Magyarország, 1972. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)
1972-09-03 / 36. szám
Piros mezőben patkány. A főváros egyre több kerületében látni ezt a plakátot, rajta a felirat: Ez a kerület patkánymentes.A találékony pesti srácok nem egy helyütt keresztben áthúzták a patkányt a piros mezőben — elvégre ez az intézményes jele annak, ha valami nincs. A plakátrajzolónak is eszébe juthatott volna.) Ha patkányt észlel, jelentse! — áll még a plakáton, s kérdésünkre, hogy ezek után netán hol észlelhető még patkány, a Fővárosi KÖJÁL-ban a következő tréfás választ kapjuk: a szomszéd pincerekeszében. Peremkerület esetén a szomszéd kertjében. Félretéve a tréfát, a fővárosi patkányirtás nagy munkájáról elmondták a szakemberek, hogy a fővárost három szektorba osztották be. Az A-szektorban (Budán és Csepelen) 1972 tavaszán fejezte be a Bábolnai Állami Gazdaság a patkányirtást. A B-szektorban (Pest Duna-parti kerületeiben és Kispesten) a méreg lerakását ugyancsak elvégezték már, részben az ellenőrzést is. Június utolsó hetében kezdődött s 1972 végére fejeződik be az irtás a további kerületekben, a C-szektorban. Védősáv a főváros körül Nemcsak a fővárost osztották szakaszokra, így oszlik meg a munka menete is. Az első a méreg kihelyezése. A következő lépés az úgynevezett méregmezők ellenőrzése, az esetleg fennmaradt gócok felderítése. Az ellenőrzést kéthavonta megismétlik, hogy a patkánymentes állapotot fenntarthassák. Mihelyt a fővárost a bábolnaiak „patkánymentesnek jelentik”, a munka befejező szakaszában védősávot hoznak létre a főváros körül, nehogy a mezőkről, a falvakból újabb patkányseregek özönölhessenek be. A patkányirtás kritikus problémája nem az irtószer megfelelő elhelyezése a pincékben és a csatornákban, hanem a patkányoktól már megtisztított terület további tisztán tartása, a patkánymentesség fenntartása. A KÖJÁL- nak az a javaslata, hogy a főváros létesítsen egy újfajta szolgáltató vállalatot. Ennek a feladata volna a korábbi gócok állandó szemmel tartása (a csepeli kikötőben, az óbudai hajógyárban, a pályaudvarok és piacok alatt), az egyéb területek szúrópróbás ellenőrzése, és ennek a vállalatnak az emberei mennének ki, ha valaki betelefonál, hogy — a szomszéd kertjében vagy pincerekeszében — patkányt látott. Éppúgy, ahogy az Elektromos Művek szerelői kihívhatók, ha a házban kialszik a villany. A vállalatot abból az összegből javasolják létrehozni, amit a gyártelepek, intézmények fizetnének patkánymentességük fenntartásáért. A főváros lakói számos patkányirtási kísérletre emlékezhetnek a régebbi és a közelebbi múltból. 1953 óta rendelet írja elő a kötelező tavaszi és őszi patkányirtást. Ezek az akciók azonban csak átmeneti megoldást hozhattak. Idény- és kampányjellegükből következett, hogy az irtás nem volt folyamatos. Jelentős változásról csak azóta beszélhetünk, amióta a Bábolnai Állami Gazdaság rátért a nagyüzemi baromfitenyésztésre. Látszólag — de csak látszólag — messzire elkanyarodtunk a fővárosi témától. Bábolnán ugyanis hamarosan felfedezték, hogy nem teljesíthetik — ahogy ők mondják — a „csirkeprogramot”, amíg telepeiken majdnem annyi a patkány, mint amennyi a csirke. Kapcsolatba kerültek a közismert nyugatnémet Bayer céggel, megvásárolták tőlük a Kumadic nevű, vérzékenységet előidéző vegyszer licencét. A Bayer cég csak azzal a feltétellel adta el a licencet, hogy a bábolnaiak állandóan ellenőrzik a szer hatékonyságát. Bábolnán ezt a feltételt olyan szigorúan betartják, hogy kartotékrendszert állítottak fel az egyes patkányirtó brigádokról: bármely kívánt napra visszamenőleg meg tudják állapítani, melyik brigád hol végezte patkánymérgező tevékenységét, ezt mikor ellenőrizték stb. Mihelyt a bábolnaiak úgy látják, hogy megtették kötelességüket, a Fővárosi KÖJÁL szakemberei szállnak le a pincékbe és a csatornákba. Patkánymentesnek csak azt a területet hirdetik az említett plakátok, amelyet a KÖJÁL már ellenőrzött, azaz „átvett”. A budapesti patkányirtás hatásosságát nemcsak a budapestiek figyelik. Vidékről elsőként Nagykanizsa jelentkezett, hogy követni kívánja a fővárosi példát. A külföldi érdeklődés is nagy. És bár nem vagyunk az elsők ezen a területen (Hamburgban, Anglia több kikötővárosában, Szófiában, sőt egész Bulgáriában korábban hajtották végre a patkányirtási programot), mégis az elsők között vagyunk a világon — mondták a KÖJÁL-ban —, és mégis a patkányoktól való szabadulás igénye: világjelenség. Különösen nagy gond a patkány a gyengén fejlett országokban. A nemzetközi tapasztalatcserét kívánja szolgálni a Magyar Higiénikusok Társasága, amely a patkányirtó akció befejeztével, a jövő évben, nemzetközi konferenciát rendez Budapesten. A főváros addigra már újabb feladatot tűzött maga elé: jön a „rovarprogram”. A rovarirtás a jövőben ugyancsak nem korlátozódik, a tavaszi-őszi kampányra, hanem épp oly alapos és ellenőrzött lesz, mint a patkányirtás — talán már leírhatjuk múltidőben — volt. De a csatornák mélyéből Budapesten nemcsak patkányok törtek elő. Olykor maguk a csatornák is törtek. A csőtörések okát a pestiek a csatornarendszer elöregedésében látják. Ez igaz, de nem ilyen sommásan. A főváros ma is működő, legrégebbi csatornáit 1891—1910 között építették. (Az 1866-os kolerajárvány döbbentette rá a város vezetőit, hogy a régóta sürgetett vízvezeték, és az átfogó csatornázási hálózat megépítése immár halaszthatatlan. 1872-ben és 1892-ben újabb kolerajárvány pusztított.) A mai Budapest alatt húzódó csatornák mintegy 15 százaléka ezekből az 1910-ig téglából, kőből, úgynevezett vegyes falazattal épített csatornákból áll. De a legnagyobb baj mégsem ezekkel van. Hanem a náluk korszerűbbekkel. Csőtörések szezonja 1910 után kezdték alkalmazni az úgynevezett román cementet (ebből épült a pesti oldalon a csatornahálózat mintegy 2,0—35 százaléka, Újpesten pedig több mint 80 százaléka). 1928—32 között divatba jött a bauxitcement. Azonos ez a föld felszínén is sok gondot okozó bauxitbetonnal. S lényegében ugyanott is alkalmazták: Lágymányoson, Új-Lipótvárosban, Zuglóban. „Amikor a cement hódítani kezdett, azt tanították a műszaki egyetemeken, hogy minél régibb, annál szilárdabb lesz” — hallottuk a Fővárosi Csatornázási Művek igazgatóságán. Az élet bebizonyította, hogy ez nem igaz. A beton is elöregszik. A román és a bauxitbeton élettartama mintegy 50 év. A portlandcementé — ezt is alkalmazták 1910 óta — ennél hoszszabb: 80—100 év. (A fővárosban jelenleg épülő csatornák alapanyaga az S—54-es cement. Száz év múlva majd meglátjuk ...) A jelenlegi Nagy-Budapest csatornahálózatának alig több mint 40 százaléka épült meg 1945-ig — hiszen a peremkerületek jelentős részei nem voltak közművesítve. A háborús károk helyreállítása után ezeknek az elhanyagolt kerületeknek a főváros érhálózatába való bekapcsolása volt az egyik legsürgetőbb feladat. Vegyük ehhez hozzá, hogy 1960-ig vajmi kevés pénz jutott csatornázási munkákra. A Csatornázási Művek ezt követően látott hozzá a Belváros alatt húzódó csatornarendszer rekonstrukciójához (a Kiskörút és a Duna közötti szakaszon). A munkálatok jobban elhúzódtak, mint tervezték: „szerettük volna oda koncentrálni az erőket” — hallottuk az igazgatóságon —, de közben minden nagyobb üzemeltetési zavar, csőtörés stb. újra szétforgácsolta ezeket az erőket. Mindenesetre ez volt az első alkalom a fővárosban, hogy 60—70 kilométer csatorna folyamatos cseréjére sor került (korábban 4—5, legfeljebb 20 méternyi — és nem kilométernyi! — darabok toldozgatását végezték csupán). Új csatornák Az utóbbi években arra törekedtek a csatornaépítők, hogy összehangolják munkájukat az egyéb közmunkákat végző vállalatokéval. Ahol útépítés, vágányfektetés folyt (például a Rákóczi úton, Thököly úton) vagy folyik (jelenleg az Erzsébet királyné útján és a Fehérvári úton, illetőleg, ahol a földalatti kedvéért túrták fel a földet, ott a a csatornázók is megjelentek. Ennek a tervszerűbb kooperációnak köszönhető, hogy ma már alig látni újra fellépve a csak nemrég elkészült útvonalakat. A más jellegű közmunkákhoz való alkalmazkodás viszont azzal jár, hogy a Csatornázási Művek nem jut saját, legsürgősebb feladataihoz, a legrosszabb állapotban levő csövek kicseréléséhez. 1968 óta költségvetése sokszorosával számolhat a Csatornázási Művek. De feladatai is megsokszorozódtak: az új lakótelepek építésére kijelölt területeket kell közművesíteni. Egyidejűleg kell mulasztásokat helyrehozni, újat létrehozni. Ki a megmondhatója, melyik a sürgősebb? EMBER MÁRIA Köztisztaság Csatorna és környéke Patkánymentes körzetek Bábolna közbelép Budapesten ! CSATORNAJAVÍTÁS „INJEKCIÓZÁSSAL" Jön a rovarprogram MAGYARORSZÁG 1972 36