Magyarország, 1971. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-07 / 45. szám

Televízió Az aranytartalék Miből merít az irodalmi osztály? 40 órányi drámai műsor 1972-re ! Csaknem törvényszerű, hogy a televízió kinyújtja kezét a hazai és a világirodalom kincsestára felé. Máskülönben, hol találhatna gaz­dagabb szellemi forrásra, ahonnét — a megkívánt hatalmas mennyi­ségben — drámai műsorainak anyagát meríthetné? Ugyanakkor nemcsak a műsoranyagok utáni szüntelen kutatás szorítja rá a te­levíziót, hogy az irodalom már meglévő értékei felé forduljon, ha­nem missziója is, hogy nagy nép­szerűsége és erőteljes propagatív hatása révén segítsen az irodalmi műveltség széles körű terjesztésé­ben. Adaptáció, eredeti Amikor a televízió az irodalom felé nyúl, ezt nemcsak a kiakná­zás, hanem a szövetségre lépés szándékával is teszi. (Van olyan nézet is, hogy a televíziónak első­sorban nem irodalmi feldolgozó üzemnek kell lennie, hanem iro­dalmi alkotóműhelynek. Vagyis, ne csupán adaptációkkal igyekezzék kitölteni a műsoridőt, hanem a kortárs írókat serkentse minél több új, eredeti, kifejezetten a televí­ziónak készülő művek megalkotá­sára.) Melyik tendencia az erősebb a gyakorlatban? A korábbi időkben, amikor az irodalmi és drámai fő­szerkesztőség gondozásában még mindössze mintegy huszonöt pro­dukció készült, abból hat-nyolc volt az eredeti tévéjáték, illetve tévéfilm. Ez az arány az össz­termés rohamos emelésével vala­melyest visszaesett, habár abszolút mértékben eredeti mű is több szü­letik. (1969 óta a főszerkesztőség­­nek évi száz produkciót kell elő­állítania, s ebből 12—16-ra tehető az eredeti darabok száma.) -Sok ez vagy kevés? A kérdés ma már ilyen formában eléggé mes­terkélt, mert a televízió művészi munkájának fejlődése kezdi bebi­zonyítani, hogy az adaptált és az eredeti témák között nem feltétle­nül helyes éles határvonalat húzni. Szűcs Andor, a főszerkesztőség vezetője: „Egyáltalán nem jogos az eredeti tévéalkotások köréből kizárni az egyszer már nyomtatás­ban, könyvben, folyóiratban megje­lent, de egyébként színvonalas, a mű szellemének megfelelő televí­ziós elképzelésekkel és rendezői eszközökkel képernyőre vitt íráso­kat és eredetinek kizárólag azt el­ismerni, amit egyenesen a tévének írtak. A művészi televíziós feldol­gozás is eredetivé tehet egy adap­tált témát. Hadd hivatkozzam itt két már befejezett és sugárzásra váró produkciónkra. Örkény Ist­ván „Te édes, édes ..című elbe­széléséből készült a „Diagnózis”, illetve négy Sánta Ferenc-novellá­­ból a „Kicsik és nagyok” című té­véfilm, véleményem szerint még­sem mondhatók ezek egyszerűen adaptációknak, mert az átültetés módja televíziós művekké minősí­ti ezeket. Elősegítheti ezt a szeren­csés átalakulást, ha az írók ennek érdekében, amennyiben ez lehetsé­ges, maguk is közreműködnek az adaptációban, vagyis ők írják meg a forgatókönyvet (Az említett két alkotáshoz hoz­zátehetünk példaként két, a nézők által is már látott tévéfilmet, me­lyek bár szintén adaptációk, de bizonyosan a közönség megítélésé­ben is, magas művészi értékük következtében, önálló televíziós al­kotásokként jelentkeztek: ilyen volt a többi között Lengyel József „Igéző”-je és Móricz Zsigmond ,,Pillangó”-ja.) Az adaptáció művészi színvonala tehát perdöntő jelentőségű. Ve­szély is rejlik benne, mert ha az átültetés rosszul, hamisan, unal­masan sikerül, többet árt, mint használ. Ahelyett, hogy Vonzóvá tenné az alapművet és szerzőjét, inkább eltaszítja tőle a nézőket. A televízió mindent megtesz to­vábbra is, s nem is eredménytele­nül, hogy a magyar írók érdeklő­dését felkeltse az új, eredeti tévé­forgatókönyvek iránt. (E törekvé­sének ma már az anyagi feltételei is kedvezőbbek; egy jól sikerült tévéjátékért vagy filmért a szerző egy közepes terjedelmű regény honoráriumát kaphatja.) A nagyobbik forrás azonban to­vábbra is a már nyomtatásban rögzített irodalom. De vajon med­dig tart a készlet? Ez a kérdés nem pusztán elméleti jellegű, hi­szen a magyar irodalmi hagyaték csakugyan nem kimeríthetetlen. Az adaptációs lehetőségek szempontjá­ból gondosan kutatják a XIX. és XX. század magyar irodalmát, sőt messzebbre is visszanyúlnak, bizo­nyította ezt Bessenyei György Ágis tragédiája című drámájának képernyőn való életre keltése, mely igen nemes és eredményes vállalkozás volt. A tévé irodalmi és drámai fő­­szerkesztősége egyébként a meg­növekedett követelményeiknek (ide tartozik a második és a színes program megindítása is) megfele­lően négy szekcióból áll. Az ere­deti művek dramaturgiáját Deme Gábor, az adaptációs dramaturgiát Litványi Károly Nyitott könyv sorozata, a Költészeti műsorok szerkesztését Katkó István, a szín­házművészeti rovatot, amely a színházi közvetítéseket is végzi, dr. Váradi György vezeti. 100 produkció A nagy program, az évi száz (és később még több) produkció lét­rehozásának fedezetéül számtalan szellemi és tárgyi feltételt kell még megteremteni. Égető problé­mát jelent a tévé növekvő színész­igényének kielégítése. Sok gondot megoldana a vidéki színészek és a televízió együttműködése, ezért is tervezik, hogy egyes színházi társulatokkal rendelkező városok­ban, ideiglenes vidéki tévéstúdiók létesülnének. Külső rendezők to­vábbi bekapcsolására és folyama­tos foglalkoztatására is tesznek lé­péseket. (A főszerkesztőségnek ki­lenc saját rendezője van, s a tele­vízió más területeiről még továb­bi négy-öt rendező állandó köz­reműködésével számolhat. A te­levíziós rendezők átlagosan ne­gyedévenként készítenek el egy­­egy tévéjátékot vagy filmet, de így is az általuk előállítható produk­ciók száma csak mintegy felét te­szi ki a szükséges mennyiségnek. Ezért, de a szélesebb skálájú mű­vészi változatosság kedvéért is, a televízió szívesen látja el felada­tokkal a színházak és a filmgyár­tás rendezőit is.­ Kevés a műterem a felvételek­hez, noha az utóbbi két-három év­ben elsősorban a filmgyári kapa­citás bővítésével és igénybevételé­vel, a helyzet számottevően javult. Ma egy-egy elektronikus úton (te­­lerecordingra) rögzített tévéjáték felvételei egy-két hét alatt befeje­ződnek, de ezt megelőzően a próbák hetekig tartanak. A műtermekben tehát eléggé gyorsan követhetik egymást a produkciók. A munkát nehezíti és lassítja viszont, hogy nincsenek a műtermekkel nagyjá­ból megegyező méretű és alapraj­zú próbahelyiségek s így a színé­szek a felvételkor, a hosszas pró­bák ellenére is, szokatlan helyzet­ben találják magukat a műterem­ben. A díszletelőállítási munkála­tok sem csekély akadályokba üt­köznek, hogy az aktuális gondok közül csak néhányat említsünk. Ilyen intenzív műsortermelés mellett nagyon fontos a biztonsá­gos és nyugodt munka, annak a körülménynek megteremtése, hogy ne kelljen az idővel versenyt fut­ni. Jelenleg az a helyzet, hogy mintegy 90—100 elfogadott forga­tókönyv vár realizálásra, tehát el­mondható, hogy forgatókönyvek dolgában a következő egy évre kel­lő fedezettel rendelkeznek. Ami azonban a már elkészült műveket illeti, ezekből mintegy 40 órányi produkció áll adásra készen, e te­kintetben tehát körülbelül egy fél év az előre tartás, ami még nem te­kinthető ideálisnak, hiszen itt is el kell érni, hogy legalább egy év előnnyel rendelkezzenek. „Szerep, amire vágytam” Lehetetlen még csak felsorolni­­is a kész, az éppen készülő vagy a tervezett művek szerzőit és cí­meit. Néhány nagyobb magyar re­gényt mintegy hatvanperces foly­tatásokban filmesítenek meg. Né­meth László: „Irgalom” (6 rész), Déry Tibor: „Felelet” (6), Tatay Sándor: „A Simeon-ház” (10), Dar­vas József: „Részeg eső” (8), Fe­hér Klára: „A tenger” (6), Szabó Magda: „Abigél” (9) című regé­nye szerepel a tervben. A Máriás­­sy házaspár feldolgozásában meg­filmesítik Kassák Lajos „Egy em­ber élete” című művét és Koszto­lányi „Esti Kornél”-jait Ranódy László rendezésében. Eötvös Ká­roly: „A falu jegyzője”, Sándor Kálmán: „Szép lányok sisakban”, Illés Béla: „Aranyliba”, Illés End­re: „Krétara­jzok” című művei emelhetők ki még a programból, melyben a legfiatalabb írónemze­dék munkái is természetesen he­lyet kapnak. Bernáth Rózsa, a főszerkesztőség helyettes vezetője: „Egy-egy klasz­­szikus írót igyekszünk összetettebb arculatával megmutatni, például a »Mikszáth világa­« című műsorban. Újfajta sorozatot képzelünk el, mely csak a mi belső munkánk szempontjából lesz sorozat, a néző mindig egyedi darabokat kap ál­tala. Ilyen lesz a »A szerelem bo­londjai« című széria, a világiro­dalom szerelemről szóló színpadi műveivel és a »Szerep, amire vágy­tam« című sorozat, amelyben ki­emelkedő színészeink maguk vá­laszthatják meg azt a darabot, il­letve szerepet, melyet mindig sze­rettek volna, de még soha sem si­került eljátszaniuk. Elsőnek való­színűleg Gábor Miklóst láthatjuk, aki Diderot »Rameau unokaöccse« című művével lép fel.” SAS GYÖRGY KÉSZÜL A „SZÉP LÁNYOK SISAKBAN" TV-VÁLTOZATA Égető probléma a növekvő színészigény kielégítése

Next