Magyarország, 1973. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)

1973-04-15 / 15. szám

Műanyagtechnika Tüzek és viták Alkalmatlan szabványok Égő golyók a mennyezetről Sokáig emlékezetes marad az a Saint-Laurent-du-Pont melletti tűzeset, amikor 140 fiatal ember lelte halálát a Cinq-Sept nevű mulatóban. Az építész a helyiség berendezését „önkioltó” műanyag­habból készíttette ugyan, ez azon­ban nemcsak hogy meggyulladt, hanem mérgező gázokat is fejleszt­ve gyilkolt. Az egyik szakértő megjegyezte: tíz építész közül kilenc nem érti, mit jelent az a megjelölés, hogy „önkioltó”, s az ilyen minősítésű anyagoktól azt várja, hogy úgy viselkedjenek, mint az azbeszt. Pedig­ ez a minősítés csak arra utal, hogy ha a hőforrást eltávo­lítják az anyagtól, akkor már nem ég tovább. Ez fontos előny, hiszen sokszor keletkezik tűz egy eldobott gyufaszáltól vagy cigarettavégtől, amely pedig egyébként — ha nem gyúlékony anyagra esik — magá­tól is elalszik. Az önkioltó tulaj­donság azonban nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lehet meg­gyújtani az anyagot. Nem egy szakértőnek az a vé­leménye, hogy már a minősítés körül is baj van. Az angol és ame­rikai szabványok szerint a minősí­tendő anyagból 20X50X150 milli­méter nagyságú mintát kell meg­vizsgálni úgy, hogy vízszintesen fogva egy Bunsen-égő lángjába tartják , mint amikor valaki rá­gyújt egy cigarettára. Kiderült azonban, hogy ha ugyanezt a min­tát függőlegesen tartják és az al­ján gyújtják meg, az előbbi pró­bán kifogástalanul vizsgázott, „ön­kioltó” anyag lángolva égni kezd. Az önkioltás-vizsgálat egyébként nagyon jó ipari minőségellenőrző próba lenne, ha nem volna félre­vezető a megnevezése. Éppen ezért követelik a műanyagfelhasználók a minősítési módszerek és kate­góriák újbóli rendezését. A régóta húzódó vita most pat­tant ki a nyilvánosság előtt, mi­után a franciaországi tűzeset szak­értői vizsgálatának eredményeit a nemrég lezajlott bírósági eljárás az érdeklődés homlokterébe állí­totta. A francia bíróság Alfred Moskovitsot 10 havi (felfüggesz­tett) börtönbüntetésre ítélte azért, mert megrendelőit nem tájékoztat­ta megfelelően termékének tulaj­donságairól. A tapasztalat más „Garantálják-e a tűzbiztonságot a rutinvizsgálatok?” — teszi fel a kérdést dr. Joseph Hanlon a la­boratóriumi módszereket bíráló cikkének címében, a New Scientist egyik utóbbi számában. Az a tö­rekvés, hogy a kísérleteket minél tudományosabbá és reprodukálha­­tóbbá tegyék, elszakította a labo­ratóriumi vizsgálatokat a való élettől. A tűzoltók tapasztalatai semmiféle laboratóriumi ered­ménnyel nem hasonlíthatók össze, minden tűzesetnél mások a körül­mények, sőt egyik percről a má­sikra is teljesen megváltoznak. Addig, amíg a legtöbb épület hagyományos anyagokból készült, s­ ezeket az építészek is, a tűz­oltók is jól ismerték, mindez nem járt különösebb veszéllyel. Az új anyagok azonban gyorsan s úgy terjedtek el, hogy valójában nem ismerték tulajdonságaikat. A szab­ványokban előírt próbák alkalmat­lansága csak akkor derült ki, amikor bebizonyosodott, hogy a műanyaghab kárpitozási bútorok gyorsan égnek és mérgező gázo­kat termelnek, a polisztirol meny­­nyezet pedig egészen jelentéktelen tüzeket is továbbterjeszt azáltal, hogy kis­ égő golyók hullanak le róla a helyiségbe. Mindkét anyag az 1960-as évek második felében terjedt el széles körben anélkül, hogy veszélyeikkel tisztában let­tek volna, s még az előírt próbá­kat is csak akkor végezték el, amikor a tűzesetek egész sora ki­kényszerítette. A szabványos vizsgálatokat egy­mástól elkülönítve, egymástól füg­getlenül végzik. A brit tűzoltóság­nál például a fal- és mennyezet­burkolatokat úgy vizsgálják, hogy a mintát dobozba zárva 20 percig hevítik. Minden fél percben meg­mérik a hőmérsékletet, megálla­pítják a füstgázok összetételét, s az adatokat összehasonlítják egy szabványos azbesztlap adataival. Vannak azonban anyagok, ame­lyek kitűnően viselkednek a hő­leadás szempontjából, viszont fe­lületükön a tűz gyorsan terjed. Ha külön-külön vizsgálják a hő­leadást és a felületi lángvezetést, nem kapnak reális képet arról, hogy miképpen viselkedik a bur­kolóanyag valóságos és nem labo­ratóriumi körülmények között. Az sem helyes, hogy ha az 50 mil­liméter vastag minták megfele­lően vizsgáznak a laboratórium­ban, kiadják róluk a jó bizonyít­ványt, és ennek alapján bármi­lyen vastagságban fel lehet hasz­nálni őket. A tűzálló festékkel be­vont műanyaghab kitűnően állja a próbát a laboratóriumban, még­is rendkívül veszélyes lehet egy­­egy épülettűz esetén. A vizsgálatok legnagyobb hibá­ja, hogy adott körülmények között, meghatározott nagyságú mintával, megadott hőmérsékleten, és csak egy-egy célra orientálva végzik őket. A valóságban pedig minden tényező együttes hatása a döntő. Egy fenyőfahasáb szobahőmérsék­leten is meggyullad, ha függőle­gesen tartják, és alulról éri a tűz, de nem gyullad meg, ha vízszin­tesen áll, vagy ha felülről éri a láng. Ám ha a hőmérséklet eléri a 140 Celsius fokot, felülről is meg lehet gyújtani. Életnagyságú modellek A megoldás csak az lehet — idé­zi a szakértőket Hanlon —, hogy nagy méretű, szobamagasságú építményeken kell modellkísérle­teket végezni, a szokásos — és nem laboratóriumi — kivitelezési módszerek alkalmazásával. A kí­sérleti épület berendezésének is „életnagyságúnak” kell lennie, hogy a tüzet ne kis mintákon, ha­nem egész berendezett helyisége­ken, házakon vizsgálhassák.­­A nemzetközi műanyagszövetség egyik legutóbbi kiadványában ol­vasható: „A közvélemény még nem fordult az építőiparban alkalma­zott műanyagok ellen, de néhány olyan tűzeset, mint amilyen a franciaországi volt, és ez várha­tóan bekövetkezik. Az ipar zavar­ban van, a tűzrendészeti szervek pedig sürgős választ várnak kéte­lyeik eloszlatására.”­ Milyen a helyzet nálunk, a vi­szonylag rövid műanyagipari múlt­ra visszatekintő, s szerény anyagi eszközökkel rendelkező ország­ban? Vizsgálatokat már tíz éve végeznek a Műanyagipari Kutató­­intézetben és az Építőipari Minő­ségvizsgáló Intézetben. Csepel szi­getén víkendházméretű modell­­ház is van, amelybe beépítik a felhasználandó anyagokat (padló­kat, burkolatokat stb.), tehát nem­csak laboratóriumi körülmények között, hanem „életnagyságban” is vizsgálják az anyagok visel­kedését. Hogyan lehet az, hogy a mo­dellkísérletek jelentőségére csak most ébrednek rá a műanyag­technikát tekintve olyan fejlett országokban, mint amilyen Ang­lia, Franciaország vagy az Egye­sült Államok? Kiss Béla, a NIM műszaki fejlesztési főosztályának műszaki-gazdasági tanácsadója a közelmúltban járt Angliában, a RAPRI (Research Association of the Plastics and Rubber Industry) walesi laboratóriumában. Ezt az intézményt részben állami támo­gatással tartják fenn, részben a szövetség tagjai finanszírozzák. A walesi laboratóriumban nagy mé­retű modellekkel kísérleteznek, s az új műanyagokat mindazoknak a próbáknak alávetik, amelyeknek bevezetését az említett szakértők oly erélyesen követelik. Akkor pedig hol a baj? Kiss Béla sze­rint nem a műanyagtechnika, ha­nem az információáramlás csődjé­vel állunk szemben. A mi szabványaink egyébként sokszor túlságosan is szigorúak. Néhány évvel ezelőtt az új magas­épületekbe nem kerülhettek mű­anyag szellőzőkürtők, csak az alu­míniumból készültek. Egy nem­régiben történt súlyos lakóépület­tűz során azonban kiderült, hogy az alumínium szellőzőkürtő pon­tosan úgy viselkedett, mint aho­gyan az elővizsgálatok során a műanyag kürtők­ összeolvadt, a magas hőfokon meggyulladt, s egy kupacba omolva tovább izzott. Komplex tűzbiztonság Nincs olyan anyag, amely bizo­nyos hőfokon meg ne gyulladna; teljes tűzállóság a műanyagoktól sem várható el. Magyarországon önkioltó polisztirol- és poliuretán­­habokat gyártanak, és elkezdődött már a lényegesen lángállóbb és gyakorlatilag füstmentesen égő kemény műanyaghab gyártása is. Ez utóbbi anyagok, a poliizocia­­nurát habok nem égésgátló ada­lékokkal készülnek, hanem kémiai felépítésük olyan, hogy nehezen gyulladnak meg. De még ha ég­nek is, akkor sem látható a füst­jük. Nem az anyagokkal van tehát baj; az épületekben különben is annyi papír, fa és textília — tehát kifejezetten gyúlékony anyag — van felhalmozva, hogy azok mel­lett eltörpül a műanyagszerkeze­tek mennyisége. Amint a példák mutatják, az igazi veszély forrá­sa a biztonsági vizsgálatok össze­hangolásának hiánya, a tájékozat­lanság. A cél: a maximális élet- és vagyonbiztonság csak minden tényező együttes figyelembevételé­vel, a komplex tűzbiztonság felté­teleinek megteremtésével érhető el. NEUKUM LEA AZ UTOLSÓ FELVÉTEL A CINQ-SEPT MULATÓBÓL Tízhavi (felfüggesztett) börtönbüntetésre ítélte magyarország 1973/15

Next