Magyarország, 1974. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-29 / 52. szám
MAGYARORSZÁG 1974/52 T 1 Dél-Afrika Álláspontváltozás ? Vorster titkos utazása A „nemzetiségi magyarázat” I VI. December első napjaiban Johannesburgban egyszerre két ellenzéki lapban, a fehér liberálisok Sunday Timesának hasábjain és a népszerű Report című hetilapban forrásmegjelölés nélküli információ jelent meg. A rövid értesülés úgy szólt, hogy Johannes Vorster, a Dél-afrikai Köztársaság miniszterelnöke októberben titokban Abidjanba, Elefántcsontpart Köztársaság fővárosába utazott és ott tárgyalásokat folytatott Félix Houphouet-Boigny elefántcsontparti és Léopold Sédar Senghor szenegáli elnökkel. A találkozóra állítólag Zambia és Gabon is elküldte képviselőit. Csak gazdasági okok Az Afrika-szerte izgalmat és kíváncsiságot keltő hír után sokan emlékeztettek arra, hogy az év elején, a választási kampány kezdetén Vorster kétszer is beszélt kortes útján arról, hogy „éppen ideje lenne, ha Fekete-Afrika vége vetne a Dél-Afrikával való szembenállásnak, hiszen így nagyon gyümölcsöző gazdasági együttműködés kezdődhetne.” Akik Vorster gazdasági együttműködési javaslatát idézték, azt is hozzátették: Kaunda zambiai elnök szintén nyilvános beszédben üdvözölte a Vorster-megnyilatkozást, „a józan ész hangjának” minősítve azt. Sokan a választási kampányban a népszerű liberálisok programjától való félelemnek minősítették Vorster beszédeit. (Április végén, a választásokon különben a liberálisok — akik nem javasolták az apartheid teljes felszámolását — lényegében semmit nem vettek el Vorster pártjának eddigi szavazatmennyiségéből.) Ez azonban téves elképzelésnek bizonyult: a gazdasági szakemberek egyáltalán nem politikai-választási vagy humanitárius okokban látják a kormány néhány intézkedésének magyarázatát. Egyszerűen a gyötrő munkaerőhiány magyarázza például azt, hogy a meglevő törvénybe foglalt tilalmak ellenére mind több fekete bőrű gépkocsivezető ül a teherautók kormányainál, vagy kezel — fehér kórházakban, ahol nincs fekete beteg! — röntgenkészülékeket. ősszel bejelentették: néhány csak fehérek számára fenntartott beosztást ezután színes bőrűek is betölthetnek a bányászatban — ez maga 14 000 ember új munkahelye. Október derekán jelentette a Time, hogy az apartheid kezelésének új módja sok helyütt észrevehető. „A fővárosban, Pretoriában a nyilvános parkokat néhány héttel ezelőtt integrálták, azaz megnyitották színes bőrűek előtt is. A közelmúltban Pretoria új luxusszállodájában, a Burgersparkban, az étteremben legalább annyi néger vendég volt, mint fehér. A felvonókban még ki van írva, hogy «•Csak fehérek számára !«, a rendeletet azonban már nem veszik figyelembe ... Az úgynevezett erkölcstelenségi törvény, amely tiltja a különböző fajok közötti szexuális érintkezést, még érvényben van, de bűnvádi eljárást csak ritkán indítanak. Elég lenne hat hónap... Októberben a johannesburgi fehér Wanderers Clubban először játszottak négerek fehérek ellen egy nemzetközi krikettmérkőzésen ... Mindez a változás természetesen nem jogosítja fel Vorstert a testvériség jelvényének viselésére ... Tekintve a dél-afrikai fehérek mélyen gyökerező előítéleteit, még nem lehetünk bizonyosak abban, hogy valóban alapvető társadalmi változások kezdődtek ...” Alapvető társadalmi változások? Az African Communist egyik idei száma, a faji öntudatról, a nacionalizmusról, a dél-afrikai színesbőrű mozgalomnak, mindenekelőtt az Afrikai Nemzeti Kongresszus politikájában szereplő súlyáról szólva kemény szavakat használ a dél-afrikai fehér szakszervezetek vezetősége reformista többségének viselkedéséről. A dél-afrikai kommunistáknak az a véleménye, hogy bár egy évszázaddal előbb, amikor az aranymeg gyémántbányák megnyitásaidején még volt érdeklődés a szakszervezetet eiista a feketék iránt, a legjobbak,tóániksigjták, eljutottak a kommunista párt létrehozásáig is, de ez csak a múlt. „Mindent összevéve azonban a fehér szakszervezeti mozgalom sajnálatos és szégyenletes szerepet játszott Dél-Afrikában. Faji előítéletektől átitatva és önzően kisajátítva minden szakképzettséget igénylő és jól fizetett állást, a monopolkapitalizmus és a kapitalista gazdálkodók segédjévé vált a fehér uralom fenntartásában. Szándékosan akadályozták a szaktudás megszerzésére és alkalmazására irányuló törekvéseiket, és most hirtelen azt látjuk, hogy a Dél-afrikai Szakszervezeti Tanácshoz csatlakozott fehér szakszervezetek vezetői «párhuzamos« afrikai szervezeteket hoznak létre saját iparágukban ... «Szelíd« afrikai szakszervezetek kialakításában reménykednek atyai irányításuk alatt, hogy megakadályozzák független afrikai szakszervezetek kialakítását és a harcos Dél-afrikai Szakszervezeti Kongresszus újjáéledését. Üzemi szakszervezeteket szeretnének a Lucy Moubelo által irányított Ruhagyári Munkások Szakszervezetének mintájára — aki olyan mélyre süllyedt, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet faji megkülönböztetés elleni konferenciáján megkísérelte lebeszélni a világ munkásait a fekete Dél-Afrika iránti szolidaritásról bojkottok és egyéb akciók útján ...” — írja a kommunista lap, megjegyezve, hogy a fehér szakszervezetek a „szelíd” színesbőrűszervezetek megalakításától a reformista brit és a reakciós amerikai AFLACIO szakszervezetektől ötleteket és pénzt kapnak. Nem alapvető álláspontváltozásokról, az apartheid híveinek visszavonulásáról vagy részleges vereségéről van szó. A Newsweek, amikor beszámol Vorster már említett választási kortes útján elhangzott néhány kijelentéséről, azt is elmondja, mi hangzott el a miniszterelnök saját választókerületében, a városházát zsúfolásig megtöltő fehér telepesek előtt Vorster szónoklatában. Jog csak fehéreknek A miniszterelnök itt is „új gondolatokat” fejtegetett. Kijelentette, hogy ha az apartheid bírálói csak „hathónapos esélyt adnának Dél- Afrikának, meglepődnének, milyen messzire jutna az ország ennyi idő alatt”. Más szóval az apartheid egyik leglelkesebb híve, a faji elkülönítést politikája alapjának tekintő Nemzeti Párt vezetője sietve szeretné megváltoztatni legalább a fajgyűlölő rezsimről kialakult képet, szeretné, ha az ENSZ-kizárásban megnyilvánult nemzetközi ítélet felülvizsgálatra kerülhetne. (Kollégái hozzá hasonlóan nagyon sürgősnek tartják az apartheid miatti elítélés megváltoztatását. Hilgard Müller külügyminiszter, az apartheid-intézkedésekről szólva kijelentette: „Bizonyos módosításokra szükség van, mert az idő kevés.” Pieter Botha hadügyminiszter még tovább ment. „A kormány megszünteti mindazt, ami ellentétes a tisztességes politikával” — mondta s ebben már az az önvallomás is benne van: volt, van nem tisztességes elem is Pretoria politikai gyakorlatában ...) Maga Vorster egy, a párizsi Le Monde számára adott nyilatkozatában kísérelte megmagyarázni, miként lehet a fajgyűlölő politikát úgy fenntartani, hogy az ne tűnjék visszataszítónak és gyűlöletesnek a demokrácia hívei előtt. Először is visszautasította, hogy összehasonlítsák az amerikai és a dél-afrikai feketék helyzetét. „Az összehasonlítás gazdasági síkon helytálló, de ami a fajok közötti kapcsolatokat illeti, téves. Véleményem szerint a feketék az Egyesült Államokban fekete bőrű amerikaiak, míg a mi feketéink különböző törzsek tagjai, amelyek mindegyikének megvan a maga nyelve, hagyománya, életmódja, kultúrája” — mondta. „A külföldiek közül sokan, téved' sen, azt hiszik, hogy a dél-afrikai feketék egyetlen nemzetet képeznek” — folytatta Vorster —, „holott mélyrehatóan különböznek egymástól. A xosának és a vendának ugyanolyan kevés közös vonása van, mint a norvégnak és az olasznak. Sokan többfajú országnak látják Dél-Afrikát. Mi több nemzetiségű államként fogjuk fel.” A dél-afrikai miniszterelnök tehát a törzsi tarkaságot „nemzetiségi különbségnek” magyarázva igyekszik elfeledtetni, hogy a fehér (immár együttes angol—búr) kisebbség szorította ki az élet minden területéről, végül pedig az ország termékeny területéről is a fekete többséget... Érdekes egyébként, hogy Vorster a fekete törzsekről még csak beszél, még jogaik „esetleges, későbbi átgondolását” megvitathatónak tartja, de a félvérek — számukat másfél-kétmillióra becsülik — és az indiaiak (egyes adatok szerint számuk 700 000) esetében csak ennyit mond: „velünk egyetértésben meg akarják őrizni identitásukat”, azaz jogbővítésről hallani sem akar. A legvilágosabban akkor fejtette ki az „új politika” retrográd voltát, amikor a bantusztánokról beszélt, amelyeket következetesen „homeland”-nak, otthonnak nevezett. „Hiszünk az általános szavazati jogban a Dél-Afrikát alkotó különböző nemzetiségek keretében. Az általános szavazati jog a xosákra saját homelandjukban érvényes, a zulukra Zuluföldön és a fehérekre saját területükön. A bantusztánok bármely pillanatban követelhetik függetlenségüket, mert politikánk végcélja pontosan az, hogy elvezessük őket fügetlenségükhöz ...” A jövő alapja tehát a rezervátumok, a bantusztánok rendszerén alapulna, az elrabolt földekhez a feketéknek semmi köze, ott „a fehérek területén”, szavazati jog, általában jog csak fehérek számára van. (Folytatjuk.) JOHANNES VORSTER, DÉL-AFRICAI MINISZTERELNÖK Először játszottak négerek fehérek ellen egy krikettmérkőzésen