Magyarország, 1970. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-02 / 31. szám
Energiagazdaság Eltűnt a szén Hiánycikk a „fekete arany99 Szénhidrogének előretörése A Német Széniportőrök Szövetsége legutóbbi jelentésében megállapította, hogy a Szövetségi Köztársaság jelenleg jobban rászorul a szénimportra mint valaha. Az NSZK, amely már az elmúlt évben is félmillió tonnával több kőszenet importált, mint 1968-ban, az idei behozatali kontingens szerint újabb 2 millió tonnával növeli importját. Nyugat-Németország mindeddigigen szigorúan korlátozta a szilárd tüzelőanyagok importját, különösen a szocialista országok szállításait, most azonban feloldotta a kontingenseket, így például erőteljesen fokozza lengyelországi vásárlásait. Az elmúlt év folyamán Lengyelország az USA és Anglia után az NSZK harmadik legnagyobb szénszállítója lett. Mindezek után kissé ironikusan jegyezte meg a Spiegel: „Kevés a német szén, polgárainknak mégsem kell reszketniük. S mindez néhány millióért. A fellendülés szakaszában levő acélipar a nyugatnémet bányavidék szinte teljes termelését lefoglalja, s ezen a télen 1 millió tonna a kokszhiány. Alex Möller pénzügyminiszter ezért az 1969—1970-es fűtési idényben a háztartási koksz importszubvencionálását rendelte el. Az állam, amely 1968 végéig 500 millió márkát fizetett ki a szénbányák bezárása, csökkentése kapcsán, most 40 millió márkát fordít a koksz magasabb világpiaci árának kiegyenlítésére.” Trónfosztás A kokszhiány és a sok szénellátási nehézség szinte az egész világgazdaságra jellemző. Az APA szerint Ausztriában jó néhány öntödét be kell zárni és több ezer munkást el kell bocsátani, ha nem sikerül legalábbis a minimális kokszmennyiséget beszerezni. Rendkívül nagy erőfeszítést tesz Japán is, hogy erőteljesen növekvő fogyasztásához, elsősorban a vaskohászat rohamosan emelkedő termeléséhez szükséges kokszmennyiséget biztosítsa. A nagy exportőrök is inkább ellátási gondokkal küzdenek, mintsem kivitelüket fokozni tudnák. Az USA még 1969 közepén korlátozta a koksz kivitelét, attól tartva, hogy az export, növekedésével komoly zavarok keletkezhetnek az amerikai ipar ellátásában. A világpiaci és belföldi árak a feszült piaci helyzet következtében emelkednek. 1969 közepén például az észak-amerikai piacon 193 kg búza áráért lehetett 1 tonna kokszolható szenet kapni, az év végén 275 kg-ot kellett volna cserébe adni, ma pedig 1 tonna szén már 341 kg búzát ér. Franciaországban 1970 elején szintén jelentős áremelést hajtottak végre, különösen a vaskohászatban felhasználható szénféleségekre. Az áremelés célja az lett volna, hogy csökkentsék a Franciaország és a többi közös piaci ország — különösen az NSZK — közötti árkülönbséget. Igen ám, de nem gondoltak arra, hogy nem sokkal később az NSZK-ban is felemelik a szénárakat. A Ruhrkohle AG/Essen, amely 1969-ben több mint 50 millió tonna szenet és 25 millió tonna kokszot forgalmazott, kohókoksz-árait június 1-től 100 márkáról átlagosan 130 márkára emelte és — bár kisebb mértékben — növekedtek a háztartási szénféleségek árai is. Így aztán a francia „közeledés” semmivé foszlott. A felhasználók számára azonban az a legnagyobb baj — mint ahogy az egyik nyugati szaklap megállapította —, hogy sokszor még Dáriusz kincse is kevés lenne a szénvásárláshoz, mert egyszerűen eltűnt a szén. Az elmondottakat összevetve a szénre már több ízben kimondott halálos ítélettel, a bányák tömeges bezárásáról, a termelés csökkentéséről szóló hírekkel és statisztikákkal — a kép felettébb ellentmondásosnak látszik. Mert mi is történt tulajdonképpen a szénnel? A világ energiafogyasztásában a második világháború időszakában a szén még egyeduralkodó volt, részaránya az összenergiafogyasztás majdnem 75 százalékát tette ki és még 1950- ben is 63 százalék, 1960-ban 55 százalék volt a részaránya. A végleges és teljes trónfosztásra az 1960-as évek közepén került sor, amikor a szénhidrogének — azaz a kőolaj és a földgáz — részaránya felülmúlta a szénét. A tendenciák Magyarországon is hasonlóak, bár a szén részaránya nálunk még sokkal magasabb, mint a világátlag. A szénfelhasználás aránya még 1960-ban is 70 százalék felett volt. A nagy fordulat 1965 táján következett be, amióta tervszerűen és tudatosan, rohamosan nő a földgáz- és kőolajfogyasztás, csökken a szén részesedése. Pénz beszél A széntermelésnek az utóbbi években már abszolút mennyisége is stagnált, illetve csökkent: 1965- ben a világon több szenet termeltek mint 1968-ban, de ha az évtizedes tendenciákat nézzük, akkor is szembetűnő a lemaradás: 1959 és 1968 között a nyersolajvilágtermelés megkétszereződve 975 millió tonnáról 1995 millió tonnára nőtt és elektromos energiából is csaknem kétszer annyit állítottak elő az évtized végén, mint kezdetén. Ez alatt a világ kőszéntermelése csupán 13 százalékkal növekedett. A szénhidrogének előretörésének oka egyszerű és világos: a kőolaj és a földgáz kitermelése és felhasználása gazdaságosabb, mint a széné. Azonos mennyiségeket — mondjuk egy-egy tonnát — nézve a szénhidrogének energiatartalma 2—3-szorosa a szénének. Azonos fűtőértékeket egymás mellé állítva, a szénkitermeléshez magyar viszonyok között közel háromszor annyi munkaerő szükséges, mint az olajéhoz. A kőolaj kitermelési költsége fele-háromnegyede, a földgázé 40—60 százaléka a hasonló fűtőértékű szénnek. Ha a kőolaj feldolgozási költsége meg is haladja a szénét, szállítása a csővezetékeken már ismét jóval kedvezőbb lehetőségeket teremt, összességében nézve a költségeket, azonos fűtőértékű kőolaj ára 75 százaléka, a földgázé pedig csupán 50 százaléka a szén árának. Mindezek után kétségtelen: a szénfelhasználás visszaesése reális tendencia. De hogyan következhetett be a szénhiány? Az ok 1969 különleges gazdasági helyzetében keresendő. A tőkés gazdaság konjunkturális hullámmozgása az előző évek stagnálása után 1969-ben felfelé ívelő szakaszába került, és főként Nyugat- Európában — az előző évek alacsonyabb szintjéhez viszonyítva — jelentősen nőtt az ipari termelés, ily módon az energiafogyasztás is. A sok iparág közül különösen nagymértékben, mintegy 45 millió tonnával emelkedett a világ nyersacél-termelése, amely megnövelte az acélipar kokszszükségletét is. Mindehhez hozzájárult a hosszú és hideg tél, a háztartások megnövekedett szénszükséglete. A bezárt bányákat egyszerűen nem lehetett, de gazdaságilag sem lett volna érdemes újra üzembe állítani: a szénkínálat nem tudott rugalmasan alkalmazkodni a kereslethez, a szén újra fekete arany lett. Újabb csökkenés Mit tartogat a szén számára a jövő? A gépek hatásfokának növekedésével, a gazdaság struktúrájának fejlődésével a fajlagos energiafogyasztás csökken, azaz egységnyi gazdasági eredmény eléréséhez mind kevesebb energiaráfordítás szükséges. (Így Magyarországon is az elmúlt öt év folyamán 15 százalékkal csökkent az egyforintnyi nemzeti jövedelem megtermeléséhez felhasznált energia.) Mindezek ellenére a világ gazdaságbővülésének rohamos fejlődése következtében abszolút számokban megnő az energiaszükséglet. A századfordulótól napjainkig majdnem hétszeresére nőtt a világ energiafelhasználása és az Európai Gazdasági Bizottság 1969. évi varsói konferenciájának prognózisa szerint a mai szint már 1980-ra megduplázódhat. A növekedés természetesen az olaj, a földgáz, a vízi energia és ha egyelőre szerényebb mértékben is, az atomerőművek energiaszolgáltatására esik. S ha a szén a következő évtizedben — különösen Európában — nem is állítható teljesen háttérbe, részaránya tovább csökken. DR. PRÁGER LÁSZLÓ OLAJVEZETÉK-RENDSZER KUVAITBAN Felhasználása gazdaságosabb, mint a széné MAGYARORSZÁG 1970/31___________ A Diósgyőri Gépgyár Bükkszent kereszten eladásra kínál kb. 710 négyszögöl területet, üdülőépületekkel együtt Az épület előtt ivóvíz van. Érdeklődni lehet a következő címen: DIGÉP Munkásellátási Osztály, Miskolc, Pf. 503. Tel.: 14-131, 25-74-es mellék.