Magyarország, 1970. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-20 / 51. szám

Lengyelország—NSZK Vörös mappa, sötétkék mappa Zsákutcák, szakadékok helyett Egy folyamat több része Négyszázharmincöt szó a Len­gyel Népköztársaság és az NSZK szerződésének német szövege; ezt éppoly lelkiismeretes pontossággal közölte a világsajtó, mint azt a tényt, hogy Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök egyetlen lendület­tel, egy-egy másodperc alatt írta alá a szerződés vörös bőrbe kötött lengyel és sötétkék bőrbe kötött német nyelvű példányát, Brandt kancellárnak azonban nyolc má­sodpercre volt ehhez szüksége. A 376 újságíró (ritka nemzetközi ese­mény, ahol ennyi tudósító figye­li a történések legapróbb részle­teit is) megtudhatta, hogy amikor varsói tartózkodása első napján Brandt kancellár először találko­zott Wladyslaw Gomulkával, a nyugatnémet államférfi azzal a két­ségkívül nem politikai témával kezdte a beszélgetést, hogy lám, az NSZK legjobb labdarúgói közül többnek is lengyel neve van. A könnyed kezdetből alakult ki a komoly beszélgetés — a nyugat­német sajtó szerint „a legmélyebb, legkomolyabb eszmecserék egyi­ke”. Koszorúk Varsóban A szerződés aláírása után adott ebéden Cyrankiewicz miniszterel­nök azt mondotta: „Szerződésünk lezárja az európai történelem egy szakaszát, elismeri és véglegesen szentesíti a rég meglévő európai realitásokat, köztük elsősorban a potsdami egyezményben megálla­pított Odera éi Neisse-határt... A tárgyalások során a két fél kölcsö­nös jóakaratával számos, a múlt­ból visszamaradt nehéz problémát kellett megoldani. Erőfeszítésein­ket az a meggyőződés vezérelte, hogy az eddigi zsákutcák és sza­kadékok helyett, illetve felett kö­zös erővel ki kell építeni a nor­malizálás útját, amely országain­kat elvezetheti a jobb megértés­hez, a mindkét fél és Európa szá­mára hasznos együttműködéshez.” Valóban a történelem egy sza­kaszának kellett lezárulnia ahhoz, hogy a varsói repülőtéren az NSZK kormányfője elléphessen a tiszteletére kivonult díszegység előtt és lengyel földön köszönthes­se őket, így: „Guten Tag, Solda­ten!” Brandt kancellár koszorút vitt a lengyel ismeretlen katona sírjára — a gránittömb alatt len­gyel vértől áztatott csatamezők pora van, a Westerplatte, Tobruk, Narvik, Lenino, Falaise, Monte Cassino és Berlin földjéből egy­­egy maroknyi, mindenütt a fasiz­mus elleni harcokban haltak hősi halált lengyel hazafiak. Az NSZK kormányfője térdre ereszkedett a varsói gettó hőseinek emlékművé­nél — lengyel kísérője nem tudta befejezni mondandóját, a gettó felkelésének történetéről, annyira meglepte a protokollban nem sze­replő kancellári gesztus. A nyugatnémet lakossághoz Varsóból intézett televíziós beszé­dének szövegét a kancellár két írónak, Günter Grassnak és Sieg­fried Lenznek adta oda, stilizálják még át mondatait. „Olyan nevek, mint Auschwitz, még sokáig kísér­teni és emlékeztetni fogják mind­két népet arra, hogy a földön is lehetséges pokol — mi átéltük e poklot. De épp e tapasztalat kény­szerít minket arra, hogy határo­zottan hozzálássunk a jövő fel­adatainak végrehajtásához. A me­nekülés a valóság elől veszélyes illúziókat szül” — mondta tévé­beszédében Brandt. összefüggések Európában Cyrankiewicz miniszterelnök joggal mondhatta el, hogy Len­gyelország értékeli azt a tényt: az NSZK nevében olyan ember írta alá a szerződést, aki első pillanat­tól kezdve tudta, milyen szeren­csétlenséget jelent a német nép, az európai népek, a világbéke szempontjából a fasizmus ha­­talomrajutása. Brandt kancellár varsói szavai a valóság elől való menekülés veszélyeiről most külö­nösen elgondolkoztatóak: a moszk­vai és varsói szerződések ellen fellépő, a ratifikálást megakadá­lyozni szándékozó erők egyre han­gosabb fellépése arra utal: a teg­napi valóságok felismerése mellett az új, a mai valóság alaposabb szemrevételezése is kell. Hiszen a szovjet—nyugatnémet­szerződés és most a varsói alá­írások az első, bár mindenképpen történelmi súlyú és jelentőségű lé­pésekként értékelhetők, az első lé­pések után végig is kell járni az utat. Ha Brandt kancellár Varsó­ban azt mondta: „...meggyőződé­sünk, hogy a feszültséget meg kell szüntetni, az erőszak alkalmazását kizáró szerződéseket meg kell tar­tani, a kapcsolatokat meg kell ja­vítani, az európai helyzet békés rendezése érdekében az együtt­működés megfelelő formáit meg kell találni” — ha Lengyelország­ról beszélt is, nem egyetlen re­lációról, nem egy országról van szó. A szerződés része egy összefüg­gő folyamatnak — az első e folya­matban a szovjet—nyugatnémet szerződés volt, s Varsó után ter­mészetszerűen következik Prága, a csehszlovák—nyugatnémet kapcso­latok normalizálása, majd a két német állam viszonyának a nem­zetközi jog szerinti teljes rendezé­se. (Nincs senki az európai politi­kai fejlődés megfigyelői között, aki­ ne tudná: e folyamat mellett kell vizsgálni a nyugat-berlini problémakörnek a négy nagyha­talom tárgyalásain keresett meg­oldását is — az európai enyhülés érdekeinek, a nyugat-berlini la­kosság szükségleteinek és a Német Demokratikus Köztársaság szuve­rén jogainak és törvényes érdekei­nek megfelelő, kölcsönösen elfo­gadható megállapodás formájá­ban.) S az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előze­tes feltételek nélküli összehívása a kezdetben említett folyamatnak része, mintegy betetőzése lehetne. (A moszkvai és varsói szerződé­sek ratifikálásának időbeli esélyeit latolgatva, a Varsóban összegyűlt újságírók utaltak arra, hogy a törvénybeiktatás és a nyugat-ber­lini tárgyalások eredménye között Bonn kancellárja és külügyminisz­tere nem egyöntetű módon ma­gyarázza az összefüggést. Scheel közvetlen kapcsolatról beszélt, Brandt szerint nem lehet junkti­­mot, azaz elválaszthatatlan kapcso­latot látni a két dolog között. Adlers szóvivő ügyesen tért ki az elől, hogy a nem éppen egybe­hangzó kijelentéseket megmagya­rázza. „A szövetségi kancellárnak mindig igaza van, az alkancellár­­nak, Scheel külügyminiszternek is csaknem mindig igaza van” — mondta.) Színhelyek Két nappal a varsói szerződés aláírása után az egyik legkomo­lyabb nyugatnémet lap, a Süd­deutsche Zeitung ezt írta: „Sem egyetlen amerikai elnökkel, sem angol miniszterelnökkel, sem bár­melyik francia államférfival nem tudott még szövetségi kancellár oly sokórás intenzív megbeszélést folytatni, mint ez Brandt számára lehetővé vált Gomulkával és Cy­­rankiewicz-vel.” Nem az órákon múlik persze, sem azon, hogy Brandt kancellár ebéd végén, éppen a gyümölcs­saláta feltálalásakor nyújtotta oda az étlapot Gomulkának („Egy autogramot kérek Péter fiam számára!”), még csak azon sem, hogy a vendégek egy fekete bőrrel bevont és a nyugatnémet címer­sassal és Brandt-aláírással díszített öngyújtót ajándékoztak a nagy dohányos Cyrankiewicz mi­niszterelnöknek. A megértés, a szerződés szellemének érvényesü­lése nem efféle — egyébként nem jelentéktelen gesztusoktól függ. Titka az őszinteség. Ami a Len­gyel Népköztársaságot illeti — és ez a szocialista közösség minden országára egyformán érvényes, er­ről tanúskodik a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének berlini megbeszéléseiről kiadott egyhangúlag elfogadott dokumen­tum is — a feszültségek enyhíté­sének és eltüntetésének, a föld­rész nyugodt alkotómunkája bizto­sításának szándéka az alapvető politikai elképzelés. A Német Szö­vetségi Köztársaságban a szociál­demokrata és szabad demokrata koalícióval szembenálló erők min­dent elkövetnek, hogy a közhan­gulatot mérgezzék, ellenségessé te­gyék a moszkvai és varsói szerző­dések teljes érvényre jutásával, azaz a ratifikálással szemben. Így hát a Brandt-kormány Varsóban megnyilvánult jóakarata és odaadó erőfeszítése (ez a hivatalos lengyel értékelés), akkor érvényesülhet igazán, ha a politikai porondon otthon is a szerződés szellemében száll szembe az európai enyhülés ellenségeivel. (Akik egyébként személy szerint a kancellár és koalíciója ellenségei is ...) A Radziwill-palota márványter­me, a szerződés aláírásának szín­helye bekerül a történelembe, a szovjet—nyugatnémet szerződés aláírásának színhelyével, a Kreml György-termével együtt. S re­mélni kell, hogy a krónikás más színhelyeket is melléjük je­gyezhet­i a Csehszlovákiával való megegyezés aktusának és a két német állam egyenjogú nem­zetközi kapcsolatait rendező meg­állapodás aláírásának színhelyét s végül azt a termet is Helsinki­ben, ahol egy napon majd odahe­lyezik a székeket az európai biz­tonsági konferencia nagy kerek asztalához. GÁRDOS MIKLÓS A BONNI KANCELLÁR TÉRDELŐ KÉPE VARSÓBÓL Brandtnak nyolc másodpercre volt szüksége . MAGYARORSZÁG 197051

Next