spiegel: „Kevés a német szén, polgárainknak még­sem kell reszketniük. S mindez néhány millióért. A fellendülés szakaszában levő acélipar a nyu­gatnémet bányavidék szinte tel­jes termelését lefoglalja, s ezen a télen 1 millió tonna a kokszhiány. Alex Möller pénzügyminiszter ezért az 1969—1970-es fűtési idényben a háztartási koksz im­­portszubvencionálását rendelte el. Az állam, amely 1968 végéig 500 millió márkát fizetett ki a szén­bányák bezárása, csökkentése kap­csán, most 40 millió márkát fordít a koksz magasabb világpiaci árá­nak kiegyenlítésére.” Trónfosztás A kokszhiány és a sok szén­ellátási nehézség szinte az egész világgazdaságra jellemző. Az APA szerint Ausztriában jó néhány ön­tödét be kell zárni és több ezer munkást el kell bocsátani, ha nem sikerül legalábbis a minimális kokszmennyiséget beszerezni. Rendkívül nagy erőfeszítést tesz Japán is, hogy erőteljesen növek­vő fogyasztásához, elsősorban a vaskohászat rohamosan emelkedő termeléséhez szükséges koksz­mennyiséget biztosítsa. A nagy ex­portőrök is inkább ellátási gon­dokkal küzdenek, mintsem kivi­telüket fokozni tudnák. Az USA még 1969 közepén korlátozta a koksz kivitelét, attól tartva, hogy az export, növekedésével komoly zavarok keletkezhetnek az ameri­kai ipar ellátásában. A világpiaci és belföldi árak a feszült piaci helyzet következté­ben emelkednek. 1969 közepén például az észak-amerikai piacon 193 kg búza áráért lehetett 1 ton­na kokszolható szenet kapni, az év végén 275 kg-ot kellett volna cserébe adni, ma pedig 1 tonna szén már 341 kg búzát ér. Franciaországban 1970 elején szintén jelentős áremelést hajtot­tak végre, különösen a vaskohá­szatban felhasználható szénféle­ségekre. Az áremelés célja az lett volna, hogy csökkentsék a Fran­ciaország és a többi közös piaci ország — különösen az NSZK — közötti árkülönbséget. Igen ám, de nem gondoltak arra, hogy nem sokkal később az NSZK-ban is felemelik a szénárakat. A Ruhrkohle AG/Essen, amely 1969-ben több mint 50 millió ton­na szenet és 25 millió tonna kok­szot forgalmazott, kohókoksz-árait június 1-től 100 márkáról átlago­san 130 márkára emelte és — bár kisebb mértékben — növe­kedtek a háztartási szénféleségek árai is. Így aztán a francia „kö­zeledés” semmivé foszlott. A fel­használók számára azonban az a legnagyobb baj — mint ahogy az egyik nyugati szaklap megálla­pította —, hogy sokszor még Dá­­riusz kincse is kevés lenne a szén­vásárláshoz, mert egyszerűen­ el­tűnt a szén. Az elmondottakat összevetve a szénre már több ízben kimondott halálos ítélettel, a bányák töme­ges bezárásáról, a termelés csök­kentéséről szóló hírekkel és sta­tisztikákkal — a kép felettébb ellentmondásosnak látszik. Mert mi is történt tulajdonképpen a szénnel? A világ energiafogyasz­tásában a második világháború időszakában a szén még egyed­uralkodó volt, részaránya az össz­­energiafogyasztás majdnem­ 75 százalékát tette ki és még 1950- ben is 63 százalék, 1960-ban 55 százalék volt a részaránya. A vég­leges és teljes trónfosztásra az 1960-as évek közepén került sor, amikor a szénhidrogének — azaz a kőolaj és a földgáz — részará­nya felülmúlta a szénét. A tendenciák Magyarországon is hasonlóak, bár a szén részaránya nálunk még sokkal magasabb, mint a világátlag. A szénfelhasz­nálás aránya még 1960-ban is 70 százalék felett volt. A nagy for­dulat 1965 táján következett be, amióta tervszerűen és tudatosan, rohamosan nő a földgáz- és kő­olajfogyasztás, csökken a szén ré­szesedése. Pénz beszél A széntermelésnek az utóbbi években már abszolút mennyisége is stagnált, illetve csökkent: 1965- ben a világon több szenet termel­tek mint 1968-ban, de ha az év­tizedes tendenciákat nézzük, ak­kor is szembetűnő a lemaradás: 1959 és 1968 között a nyersolaj­világtermelés megkétszereződve 975 millió tonnáról 1995 millió ton­nára nőtt és elektromos energiából is csaknem kétszer annyit állítottak elő az évtized végén, mint kezde­tén. Ez alatt a világ kőszénter­melése csupán 13 százalékkal nö­vekedett. A szénhidrogének előretörésének oka egyszerű és világos: a kőolaj és a földgáz kitermelése és fel­­használása gazdaságosabb, mint a széné. Azonos mennyiségeket — mondjuk egy-egy tonnát — nézve a szénhidrogének energiatartalma 2—3-szorosa a szénének. Azonos fűtőértékeket egymás mellé állít­va, a szénkitermeléshez magyar viszonyok között közel háromszor annyi munkaerő szükséges, mint az olajéhoz. A kőolaj kitermelési költsége fele-háromnegyede, a földgázé 40—60 százaléka a ha­sonló fűtőértékű szénnek. Ha a kőolaj feldolgozási költsége meg is haladja a szénét, szállítása a csővezetékeken már ismét jóval kedvezőbb lehetőségeket teremt, összességében nézve a költsége­ket, azonos fűtőértékű kőolaj ára 75 százaléka, a földgázé pedig csupán 50 százaléka a szén árá­nak. Mindezek után kétségtelen: a szénfelhasználás visszaesése reá­lis tendencia. De hogyan követ­kezhetett be a szénhiány? Az ok 1969 különleges gazdasági helyzetében keresendő. A tőkés gazdaság konjunkturális hullám­­mozgása az előző évek stagnálása után 1969-ben felfelé ívelő szaka­szába került, és főként Nyugat- Európában — az előző évek ala­csonyabb szintjéhez viszonyítva — jelentősen nőtt az ipari termelés, ily módon az energiafogyasztás is. A sok iparág közül különösen nagymértékben, mintegy 45 mil­lió tonnával emelkedett a világ nyersacél-termelése, amely meg­növelte az acélipar kokszszükség­letét is. Mindehhez hozzájárult a hosszú és hideg tél, a háztartások megnövekedett szénszükséglete. A bezárt bányákat egyszerűen nem lehetett, de gazdaságilag sem lett volna érdemes újra üzembe állí­tani: a szénkínálat nem tudott rugalmasan alkalmazkodni a ke­reslethez, a szén újra fekete arany lett. Újabb csökkenés Mit tartogat a szén számára a jövő? A gépek hatásfokának nö­vekedésével, a gazdaság struktú­rájának fejlődésével a fajlagos energiafogyasztás csökken, azaz egységnyi gazdasági eredmény el­éréséhez mind kevesebb energia­­ráfordítás szükséges. (Így Magyar­­országon is az elmúlt öt év fo­lyamán 15 százalékkal csökkent az egyforintnyi nemzeti jövede­lem megtermeléséhez felhasznált energia.) Mindezek ellenére a vi­lág gazdaságbővülésének roha­mos fejlődése következtében ab­szolút számokban megnő az ener­giaszükséglet. A századfordulótól napjainkig majdnem hétszeresére nőtt a világ energiafelhasználása és az Európai Gazdasági Bizottság 1969. évi varsói konferenciájának prognózisa szerint a mai szint már 1980-ra megduplázódhat. A növe­kedés természetesen az olaj, a földgáz, a vízi energia és ha egye­lőre szerényebb mértékben is, az atomerőművek energiaszolgálta­tására esik. S ha a szén a kö­vetkező évtizedben — különösen Európában — nem is állítható teljesen háttérbe, részaránya to­vább csökken. DR. PRÁGER LÁSZLÓ OLAJVEZETÉK-RENDSZER KUVAITBAN Felhasználása gazdaságosabb, mint a széné MAGYARORSZÁG 1970/31___________ A Diósgyőri Gépgyár Bükksz­ent k­ereszt­e­n eladásra kínál kb. 710 négyszögöl területet, üdülőépületekkel együtt Az épület előtt ivóvíz van. Érdeklődni lehet a következő címen: DIGÉP Munkásellátási Osztály, Miskolc, Pf. 503. Tel.: 14-131, 25-74-es mellék.

Next