Magyarország, 1971. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1971-11-07 / 45. szám
Televízió Az aranytartalék Miből merít az irodalmi osztály? 40 órányi drámai műsor 1972-re ! Csaknem törvényszerű, hogy a televízió kinyújtja kezét a hazai és a világirodalom kincsestára felé. Máskülönben, hol találhatna gazdagabb szellemi forrásra, ahonnét — a megkívánt hatalmas mennyiségben — drámai műsorainak anyagát meríthetné? Ugyanakkor nemcsak a műsoranyagok utáni szüntelen kutatás szorítja rá a televíziót, hogy az irodalom már meglévő értékei felé forduljon, hanem missziója is, hogy nagy népszerűsége és erőteljes propagatív hatása révén segítsen az irodalmi műveltség széles körű terjesztésében. Adaptáció, eredeti Amikor a televízió az irodalom felé nyúl, ezt nemcsak a kiaknázás, hanem a szövetségre lépés szándékával is teszi. (Van olyan nézet is, hogy a televíziónak elsősorban nem irodalmi feldolgozó üzemnek kell lennie, hanem irodalmi alkotóműhelynek. Vagyis, ne csupán adaptációkkal igyekezzék kitölteni a műsoridőt, hanem a kortárs írókat serkentse minél több új, eredeti, kifejezetten a televíziónak készülő művek megalkotására.) Melyik tendencia az erősebb a gyakorlatban? A korábbi időkben, amikor az irodalmi és drámai főszerkesztőség gondozásában még mindössze mintegy huszonöt produkció készült, abból hat-nyolc volt az eredeti tévéjáték, illetve tévéfilm. Ez az arány az össztermés rohamos emelésével valamelyest visszaesett, habár abszolút mértékben eredeti mű is több születik. (1969 óta a főszerkesztőségnek évi száz produkciót kell előállítania, s ebből 12—16-ra tehető az eredeti darabok száma.) -Sok ez vagy kevés? A kérdés ma már ilyen formában eléggé mesterkélt, mert a televízió művészi munkájának fejlődése kezdi bebizonyítani, hogy az adaptált és az eredeti témák között nem feltétlenül helyes éles határvonalat húzni. Szűcs Andor, a főszerkesztőség vezetője: „Egyáltalán nem jogos az eredeti tévéalkotások köréből kizárni az egyszer már nyomtatásban, könyvben, folyóiratban megjelent, de egyébként színvonalas, a mű szellemének megfelelő televíziós elképzelésekkel és rendezői eszközökkel képernyőre vitt írásokat és eredetinek kizárólag azt elismerni, amit egyenesen a tévének írtak. A művészi televíziós feldolgozás is eredetivé tehet egy adaptált témát. Hadd hivatkozzam itt két már befejezett és sugárzásra váró produkciónkra. Örkény István „Te édes, édes ..című elbeszéléséből készült a „Diagnózis”, illetve négy Sánta Ferenc-novellából a „Kicsik és nagyok” című tévéfilm, véleményem szerint mégsem mondhatók ezek egyszerűen adaptációknak, mert az átültetés módja televíziós művekké minősíti ezeket. Elősegítheti ezt a szerencsés átalakulást, ha az írók ennek érdekében, amennyiben ez lehetséges, maguk is közreműködnek az adaptációban, vagyis ők írják meg a forgatókönyvet (Az említett két alkotáshoz hozzátehetünk példaként két, a nézők által is már látott tévéfilmet, melyek bár szintén adaptációk, de bizonyosan a közönség megítélésében is, magas művészi értékük következtében, önálló televíziós alkotásokként jelentkeztek: ilyen volt a többi között Lengyel József „Igéző”-je és Móricz Zsigmond ,,Pillangó”-ja.) Az adaptáció művészi színvonala tehát perdöntő jelentőségű. Veszély is rejlik benne, mert ha az átültetés rosszul, hamisan, unalmasan sikerül, többet árt, mint használ. Ahelyett, hogy Vonzóvá tenné az alapművet és szerzőjét, inkább eltaszítja tőle a nézőket. A televízió mindent megtesz továbbra is, s nem is eredménytelenül, hogy a magyar írók érdeklődését felkeltse az új, eredeti tévéforgatókönyvek iránt. (E törekvésének ma már az anyagi feltételei is kedvezőbbek; egy jól sikerült tévéjátékért vagy filmért a szerző egy közepes terjedelmű regény honoráriumát kaphatja.) A nagyobbik forrás azonban továbbra is a már nyomtatásban rögzített irodalom. De vajon meddig tart a készlet? Ez a kérdés nem pusztán elméleti jellegű, hiszen a magyar irodalmi hagyaték csakugyan nem kimeríthetetlen. Az adaptációs lehetőségek szempontjából gondosan kutatják a XIX. és XX. század magyar irodalmát, sőt messzebbre is visszanyúlnak, bizonyította ezt Bessenyei György Ágis tragédiája című drámájának képernyőn való életre keltése, mely igen nemes és eredményes vállalkozás volt. A tévé irodalmi és drámai főszerkesztősége egyébként a megnövekedett követelményeiknek (ide tartozik a második és a színes program megindítása is) megfelelően négy szekcióból áll. Az eredeti művek dramaturgiáját Deme Gábor, az adaptációs dramaturgiát Litványi Károly Nyitott könyv sorozata, a Költészeti műsorok szerkesztését Katkó István, a színházművészeti rovatot, amely a színházi közvetítéseket is végzi, dr. Váradi György vezeti. 100 produkció A nagy program, az évi száz (és később még több) produkció létrehozásának fedezetéül számtalan szellemi és tárgyi feltételt kell még megteremteni. Égető problémát jelent a tévé növekvő színészigényének kielégítése. Sok gondot megoldana a vidéki színészek és a televízió együttműködése, ezért is tervezik, hogy egyes színházi társulatokkal rendelkező városokban, ideiglenes vidéki tévéstúdiók létesülnének. Külső rendezők további bekapcsolására és folyamatos foglalkoztatására is tesznek lépéseket. (A főszerkesztőségnek kilenc saját rendezője van, s a televízió más területeiről még további négy-öt rendező állandó közreműködésével számolhat. A televíziós rendezők átlagosan negyedévenként készítenek el egyegy tévéjátékot vagy filmet, de így is az általuk előállítható produkciók száma csak mintegy felét teszi ki a szükséges mennyiségnek. Ezért, de a szélesebb skálájú művészi változatosság kedvéért is, a televízió szívesen látja el feladatokkal a színházak és a filmgyártás rendezőit is. Kevés a műterem a felvételekhez, noha az utóbbi két-három évben elsősorban a filmgyári kapacitás bővítésével és igénybevételével, a helyzet számottevően javult. Ma egy-egy elektronikus úton (telerecordingra) rögzített tévéjáték felvételei egy-két hét alatt befejeződnek, de ezt megelőzően a próbák hetekig tartanak. A műtermekben tehát eléggé gyorsan követhetik egymást a produkciók. A munkát nehezíti és lassítja viszont, hogy nincsenek a műtermekkel nagyjából megegyező méretű és alaprajzú próbahelyiségek s így a színészek a felvételkor, a hosszas próbák ellenére is, szokatlan helyzetben találják magukat a műteremben. A díszletelőállítási munkálatok sem csekély akadályokba ütköznek, hogy az aktuális gondok közül csak néhányat említsünk. Ilyen intenzív műsortermelés mellett nagyon fontos a biztonságos és nyugodt munka, annak a körülménynek megteremtése, hogy ne kelljen az idővel versenyt futni. Jelenleg az a helyzet, hogy mintegy 90—100 elfogadott forgatókönyv vár realizálásra, tehát elmondható, hogy forgatókönyvek dolgában a következő egy évre kellő fedezettel rendelkeznek. Ami azonban a már elkészült műveket illeti, ezekből mintegy 40 órányi produkció áll adásra készen, e tekintetben tehát körülbelül egy fél év az előre tartás, ami még nem tekinthető ideálisnak, hiszen itt is el kell érni, hogy legalább egy év előnnyel rendelkezzenek. „Szerep, amire vágytam” Lehetetlen még csak felsorolniis a kész, az éppen készülő vagy a tervezett művek szerzőit és címeit. Néhány nagyobb magyar regényt mintegy hatvanperces folytatásokban filmesítenek meg. Németh László: „Irgalom” (6 rész), Déry Tibor: „Felelet” (6), Tatay Sándor: „A Simeon-ház” (10), Darvas József: „Részeg eső” (8), Fehér Klára: „A tenger” (6), Szabó Magda: „Abigél” (9) című regénye szerepel a tervben. A Máriássy házaspár feldolgozásában megfilmesítik Kassák Lajos „Egy ember élete” című művét és Kosztolányi „Esti Kornél”-jait Ranódy László rendezésében. Eötvös Károly: „A falu jegyzője”, Sándor Kálmán: „Szép lányok sisakban”, Illés Béla: „Aranyliba”, Illés Endre: „Krétarajzok” című művei emelhetők ki még a programból, melyben a legfiatalabb írónemzedék munkái is természetesen helyet kapnak. Bernáth Rózsa, a főszerkesztőség helyettes vezetője: „Egy-egy klaszszikus írót igyekszünk összetettebb arculatával megmutatni, például a »Mikszáth világa« című műsorban. Újfajta sorozatot képzelünk el, mely csak a mi belső munkánk szempontjából lesz sorozat, a néző mindig egyedi darabokat kap általa. Ilyen lesz a »A szerelem bolondjai« című széria, a világirodalom szerelemről szóló színpadi műveivel és a »Szerep, amire vágytam« című sorozat, amelyben kiemelkedő színészeink maguk választhatják meg azt a darabot, illetve szerepet, melyet mindig szerettek volna, de még soha sem sikerült eljátszaniuk. Elsőnek valószínűleg Gábor Miklóst láthatjuk, aki Diderot »Rameau unokaöccse« című művével lép fel.” SAS GYÖRGY KÉSZÜL A „SZÉP LÁNYOK SISAKBAN" TV-VÁLTOZATA Égető probléma a növekvő színészigény kielégítése