Magyarország, 1970. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-20 / 51. szám
Lengyelország—NSZK Vörös mappa, sötétkék mappa Zsákutcák, szakadékok helyett Egy folyamat több része Négyszázharmincöt szó a Lengyel Népköztársaság és az NSZK szerződésének német szövege; ezt éppoly lelkiismeretes pontossággal közölte a világsajtó, mint azt a tényt, hogy Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök egyetlen lendülettel, egy-egy másodperc alatt írta alá a szerződés vörös bőrbe kötött lengyel és sötétkék bőrbe kötött német nyelvű példányát, Brandt kancellárnak azonban nyolc másodpercre volt ehhez szüksége. A 376 újságíró (ritka nemzetközi esemény, ahol ennyi tudósító figyeli a történések legapróbb részleteit is) megtudhatta, hogy amikor varsói tartózkodása első napján Brandt kancellár először találkozott Wladyslaw Gomulkával, a nyugatnémet államférfi azzal a kétségkívül nem politikai témával kezdte a beszélgetést, hogy lám, az NSZK legjobb labdarúgói közül többnek is lengyel neve van. A könnyed kezdetből alakult ki a komoly beszélgetés — a nyugatnémet sajtó szerint „a legmélyebb, legkomolyabb eszmecserék egyike”. Koszorúk Varsóban A szerződés aláírása után adott ebéden Cyrankiewicz miniszterelnök azt mondotta: „Szerződésünk lezárja az európai történelem egy szakaszát, elismeri és véglegesen szentesíti a rég meglévő európai realitásokat, köztük elsősorban a potsdami egyezményben megállapított Odera éi Neisse-határt... A tárgyalások során a két fél kölcsönös jóakaratával számos, a múltból visszamaradt nehéz problémát kellett megoldani. Erőfeszítéseinket az a meggyőződés vezérelte, hogy az eddigi zsákutcák és szakadékok helyett, illetve felett közös erővel ki kell építeni a normalizálás útját, amely országainkat elvezetheti a jobb megértéshez, a mindkét fél és Európa számára hasznos együttműködéshez.” Valóban a történelem egy szakaszának kellett lezárulnia ahhoz, hogy a varsói repülőtéren az NSZK kormányfője elléphessen a tiszteletére kivonult díszegység előtt és lengyel földön köszönthesse őket, így: „Guten Tag, Soldaten!” Brandt kancellár koszorút vitt a lengyel ismeretlen katona sírjára — a gránittömb alatt lengyel vértől áztatott csatamezők pora van, a Westerplatte, Tobruk, Narvik, Lenino, Falaise, Monte Cassino és Berlin földjéből egyegy maroknyi, mindenütt a fasizmus elleni harcokban haltak hősi halált lengyel hazafiak. Az NSZK kormányfője térdre ereszkedett a varsói gettó hőseinek emlékművénél — lengyel kísérője nem tudta befejezni mondandóját, a gettó felkelésének történetéről, annyira meglepte a protokollban nem szereplő kancellári gesztus. A nyugatnémet lakossághoz Varsóból intézett televíziós beszédének szövegét a kancellár két írónak, Günter Grassnak és Siegfried Lenznek adta oda, stilizálják még át mondatait. „Olyan nevek, mint Auschwitz, még sokáig kísérteni és emlékeztetni fogják mindkét népet arra, hogy a földön is lehetséges pokol — mi átéltük e poklot. De épp e tapasztalat kényszerít minket arra, hogy határozottan hozzálássunk a jövő feladatainak végrehajtásához. A menekülés a valóság elől veszélyes illúziókat szül” — mondta tévébeszédében Brandt. összefüggések Európában Cyrankiewicz miniszterelnök joggal mondhatta el, hogy Lengyelország értékeli azt a tényt: az NSZK nevében olyan ember írta alá a szerződést, aki első pillanattól kezdve tudta, milyen szerencsétlenséget jelent a német nép, az európai népek, a világbéke szempontjából a fasizmus hatalomrajutása. Brandt kancellár varsói szavai a valóság elől való menekülés veszélyeiről most különösen elgondolkoztatóak: a moszkvai és varsói szerződések ellen fellépő, a ratifikálást megakadályozni szándékozó erők egyre hangosabb fellépése arra utal: a tegnapi valóságok felismerése mellett az új, a mai valóság alaposabb szemrevételezése is kell. Hiszen a szovjet—nyugatnémetszerződés és most a varsói aláírások az első, bár mindenképpen történelmi súlyú és jelentőségű lépésekként értékelhetők, az első lépések után végig is kell járni az utat. Ha Brandt kancellár Varsóban azt mondta: „...meggyőződésünk, hogy a feszültséget meg kell szüntetni, az erőszak alkalmazását kizáró szerződéseket meg kell tartani, a kapcsolatokat meg kell javítani, az európai helyzet békés rendezése érdekében az együttműködés megfelelő formáit meg kell találni” — ha Lengyelországról beszélt is, nem egyetlen relációról, nem egy országról van szó. A szerződés része egy összefüggő folyamatnak — az első e folyamatban a szovjet—nyugatnémet szerződés volt, s Varsó után természetszerűen következik Prága, a csehszlovák—nyugatnémet kapcsolatok normalizálása, majd a két német állam viszonyának a nemzetközi jog szerinti teljes rendezése. (Nincs senki az európai politikai fejlődés megfigyelői között, aki ne tudná: e folyamat mellett kell vizsgálni a nyugat-berlini problémakörnek a négy nagyhatalom tárgyalásain keresett megoldását is — az európai enyhülés érdekeinek, a nyugat-berlini lakosság szükségleteinek és a Német Demokratikus Köztársaság szuverén jogainak és törvényes érdekeinek megfelelő, kölcsönösen elfogadható megállapodás formájában.) S az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előzetes feltételek nélküli összehívása a kezdetben említett folyamatnak része, mintegy betetőzése lehetne. (A moszkvai és varsói szerződések ratifikálásának időbeli esélyeit latolgatva, a Varsóban összegyűlt újságírók utaltak arra, hogy a törvénybeiktatás és a nyugat-berlini tárgyalások eredménye között Bonn kancellárja és külügyminisztere nem egyöntetű módon magyarázza az összefüggést. Scheel közvetlen kapcsolatról beszélt, Brandt szerint nem lehet junktimot, azaz elválaszthatatlan kapcsolatot látni a két dolog között. Adlers szóvivő ügyesen tért ki az elől, hogy a nem éppen egybehangzó kijelentéseket megmagyarázza. „A szövetségi kancellárnak mindig igaza van, az alkancellárnak, Scheel külügyminiszternek is csaknem mindig igaza van” — mondta.) Színhelyek Két nappal a varsói szerződés aláírása után az egyik legkomolyabb nyugatnémet lap, a Süddeutsche Zeitung ezt írta: „Sem egyetlen amerikai elnökkel, sem angol miniszterelnökkel, sem bármelyik francia államférfival nem tudott még szövetségi kancellár oly sokórás intenzív megbeszélést folytatni, mint ez Brandt számára lehetővé vált Gomulkával és Cyrankiewicz-vel.” Nem az órákon múlik persze, sem azon, hogy Brandt kancellár ebéd végén, éppen a gyümölcssaláta feltálalásakor nyújtotta oda az étlapot Gomulkának („Egy autogramot kérek Péter fiam számára!”), még csak azon sem, hogy a vendégek egy fekete bőrrel bevont és a nyugatnémet címersassal és Brandt-aláírással díszített öngyújtót ajándékoztak a nagy dohányos Cyrankiewicz miniszterelnöknek. A megértés, a szerződés szellemének érvényesülése nem efféle — egyébként nem jelentéktelen gesztusoktól függ. Titka az őszinteség. Ami a Lengyel Népköztársaságot illeti — és ez a szocialista közösség minden országára egyformán érvényes, erről tanúskodik a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének berlini megbeszéléseiről kiadott egyhangúlag elfogadott dokumentum is — a feszültségek enyhítésének és eltüntetésének, a földrész nyugodt alkotómunkája biztosításának szándéka az alapvető politikai elképzelés. A Német Szövetségi Köztársaságban a szociáldemokrata és szabad demokrata koalícióval szembenálló erők mindent elkövetnek, hogy a közhangulatot mérgezzék, ellenségessé tegyék a moszkvai és varsói szerződések teljes érvényre jutásával, azaz a ratifikálással szemben. Így hát a Brandt-kormány Varsóban megnyilvánult jóakarata és odaadó erőfeszítése (ez a hivatalos lengyel értékelés), akkor érvényesülhet igazán, ha a politikai porondon otthon is a szerződés szellemében száll szembe az európai enyhülés ellenségeivel. (Akik egyébként személy szerint a kancellár és koalíciója ellenségei is ...) A Radziwill-palota márványterme, a szerződés aláírásának színhelye bekerül a történelembe, a szovjet—nyugatnémet szerződés aláírásának színhelyével, a Kreml György-termével együtt. S remélni kell, hogy a krónikás más színhelyeket is melléjük jegyezheti a Csehszlovákiával való megegyezés aktusának és a két német állam egyenjogú nemzetközi kapcsolatait rendező megállapodás aláírásának színhelyét s végül azt a termet is Helsinkiben, ahol egy napon majd odahelyezik a székeket az európai biztonsági konferencia nagy kerek asztalához. GÁRDOS MIKLÓS A BONNI KANCELLÁR TÉRDELŐ KÉPE VARSÓBÓL Brandtnak nyolc másodpercre volt szüksége . MAGYARORSZÁG 197051