Magyarország, 1975. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1975-12-14 / 50. szám
Telektulajdon Mezsgyék Mérges viták A válaszfal Két szomszédos telek tulajdonosai között a békés egymás mellett élés néha nehezebben valósítható meg, mint a nagyhatalmak között — a mondás egy budai telektulajdonostól származik, aki szomszédjával évek óta vitázik a telekhatár miatt. A magánmérnökök mérése nem hozott megoldást, a végén a béke helyreállítása végett hatósági mérést kellett végeztetniük. Telekviták, persze, valószínűleg már ősidők óta léteznek: a birtokosokat mindig kétely gyötörhette, emészthette, vajon megvan-e a földjük. Nem szántotta-e el a szomszéd? A mezőgazdasági földterületek viszonylatában ez a probléma nálunk már-már megszűnt. A termelőszövetkezetek között alig-alig fordulnak elő mezsgyeviták. A magántelkek tulajdonosainak perlekedése azonban napjainkban még dühödtebb, mint valaha. Budapest határában az utóbbi években az átlagosan egy esztendőben végzett ezer telekmérésből minden tizedik valamilyen, a szomszédok között elmérgesedett helyzet miatt történt. Mostanában ez az arány húszhuszonkét százalékra emelkedett! Lehet, hogy a „fülemüleperek” számának növekedéséhez hozzájárult a telekrendelet is. Ha egy családnak csak egy lakó- és egy üdülőtelke lehet, akkor minden négyzetcentiméternek meg kell lennie, abból az egyből-egyből senki el ne vegyen semmit sem! Talán nem érdektelen a történelmi visszapillantás: a XI. században kezdődtek a birtokos viták az adományozott birtok hollétéről. Akkoriban a király küldötte, a poroszló jelölte ki az adományozott birtokot a helyszínen. Mivel a birtokot nem kiméréssel, hanem szóban adták át, érthető, hogy később viták keletkeztek. A derék poroszló is elfelejthette, hogy mit, mennyit és hol adományozott egyik vagy másik birtokosnak a király nevében. 1230 táján II. Endre már foglalkozott a birtokviták megelőzésének gondolatával. Az vezethette, hogy az egymás ellen acsarkodó birtokosok egészségtelen közszellemet alakíthatnak ki az országban. Arra is gondolhatott, hogy a poroszlók tévednek, hogy néha meg is vesztegethetik őket. Elrendelte, hogy ezután a birtokot szóban kijelölni nem elég, oklevelet is kell adni róla. II. Endre az oklevél kiadásán kívül még azt is elrendelte, hogy a birtok kijelöléshez egy nemesember, a homo regius is menjen ki, a helyszínen járja be és jelölje ki az adományozott birtok határát, mi több, még három napig maradjon is ott, bevárandó az esetleges tiltakozást. Csak ezután küldhetett a királyhoz jelentést arról, hogy az ügy annak rendje-módja szerint elintéződött. Évszázadok alatt mezsgyevitákra egész vagyonokat pereskedtek el. Kisebb-nagyobb családok vagy akár egész dinasztiák. A vélt igazság hajszolása nemritkán egyegy embernek, illetve családnak a szó szoros értelmében lét vagy nemlét kérdésévé vált. S hogy ez a szellem mindmáig fennmaradt, álljon itt bizonyságul ez a történet: Göcsejben, valahol Lickovadamos környékén egy kis erdő két tulajdonosa között folyt a vita életre-halálra. Az egyiknek „igazsága lett” a hatósági kimérés után, mintegy kétméteres erdősáv visszakerült az ő birtokába. Nyolc fenyőfával. . . Másnap a szomszéd felakasztotta magát. Búcsúlevelében ez állt: „A mérnök elmérte az erdőmet, nincs értelme, hogy tovább éljek!” A búcsúlevélnek híre ment. Bírósági szakértő-mérnökök szálltak ki, és újra mérték az erdőt. Az ellenőrző mérés igazolta, hogy a hatósági mérnök jól mért. Hogyan lehetne megelőzni a határviták elmérgesedését? A fővárosban a meglevő jogi szabályozást jobban figyelembe kellene venni. A Budapesti Városrendezési Szabályzat 222. paragrafusa köznyelvre úgy fordítható le, hogy a határviták megelőzési szándéka is kiérződik abból: a telket előbb ki kell méretni, utána lehet birtokolni a kimért területet, mégpedig műszakilag meghatározott keretek között. (Magánmérnök mérése nem elég, hivatalos kitűzési igazolvány kell a mérésről, Budapest területén a fővárosi tanács ingatlanrendezési irodájának mérnökei, vidéken ezt a feladatkört a Földhivatal mérnökei látják el.) Különösen célszerű lenne ennek megfelelően eljárni manapság, amikor a korábbi tulajdonosok eladják többletingatlanaikat és új tulajdonosok kerülnek a telkek birtokába — félelmetes hasonlóság a XI. századi viszonyokkal —, szóban veszik át a birtokot... Az eladó, mint napjaink „poroszlója" megmutatja az ingatlant: „Ez az!" és karjának mozdulata a Gellérthegytől Soroksárig ível. Hol is van hát a telek? Itt, ott, amott, errefelé egyenes a határa, ott egy kicsit hajlik, amott megtörik, aztán kiszögell... Egyébként a telek szép szabályos téglalap. A vétel létrejön. Az új tulajdonos és családja kivonul a telekre. Első dolguk, hogy megépítsék a mutatós és drága kerítést. .. Rendszerint kiábrándító és fájdalmas hírek következnek ezután. A telek rendezetlen. A telket szabályozás érinti, a szomszéd tiltakozik, mert a telek határa másutt húzódik. És így tovább. Gyakran még a régóta fennálló kerítés vonala is vitássá válik Különösen akkor, ha csak élő sövény, bokorsor képezi a határt, vagy még az sem, csupán egy vagy két szál drót, esetleg egy közösen használt gyalogút, amelyen addig a korábbi tulajdonos és a szomszéd békében el tudott járni. Ekkor aztán elkezdődnek a méricskélések. Jönnek az ismerős műszaki rokonok, mérnökbarátok, „maszek geodéták” és vég nélkül mérnek, a telektulajdonosok persze fizetnek és egy-egy jól sikerült mérés után meg is van az áldomás. Az egyik tulajdonos „bekebelezi” a gyalogutat, az élő sövényen túl emel kerítést, kiirtja a bokrokat, a másik panaszra megy — és még jobb eset, ha nem karóra. Feljelentések. Idegfeszültség. Rossz szomszédi viszony évekre. A telek tulajdonosa és családja már nem azért és nem úgy megy ki, hogy a zöldben felfrissüljön, a kerti munkában keressen örömet és kikapcsolódást, hanem az örökös perpatvar folytatására. Ennél többet ér, ha körülbelül ezerforintos költséggel, minden vitát megelőzve elvégeztetik a hatósági kitűzést. Természetesen meg kellene valósítaniuk a szomszédoknak a szocialista együttélés normáiinak megfelelően a jó viszonyt. A sajtóban már gyakran folyt arról vita, hogy túl sok a kerítés, túl nagy a válaszfal az üdülőtelkek között. Szemléletváltoztatásra lenne szükség, a jószomszédság tudatos keresésére. HETVENESZTENDŐS FŐVÁROSI KITŰZÉS Az eladó karjának mozdulata a Gellérthegytől Soroksárig ível ! BÖNGÉSZŐ November 30. — ez a dátum ötletszerű válogatásunk „iránytűje” abban a kötetben, amelyben a magyar munkásmozgalom negyedszázados, 1919-től 1945-ig terjedő kronológiáját állította össze népes szerző-, szerkesztő- és szakértőgárda. 1919: megalakult Bécsben a KMP ideiglenes központi bizottsága. 1920: Kispest utcáin KMP-röplapokat szórtak. 1925: a Rákosiper 42 vádlottja közül 14-et szabadlábra helyeztek. 1944: a debreceni Néplapban: „Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének programja. Az MKP javaslata.” Felszabadult Eger. Megalakult Budapesten a Homok-, a Jamrich-, a Kelen-gárda, valamint az újpesti és a pesterzsébeti ifjúsági csoportok, a KISZ fegyveres akciógárdái. Letartóztatták a Szovjetunió Magyarországi Barátainak Egyesülete sok tagját. Munkásosztályunk 25 éven át szemben állt az ellenforradalmi rendszerrel. Bérharcok, sztrájkok váltakoztak politikai megmozdulásokkal, korszakonként változó jelentőséggel és eredménnyel. Könyvünk — írják a szerkesztők — ennek aküzdelemnek eseményeit tárja az olvasó elé. Tüntetések, munkásszervezetek, pártok konferenciái, kongresszusai, jelentősebb ve. Negyedszázados harc. A munkásmozgalom történetének kronológiája 1919—1945. Szerkesztette: Szabó Ágnes és Vértes Róbert. Akadémiai Kiadó, 1975. 711 oldal. Ara: 134.— Fizetőségi ülései, a munkásmozgalom kapcsolatai paraszti, értelmiségi csoportokkal, szervezetekkel, az ellenforradalom megtorló intézkedései, letartóztatások és perek adataiból állt össze az eseménynaptár tekintélyes része. Szerepelnek benne a magyar politikai élet legfontosabb eseményei, valamint a nemzetközi politika és munkásmozgalom azon történései is, amelyek hatással voltak a hazai munkástömegekre. A meg nem alkuvás, a mindig újrakezdés, a százszor feltámadás tényei sorjáznak a vaskos kötetben a magyar munkásosztály történelmének legnehezebb, legtöbb szenvedést követelt korszakából. Kiegészítő adattár tartalmazza a Kommunista Internacionálé, a szocialista Internacionálék, valamint a magyar kommunista, szociáldemokrata párt és a Szakszervezeti Tanács kongresszusainak, konferenciáinak és más tanácskozásainak krónikáját, a tárgyalt témákkal, a fontosabb határozatokkal és a vezető szervek tagjainak névsorával együtt. Táblázatok foglalják össze a jelentős nemzetközi szervezetek kongresszusait, a KMP vezető szerveiben történt személyi változásokat, a nemzetgyűlési, országgyűlési, budapesti törvényhatósági választásoknak a legális munkásmozgalmat érintő adatait, a szakszervezeti tagság alakulását stb. Végül a magyar nyelvű kommunista sajtó bibliográfiája zárja a kötetet, amely kiváló segédeszköz lehet mindazok kezében, akik el akarnak igazodni a munkásmozgalom történetének ama kritikus esztendeiben. ZF.LKÖ ZOI,TA: