Magyarország, 1970. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-05 / 27. szám
Környezetvédelem A civilizáció ára? Holdtáj a Földön? ! Világkonferencia Svédországban Százötven évvel az ipari forradalom után megkondultak a vészharangok. A civilizálódó emberiség — akaratlan — oly mértékben pusztítja önnön környezetét, hogy a következő nemzedékek hovatovább sivár holdtájat találnak a Földön. Új fogalom született: az emberi környezet válsága. S bár a „környezet” szabatos meghatározásával még adósak a szakemberek, „válságát" a nagyvárosi élet kényelmével járó kényelmetlenségek mellett néhány drámai adat is jelzi. (Környezeten itt általában az ember életét befolyásoló társadalmi, gazdasági, jogi, technikai és szociológiai, s persze természeti tényezők összességét értik.) Smog-halál Donovában A transzatlanti légijáratok sugárhajtású repülőgépei „fejenként” 35 tonna oxigént vonnak ki a levegőből és az űrt maguk termelte mérgező anyagokkal töltik ki. (A repülőtér-közeli lakók viszont a le- és felszálló gépek robajára panaszkodnak: a New York-i Kennedy-repülőtér közelében egymillió, a párizsi Orly körzetében félmillió ember szenved a leggyorsabb és legkényelmesebb közlekedési eszköz zajától. A világóceánba — balesetek és tankhajóöblítés következtében — évente közel egymillió tonna olaj kerül, s pusztítja a hal-, emlős- és szárnyasállományt, illetve nem mellékesen a part menti üdülőtelepeket. (Emlékezetes a Torrey Canyon 1967-es katasztrófája, amely egyszerre váltott ki olajriadót az angol és a francia partokon. Nemrégiben a holland partok közelében újfajta mentési módszert próbáltak ki: vegyszerrel kezelt homokszemcséket szórtak a felszínen úszó olajfoltokra. A preparált szemcsék magukhoz vonzották és a tengerfenékre húzták az olajcseppeket. A Geopotes 7 homokszóró hajó 100 tonna kiömlött olajból 95 tonnát 45 perc alatt eltüntetett a víz színéről. Egyelőre még kérdéses azonban, hogy ez a módszer kiszűr-e minden ártalmat. Az Egyesült Államokban, a pennsylvaniai Donovában szerencsétlen időjárási tényezők hirtelen összejátszása folytán (még 1948- ban) húsz ember halálát okozta a mérgező anyagokkal telítődött „smog” — a füstköd. Norvégiában viszont tavaly decemberben megszürkült a máskor habtiszta hó, amikor huzamosabban a kontinens iparilag fejlett vidékei felől fújt a szél. A nagy-britanniai Derbyshire-ben vannak területek, ahol tilos a jószág legeltetése, mert a vidéken hajdan ólmot bányásztak, s a talaj még mindig fertőzött. A londoni Guardian a közelmúltban a következő komor körképet festette Európáról: „A Rajna hovatovább a világ legnagyobb szennycsatornája lesz. Velence, európai kultúránk kétségbeejtő öröksége, süllyed, bűzlik és pusztul. Skóciától Cádix-ig kastélyok és katedrálisok omladoznak. Az európai folyókból kivesznek a halak, a földrész nagyvárosait és elragadó ősi településeit fojtogatja a közlekedés, levegőjüket pedig fullasztóvá teszi a szennyeződés.” A Rajna példájánál érdemes elidőzni egy pillanatra, mert ennek a nagy nemzetközi folyamnak az esete mindjárt azt is érzékelteti, hogy mennyire nemzetközi, mind hatásában, mind a megoldás keresésében mennyire országhatárokon túllépő gondról van szó. A Rajna szennyezettsége Baselnél köbméterenként még csak 10—15 egység, de mire Rotterdamhoz ér, már köbméterenként másfél millió (!) egység idegen anyagot visz magával a tengerbe. Strasbourg után már nem ajánlatos fürdeni a folyóban, pedig a Rajna még csak jóval később gyűjti magába a Ruhr-vidék nagyvárosi és ipari szennyvizeit. A Thant prognózisa A környezet válsága korántsem csupán az iparilag legfejlettebb országok baja, s nem is csak azért világprobléma, mert kézenfekvő, hogy a pozitív és negatív természetátalakító munka eredményei, illetve ártalmai az egyes államhatárokon túl is éreztetik hatásukat. Az úgynevezett harmadik világban sokfelé máris akut válságra vezetett a városok rohamos túlburjánzása. (Magyarország, 1970.) A kibontakozó ipari fejlődés pedig több helyütt időszerűvé teszi a káros környezeti hatások kiszűrését, a megfelelő nemzetközi tapasztalatok hasznosítását. Kevesen gondolnák például, hogy Mexikóváros — az ottani nemzeti bank adata szerint — a világ hetedik (!) legszennyezettebb levegőjű települése. Az ok: a városban és közvetlen környékén összpontosul a mexikói ipar egyharmada. Az afrikai kontinensen, Kenyában a szállítás fejlődése hívott életre környezetvédelmi gondot — a gyorsan szaporodó tehergépkocsik kitopogó égéstermékeinek halmozódásával. Az a sajátos helyzet állt tehát elő, hogy az ipari forradalom még meg sem hódította Földünk egészét, nyugtalanító mellékhatásai azonban máris világproblémát jelentenek. A prognózis a főbb társadalmi, gazdasági és fizikai mutatók huszonöt évenkénti duplázódásával számol, ami azt jelenti, hogy megkétszereződik a Föld népessége, s vele nyilvánvalóan a világ víz-, energia-, ásványkincs- és egyéb igénye is. (U Thant, ENSZ-főtitkár adatai szerint.) Ilyen körülmények között ugrásszerűen nő meg a nemzetközi együttműködés jelentősége. A ma hozott döntések holnap messzemenő, halmozott hatással lehetnek az ember környezetére, s kézenfekvő, hogy az összehangolt környezetvédelemért hozott áldozat még mindig „olcsóbb”, mint az esetleges ártalmak és károk utólagos helyrehozása. Ez a magyarázata annak, hogy a hatvanas években — elsősorban az Egyesült Nemzetek Szervezetében és az ENSZ szerveiben — fokozott figyelmet fordítottak a környezetvédelemre. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában Svédország javasolta, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete rendezzen világkonferenciát az emberi környezetről. Az ENSZ- közgyűlés 1968. december 3-án kelt 2398. (XXIII.) számú határozatával kimondta a világkonferencia összehívását. U Thant főtitkár e tárgyban később előterjesztett jelentése nyomán a közgyűlés 1969 decemberében hozott 2581. (XXIV.) számú határozatában köszönettel nyugtázta és elfogadta a svéd kormány meghívását, hogy a világkonferenciát 1972 júniusában Svédországban tartsák, s megbízta az ENSZ főtitkárát az értekezlet előkészítésének irányításával. (A határozat a világkonferenciát kétheti időtartamra tervezi.) Svédország — ha szabad így mondani — „szakmailag" is a legilletékesebbek közé tartozik. 1969- ben hozott környezetvédelmi törvénye Európában úttörő jellegűnek számít. Stockholmban, ahol egyébként a földművelésügyi, tárca a környezetvédelem gazdája, külön kormányhivatal gondoskodik a környezetpolitika tudományos és adminisztratív mozzanatainak összehangolásáról. Ember és környezete máris — kétszemeszteres — svéd egyetemi tantárgy, de azt tervezik, hogy bevezetik a környezettervezés új diszciplínáját is. A Svédországba 1972 júniusára összehívott világkonferencia fő célját az ENSZ-közgyűlés már említett határozata, némileg hivatali nyelven, a következőkben foglalja össze: „Legyen gyakorlati eszköz, amely bátorítást nyújt és iránymutatással szolgál a kormányok és nemzetközi szervezetek abbeli tevékenységéhez, hogy megóvják és megjavítsák az emberi környezetet, károsodását orvosolják és megelőzzék a nemzetközi együttműködés útján. Figyelemmel legyenek annak különös fontosságára, hogy a fejlődő országok elébe vághassanak az ilyen problémák felmerülésének.” A határozat által életre hívott előkészítő bizottság összetétele is tükrözi ezt a figyelmeztetést: az olyan fejlett tőkésországok, mint a vendéglátó Svédország, valamint az Egyesült Államok, Japán, Anglia, Franciaország, illetve a szocialista Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia mellett a 27 tag között találjuk például Ghánát és Indiát, az Egyesült Arab Köztársaságot és Togót, Argentínát és Zambiát. (Az előkészítő bizottság munkáját megfigyelőként számos ENSZ-tagállam és több nemzetközi szerv kíséri figyelemmel.) „Külső' gazdagágtalangá'’’ A környezetvédelemnek ez a felfogása egyes szakértők szerint szükségessé teszi egy új index, az úgynevezett „külső gazdaságtalanság” mutatójának beiktatását. Mit jelent ez? A gazdasági fejlődést általában a termelés, a szolgáltatások, a jövedelmi viszonyok alakulásán mérjük. Elvileg azonban elképzelhető olyan gyár, amelynek termelőtevékenysége — noha nyereséges — annyira romboló hatással van az ember környezetére, hogy az már „nem éri meg". Ennek a gyárnak a „belső gazdaságossága” tehát „külső gazdaságtalansággal” párosul. A környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek ezért ajánlják, hogy a hagyományos gazdasági mutatókat vessék össze — az össztársadalmi gazdaságosság követelményével. (U Thant: „Az ember nem tekintheti tovább központi feladatának, hogy mindenáron termeljen, anélkül, hogy kellőképpen mérlegelné a környezetre kifejtett hatásokat. E hatások ellenőrzése új közgazdasági gondolkodást, új jogi szabályozást, új adminisztratív intézkedéseket követel, a kormányoktól pedig új súlypontok kialakítását.”) Úgy tűnik egyébként, hogy azokban az országokban, ahol tervgazdálkodást folytatnak, ez a szemlélet — a dolog természeténél fogva — könnyebben ültethető át a gyakorlatba, mint ott, ahol ez a ,,beépített” lehetőség nincs meg. Egyes „hagyományos" környezetgondok most új oldalukról is megmutatják magukat Gyártele- MANHATTAN IPARI KÖDBEN A NATO „public relations'’-trükkje