Magyarország, 1977. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1977-04-10 / 15. szám

Franciaország „Politikamentesen” ? Parlamenti választások előtt ! Poniatowskinak mennie kellett A párizsi politikai szalonokban a fő téma az 1978 tavaszán esedé­kes parlamenti választások prob­lémája. Ki nyeri meg? A balol­dal? A jobboldal? A baloldali tá­bor egységes marad-e a választá­sokig és­­ a választások után? Ki vezetheti diadalra a jobboldali tábort, a kormánytöbbség párt­jait? Chirac-e vagy mégiscsak a jelenlegi köztársasági elnök, aki „első miniszterét”, a technokratá­nak, nem pedig politikusnak mi­nősített Raymond Barre-t tolja előre? Meg kell-e változtatni a választási rendszert, amely két­fordulós és többségi? Megannyi izgalmas kérdés. Ma­radva az utolsónál: a községtaná­csi választások bebizonyították, hogy a többségi választási rend­szer nem mindenütt szolgálta a jobboldal érdekeit. Egyszerű a ma­gyarázat: azért, mert a baloldal általában egységesen bocsátkozott a választási küzdelembe, s most inkább a jobboldali pártok mu­tattak hajlandóságot arra, hogy egymás ellenében is szerencsét próbáljanak. Aminek aztán balsze­rencsés következményei lettek. Többségi vagy arányos Poniatowski herceg, az első Barre­­kormány hírhedt belügyminisz­tere az első választási kudarcok hallatára már így nyilatkozott: „A jelenlegi választási rendszer az el­lenzéknek kedvez, felvetődik tehát a probléma, hogy fenntartsuk-e?” Lecannet, a katolikus MRP-ből „centristává” zsugorodott párt ve­zére, aki szintén tagja volt állam­miniszterként az első Barre-kor­­mánynak, felvetette, hogy vissza kellene térni az arányos válasz­tási rendszerhez. Szűk pártérdek mondatta vele ezt, mivel a több­ségi rendszerben a gaulleisták és a giscardisták belső versengése ál­talában a háttérbe szorította a cen­tristákat. Lecarnet arra számí­tott, hogy a pártokra, a listáikra adandó voksok arányában a cent­risták több képviselői mandátum­hoz juthatnának, mint akkor, ha a két nagy jobboldali mozgalom előzetes megállapodása ad nekik némi lehetőséget a Bourbon-palo­­tába való bekerülésre. Sem Poniatowski, sem Lecarnet nem tagja már a második Barre­­kormánynak. Igaz, az a gaulleista Olivier Guichard sem, aki viszont — pártja régi, meggyökeresedett nézeteit képviselve — a kétfor­dulós, többségi rendszer híve. Az új kormány Giscard d’Es­­taing köztársasági elnök akarata szerint „különválik a politikai pártoktól”, amelyeknek ugyan „megvan a maguk szerepe, de azt a kormányon kívül kell betölte­niük és anélkül, hogy ránehezed­nének”. Még tömörebb megfogal­mazásban azt mondta az államfő, hogy „a kormány és a pártok szét­választását meg kell oldani...” Giscard d’Estaing az új Barre­kormánynak azt a feladatot írta elő, hogy folytatnia kell a gazda­ság talpra állítását. Hogy ez mi­ként fog sikerülni, arra nézve a francia sajtó inkább a kételyeit hangoztatja, hiszen februárban az árindex még a hivatalos statisz­tika szerint is (amit a szakszerve­zetek például mindig megkérdője­leznek), 0,9 százalékkal emelkedett. Ez éves viszonylatban az infláció két számjegyűvé válását jelenti. A köztársasági elnök az új „de­­politizált” kabinetnek azt is köte­lességévé tette, hogy 12 hónapos cselekvési tervet dolgozzon ki, fő­ként a családok, az idősek és a munkát kereső fiatalok javára. Amiből kiderül, hogy Giscard d’Estaing a kormánytöbbség ku­darcát a községtanácsi választáso­kon e három területen mutatkozó elégedetlenségben látja. A családi pótlék növelése, a minimális nyug­díj emelése és a munkát nem ta­láló fiataloknak néhány hónapig tartó és nagyon szerény díjazást adó pótlólagos képzés megszerve­zése m­ilyen intézkedésekhez fo­lyamodhat a második Barre-kor­­mány. Mindez azonban vajmi ke­vés lehet, hiszen hogy csak az if­júság gondjait említsük, sok száz­ezer francia fiatal keres hiába munkaalkalmat, a képzésben vi­szont csupán 20 000 részesülhet, az pedig kérdéses, hogy hat vagy nyolc hónap elteltével találnak-e állást? A tizenkét hónapos terv meg­hirdetése csak egyre jó: jelezni képes, hogy Giscard d’Estaing nem akarja előrehozni a jövő ta­vasszal esedékes választásokat. Ad­dig nyélbe akarja ütni a kor­mánypártok „őszinte és lojális megegyezését”, amely tartalmazni fogja a törvényhozási választások­kal kapcsolatos „magatartási sza­bályait”. Giscard d’Estaing a kor­mánytöbbség pártjainak egységét sürgette, ami „előbbre való a kü­lönbözőségre való jognál.. „Köztársasági reflex” A kormány átalakítását bejelen­tő és a kormánytöbbség választási vereségét értékelő rádió- és tévé­beszédében a korábban mindig optimista Giscard d’Estaing új hú­rokat pengetett és keserű hangon szólt a franciákhoz: „Franciaország mélységesen megoszlott. Ez belső és külső gyöngeségének oka.” Az ország történelmének olyan pél­dáit idézte a köztársasági elnök, amikor a franciák azt mondták: „Ha nincs sikerünk a változással, akkor, üsse ki, kockáztassuk meg a felfordulást is!” Giscard d’Es­taing szerint ma is olyan helyzet alakult ki, amelyben „valami vég­zetszerű sodorja Franciaországot olyan választás felé, amelytől pe­dig fél...” S újra bizonygatta: „Igen, Franciaország fél az ellen­zék sikerétől, még ha azt is kel­lene választania.. A politikai szalonokban sok szó esik „a baloldali mumusról”­, de akadnak még, akik arra alapozzák optimizmusukat, hogy bíznak a franciák úgynevezett „köztársasági reflexében”.­ Ezt ingamozgásnak is lehetne mondani: ha egy válasz­táson balra leng ki az inga, a következőn már ismét jobbra fog... Természetesen azonban a politi­kai inga jobbára csak a korábbi rendszerekben, így a Negyedik Köztársaságban, lengett ide-oda, most olyan új helyzet van kiala­kulóban a franciák földjén, amely­nek legfőbb jellemzője a baloldal egysége, világos programja. A kormánytöbbség soraiban az utolsó érv a sötét gondolatok el­­hessegetésére az, hogy a községta­nácsi választások mégis csak a na­gyobb városokban hozták a bal­oldali listák sikerét, a falvak és a kisvárosok még nincsenek „meg­fertőzve”, azokra a parlamenti vá­lasztásokon is úgy lehet számí­tani, mint a jobboldal bástyáira. (Hja, a községekben a földesúr és a plébános adja ki a jelszót, a kis­városokban pedig a polgármester, az iskolaigazgató, a patikus meg a kereskedő.) Az esélyek számítgatásánál dön­tő fontosságú kérdés: sikerül-e megakadályozni Giscard d’Estaing­­nek az eddigi parlamenti többség szétesését, meg tudja-e menteni a kormánykoalíciót? A gaulleisták számára kellemetlen fordulat a ka­binetnek a politikától s a pártok­tól való mentesítése, úgy ahogyan azt Giscard d’Estaing és Barre el­képzeli. Aligha ellensúlyozza a ké­nyelmetlen érzéseket, hogy az igaz­ságügy-miniszteri tárcát Alain Pey­­refitte kapta. De Gaulle egykori közoktatásügyi és Pompidou egy­kori tájékoztatásügyi miniszteréről köztudott, hogy éles ellentétben áll Jacques Chirackal. Az új párizsi polgármester pedig, aki a giscar­­dista jelölttel szemben sikeresen vívta meg csatáját a fővárosban, továbbra is magát tartja a jobb­oldal olyan országos tekintélyű ve­zérének, aki a törvényhozási vá­lasztásokon vereséget mérhetne a baloldalra, s éppen ezért nem elégszik meg azzal, hogy bevonul­hatott a városházára. Meg akarja hódítani az Elysée-palotát is ... A köztársasági elnök menesztet­te Poniatowski herceget. Nem csu­pán azért, mert a kormány és a pártok „szétválasztása” a három párt vezérképviselőjének távozását vonta maga után, Guichard, Le­carnet kiválása így együtt jár Poniatowskiéval­­, hanem azért is, mert a belügyminiszter személy szerint is felelőssé tehető a vá­lasztási kudarcért. A Beauvau-pa­­lota, a belügyminisztérium épülete minden választás előtt és alatt a kormánypártok választási központ­ja, főhadiszállása. A megyefőnö­kök, a prefektusok révén pontos hangulatjelentések állnak a kor­mány rendelkezésére, a belügymi­nisztérium igazít ki választókerü­leti határokat, hogy a kormánypár­ti jelöltek „testére szabott” kerü­letek alakuljanak ki, és így to­vább. A roppant lehetőségekké Poniatowski nem tudott élni... A községtanácsi választások haté­kony előkészítése helyett belebo­nyolódott rejtélyes és sötét bűn­ügyekbe. De Broglie herceg gyil­kosságának ügyében túl gyorsan találta meg a tetteseket és a fel­­bújtókat, viszont Albert Spaggiari, a nizzai bankrabló banda vezére Arséne Lupin módjára szökhetett meg a vizsgálóbíró irodájából... Giscard d’Estaing az eddigi föld­művelésügyi miniszterre, Bonnet-ra bízta a belügyminiszteri tárcát és ezzel a törvényhozási választások megszervezését, előkészítését. A köztársasági elnök ezt a fontos posztot tehát továbbra is saját pártjának, a köztársasági függet­lenek pártjának tartotta fenn a Beauvau-palota birtokát. Marad a Barre-terv Nyilvánvaló, hogy választási praktikák helyett hatékony gaz­dasági intézkedések is megtennék. Edgar Faure, a parlament elnöke ezért sürgeti olyan gazdaságpoliti­ka kialakítását, amely az infláció és a munkanélküliség enyhítésére a kormány és az ellenzék minimá­lis megegyezését hozhatná létre. De, ha egyszer a Matignon-palotá­­ban a nadrágszíjmeghúzáson ala­puló Barre-tervet erőltetik tovább­ra is... Roland Leroy, az FKP titkárá­nak kijelentése illik ide: „A köz­­társasági elnök kétségbeesetten keresi a lehetőségét, hogy olyan benyomást keltsen, mintha válto­zás történne. Az igazság egyszerű és súlyos következményekkel jár: a kormány folytatni fogja, még­hozzá ugyanabban az irányban, a dolgozók ellen az eddigi tevékeny­ségét.” Henri Krasucki, a CGT titkára hozzátette: „Akárhányadik számú legyen is a Barre-kormány, ha nem tárgyal komolyan a szak­­szervezetekkel és nem oldja meg a sürgős társadalmi problémákat, akkor új feszültséget teremt és erőteljes bérkövetelési harcot in­dít el.” A másik nagy szakszerve­zet, a CFDT végrehajtó bizottsága megállapította: „Marad az a terv, amelyet a lakosság többsége már elítélt sztrájkjaival éppúgy, mint szavazataival. Nem, az a változás, amit a köztársasági elnök határo­zott el, közel sem jár a dolgozók törekvéseihez és várakozásához.” A baloldal magabiztos a község­tanácsi választások sikere után. Francois Mitterrand kijelentette, hogy akár az idén ősszel, akár jö­vő tavasszal a siker reményében indulnak a választási küzdelem­ben. Georges Marchais, az FKP főtitkára pedig felhívással fordult a fiatalokhoz, a haladó gondolko­dású katolikusokhoz, a hazafias tö­rekvésű gaulleista tömegekhez, te­gyék magukévá a baloldal közös kormányprogramját. PÁLFY JÓZSEF ALAIN PEYREFITTE GITAROZIK Giscard új húrokat pengetett MAGYARORSZÁG 1977/15

Next