Magyarország, 1972. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-02 / 1. szám
Az új politikai-korrupciós botrány Illinois államban tört ki, ahol ez mellesleg nem újdonság. Itt, Illinoisban állítottak tizenöt évvel ezelőtt bíróság elé egy magas rangú, republikánus párti köztisztviselőt, Orville Hodge-ot, mert másfél millió dollárt lopott az állam kasszájából. 1970-ben egy demokrata párti funkcionárius került bajba: Paul Powell, az illinoisi kormány belügyminisztere, aki állami pénzekből 800 ezer dollárt lopott. A pénzt (cipődobozokba rejtve) megtalálták a lakásán. S most itt az újabb botrány, amely Otto Kerner demokrata párti szövetségi bíró személye körül robbant ki. A hírhedten „kemény fiú” chicagói polgármester, Richard J. Daley választási gépezetét ez az ügy 1972-ben ugyancsak nehéz feladat elé állítja majd. Otto Kerner már nem új fiú a közéletben. Nem kevesebb, mint hét éven át, 1961-től 1968-ig ő volt Illinois állam kormányzója. Országos hírnévre úgy emelkedett, hogy a városi zavargásokat vizsgáló országos elnöki bizottság vezetőjévé nevezték ki. A kormányzó később bíró lett ,s a 63 éves ex-kormányzót és bírót most Washingtonban állítják bíróság elé. Vádpontok: vesztegetés, adócsalás, bűnszövetkezetben való bűnözés. A bűnszövetkezet (más vádlottak is vannak) összesen 356 000 dollár értékű lóversenypálya-részvényt szerzett meg mindössze 70 000 dollárért. Egyébként Otto Kerner jr. az Egyesült Államok történetében a negyedik szövetségi bíró, akit vád alá helyeznek. Hogyan lepleződött le Kerner? Egy szokásos, rutinadóvizsgálat 1968-ban fennakadt azon a tényen, hogy az ex-kormányzó bejelentette: egy Chicago Company nevű vállalatnál levő részvényeit eladta. Az évi egyik jövedelmi forrásaként ezt az eladást jelölte meg. A revizorok valami szimatot kaphattak, mert tovább piszkálták az ügyet és csakhamar kiderítették, hogy valójában nem a — nem is létező! — Chicago Companyról, hanem egy Chicago Thoroughbred Enterprises Inc. (rövidítve: C. T. E.) nevű vállalatról van szó, amelynek főrészvényese abban az időben egy Mrs. Marjorie Everett nevű hölgy volt, akit korábban Chicagóban és Illinois államban mint a „lóversenyek királynőjét” ismerték. A C. T. E. nevű vállalat tulajdonában volt a Washington Park és az Arlington Park, két ismert lóversenypálya Chicago mellett. A kincstári revizorok gyanúja talán azért ébredt fel, mert feltűnt nekik, hogy Kerner egyik ismert „jóembere”, Theodore Isaacs, adóbevallási ívén ugyancsak eme Chicago Company nevű cég részvényeinek eladását tüntette fel egyik jövedelmi forrásaként. Néhány heti nyomozó munkával a revizorok a következőket állapították meg: 1966-ban, amikor Kerner az állam kormányzója volt és Isaacs is magas hivatali rangot viselt, mindketten 50—50 C. T. E. részvényt vásároltak. Fejenként 25 000 dollárért. 50 C. T. E. részvény értéke azonban akkor már 300 000 dollár volt, a két politikus viszont a részvényeknek csak az 1962. évi értékét fizette ki. Hogy ezt a tisztátlan üzletet elködösítsék, Mrs. Marjorie Everett korábbra keltezett, 1962. évi dátumot viselő levelet írt, amelyben kifejezte azt a szándékát, hogy részvényeit el akarja adni. Hat hónappal később Kerner és Isaacs C. T. E. részvényeiket becserélték a Balmoral Jockey Club (ez is Mrs. Everett egyik lóversenyvállalkozása volt) 5000—5000 részvényére, 25 000 dollárt adtak ki — és fejenként 125 000 dollárt kerestek az üzleten. A hatóságok először Everettné asszonnyal kezdtek el „foglalkozni”. A hölgy ugyanis az első keresztkérdések után azonnal „eladta” két politikus-cinkosát, Kernert és Isaacsot. Kiderült, hogy „a lóversenyek királynője” azért biztosított ilyen korrupt üzleti hasznot Kerner kormányzónak és Isaacsnak, mert Kerner, hivatali hatalmával visszaélve, mindenféle olyan kívánságát elintézte (a lóversenyek időzítése stb.), amelyeknek segítségével Mrs. Everett profitja is a sokszorosára nőtt! Igazi politikai botránnyá a további vizsgálatok során dagadt az ügy, amikor egymásba kapcsolódtak a láncszemek és kiderült, hogy a Daley-gépezet sok exponált embere, egy sereg vezető demokrata párti politikus (de az állam jó néhány republikánus politikusa is) „benne van” az ügyben, ők is a Kernerhez hasonló módon jutottak olcsón részvényekhez a lóverseny-vállalatoknál a hatvanas évek során. Daley már szükségét érezte, hogy személyesen is nyilatkozzék: „Soha nem volt egyetlen lóversenyrészvényem és soha nem is lesz!” Illinois államban sok évvel ezelőtt beterjesztettek egy törvényjavaslatot, amely szerint az állam magas funkciókban levő köztisztviselői tárják a nyilvánosság elé jövedelmi forrásaikat. Ezt a törvényjavaslatot mind ez ideig leszavazták. Most azonban odáig fajult a botrány Illinoisban, hogy valószínűleg sor kerül a törvény bevezetésére. Mind a demokrata, mind a republikánus párt vezetői úgy gondolják, csak ezen a módon tudják újra megszépíteni valahogy alaposan bemocskolt hírnevüket. BARABÁS TAMÁS Egyesült Államok A Kerner-ügy hullámverése Botrány Illinoisban Veszélyben a Daley-gépezet Elnökválasztási kapcsolatok OTTO KERNER MARJORIE EVERETT RICHARD DALEY Illinoisállamban mint a „lóversenyek királynőjét" ismerték A Kínai Népköztársaság megjelenése változásokat idéz elő a világszervezet apparátusában is, így — többek között — lemondott az egyik (kínai) főtitkárhelyettes, aki még 1945-ben került a szervezet szolgálatába és 1949 után is hű maradt Csang Kaj-sekhez. Az ENSZ-apparátus működése szempontjából lényeges változások következnek be a tolmácsolási rendszerben. Mivel az angol, orosz, francia és spanyol mellett a kínai is hivatalos nyelv, mind kínaira, mind pedig kínairól a többi nyelvre fordítani kell a felszólalásokat. A tajvani delegáció azonban viszonylag kis mértékben tette próbára a kínai tolmácsokat. Egyrészt csekély aktivitást tanúsított, másrészt pedig beszédeit nagyrészt angolul mondta el. A pekingi delegáció megérkezésével lényegesen megváltozott a helyzet. A küldöttség rendkívül aktív és — bár tagjai más nyelveken is beszélnek — hivatalos megnyilatkozásaik kínai nyelvűek. A kínai ENSZ-tolmácsok száma 13. Ezek 2—3 főből álló csoportokban dolgoznak, egymást váltva. Alapvető nehézségük, hogy az európai nyelvek általában hosszabban fejezik ki a fő DIPLOMÁCIA galmakat, mint a kínai és ezért az idegen nyelvre való fordítás során mindig időzavarba kerülnek, így egy tolmács legfeljebb 30 percig tud szimultán tolmácsolást végezni (az elhangzó beszéddel egyidejűleg fordítani), mert hamar kimerül. A kínai tolmácsok legnagyobb problémája azonban az, hogy az elmúlt 22 évben Kínában olyan szókincs is kialakult, amely az Amerikában, Tajvanon, Hongkongban és máshol élő kínaiak számára nagyrészt ismeretlen. Ezért a 13 kínai tolmács az utóbbi időben állandóan tanulmányozza a Renmin Ribaót és más kínai publikációkat, hogy „felzárkózzanak a pekingi szókincshez”. A tolmácsok üvegkabinokban elhelyezkedve látják és hallják a közgyűlési és bizottsági termek eseményeit és beszédeit. Vigyázniuk kell, hogy egy pillanatra se veszítsék el a kontaktust a történésekkel, mert pótolhatatlan kiesésre kerülhet sor a szimultán tolmácsolással kapcsolatban. Egy érdekes tény: a kínai tolmácsokat meglepetésként érte, hogy Csatorday Károly magyar küldött kínai nyelven üdvözölte az érkező kínai delegációt.