Magyarország, 1971. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-21 / 12. szám
Turkológia Kavarul Török világ, bosnyák világ I Őstörténeti és turkológiaikutatások egyaránt arra vallanak, hogy az uráli finn-ugor ősközösség felbomlása után eltelt évezredben a magyar őstörzsek az Urál-hegység középső és déli vidékein éltek, ahol később, az i. sz. III—IV. században hunok, majd az V. században bolgár-török törzsek — minden bizonnyal török eredetű népek — jelentek meg. Főképp az utóbbiak voltak nagy hatással az ősmagyar népre; az eredeti finnugor alapszókincs 1200 tőszavához 240 bolgár-török jövevényszó járult. A magyar—török kapcsolatok legkorábbi fejezete szempontjából fontos a nép- és törzsnevek kutatása. Már régebben kiderült, hogy törzsneveink — amelyek a X. századig fennmaradtak —a török törzsszervezeti rendszert tükrözik, bár nagyobb részben finnugor és csak kisebb részben török eredetűek. Azutóbbi években Németh Gyula akadémikus a magyar törzsnevek baskíriai előfordulását tanulmányozta, és sikerült mind a hét magyar törzsnevet helyileg meghatároznia, továbbá egyes magyar néptöredékek ottlétét a XVI. század végéig kimutatnia. Ismeretes, hogy a IX—X. századi magyar nép a Kárpát-medencében a saját finn-ugor nyelvén kívül ismerte a törököt is, annak oguz és bolgár-török típusú nyelvjárásait. Egykorú bizánci krónikák szerint a magyarok nemcsak magyarul, hanem „kavar” nyelven is beszéltek. Tény, hogy a török népek hatása a honfoglalás után folytatódott, hiszen a magyarokkal együtt jelentős számú török népcsoport érkezett az új, Duna menti hazába. Sőt, a legújabb kutatások igazolni látszanak, hogy már itt is találtak török népcsoportokat, például avarokat. Később, a honfoglalás után 500 éven keresztül Délkelet- Európából további török népcsoportok költöztek át a Kárpát-medencébe: kabarok, bolgár-törökök vagy böszörmények, kálizok, besenyők, uzok, kunok, a mongol betörések nyomán pedig mongolok (tatárok) maradtak itt, hogy a hódoltság területén élt mohamedánlakosság nagy többsége a megszálló katonai alakulatokból került ki. A különböző csapattesteken, mindenekelőtt a janicsárokon és egyéb gyalogos alakulatokon kívül a szpáhik és más lovascsapatok családjaikkal együtt éltek itt. De érkeztek mohamedán iparosok, kereskedők, közigazgatási hivatalnokok, vallási tisztségviselők is az országba. Annak idején 30 000—50 000 letelepedett mohamedán élt a hódoltság területén. Az élet szűk mederben, szegényes keretek között folyt, csupán az állandóan kínálkozó háborús zsákmány vagy a gyors kinevezés reménye hajtotta ide — főképp az Oszmán Birodalom európai területéről — a mohamedán és máshitű alattvalók szerencsét próbáló csoportjait. Közülük a főszerepet aboszniai mohamedánok játszották. Hazájuk a hozzánk legközelebb eső mohamedán terület volt. Nem egy budai pasa, például Szokoli Musztafa (1566—1578) bosnyák eredetű volt. Ő is, társai is elősegítették honfitársaik kinevezését a magyarországi alacsonyabb-magasabb állásokba, következésképp mohamedán bosnyákok és albánok, valamint ortodox szerbek töltötték be a hódoltsági vezető állások jelentős részét. Így a hódoltsági területen kialakult újmohamedán rendszer, amelyet hagyományosan „török világnak” nevezünk, valójában inkább „bosnyák—szerb világ” volt. E délszláv mohamedánok több generáción át éltek itt, katonai és polgári szolgálatban. A törököknek szükségük volt rájuk, hiszen nem verbuválhattak mindenkit a távoli Kis-Ázsia töröklakta területeiről. A bosnyákok, szláv anyanyelvük mellett, törökül is beszéltek, éspedig a Boszniában elterjedt nyugat-balkáni török nyelvjárást. Erről Evlia Gselebi török világutazó 1660 körül írt művében, a Budáról szóló fejezetben: „Az egész lakosság bosnyákokból áll, akik a saját szláv nyelvük mellett csak speciális törökkiejtést használnak, ami az isztambuli töröknek nehezen érthető és nem világos.” Ez időben egyes magyar főurak is megtanultak törökül, mint korábban Balassi Bálint vagy később Illésházy Miklós, akinek török nyelvkönyve megvan az Országos Széchenyi Könyvtárban. Az 1668-ból származó könyv a magyarországi török dialektus legjelentősebb nyelvemlékét tartalmazza. Akkoriban a magyar nyelvben 800 új török jövevényszó volt, amelyből napjainkra 100 maradt. Ez a felszínes nyelvi és kulturális hatás tehát délszláv közvetítéssel került át a magyar nyelvbe. (Hasonló megállapításra jutott Kakuk Zsuzsa, a nyelvtudományok doktora. Tanulmány az oszmán-török nyelv XVI—XVII. századi történetéhez, a magyar nyelv oszmán-török elemei alapján című, 1970-ben megvédett doktori értekezésében.) Harácsszedők és ráják Az itt élt török és bosnyák mohamedánok közül kerültek ki a hódoltság török közigazgatásának hivatalnokai és tisztségviselői. Javarészt tőlük származnak tehát azok a hivatalos iratok, amelyeket hagyományosan török deftereknek szokás nevezni. E források még sok feltáratlan adatot rejtenek a magyar történet- és nyelvkutatás számára. Káldy Nagy Gyula, a történettudományok kandidátusa: Harácsszedők és ráják, török világ a XVI. századi Magyarországon című, nemrég megjelent könyvében fényt vet ezek egy részére: feltárja a török államrendszer erősen központosított hivatali szervezetét és az adóztatás módját. Minden nem mohamedán fizette a fejadót, a harócsot vagy a császár adóját saját és családja személyi szabadságának és birtokláshoz való jogának megváltása címén, eleinte csak akkor, ha 6 magyar forintnál nagyobb vagyona volt. Ám a török kincstár 1578 után már vagyoni korlátozás nélkül szabta ki a harócsfizetési kötelezettséget, s az adófizetők öszszeírását a korábban gyakorlatban volt tízéves periódus helyett hosszabb időszakonként ismételtette meg. Ebből pedig az következett, hogy az elszököttek és meghaltak után is változatlanul követelték az adót. A kincstár válságban volt, azért igyekezett minden úton-módon fokozni a jövedelmét. A harácsadónkívül a magyar ráta (nyáj, azaz adófizető) még bírságpénzt, ajándékot és terménytizedet is fizetett. E szolgáltatások egy részét akincstár zsold helyett a pasáknak, bégeknek és a szpáhiknak engedte át. Egy-egy falu termelőképességét háromévi termelésének átlagából számították ki, és eszerint írták be a defterbe a megállapított évi adót. Az adót eminek szedték be, akik a török katonák, a szerb kereskedők és egyes városok magyar bírái közül kerülték ki, ha kezest találtak. A kincstári adószedő egyben ugyanazon terület vámszedője is volt. (1558 körül a budai tartományban 18 pénzügyi terület működött, s a legjelentősebb összegű adó-, és vámjövedelmeket Vác és Buda szolgáltatta, a rajtuk áthaladó kereskedelmi utak használatának, kivált a szarvasmarha-hajtásnak a vámjából.) Apáról fiúra szállt A török hivatali rendszerrel kapcsolatban az a nézet terjedt el történetírásunkban, hogy a hivatalnokok gyakori változtatása okozta a magyar lakosság sanyargatását. Ez a megállapítás azonban az újabb kutatások fényében nem áll helyt. A második legnagyobb hódoltsági város, Vác házainak összeírását tartalmazó defter 1570 körüli adatai szerint akkoriban legkevesebb 60—70 mohamedán család, továbbá 120 török szolgálatban állt, ortodox szerb martalóc családja lakott a városban, összesen tehát 1100 letelepült lakos élt itt, amikor a magyar lakosság száma 1200 körül volt. Vagyis Vác 2300 fős lakosságának felét az őslakosok, 15 százalékát mohamedánok és 35 százalékát szerbek alkották. E példa is igazolja, hogy az alacsonyabb rangú katonák és tisztviselők hosszú időt töltöttek el az országbeln, a szolgálati hely és a házbirtok apáról fiúra szállt. A családfőhalála után gyermekei továbbra is itt maradtak, mert szemükben ez a föld jelentette az otthont s a megélhetést. Az új kutatások mindenesetre tanúsítják, hogy a hódoltság idején a törökuralom és ennek hivatalos nyelve nagyobbrészt bosnyák és szerb közvetítők által jutott el a magyar lakossághoz, akár felvették a mohamedán vallást, akár nem, török szolgálati ruházatot öltöttek, s beolvadtak az Oszmán Birodalom vegyes naptömegébe, azaz végeredményben török hódítókká lettek. VASS ELŐD A JÓ FÉNYKÉP TITKA: XVI. SZÁZAD! TÖRÖK VÁZA A törököknek szükségük volt rájuk TÖRÖK PORCELÁNTÁL (XVI. SZ.) Az elszököttek és meghaltak után is „Töröknek nehezen érthető” A XVI. század közepén új, vegyes török népelem jelent meg Magyarországon: oszmán-török hódítók. Velük, az oszmán-török hódítás nyelvi és kulturális hatásával kapcsolatban újabban Németh Gyula akadémikus folytatott kutatásokat. (A török nyelv Magyarországon a XVII. században, 1970, Grüner Verlag, Amsterdam). Részletesen kimutatta: MAGYARORSZAG 1971 12