Magyarország, 1973. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1973-12-30 / 52. szám
Főváros A101. szilveszter Centenáriumi számvetés Budapest, vidék, külföld ! Az alábbi eset nem biztos hogy igaz, de mindenképpen jellemző: a talponálló környékén egy erősen beszeszelt férfiú a faltövéhez támaszkodva alszik. A rendőr megszólítja, szeretné magához téríteni, felteszi tehát neki a szokásos kérdéseket: — Hogy hívják? — Nem tudom — dünnyögi alig érthetően a részeg. — Hol lakik? — Nem tudom — ismétli és tovább alszik. — Milyen év van most? — próbálkozik harmadszor is a rendőr. — Centenáriumi — vigyorodik el az ittas atyafi. Viccet sohasem szabad megmagyarázni, sem igazságát kutatni, de az biztos, hogy minden viccnek van valami reális alapja. A fentinek az, hogy a most záruló esztendőben Budapest minden lakosa sokat hallott, tudott a főváros egyesítésének századik évfordulójáról. Úgy is mondhatjuk: az 1973-as év a centenárium jegyében telt el. Két hónap és 40 perc tulajdonképpen tovább is tartott egy évnél, már csak azért is, mert maga az egyesítés ugyancsak hosszan elhúzódott. (1872 novemberében és decemberében tárgyalta a képviselőház az ún. fővárosi törvényjavaslatot, amely végül az 1872. évi XXXVI. törvénycikk néven került be a törvénytárba. Szlávy József miniszterelnök 1872. december 24-én másik nyolc törvénnyel együtt mutatta be kihirdetésre a T. Ház — mindössze 40 percig tartott — karácsony előtti ülésén. Az ügyek vitelét a fővárosi tanács 1873. november 17-én vette át Pest, Buda és Óbuda hatóságaitól, a közgyűlés ezt a napot fogadta el a hivatalos egyesítés dátumaként.) Ki nem mondott, mégis határozott célja volt a centenáriumi ünnepségsorozatnak a budapesti lokálpatriotizmus erősítése. A gyűlések, avatások és összejövetelek hivatalos értékelése még nem történt meg, de annyi máris bizonyos: ezt a célt sikerült elérni. Sőt, valami olyan, a maga nemében egyedülálló folyamat indult el — mi több, máris hozott eredményeket —, ami az egész ország lakosságát többé-kevésbé budapesti lokálpatriótává teszi. (Ami könynyen megérthető csupán a számok alapján is: az ország tízmillió lakosából kétmillió lakik a fővárosban, tehát alig van család bármelyik megyében, járásban, sőt, községben, amelyet ne fűznének szoros, rokoni kapcsolatok is a fővárosihoz.) Az országos összefogást jelképezi a Centenáriumi park, amely a főváros és a megyék összefogásával a — korábban méltatlanul elhanyagolt — Népligetben létesült 50 000 négyzetméter területen, 1100 fa és 8300 díszcserje kiültetésével. A központi parkon kívül a XII., XIII. és XIV. kerületben további parkokat hoztak létre Tolna, Hajdú-Bihar és Szolnok megye közreműködésével. Bács-Kiskun, Komárom és Zala Budapest különböző részein játszóterek építésében segített, Csongrád és — ismét Zala — ifjúsági táborok építéséhez, illetve bővítéséhez járult hozzá jelentős összeggel. Borsod-Abaúj-Zemplén megye óvoda építését segítette. Ajándékok a fővárosnak Mi tagadás, a százéves magyar főváros — legalábbis a legtöbb európai fővárossal összehasonlítva — nem nagyon büszkélkedhet köztéri művészeti alkotások sokaságával. A centenáriumi évben — éppen a vidék segítségével — itt is történt haladás. A Várban, a Tóth Árpád sétányon a baranyaiak által ajándékozott Zsolnay-díszkutat az ünnepségsorozat keretében állították fel. Szolnok megye a zuglói Újvidék térre adott három szobrot, Vas megye a kelenföldi lakótelepre állított Barátság-oszlopot, Hajdú-Bihar megyetérplasztikát ajándékozott az angyaliföldi Thälmann utcai lakótelepnek, Baranya és Zala a népligeti Centenáriumi park számára küldött térplasztikai alkotásokat. A jó viszony dokumentálásaként a XIV. kerületben Szolnokról nevezték el az új szobrot körülvevő parkot. Néhány képzőművészeti alkotás avatása áthúzódik 1974-re. (Bizonyára nemcsak azért, hogy tovább tartson a centenáriumi év. Lehetnek ennek holmi prózai, költségvetési okai is.) A Csongrád megyeiek a VII. kerületbe, a Gorkij fasor és a Bajza utca sarkára állítanak fel térplasztikai alkotást, a kaposváriak a IX. kerületi Ferenc térre hoznak szobrot, a egymás területén táborozását. Semmiféle kimutatás, statisztika nem szól arról, hogy hány személyes jóbarátság szövődött. Külön érdekesség, hogy az egyik legszorosabb kapcsolat Budapest „legnagyvárosibb” része, az V. kerület és a — sokszor érdemtelenül — „Távol-Keletnek” csúfolt Szabolcs-Szatmár megye között alakult ki. A belvárosi festőművészek a nyáron a Nyíregyháza melletti Sóstó-fürdőn rendezett nemzetközi művésztáborban töltöttek kellemes heteket, majd az ott alkotott műveket a megyeszékhelyen mutatták be. Szabolcs-Szatmár képzőművészei viszont az V. kerületben rendeztek sikeres tárlatot. Ha ennyi barátot szerzett Budapest az országhatárokon belül, jogos a kérdés: hogyan állunk a centenárium külföldi visszhangjával. A kezdet nemcsak biztató, hanem a maga nemében példa nélkül álló volt: 1972. szeptember 26 —28. között Budapesten tartották meg — már a centenárium jegyében — Európa valamennyi fővárosa vezetőinek első találkozóját. A sok vihart látott, öreg földrész történelmében először fordult elő, hogy békés tárgyalások (és vidám poharazgatások) során együtt ültek minden főváros közigazgatásának vezetői (az egyetlen kivétel az albán főváros, Tirana tanácselnöke volt — nem tett eleget a meghívásnak). Ennek a tanácskozásnak (amelynek során az európai fővárosok tanácselnökei és polgármesterei megkapták a centenáriumi emlékérmet) folytatásaként jó néhány főváros életét és fejlődését bemutató kiállítás nyitt Budapesten és ugyancsak több fővárosban ismerkedtek meg a mi fővárosunkat bemutató kiállítással. A tárlatok sorát a „Pillantás Európa fővárosaira” című kiállítás nyitotta meg, amelyet a fővárosok vezetőinek budapesti tanácskozásával egy időben rendeztek a Városligetben. Időrendi sorrendben az első nagy ünnepség volt az egyesülési emlékmű felavatása 1972. szep-Kétség sem fér hozzá, hogy a centenáriumi évnek összegben is, jelentőségben is legnagyobb újdonsága a metró kelet—nyugati vonalának elkészülte volt 1972 decemberében. Érdekes, de nem véletlen a párhuzam: az egyesülés idején is a közlekedés volt az egyik legnagyobb gond, s ennek megoldásával foglalkoztak legtöbbet a koraibeli lapok. Idézet A Hon 1873. január 21-i számából: „A pesti közúti vasút hálózata ismét tetemesen meg fog nagyobbíttatni, mely alkalommal nemcsak új vonalak fognak a forgalomba vonatni, hanem a létezők összhangzatos kapcsolatba hozatai... Az igazgatóság az új tervek készítésével már annyira haladt, hogy azokat a legközelebb be fogja mutathatni a hatóságnak engedélyezés végett... összesen 3 1/2 mérföldnyi vonal kiépítése terveztetik.” (Nem ünneprontásként, de ide kívánkozik ugyanebből a lapszámból egy másik idézet: „A Rókuskórháznak jelen helyéről eltávolítását már régóta sürgeti a közvélemény, követelik ezt közegészségi szempontok, s az a körülmény is, hogy az épület már kicsiny. A városi közgyűlés a kórház eltávolítása iránti javaslattételre bizottságot küldött ki, mely tegnap tanácskozott ez ügyben, abban állapodván meg, hogy miután kívánatos egy országos közkórháznak létesítése s mindaddig, míg annak terve el nem készült, a telek, hol az felépülne, kijelölve nem lesz, a módozatok, melyek alatt föl fog állíttatni, meghatározva nincsenek, a Rókus eltávolításáról legfeljebb elvben lehet szó...”) A Rókus tehát, ugyanazon a helyen, elkezdte az újabb évszázadot. A teljesség igénye nélkül: volt a centenáriumi évben zenei pályázat, jelentős sikerrel; fotópályázat, amelynek díjnyertes képeit kiállították; dokumentumjátékírók, amatőr filmesek és képzőművész körök számára kiírt pályázat; országos gyermekréjz-pályázat. A főváros kerületeiben 150-nél több különféle programot szerveztek, a részvevők száma százezrekre tehető. Voltak külön ismeretterjesztő kiadványok, amelyek a százéves Budapestről szóltak, megkoszorúzták azoknak emléktábláit, akikről a főváros felvirágoztatása érdekében szerzett érdemeik elismeréseként neveztek el utcát, megszámolni sem lehetne, hány kerületi pályázat, kiállítás, előadás, hangverseny stb., stb. volt a centenárium jegyében. Természetesen nem maradt el a centenáriumi postabélyeg, a kírakatverseny sem, s a centenáriumi évben egész sor különböző iparág nevezte el új gyártmányait a fővárosról. Elegendő útravaló akár a második centenáriumig, 2073-ig is. VÁRKONYI ENDRE veszprémiek a műnkés-panasztember 23-án a Margitszigeten. A szövetséget jelképező emlékművet következő már a most záruló napkészítőnek a kőbányai Rottenbiltári évben volt: 1973. január 9-én Ler-parkba, a miskolciak pedig az nyílt meg a Budapesti Történeti újpalotai városközpontot fogják Múzeumban a „Budapest száz éve” művészeti alkotással díszíteni. című kiállítás, február utolsó napjával túllépett az előre elkópián tartotta közös tudományos idézeti kereteken a főváros kerülé- sét a centenáriumról a Fővároseinek és a velük közvetlen kapsi Pedagógiai Intézet és a Magyar csalatba lépett megyéknek egy Történelmi Társulat, s a sorozat mást segítő barátsága. Tapaszta- egészen 1973. november 17-ig folylatcserére utaztak a megyékbe tatódott, a tényleges egyesülés és onnan a kerületekbe a helyi napjának 100. évfordulójáig, tanácsi, párt- és tömegszervezeti amelyről kibővített, ünnepi tanácsvezetők, az ott lakó írók, műülésen emlékeztek meg a Vígszínészek, megszervezték a budaházban, pesti és a vidéki úttörők, diákok, ifjúmunkások csereüdültetését. " Gondok, anno 1873 UTCAI ÉLETKÉP A XIX. SZÁZAD KÖZEPÉRŐL A Rókus elkezdte az újabb évszázadot MAGYARORSZÁG 1973/52