Magyarország, 1976. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-04 / 1. szám

I­degesítő — jelentette ki Frank Church, Idaho állam " demokrata párti szenátora, a multinacionális monopóliumok amerikai vonatkozásaival foglal­kozó törvényhozási al­bizottsági ve­zetője —, hogy ezeknél az óriá­­sok­nál valahogy mindig csak a jéghegy csúcsa látszik." Most, nem először és aligha utoljára, ismét úgy tűnik, hogy megcsillant vala­mi a jéghegy víz alatti részéből is. Decemberben a Wall Street Journal nagy cikkben állította, hogy az Egyesült Államok egyik legnagyobb hadiipari konszernje, a Lockheed Aircraft Corpora­tion a hatvanas években F—104-es, Starfighter típusú harci gépeinek eladása során nagy összegeket jut­tatott Bernhard holland herceg­nek és Franz-Josef Straussnak, a bajor CSU vezetőjének. Az amerikai törvényhozás ille­tékest bizottságai utasították a Lockheed céget, mielőbb számol­jon el „részletekbe menően" azzal a huszonkétmillió dollárral, ame­lyet a vállalat könyvelése „kapcso­latok ápolása és kereskedelmi ösz­tönzés" címszó alatt említ. Ez mindmáig nem történt meg. A cég képviselői újabb és újabb haladékot kértek. A Wall Street Journal cikke aligha könnyíti meg az újabb határidő-módosítást. A cikk háttere a következő: Ernest F. Hauser 19111-től 1964- ig a Lockheed nyugat-németorszá­­gi eladási irodájának élén állott. Ez alatt a cég Hollandiának száz­harmincnyolc, a Német Szövet­ségi Köztársaságnak pedig kilenc­­száztizenhét darab F—104-es Star­­fightert adott el. 1964-ben Hauser megvált a Lockheedtől és több mint egy év­tizeden át senkinek sem mutatta meg titkos naplóját, amelyet cége és a saját bizalmas tevékenységé­ről vezetett. 1979 nyarán azon­ban a Lockheed több egykori és jelenlegi vezető munkatársával együtt Hausert is vallomástétel­re rendelte be a Frank Church­­féle albizottság. Órákon át semmi terhelőt nem mondott egykori fő­nökeiről, minden keresztkérdésre igyekezett „elfogadható” választ ad­ni. A fordulat akkor következett be, amikor Church szenátor olasz, vo­natkozású dokumentumokat mu­tatott Hausernek. Ezekből kiderült, hogy a Lockheed több millió dol­láros megvesztegetéssel bírt rá olasz főtiszteket és vezető kor­mányhivatalnokokat tizennégy da­rab C—130 típusú óriás csapatszál­lító gép megvásárlására. Ebben az időben az olasz kato­nai vezetés koncepciója az volt, hogy minden rendelkezésre álló összeget „közvetlen harci felszere­lésre és nem szállítóeszközökre" kell fordítani. A pénzre ennek a véleménynek a megváltoztatásához volt szükség. Ezt Ernest F. Hau­sernek is tudnia kellett, hiszen cége 1962-ben éppen őt küldte a római légügyi minisztériumba, hogy „ebben a szellemben" tár­gyaljon az olasz, légierő egyik ve­zető tábornokával. Hauser bajba került: eskü alatt teendő vallomás során hazugsá­gon kapta az Egyesült Államok kongresszusának nagy hatalmú al­bizottsága és az álmoskönyv sze­rint ez nem jelent jót. Ettől kezd­ve az egykori Lockheed-irodave­­zető beszédessé vált. Azt­ is el­mondta péld­ául, hogy az említett olasz tábornoknak már nemcsak C—130, hanem Starfighter-ügyben is „jutalékot" ajánlott fel, bár az összeg nagyságára „nem emléke­zett". A most ötvenöt éves Hauser ti­zennyolc esztendőn át az amerikai hadsereg titkosszolgálatának tiszt­je volt. A második világháború után egy ideig Nyugat-Németor­­szágban állomásozott. Ekkor barát­kozott össze Franz-Josef Strauss­­szal. A kapcsolat (levelezés, időn­ként személyes találkozások formá­jában) akkor is folytatódott, mi­után Hauser elhagyta Európát. Sőt azután is, hogy a katonai titkos­­szolgálat immár őrnagyi rangban levő veteránja 1999-ben megvált a hadseregtől (a titkosszolgálattól is?). Törzslapja, minősítése kitűnően alkalmassá tette Hausert arra, hogy a hadiiparban keressen — és találjon — magának „különleges, bizalmi állást”. Először az Aerojet General nevű cégnél töltött el két esztendőt, majd az igazi nagy­ágyú, a Lockheed következett. „Ide Strauss úr ajánlott — mondta Hauser Church szenátor albizottsága előtt. — Mikor ő volt a Német Szövetségi Köztársaság hadügyminisztere, Bonn hatalmas üzleteket kötött a Lockheeddel. Érthető, ha azt akarta, hogy olyan ember képviselje hazájában a céget, akit személyesen ismer és akiben teljesen megbízik." Hauser azt állítja, hogy az F— 104-es Starfighterek tömeges ren­delésével kiérdemelt összegeket a Lockheed részben a bajor CSU, részben Strauss személyes számlá­jára küldte el. Mivel a Wall Street Journal cikke azt sejteti, hogy Hausernek nincs írásos bizonyíté­ka állításai igazolására (a napló nem számít annak). Münchenben egyszerre két szóvivő is tagadta a vádakat: az egyik Franz-Josef Strauss személyes megbízottjaként, a másik a CSU „gazdasági veze­tése" nevében. A CSU szóvivője ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a Német Szövetségi Köztársaság törvényei szerint — „és ezek a törvények akkor is érvényben voltak, ami­kor Herr Hauser a Lockheed it­teni irodáját vezette" — egy nagy­­vállalatnak jogában áll anyagilag támogatni egy politikai pártot — abban az esetben, ha ez nem mi­nősíthető megvesztegetésnek. Csak­hogy a Lockheed-pénzek aligha minősíthetők másnak. Hauser vallomása szerint ő ma­­­ga adott át készpénzt tartalmazó borítékot például Günther Rali ez­redesnek, a Starfighterek ügyében illetékes osztály vezetőjének a bonni hadügyminisztériumban (Rali azóta tábornok és éppen a közel­múltban vált kínos botrány fősze­replőjévé: kiderült róla, hogy ta­nácsadói minőségben támogatta a dél-afrikai apartheid-rezsim légi­erejének fejlesztését ( ugyancsak nem egészen önzetlenül). A Wall Street Journal hangsúlyozza: mun­katársainak nem sikerült szóra bírniuk Ralf tábornokot, aki „szeptemberben egy más ügyből kifolyólag volt kénytelen megválni a Luftwaffétól”. A Wall Street Journal kifeje­zésre juttatta azt a gyanúját is, hogy valószínűleg a Hauser-napló „nem lenyomozható" adatai is helytállóak. Például az ilyen bejegyzések: „1962. június 26. Ma ismét komo­lyabb összeget utaltunk át a Ke­resztény Szociális Unió (a Strauss­­féle CSU) számlájára. Ezt közöl­tük az illetékesekkel és máris úgy tűnik, bejelentésünk meglágyítot­ta Herr Strauss ügyünkkel kap­csolatos álláspontját." Egy korábbi, 1961. október 24- én kelt bejegyezés: „Ma megtör­tént a hollandiai átutalás B.-nek." Hauser a Church-bizottság előtt elmondta, hogy a naplójában több­ször is szereplő B. — Bernhard királyi herceg. Ugyancsak az albizottság előtt derült ki a B.-féle átutalások pon­tos története. 1961 őszén egy hágai szállodában a Lockheed két ma­gas rangú vezetője megbeszélésre ült össze Hauserrel, valamint Hans Gerritsennel, a cég hollan­diai főmegbízottjával. Azt vitat­ták meg, hogyan lehetne leküz­deni H. K. Stokla, holland ezre­des ellenállását. Stokla a NATO Starfighter-ügyekkel foglalkozó bizottságát vezette (ilyen is volt: North Atlantic Starfighter Mana­gement, rövidítése: NASMO) és húzódozott további F-104-esek tö­meges vásárlásától, illetve a Lockheed által javasolt költséges átalakításoktól. Az ezredest kel­lett megpuhítania Hauser szerint a hercegnek, akinek a Schweitze­­rischer Bank Vereinnél lévő szám­lájára ezért utalt át „egy összeget” Fred C. Meuser, a Lockheed ak­kori európai igazgatója. Az NSZK-ban az ügy még kí­nosabb, mint Hollandiában. Az el­múlt másfél évtized alatt ugyanis a „repülő koporsónak” elkeresztelt Luftwaffe-Starfighterek közül 178 zuhant le, és ez 85 pilóta életébe került, özvegyeik most pertik a Lockheedet és ügyüket a híres ka­liforniai sztárügyvéd, Melvin Belli képviseli. HARMAT ENDRE Monopóliumok Mr. Hauser naplója A Lockheed-dugypénzek útja A bajor Strauss és „Mr. B. LEZUHANT STARFIGHTER AZ NSZK-BAN „Ma megtörtént a hollandiai átutalás" A francia diplomácia módszerei közé tarto­zott már évszázadokkal ezelőtt az írott Utasítá­sok elkészítése. Ilyen Utasításokat a külföldi posztjukra távozó követeknek készítettek és ad­tak át működési irányelvként. Az írásos anyag egyrészt tartalmazta annak a politikának az is­mertetését, amit a követnek állomáshelyén folytatnia kellett a fogadó ország viszonylatá­ban. Másrészt pedig nagy részletességgel vázol­ta azokat a politikai feltételeket, melyek a fo­gadó országban uralkodtak. Még személyi jel­lemzések is tartoztak az írott anyaghoz, olyan politikusok és más közéleti személyek jellem­zései, akikkel a követnek várhatóan együtt kel­lett működnie hivatali tevékenysége során. Különösen kiemelik manapság is Vergennes külügyminiszter buzgalmát, aki nagyon hosszú időt fordított minden egyes ilyen anyag össze­ DIPLOMÁCIA állítására, és kifejezésmódja a klasszikus próza példájává vált. Az idő múlásával az Utasítások a legelegánsabb irodalmi gyakorlattá váltak. Feljegyezték, hogy az egyik legalaposabb Utasítás Sieur Baron de Breteuil követ szá­mára készült, akit 1774-ben küldtek Bécsbe ál­landó megbízatással. Egész kötetet kapott kéz­be, mely öt fejezetre tagolódott. Ezek nemcsak az ausztriai viszonyoka­t és politikusokat ele­mezte, illetve jellemezte, hanem képet adott az egész európai helyzetről, valamennyi fontosabb országról, és az azokkal kapcsolatos francia po­litikai törekvésekről. Ez utóbbiak segítették De Breteuil követet abban, hogy a bécsi udvar mellé akkreditált más hatalmak követeivel is megfelelő alapossággal tudjon tárgyalni. A szá­mára szóló személyes utasítások között volt ez is: semmit ne tegyen hozzá az igazsághoz.

Next